Behálózva 5.rész

IM : Másnap reggel nyöszörögve ébredtem fel. Próbáltam egyik oldalról a másikra fordulni, de nem ment, Mindenem fájt.
- Valami baj van? – halottam meg egy rekedtes hangot, nem olyan messziről. Fejemmel a hang irányába fordultam és próbáltam kinyitni szemeim, de nehezen ment. Beletelt pár percbe mire megszoktam a világosságot és szembogaraim rendesen kinyíltak. - Mindenem fáj. – fordítottam vissza fejem, ezzel teljesen hátát fordítva a mellettem fekvőnek. WonHo : Reggel ChangKyun nyöszörgésére ébredtem így nehezen de kinyitottam szemeim és megkérdeztem mi baja. Válasza megmosolyogtatott, de kikeltem ágyamból magamra kaptam alsómat és elbattyogtam az ajtóhoz. Kint épp az egyik bejárónő tüsténkedett így odaléptem hozzá. -Kérhetnék egy fájdalomcsillapítót?-kérem meg rekedt hangon -...És kávét...jó sok kávét.-teszem még hozzá. IM : - Fürödnöm kellene. – dörmögtem a párnába, miután visszamászott mellém. - Ha arra vársz… - Megvárom a fájdalomcsillapítókat és kimegyek. Remélem nem egyet kértél. – fordultam át hátamra, de szinte felsikítottam tegnapi bénázásom következtében szerzett sérülésem miatt. - Miért akarsz ennyire megfürödni? - Mert büdös vagyok. WonHo : -Büdös? Nem érzem.-vigyorgok miközben közelebb mászok és nyakába harapok. Már szólna is rám de valaki félbeszakít... -Khm...-köhécsel egyet felhívva magára figyelmét.-Bocsánat...de itt a fájdalom csillapító és a kávé.-mondja és lerakja az ágy melletti szekrényre a tálcát és kisiet. ChangKyun megfogja a gyógyszert és a vizet én pedig kávémat veszem kezembe. -Tessék mostmár mehetsz fürdeni.-mosolygok rá és alig bírom visszatartani nevetésem ha vissza gondolok a bejárónőm fejére....még szerencse, hogy titoktartást írattam alá vele. IM : - Várok egy picit. – mondtam, de azért felültem rendesen és próbáltam nekiindulni. – áhh.. igazán segíthetnél. – kértem nem túl szépen a mögöttem kuncogót, aki semmi reakciót nem mutatott kérésemre, így magam próbálkoztam tovább. Már két lábamon álltam és hol a hátamat, hol pedig a fenekemet fogtam jajgatva, mikor kezeket éreztem meg a vállamon, majd a térdhajlatomnál. – YAAAA- kezdtem el ütögetni vállát. – Tegyél le. - Te kérted, hogy segítsek. - Máshogy is lehet segíteni. – ütögettem tovább. - Most akarsz fürdeni, vagy sem? – állt meg az ajtóban. Nem válaszoltam neki, csak csendben abbahagyva minden tevékenységem, bólintottam egyet. WonHo : Ez a kölyök igazán nem teszi könnyebbé a dolgokat. Vagy hagy a magam módján segíteni vagy nem kér meg. Miután kivittem a fürdőbe beraktam őt a kádba megengedtem a vizet és egy szó nélkül kisétáltam a kádban ülő fiút magára hagyva. Alig telt el pár perc míg kiabálni nem kezdett. -WONHOOO.-hangzott el egy párszor nevem. -Mi van már? -álltam meg az ajtóban, felvont szemöldökkel. IM : - Elzárnád a csapot?- öltöttem magamra egy mosolyt. - Nem tudod, magad megtenni? – ennek ellenére besétált, majd elzárta a csapot és megint magamra hagyott. Pár percig gondolataimba merülve áztattam magam, majd újra a ház uráért kiabáltam. - Mit szeretnél? – kérdezte. - Ideadni a tusfürdőd?- mosolyogtam rá, de nem tudtam meghatni vele. Arcáról lerítt, hogy a háta közepére se kívánna jelen pillanatban, de azért kezembe nyomta a tusfürdőt. - Köszönöm. – fogtam meg kezével együtt és magamhoz rántva egy puszit adtam arcára. Egy picit elpirult, kirántotta kezét enyém közül és megint faképnél hagyott. Pár percig még áztattam magam, majd megmosakodtam és mikor végeztem újra kiabálni kezdtem: - WONHOOO. - Mit akarsz már megint?! – kérdezte ingerülten. - Egy törölközőt. – vettem elő legédesebb mosolyom. – Ha nem akarod, hogy meztelenül mászkáljak a lakásba.
WonHo : -Direkt csinálod ezt igaz?-csóválom meg fejem de azért oda sétálok a szekrényhez és kiveszek belőle egy törölközőt amit aztán a kezébe nyomok. Ő kuncogva bólint egyet és miután magára csavarja a törcsit a kezét nyújtja felém. -Kihasználod jószívűségem.-forgatom meg szemem majd odalépek hozzá és segítek neki kimászni a kádból... Vissza kísérem a már kevésbé jajjgató de még mindig látványosan szenvedő fiút a szobába ahol egyből vissza is fekszik az ágyba...-Akarsz még valamit?-kérdezem kissé ingerülten...amit valójában nem érdemel meg de nem vagyok hozzászokva, hogy engem ugráltassanak általában én vagyok az aki ugráltat másokat. -Ne hisztizz ez miattad van.-kezd nyafogni. -Hogy miattam?-akadok fent...-Én löktelek le a lépcsőn? Nem! Szóval megmagyaráznád mégis miért az én hibám?-hitetlenkedek még mindig. IM : -Te dugtál meg. – rántottam sértődötten magamra a takarót és hátat fordítottam neki. – Ha nem fájna a seggem, talán nem lennék ennyire hisztis. –mormogtam a paplan alól úgy, hogy az ágy mellett álló is hallja. - Remek. Ha nem duglak meg az a baj, ha megduglak az a baj. Döntsd már el mit akarsz. – indult volna el, de mielőtt elmehetett volna csuklója után kaptam és magamra rántottam. - Baszd ki. – mondtam, ahogy belenyilallt a fájdalom a hátamba.

WonHo : -Aha és ez is az én hibám mi?-támaszkodok meg fölötte.-Komolyan mondom annyi eszed van....-inkább nem fejezem be a mondatot mert tudom, hogy azzal még hisztisebb lenne.-Na feküdj csak szépen és ne hisztizz.-állok fel és hagynám magára, de hangja megállít. -És mit csináljak egyedül? Szabad vagy ma nem?-kérdezi kissé sértődött hangon. Vissza fordulok és vissza mások az ágyba ő pedig egyből kihasználva az alkalmat a mellkasomra dönti fejét úgy karol át. -Jó..mit akarsz mit csináljunk ma?-szinte hallom ahogy megmozdulnak agytekervényei és mielőtt megszólalna közbe vágok..-AZON kívül...

IM : - Nem is gondoltam semmire. – nézek fel sértődötten. - Persze, azért húzódott perverz mosoly az arcodon. – forgatta meg szemeit. - Most is te gondolsz rosszra. Egyébként nekem mindegy mit csinálok, amíg nem vagyok egyedül. – mondtam mire jutottam végül a nagy gondolkozásban. És valljuk be első gondolatom valóban elég perverz volt, de sajnos nyomorúságom miatt magam sem akartam igazán. WonHo : Inkább nem is válaszolok neki mert nincs értelme bele menni a dologba. -Akkoooor.-gondolkoztam el.-Keressünk valami filmet?-kérdezem közelebb mászva hozzá mire ő csak vállat ránt miszerint neki mindegy.- Akkor reggelizzünk és addig találd ki mit szeretnél.-borzolok hajába és kimegyek a konyhába. Összedobok pár szendvicset egy bögre kakaóval és vissza megyek a szobába... a tálcát a kezébe nyomom és ránézek. -Szóval? IM : - Nem vagyok igazán otthon filmek terén. – veszem kezembe az egyik szendvicset. – De nézzünk valami vígjátékot. – haraptam bele, majd úgy gondoltam csöndben reggelizek meg és majd utána döntünk a dologról. A bögréért nyúltam, hogy igyak. – Fúúj. – tettem vissza a tálcára. - Most megint mi baj van? - Túl tejes. Utálom a tej izét. – fintorogva kaptam be az utolsó falatot az első szendvicsből. WonHo : - Mi az, hogy utálod a tej ízét?-nevetek fel.-Na jó egyszer van gyerek nap.-állok fel a pohárral a kezemben és vissza sétálok a konyhába. Miután kellőképpen cukorsziruppá változtattam a tejet és vissza mentem a szobába az ágyban ücsörgő fiúnak a kezébe nyomtam. -Remélem így már jó lesz.-mosolygok kedvesen. Ő bólint egyet és elkezdi inni. -Kérsz?-nyújtja felém a poharat két cuppogás között. -Én nem ihatok ilyesmit.-rázom meg és visszatolom kezét amiben a poharat tartja. -Miért nem?-kerekednek el szemei. -Ebből élek.-állok meg előtte rámutatva kockáimra. IM : - Jaj, egy kis cukortól nem lesz semmi bajod. Majd ledolgozod. – nyújtottam felé a poharat. - Mivel? – hajolt közelebb hozzám ügyelve arra, hogy ne lökje ki kezemből a félig teli bögrét. - Háát. – emeltem vissza számhoz,majd kortyoltam még egyet a cukorbombából. – Isteni. – nyaltam körbe számát. – Biztos nem kérsz? – hajoltam olyan közel arcához, amennyire az ölemben lévő tálca engedte. Nem válaszolt, csak csendben figyelt. – Biztos? – hajoltam még közelebb hozzá. Ajkaink már csak pár centire voltak egymástól. - Még meggondolhatod magad. – suttogtam ajkaira és közelebb hajoltam, de mielőtt ajkaink eggyé válhattak volna hirtelen hátrébb húzódtam és nagyot kortyoltam a kakaóból. WonHo : -Hülye gyerek.-pöccintettem homlokon nevetve majd hátrébb másztam. -Nem szeretem az édes dolgokat... -öltök rá nyelvet mire ő csak duzzogva figyelmét újra a bögrének szenteli. -Egyébként...hogy vetted rá a főnököm, hogy elengedjen több napra egy szó nélkül?-jut eszébe és néz rám kissé kíváncsian. -Sehogy. Csak megmondtam neki, hogy pihenned kell ő pedig elengedett.-vonom meg vállam. -A főnököm nem ilyen... szóval?-vonja fel szemöldökét. -Najó.. de ne akadj ki....-kezdtem bele. -küldtem oda egy másik pincért....és hát...én fizetem a munkáját...-fejezem be kissé félve ahogy az egyre jobban leeső állú fiúra nézek. IM : - Te seggarc.- akadtam ki. - Hogy tehettél ilyet?!- szinte lelöktem ölemből a tálcát. - Ahelyett, hogy megköszönnéd. - Mit köszönjek meg ezen?! – szisszentem fel a mondat végére, a hátamban érzett fájdalom miatt. – Azt a kis büszkeségemet is elvetted, ami még maradt az évek során. – löktem arrébb a tálcát az ágyon, kitakaróztam és el akartam innen tűnni. WonHo : -Hé várj már.-nyúltam az elmenni készülő fiú után. -Ne haragudj. Én csak segíteni akartam.-húztam hátulról magamhoz és vállára tettem fejem. -Ha tudom, hogy ennyire rosszul érint kerestem volna más megoldást.-puszilok engesztelésképp nyakába amire kissé megremeg. -Ne gondolod, hogy ezzel mindent megoldasz.-morogta orra alatt. -Próbálkozni szabad.-ismétlem meg előző tettemet. IM : - Mmm. – adtam hangot tetszésemnek, mert valljuk be bármennyire is haragudtam rá jelen pillanatban, tetszett, amit csinált. Lehunytam szemeimet és hagytam, hogy folytassa engesztelési folyamatát. Nyakamról áttért fedetlen vállamra. Óvatosan beleharapott bőrömbe, majd pillanatok alatt maga felé fordított és ajkaim után kapott. Kezeimet nyaka köré fontam és úgy húztam magamhoz még közelebb. Egyik lábamat derekához emeltem, miközben nyelve táncra hívta enyémet. Wonho vette a lapot,mit szeretnék, fenekem alá nyúlt, egy picit megemelt, így lábaimat dereka köré fontom. WonHo : Ahogy derekamra fonta lábait vissza sétáltam vele az ágyhoz leültem és úgy vontam őt ölembe. -Na haragszol még?-ejtettem meg egy féloldalas vigyort. Ő csak kábultan pislogott rám azt se tudta mit válaszoljon csak vissza hajolt ajkaimra. Percek óta faltuk egymást mikor újra elváltam tőle. -Nem volt elég tegnap?-kérdeztem kuncogva mire egy fejrázást kaptam válaszképp. -Fáj a feneked.-emlékeztettem. - És amúgy sincs ismétlés... sajnálom sosem fekszem le kétszer ugyanazzal az emberrel.-mosolygok rá kedvesen ő pedig épp szóra nyitná száját de folytatom..-Ennyire elvarázsoltalak?-billentem oldalra fejem és beharapom alsó ajkam, hogy az ölemben ülő hirtelen köpni-nyelni se tudjon. IM : - Seggfej. – csaptam pofán az alattam vigyorgót, majd kimásztam öléből és futásnak eredtem. Nem érdekelt jelen pillanatban az se, hogy a hátam hasogatott a fájdalomtól. Egy dolgot akartam. Még pedig eltűnni innen. De nem voltam elég gyors, így csak az egyik szobáig jutottam. Ahogy beértem bevágtam magam mögött az ajtót és bezártam. Nem akartam a közelében lenni. Ahogy arca bevillant elfogott a hányinger. Undorodtam tőle.
WonHo : Na jó ezt megint elcsesztem. Amióta ez a fiú megjelent az életemben hibát hibára halmozok. Tudom, hogy most az lenne a legjobb ha hagynám, hogy végleg kisétáljon az ajtómon és mindenki visszatérhetne a saját kis jól megszokott világába, de egyszerűen lelkiismeretem nem hagy.... mert bármily meglepő nekem is van olyanom. -ChangKyun.-kopogtam be az ajtón de csak egy halk szipogást kaptam válaszul. -Channie.-búgtam a lehető legkedvesebb hangon az ajtónak.-Gyere ki és beszéljük meg.-kérleltem tovább. -Nem akarom.-hallottam meg kissé rekedtes hangját. -Hagyj békén.-szipogta.
-Figyelj... gyere ki és ígérem mindent elmagyarázok. Kérlek.-sóhajtottam. IM : - Mit akarsz ezen elmagyarázni? – töröltem le könnyeimet, majd az ajtóhoz sétáltam és kinyitottam. – Nagyon is jól érthető minden. Jól megdugtál aztán kidobsz, mint mindenki mást. Nem is tudom mit vártam, hogy majd velem rendes leszel? – teljesen lefagyott mondandómon, így el tudtam sétálni mellette anélkül, hogy megállított volna. Mivel az ő szobája közelebb volt így odamentem, kivettem az első dolgot, ami kezembe akadt szekrényéből, felkaptam magamra és elindultam a bejárathoz. Nem akartam egy perccel se tovább itt maradni. Úgy éreztem, ha maradok, megfulladok a környezettől, ami körbevesz. Levegőre volt szükségem, mégpedig azonnal, így nem foglalkozva semmivel vágtam be magam mögött az ajtót és próbáltam ezt az egészet lezárni. WonHo : Lefagyva állok az ajtó előtt amit az imént csapott be orrom előtt úgy, hogy még megmukkanni se hagyott lehetőséget. Sajnálom nagyon hisz azt hiszem sikerült össze törnöm szegényt de talán így jobb is... nem szabad bele élje magát, hisz ez csak egy kisiklás volt.. Én nem vagyok meleg egyszerűen csak megbódított jelenléte. Össze kell szednem magam és vissza térni a normális kerékvágásba mint előtte. Ahogy besétáltam szobámba megláttam táskáját amiben telefonja és iratai voltak így lesétáltam autómhoz és a bár felé vettem az irányt ahol dolgozik. Főnöke kezébe nyomtam a táskát lelkére kötve ha dolgozni megy adja vissza neki én pedig ahogy kiléptem a helyről lezártnak tekintettem a vele kapcsolatos történéseket. IM : Nem tudtam hova megyek, vagy hova akarok egyáltalán menni. Lábaim maguktól vittek valamerre. - I.M? – jött egy ismerős hang a távolból. Hallottam, hogy valaki nevemet szólított, de ennél többet nem érzékeltem a külvilágból. Teljesen elveszettnek éreztem magam. – I.M. – ért valaki a vállamhoz, ezzel arra kényszerítve, hogy ránézzek. - Ki…hyun. – lepődtem meg munkatársam láttál. - Mi történt veled? – kérdezte aggódva, de képtelen voltam rá válaszolni. Kezeimet vállaira téve kértem segítséget tőle, mert egyedül képtelen lettem volna jelen pillanatban talpon maradni. Azt hiszem a mai nap után teljesen összetörtem. - Gyere hazaviszlek. – karolt belém és indultunk el a sötétségben valamerre.