Behálózva 5.rész

IM : Másnap reggel nyöszörögve ébredtem fel. Próbáltam egyik oldalról a másikra fordulni, de nem ment, Mindenem fájt.
- Valami baj van? – halottam meg egy rekedtes hangot, nem olyan messziről. Fejemmel a hang irányába fordultam és próbáltam kinyitni szemeim, de nehezen ment. Beletelt pár percbe mire megszoktam a világosságot és szembogaraim rendesen kinyíltak. - Mindenem fáj. – fordítottam vissza fejem, ezzel teljesen hátát fordítva a mellettem fekvőnek. WonHo : Reggel ChangKyun nyöszörgésére ébredtem így nehezen de kinyitottam szemeim és megkérdeztem mi baja. Válasza megmosolyogtatott, de kikeltem ágyamból magamra kaptam alsómat és elbattyogtam az ajtóhoz. Kint épp az egyik bejárónő tüsténkedett így odaléptem hozzá. -Kérhetnék egy fájdalomcsillapítót?-kérem meg rekedt hangon -...És kávét...jó sok kávét.-teszem még hozzá. IM : - Fürödnöm kellene. – dörmögtem a párnába, miután visszamászott mellém. - Ha arra vársz… - Megvárom a fájdalomcsillapítókat és kimegyek. Remélem nem egyet kértél. – fordultam át hátamra, de szinte felsikítottam tegnapi bénázásom következtében szerzett sérülésem miatt. - Miért akarsz ennyire megfürödni? - Mert büdös vagyok. WonHo : -Büdös? Nem érzem.-vigyorgok miközben közelebb mászok és nyakába harapok. Már szólna is rám de valaki félbeszakít... -Khm...-köhécsel egyet felhívva magára figyelmét.-Bocsánat...de itt a fájdalom csillapító és a kávé.-mondja és lerakja az ágy melletti szekrényre a tálcát és kisiet. ChangKyun megfogja a gyógyszert és a vizet én pedig kávémat veszem kezembe. -Tessék mostmár mehetsz fürdeni.-mosolygok rá és alig bírom visszatartani nevetésem ha vissza gondolok a bejárónőm fejére....még szerencse, hogy titoktartást írattam alá vele. IM : - Várok egy picit. – mondtam, de azért felültem rendesen és próbáltam nekiindulni. – áhh.. igazán segíthetnél. – kértem nem túl szépen a mögöttem kuncogót, aki semmi reakciót nem mutatott kérésemre, így magam próbálkoztam tovább. Már két lábamon álltam és hol a hátamat, hol pedig a fenekemet fogtam jajgatva, mikor kezeket éreztem meg a vállamon, majd a térdhajlatomnál. – YAAAA- kezdtem el ütögetni vállát. – Tegyél le. - Te kérted, hogy segítsek. - Máshogy is lehet segíteni. – ütögettem tovább. - Most akarsz fürdeni, vagy sem? – állt meg az ajtóban. Nem válaszoltam neki, csak csendben abbahagyva minden tevékenységem, bólintottam egyet. WonHo : Ez a kölyök igazán nem teszi könnyebbé a dolgokat. Vagy hagy a magam módján segíteni vagy nem kér meg. Miután kivittem a fürdőbe beraktam őt a kádba megengedtem a vizet és egy szó nélkül kisétáltam a kádban ülő fiút magára hagyva. Alig telt el pár perc míg kiabálni nem kezdett. -WONHOOO.-hangzott el egy párszor nevem. -Mi van már? -álltam meg az ajtóban, felvont szemöldökkel. IM : - Elzárnád a csapot?- öltöttem magamra egy mosolyt. - Nem tudod, magad megtenni? – ennek ellenére besétált, majd elzárta a csapot és megint magamra hagyott. Pár percig gondolataimba merülve áztattam magam, majd újra a ház uráért kiabáltam. - Mit szeretnél? – kérdezte. - Ideadni a tusfürdőd?- mosolyogtam rá, de nem tudtam meghatni vele. Arcáról lerítt, hogy a háta közepére se kívánna jelen pillanatban, de azért kezembe nyomta a tusfürdőt. - Köszönöm. – fogtam meg kezével együtt és magamhoz rántva egy puszit adtam arcára. Egy picit elpirult, kirántotta kezét enyém közül és megint faképnél hagyott. Pár percig még áztattam magam, majd megmosakodtam és mikor végeztem újra kiabálni kezdtem: - WONHOOO. - Mit akarsz már megint?! – kérdezte ingerülten. - Egy törölközőt. – vettem elő legédesebb mosolyom. – Ha nem akarod, hogy meztelenül mászkáljak a lakásba.
WonHo : -Direkt csinálod ezt igaz?-csóválom meg fejem de azért oda sétálok a szekrényhez és kiveszek belőle egy törölközőt amit aztán a kezébe nyomok. Ő kuncogva bólint egyet és miután magára csavarja a törcsit a kezét nyújtja felém. -Kihasználod jószívűségem.-forgatom meg szemem majd odalépek hozzá és segítek neki kimászni a kádból... Vissza kísérem a már kevésbé jajjgató de még mindig látványosan szenvedő fiút a szobába ahol egyből vissza is fekszik az ágyba...-Akarsz még valamit?-kérdezem kissé ingerülten...amit valójában nem érdemel meg de nem vagyok hozzászokva, hogy engem ugráltassanak általában én vagyok az aki ugráltat másokat. -Ne hisztizz ez miattad van.-kezd nyafogni. -Hogy miattam?-akadok fent...-Én löktelek le a lépcsőn? Nem! Szóval megmagyaráznád mégis miért az én hibám?-hitetlenkedek még mindig. IM : -Te dugtál meg. – rántottam sértődötten magamra a takarót és hátat fordítottam neki. – Ha nem fájna a seggem, talán nem lennék ennyire hisztis. –mormogtam a paplan alól úgy, hogy az ágy mellett álló is hallja. - Remek. Ha nem duglak meg az a baj, ha megduglak az a baj. Döntsd már el mit akarsz. – indult volna el, de mielőtt elmehetett volna csuklója után kaptam és magamra rántottam. - Baszd ki. – mondtam, ahogy belenyilallt a fájdalom a hátamba.

WonHo : -Aha és ez is az én hibám mi?-támaszkodok meg fölötte.-Komolyan mondom annyi eszed van....-inkább nem fejezem be a mondatot mert tudom, hogy azzal még hisztisebb lenne.-Na feküdj csak szépen és ne hisztizz.-állok fel és hagynám magára, de hangja megállít. -És mit csináljak egyedül? Szabad vagy ma nem?-kérdezi kissé sértődött hangon. Vissza fordulok és vissza mások az ágyba ő pedig egyből kihasználva az alkalmat a mellkasomra dönti fejét úgy karol át. -Jó..mit akarsz mit csináljunk ma?-szinte hallom ahogy megmozdulnak agytekervényei és mielőtt megszólalna közbe vágok..-AZON kívül...

IM : - Nem is gondoltam semmire. – nézek fel sértődötten. - Persze, azért húzódott perverz mosoly az arcodon. – forgatta meg szemeit. - Most is te gondolsz rosszra. Egyébként nekem mindegy mit csinálok, amíg nem vagyok egyedül. – mondtam mire jutottam végül a nagy gondolkozásban. És valljuk be első gondolatom valóban elég perverz volt, de sajnos nyomorúságom miatt magam sem akartam igazán. WonHo : Inkább nem is válaszolok neki mert nincs értelme bele menni a dologba. -Akkoooor.-gondolkoztam el.-Keressünk valami filmet?-kérdezem közelebb mászva hozzá mire ő csak vállat ránt miszerint neki mindegy.- Akkor reggelizzünk és addig találd ki mit szeretnél.-borzolok hajába és kimegyek a konyhába. Összedobok pár szendvicset egy bögre kakaóval és vissza megyek a szobába... a tálcát a kezébe nyomom és ránézek. -Szóval? IM : - Nem vagyok igazán otthon filmek terén. – veszem kezembe az egyik szendvicset. – De nézzünk valami vígjátékot. – haraptam bele, majd úgy gondoltam csöndben reggelizek meg és majd utána döntünk a dologról. A bögréért nyúltam, hogy igyak. – Fúúj. – tettem vissza a tálcára. - Most megint mi baj van? - Túl tejes. Utálom a tej izét. – fintorogva kaptam be az utolsó falatot az első szendvicsből. WonHo : - Mi az, hogy utálod a tej ízét?-nevetek fel.-Na jó egyszer van gyerek nap.-állok fel a pohárral a kezemben és vissza sétálok a konyhába. Miután kellőképpen cukorsziruppá változtattam a tejet és vissza mentem a szobába az ágyban ücsörgő fiúnak a kezébe nyomtam. -Remélem így már jó lesz.-mosolygok kedvesen. Ő bólint egyet és elkezdi inni. -Kérsz?-nyújtja felém a poharat két cuppogás között. -Én nem ihatok ilyesmit.-rázom meg és visszatolom kezét amiben a poharat tartja. -Miért nem?-kerekednek el szemei. -Ebből élek.-állok meg előtte rámutatva kockáimra. IM : - Jaj, egy kis cukortól nem lesz semmi bajod. Majd ledolgozod. – nyújtottam felé a poharat. - Mivel? – hajolt közelebb hozzám ügyelve arra, hogy ne lökje ki kezemből a félig teli bögrét. - Háát. – emeltem vissza számhoz,majd kortyoltam még egyet a cukorbombából. – Isteni. – nyaltam körbe számát. – Biztos nem kérsz? – hajoltam olyan közel arcához, amennyire az ölemben lévő tálca engedte. Nem válaszolt, csak csendben figyelt. – Biztos? – hajoltam még közelebb hozzá. Ajkaink már csak pár centire voltak egymástól. - Még meggondolhatod magad. – suttogtam ajkaira és közelebb hajoltam, de mielőtt ajkaink eggyé válhattak volna hirtelen hátrébb húzódtam és nagyot kortyoltam a kakaóból. WonHo : -Hülye gyerek.-pöccintettem homlokon nevetve majd hátrébb másztam. -Nem szeretem az édes dolgokat... -öltök rá nyelvet mire ő csak duzzogva figyelmét újra a bögrének szenteli. -Egyébként...hogy vetted rá a főnököm, hogy elengedjen több napra egy szó nélkül?-jut eszébe és néz rám kissé kíváncsian. -Sehogy. Csak megmondtam neki, hogy pihenned kell ő pedig elengedett.-vonom meg vállam. -A főnököm nem ilyen... szóval?-vonja fel szemöldökét. -Najó.. de ne akadj ki....-kezdtem bele. -küldtem oda egy másik pincért....és hát...én fizetem a munkáját...-fejezem be kissé félve ahogy az egyre jobban leeső állú fiúra nézek. IM : - Te seggarc.- akadtam ki. - Hogy tehettél ilyet?!- szinte lelöktem ölemből a tálcát. - Ahelyett, hogy megköszönnéd. - Mit köszönjek meg ezen?! – szisszentem fel a mondat végére, a hátamban érzett fájdalom miatt. – Azt a kis büszkeségemet is elvetted, ami még maradt az évek során. – löktem arrébb a tálcát az ágyon, kitakaróztam és el akartam innen tűnni. WonHo : -Hé várj már.-nyúltam az elmenni készülő fiú után. -Ne haragudj. Én csak segíteni akartam.-húztam hátulról magamhoz és vállára tettem fejem. -Ha tudom, hogy ennyire rosszul érint kerestem volna más megoldást.-puszilok engesztelésképp nyakába amire kissé megremeg. -Ne gondolod, hogy ezzel mindent megoldasz.-morogta orra alatt. -Próbálkozni szabad.-ismétlem meg előző tettemet. IM : - Mmm. – adtam hangot tetszésemnek, mert valljuk be bármennyire is haragudtam rá jelen pillanatban, tetszett, amit csinált. Lehunytam szemeimet és hagytam, hogy folytassa engesztelési folyamatát. Nyakamról áttért fedetlen vállamra. Óvatosan beleharapott bőrömbe, majd pillanatok alatt maga felé fordított és ajkaim után kapott. Kezeimet nyaka köré fontam és úgy húztam magamhoz még közelebb. Egyik lábamat derekához emeltem, miközben nyelve táncra hívta enyémet. Wonho vette a lapot,mit szeretnék, fenekem alá nyúlt, egy picit megemelt, így lábaimat dereka köré fontom. WonHo : Ahogy derekamra fonta lábait vissza sétáltam vele az ágyhoz leültem és úgy vontam őt ölembe. -Na haragszol még?-ejtettem meg egy féloldalas vigyort. Ő csak kábultan pislogott rám azt se tudta mit válaszoljon csak vissza hajolt ajkaimra. Percek óta faltuk egymást mikor újra elváltam tőle. -Nem volt elég tegnap?-kérdeztem kuncogva mire egy fejrázást kaptam válaszképp. -Fáj a feneked.-emlékeztettem. - És amúgy sincs ismétlés... sajnálom sosem fekszem le kétszer ugyanazzal az emberrel.-mosolygok rá kedvesen ő pedig épp szóra nyitná száját de folytatom..-Ennyire elvarázsoltalak?-billentem oldalra fejem és beharapom alsó ajkam, hogy az ölemben ülő hirtelen köpni-nyelni se tudjon. IM : - Seggfej. – csaptam pofán az alattam vigyorgót, majd kimásztam öléből és futásnak eredtem. Nem érdekelt jelen pillanatban az se, hogy a hátam hasogatott a fájdalomtól. Egy dolgot akartam. Még pedig eltűnni innen. De nem voltam elég gyors, így csak az egyik szobáig jutottam. Ahogy beértem bevágtam magam mögött az ajtót és bezártam. Nem akartam a közelében lenni. Ahogy arca bevillant elfogott a hányinger. Undorodtam tőle.
WonHo : Na jó ezt megint elcsesztem. Amióta ez a fiú megjelent az életemben hibát hibára halmozok. Tudom, hogy most az lenne a legjobb ha hagynám, hogy végleg kisétáljon az ajtómon és mindenki visszatérhetne a saját kis jól megszokott világába, de egyszerűen lelkiismeretem nem hagy.... mert bármily meglepő nekem is van olyanom. -ChangKyun.-kopogtam be az ajtón de csak egy halk szipogást kaptam válaszul. -Channie.-búgtam a lehető legkedvesebb hangon az ajtónak.-Gyere ki és beszéljük meg.-kérleltem tovább. -Nem akarom.-hallottam meg kissé rekedtes hangját. -Hagyj békén.-szipogta.
-Figyelj... gyere ki és ígérem mindent elmagyarázok. Kérlek.-sóhajtottam. IM : - Mit akarsz ezen elmagyarázni? – töröltem le könnyeimet, majd az ajtóhoz sétáltam és kinyitottam. – Nagyon is jól érthető minden. Jól megdugtál aztán kidobsz, mint mindenki mást. Nem is tudom mit vártam, hogy majd velem rendes leszel? – teljesen lefagyott mondandómon, így el tudtam sétálni mellette anélkül, hogy megállított volna. Mivel az ő szobája közelebb volt így odamentem, kivettem az első dolgot, ami kezembe akadt szekrényéből, felkaptam magamra és elindultam a bejárathoz. Nem akartam egy perccel se tovább itt maradni. Úgy éreztem, ha maradok, megfulladok a környezettől, ami körbevesz. Levegőre volt szükségem, mégpedig azonnal, így nem foglalkozva semmivel vágtam be magam mögött az ajtót és próbáltam ezt az egészet lezárni. WonHo : Lefagyva állok az ajtó előtt amit az imént csapott be orrom előtt úgy, hogy még megmukkanni se hagyott lehetőséget. Sajnálom nagyon hisz azt hiszem sikerült össze törnöm szegényt de talán így jobb is... nem szabad bele élje magát, hisz ez csak egy kisiklás volt.. Én nem vagyok meleg egyszerűen csak megbódított jelenléte. Össze kell szednem magam és vissza térni a normális kerékvágásba mint előtte. Ahogy besétáltam szobámba megláttam táskáját amiben telefonja és iratai voltak így lesétáltam autómhoz és a bár felé vettem az irányt ahol dolgozik. Főnöke kezébe nyomtam a táskát lelkére kötve ha dolgozni megy adja vissza neki én pedig ahogy kiléptem a helyről lezártnak tekintettem a vele kapcsolatos történéseket. IM : Nem tudtam hova megyek, vagy hova akarok egyáltalán menni. Lábaim maguktól vittek valamerre. - I.M? – jött egy ismerős hang a távolból. Hallottam, hogy valaki nevemet szólított, de ennél többet nem érzékeltem a külvilágból. Teljesen elveszettnek éreztem magam. – I.M. – ért valaki a vállamhoz, ezzel arra kényszerítve, hogy ránézzek. - Ki…hyun. – lepődtem meg munkatársam láttál. - Mi történt veled? – kérdezte aggódva, de képtelen voltam rá válaszolni. Kezeimet vállaira téve kértem segítséget tőle, mert egyedül képtelen lettem volna jelen pillanatban talpon maradni. Azt hiszem a mai nap után teljesen összetörtem. - Gyere hazaviszlek. – karolt belém és indultunk el a sötétségben valamerre.

Behálózva 4.rész

WonHo : Muszáj voltam kicsit lehűteni magam így kisétáltam a konyhába inni egy pohár vizet. Nem tudom, hogy történhetett meg ez az egész...és ami a legrosszabb az egészben, hogy megadtam magam...és még élveztem is. Kár letagadnom élveztem ami miatt még szánalmasabbnak érzem magam. WonHo a nagy nőcsábász, nők százainak ideálja egy fiúval csókolózik és élvezi... ez valami nevetséges vicc lehet csak, de én egy kicsit sem nevetek rajta. A bejárati ajtó csapódása szakítja félbe gondolatmenetem. Kirohanok a nappaliba majd megnézem szobámat is de nincs ott se ő se a cuccai... lelépett. Csak úgy fogta magát és egy szó nélkül itt hagyott a gondolataimban tépődni. Nem gondolkoztam sokáig futni kezdtem az ajtó felé ész szinte feltéptem azt... Ő ott ült még mindig egy szál törölközőben a lépcsőkön... odasétáltam és felhúztam őt a földről.

IM : Nem tudtam mit csinálok. Testem szinte magától mozgott, mikor egy szó nélkül kiléptem a lakásból. Miután becsukódott mögöttem az ajtó, akkor realizáltam, hogy még fel se vagyok öltözve.
- Francba. – ültem le a hideg lépcsőre. Táskámat magam mellé tettem, lábaimat felhúztam és kezeimmel szorítottam magamhoz térdeim. Nem tudtam most mihez kéne kezdenem. Vártam még valami eszembe nem jut,de nem sokáig gondolkozhattam. Valaki mellém sétált és felrántott a földről. - Hazamegyek. – húztam ki kezem kezei közül, mikor realizálódott bennem, ki áll velem szemben. WonHo : -Ne butáskodj.- mondom miközben felveszem táskáját a földről és kézen ragadva húzom őt vissza lakásomba. -Öltözz fel teljesen át vagy fagyva.-ültetem a kanapéra és kezébe nyomom táskáját.-Én főzök teát... és nem ajánlom, hogy megszökj tudom hol laksz.-kuncogok, hogy kicsit oldjam a feszültséget. A konyhába érve pár perc alatt elkészítem a teát és vissza sietek vele a már ruhában ülő fiúhoz. -Én tényleg hazamegyek.-mondja és már állna fel. -Várj!-kiáltok fel elé lépve.-Ne..ne menj el.-sütöm le szemem. -Miért ne?-húzza fel egyik szemöldökét kíváncsian. Erre nem tudok mit válaszolni... valójában én sem tudom miért nem szeretném, hogy itt hagyjon mégis megőrjít ez az érzés. Közelebb lépek hozzá és átölelem... nem tudom mit tehetnék, de tudom ha most nem teszek semmit kisétál az életemből... és bármennyire fáj ezt beismernem nem akarom, hogy megtegye. IM : Teljesen meglepett azzal, hogy visszahúzott a lakásába, majd rám parancsolt, hogy öltözzek fel, amit valljunk be, tényleg rám fért, mert valóban kezdtem már egy jégtömbhöz hasonlítani. Mikor visszajött a konyhából egy gőzölgő bögrét tett elém az asztalra, de ahelyett, hogy elvettem volna és átmelegítettem volna testem, inkább felálltam és inkább menekültem volna innen. De nem volt rá lehetőségem. Wonho megállított benne. Nem értettem, az előbb, még félrelökött, azzal az indokkal, hogy neki nem megy, most meg marasztalna?! Mivel nem válaszolt kérdésemre, hogy miért is ne távozzak, már nyúltam volna táskámért, de megint megelőzött. Közelebb lépett hozzám, majd megölelt. Kezeim automatára kapcsolva öleltek vissza, ezzel még közelebb kerültem a másik félhez. Hosszú pillanatokig álltunk így, majd kicsit eltávolodtam tőle és újra kezdeményeztem. - Maradok, ha aludhatok abban a szobában. - mutattam szobája felé. Már éppen válaszolt volna, hogy ez eddig sem lett volna akadály, mert ő szívesen átköltözik másikba, de nem hagytam szóhoz jutni.- Veled. –fejeztem be a mondatom. WonHo : Épp szóra nyitottam volna számat mikor megelőzött.-Veled.-fejezte be mondatát. Újabb sokk...de ezúttal nem mutathattam ki mennyire megijedtem ettől az egy szótól bár biztos vagyok benne, hogy látja rajtam... egy aprót bólintottam majd elindultam szobám felé, hogy megágyazzak. Sokkosan méregettem a hatalmas francia ágyat...-Végül is mi bajom lehet... az ágyam elég nagy akár több ember számára is...nincs itt semmi gond...semmi az égvilágon.-mondom magamnak halkan kínosan felnevetve...-Az égvilágon semmi.-nyugtatom magam miközben még egy ember számára megágyazom az ágy másik felében... IM : Hagytam neki időt, hogy megeméssze a dolgot, mert láttam rajta, hogy megijedt ettől a helyzettől. Csak percekkel később mentem utána. Mikor beléptem a szobába az ágy már készen volt, Wonho meg előtte állt, mozdulatlanul. - Ha attól félsz, hogy rád mászom, nem fogok. – sétáltam egyre közelebb hozzá, majd mikor odaértem bedőltem az ágyba. WonHo : Már kész vagyok az ágyazással de szerencsére ChangKyun még nem jött utánam így volt egy kis időm még gondolkozni... - Ha attól félsz, hogy rád mászom, nem fogok.-mondta majd befeküdt az ágyba. -Félni? Ugyan... ki fél?....én? dehogy..-nevetek fel kínosan ezzel kicsit sem alátámasztva a mondandómat. IM : - Pont úgy remegsz, mint a nyárfalevél. Dadogsz, mint egy szűz kislány, mikor hozzászól a szőke hercege. Igen, valóban úgy festesz, mint aki nem fél. – próbáltam kihalászni a takarót magam alól, majd mikor ez meg volt, kibújtam pólómból a földre dobtam, majd levettem nadrágomat is és egy boxerben bújtam a paplan alá. – Wonho. – szólítottam meg a szoborként álló fiút. – Idejössz még ma, vagy magamra rángassalak? WonHo : Most komolyan úgy kezel mint valami kezdő taknyost? És ez... kidobálja a ruháit a paplan alól egyenesen a földre... Halál komolyan egy szál boxerben készül aludni? Tuti, hogy korai halálomat akarja a kölyök mert én ezt már nem húzom sokáig idegekkel... -Idejössz még ma, vagy magamra rángassalak?-kérdezi mire az ütő is megáll bennem. -Magadra?-szinte köpni nyelni nem tudok...inkább csak befekszem az ágyba magamra húzom a paplant és a lehető legtávolabb helyezkedem el tőle az ágyban... IM : Miután befekszik, hozzá kell tennem teljesen felöltözve, a legtávolabb húzódik tőlem. - Te komolyan ruhában szoktál aludni? – fordultam felé és vártam, hogy válaszoljon. - Miért, baj? - Nem, csak furcsa. – próbáltam közelebb mászni hozzá. – Wonho.- szólítottam meg, ezzel kényszerítve arra, hogy felém forduljon, de ő nem reagált semmit. – Most ezt fogod játszani? – kérdeztem meg tőle, hátha erre már kapok választ. - Megtennéd, hogy…- fordult meg, de nem számított arra, hogy arca csak pár centire lesz enyémtől. - Mit? – leheltem szinte ajkaira. WonHo : -Mit?-kérdezte meg és megint olyan közel volt, hogy elfelejtettem mit is akartam mondani... -Azt...azt akartam...hogy...-kezdtem bele de semmi nem jutott hirtelen eszembe. Talán még azt is sikerült elfelejtenem, hogy milyen évet írunk. Kattogott az agyam és közben eszembe is jutott, hogy arra akartam kérni öltözzön inkább ő is fel, hisz rettenetesen kínos, hogy egy szál boxerben fekszik mellettem, de végül nem mondtam ki hangosan. -Joéjt.-mondtam hirtelen és azzal a lendülettel hátat is fordítottam remélve, hogy ennyiben hagyja a dolgot. IM : -Jóéjt. - rendezett le ennyivel. Mivel mondtam, hogy nem fogok semmit csinálni, így inkább távolabb húzódtam és próbáltam elaludni. Lehunytam a szemem, de bármennyire is fáradt voltam nem sikerült elaludnom. Kimásztam az ágy szélére, lehajoltam a pólómért, felvettem, majd csendben elhagytam a szobát. Reménykedtem benne, hogy a mellettem egyenletesen szuszogó fiú nem veszi észre, hogy eltűntem, vagy ha igen nem foglalkozik vele. WonHo : Éreztem ahogy kimászott az ágyból és kisétált a szobából. Vártam pár percet míg utána mentem. Nem kellett sokat keresgélnem mire megtaláltam hisz tárva nyitva volt az erkély ajtó ahonnan áramlott be a hűvös levegő. Felkaptam egy kanapén heverő pulcsimat és kisétáltam. ChangKyun egy szál pólóban és boxerben ácsorgott kint. -Megfázol.-léptem mögé és hátára terítettem pulóveremet.-Miért nem alszol?

IM : - Megfázol. – lépett mögém és rám terített egy pulóvert. Nem húzódott, kezeit rajtam hagyta és úgy tette a fel kérdést. Nem akartam bunkó lenni, így szembe fordultam vele:

- Nem tudok. – fogtam meg egyik kezét és közelebb húztam magamhoz. – Egyfolytában kattog az agyam. - Min gondolkozol? – ennél hülyébb kérdést a mai nap után fel se tehetett volna. - Hogy mit miért csinálok. Hogy miért nem tudok csak úgy elmenni, hogy miért vágyom arra, hogy a közelemben legyél. Ha ott vagy mellettem, miért akarlak megölelni, miért akarom, hogy ajkaid enyémekkel játszanak… - mondtam ki hangosan, amiket eddig csak magamnak tettem fel. WonHo : Kitörése teljesen meglepett. Nem gondoltam, hogy ennyire nyíltan vállalni fogja, hogy elbűvöltem...mert lényegében így történt... de ami a legrosszabb az egészben, hogy ez fordítva is így történt. Minden kérdés amit feltett az én fejemben is lejátszódott. De ez nem ilyen egyszerű... én nem tehetem meg, hogy nyíltan vállalom, hogy egy fiú bűvkörébe estem. A karrierem és az egész életem forog kockán... mégis képtelen vagyok ellenállni neki. -Én sem tudom.-suttogom és még közelebb lépek, hogy ezúttal én csókolhassam meg őt... IM : Teljesen meglepett kezdeményezése, és egy pillanatig lefagyva álltam előtte. Mikor észbe kaptam rögtön viszonoztam puha ajkai játékát. Kezeimmel húztam még közelebb magamhoz. Végigsimítottam hátán. Nyelvemmel végignyaltam puha ajkain, mire halk nyögést hallatott és ajkai szétnyíltak ezzel utat engedve nyelvemnek. Ujjaimmal hajába túrva mélyítettem el csókunkat. A rám terített pamut anyag egy pillanat alatt a földön végezte. a hideg szellő miatt testem megborzongott, így tolni kezdtem befele az előttem állót, ügyelve arra, hogy egy pillanatra se szakadjak el puha párnáitól. WonHo : Ahogy közelebb húzott és elmélyítette csókunkat egy apróbbat nyögtem. Leesett róla pulóverem és éreztem, ahogy megborzong. Lassan tolni kezdett a nappali felé, ahol az egyik falnak toltam és átvettem az irányítást csókunk felett. Már nem is tagadtam mennyire élvezem, hisz felesleges lett volna...teljesen elvette az eszem. Percekig álltunk így egymás ajkaira tapadva, míg a levegő hiány miatt szét nem váltunk.. IM : Miután visszatáncoltunk a lakásba átvette az irányítást. Habár nem szerettem, hogy ha mások irányítanak, mindig én voltam az, akinek ez a szerep jutott, most mégis hagytam magam. Vadul faltuk egymás ajkait és csak levegőhiány miatt váltunk el egymástól. Zihálva vettem a levegőt, mégse akartam, hogy ennek vége szakadjon. Újra ajkaira hajoltam és tolni kezdtem az ágy felé. Útközben fordított helyzetünkön és pillanatokon belül lábam nekiütközött az ágytartónak. Ajkai közé nyögtem a hirtelen ütés miatt, majd magamra rántva dőltem be a puha párnák közé… WonHo : Ahogy elengedtem ő újból ajkaimra tapadt és elkezdett szobámba az ágy felé tolni. Időközben fordítottam helyzetünkön és ahogy elértünk ágyamhoz ő a puha párnák közé rántott magával. Időm sem volt végig gondolni mi történik mert újból számra tapadt és én készségesen viszonoztam csókját. Percekig faltuk egymást mikor benyúlt pólóm alá végig simított hátamon és elkezdte felhúzni a rajtam lévő anyagot... ez volt a pillanat mikor észhez tértem, elváltam ajkaitól és lefogtam vetkőztető kezét majd jelentőségteljesen és mostmár teljesen kitisztult elmével néztem szemébe. IM : Megadóan sóhajtottam egyet, jelezvén, hogy értettem a célzást. Annak ellenére, hogy tudtam itt ma este nem lesz szex, nem távolodtam el tőle. Féltem, hogy ha most elengedem reggelre felszívódik. Féltem, hogy ez az egész nem valóság, csak a képzeletem játszik velem. Szükségem volt arra, hogy érintsem, hogy tudjam, hogy ez nem csak egy álom. - Aludjunk. – szólaltam meg végül és oldalra fordulva öleltem magamhoz. - ChangKyun, nem engednél? - Nem. – válaszoltam mindenféle magyarázat nélkül. WonHo : Beletörődően sóhajtottam fel, hogy ma bizony egy fiúval az oldalamba csimpaszkodva fogok aludni... Valójában még sohasem aludtam senkivel így furcsa lesz, hisz eddig egyik lánynak sem engedtem, hogy itt aludjon miután ágyba vittem...Erre itt ez a kölyök aki teljesen elvette az eszem két nap alatt, kiforgatott önmagamból és még azt az énem is elő hozta amit a szüleimen kívül senki nem ismer... Most pedig itt fekszik mellettem és engem átölelve próbál elaludni... Bár nem viszonzom ölelését azért végig simítok egyszer vállán.-Jóéjt.-suttogom. IM : - Jóéjt. – hallottam, miután végigsimított vállamon, de már nem voltam képes válaszolni. Közelsége, annyira megnyugtatott, hogy már félálomba voltam és csak egy hümmögésre tellett. Reggel hirtelen pattantak fel szemeim, majd azon nyomban vissza is csukódtak a hirtelen fény miatt. Kezeimmel magam mellett kutakodtam, de az ágy már hideg volt. Ijedten ültem fel. Egyedül voltam a szobában. Rögtön kimásztam a puha paplan alól és szinte rohantam lefele. A lépcsőn futottam, mikor lábaim összeakadtam és gurultam egy pár lépcsőfokot. - Áhhh.- üvöltöttem fel, mikor földet értem. - Jól…van? – jött oda hozzám egy kedves nő. - Igen. – próbáltam felülni, de nagyon fájt. - Ne hívjak orvost? - Nem kell, köszönöm. – erőltettem egy mosolyt magamra. – Kérem ne mondja el mi történt. – nem akartam, hogy megtudja. A bejárónő szavát adta, hogy ezt köztük maradt, majd felsegítette engem a földről és visszakísért a szobába, ahol egyből visszafeküdtem az ágyba.
WonHo : Reggel megint telefonomra ébredtem amit nagyon gyorsan fel is vettem, hogy ne ébresszem fel a még mindig belém kapaszkodó fiút. -WonHo megint késel!-kiabált rám managerem. -Bocsi, mindjárt ott vagyok.-nyomtam ki választ nem is várva. Óvatosan lefejtettem magamról az ölelő karokat és kisunnyogtam szobámból. Bementem gardróbomba és az első kezem ügyébe akadó szettet magamra kaptam...hisz úgyis nemsokára átöltöztetnek... A bejárónő már javában szorgoskodott mikor a konyhába értem és már kávémat is elkészítette. -A fiúra kérem figyeljen oda.-mondom miközben belekortyolok italomba ő pedig tudomásul véve illedelmesen meghajol. Negyed órával később már a mai fotózás helyszínén szálltam ki autómból. IM : Pár perc elteltével a bejárónő egy teli tálcával a kezében tért vissza. - Köszönöm. – mosolyogtam rá és próbáltam felülni, de annyira fájt minden egyes mozdulat, hogy inkább nem erőltettem a dolgot. – Most nem vagyok még éhes, de majd később megeszem. – kerestem kibúvót, hogy miért nem nyúlok az ételért. A nő nem válaszolt semmit,csak letette az éjjeli szekrényre a tálcát és magamra hagyott. WonHo : Legalább harminc különböző cuccba öltöztetnek át a mai nap és a sminkemet is folyamatosan leszedték és újra fel... az arcom már égett és hulla fáradt is voltam... életem egyik leghosszabb fotózását élem át és még a szemem is fáj a reflektorfénytől és a vakutól... nem tudom igazából mikor lettem ennyire hisztis hisz évek óta ezt csinálom de lehet csak a kialvatlanság teszi. -Mára végeztünk.-szól oda managerem este tíz környékén...-Menj haza, egyél és aludj hosszú nap volt.-teszi vállamra kezét. -Holnap nem zaklatlak kapsz egy szabadnapot.-vereget hátba és elköszön. Rettenetesen örülök a holnapi szabadnapnak így kicsit jobb kedvel de még mindig hullaként vetem magam autómba. IM : Egész nap nem csináltam semmit. Nem igazán voltam éhes, de nem akartam bunkó lenni, így megpróbáltam valahogy felülni és enni, de nem igazán jött össze,ezért hanyagoltam a dolgot és aludni próbáltam. Ami szintén kudarcba fulladt, mivel ha sikerült is elaludnom, pár perc vagy akár egy-két óra múlva a saját nyöszörgésemre keltem. - Biztos ne hívjak orvost? – jött be a bejárónő estefelé. - Biztos. – mosolyodtam el halványan, majd lehunytam szemeimet és vártam. Sötét volt már mikor újra magamhoz tértem. Összeszedve minden erőmet másztam ki a fürdőig, hogy könnyítsek magamon. Amint végeztem egyből indultam volna vissza a szobába, hogy még azelőtt a párnák között tudhassam magam, mielőtt Wonho hazaér. WonHo : El sem hiszem, hogy végre beértem a lakásba. Nem is tudom mikor örültem utoljára ennyire a hazaérkezésemnek. Mielőtt bármit csinálhattam volna elmentem fürdeni, hogy kicsit felfrissüljek. A zuhanyból kilépve egy szál törülközővel derekamon indultam meg szobám felé de útközben összefutottam a bejárónővel. -Köszönöm, hogy ilyen későig maradt.-hajolok meg hálásan.-Minden rendben volt?-kérdezem. -Azt hiszem igen.-vakargatja meg tarkóját. -Azt hiszi?-vonom fel egyik szemöldököm.-Mi történt? -Ígéretet tettem, hogy nem mondom el.-habozik. -Nekem pedig arra, hogy mindenről értesít...szóval ki vele.-mondom mostmár kissé türelmetlenül. -Hát...-kezd bele.-Reggel történt egy kisebb baleset... és bár azt mondja jól van nem igazán mozog és ha meg is teszi nyöszörög.-hajtja le fejét nekem pedig nem kell több megindulok szobám felé. Ő már az ágyban fekszik és próbál úgy tenni mint aki alszik... -Nem csapsz be... ki vele.. mi történt? IM : A plafont bámulva vártam, hogy Wonho hazaérjen. Már hosszú percek óta figyeltem bambultan, mikro beszélgetés zaja csapta meg fülem. Nem értettem pontosan miről van szó, de sejtettem,hogy rólam. Mikor meghallottam az ajtó nyitódásának hangját, becsuktam a szemem és alvást szimuláltam. - Nem csapsz be…ki vele… mi történt? – úgy tűnik alakításomba volt némi hiba. - Szia.- köszöntem inkább, miután kinyitottam a szemem. - Szóval? - Nem történt semmi, nem tudom miről beszélsz. - Tényleg. Akkor miért nem nyúltál a reggelihez, ami úgy 15 centire van az ágytól? - Mert nem voltam éhes. - Rosszul hazudsz. - Le esetem a lépcsőről. – adtam meg magam. WonHo : -Szóval a lépcső.... Nem gondoltam, hogy gyerekbiztossá kéne felszerelnem a házat amíg itt vagy.-kuncogok. -Hol ütötted meg?-kérdezem kicsit komolyabban. -A hátam...-makogja.. Odasétálok hozzá, felültetem majd felhúzom pólóját ami alatt valóban meglapul egy lila folt. -Várj itt egy kicsit. -megyek ki a szobából, hogy egy adag rongyba tekert jéggel térhessek vissza. Leülök mellé az ágyba és az érintett területre teszem. IM : Segített felülni, de legszívesebben ordítottam volna. Nagyon fájt a hátam és miután megnézte biztos lettem benne, hogy szépen be is lilult. - Várj itt egy kicsit. – ment ki a szobából. - Mintha bárhova is elszaladnék ilyen állapotban – mondtam az üres szobának. Pár perc múlva tért vissza. Leült mellém az ágyra, és ha most nem lennék nyomorék tuti rámásztam volna. Az a felsőtest, azok a kockák érintésért kiáltottak. – Héé ez hideg. – eszméltem fel, mikor hátamra tette a rongyot. WonHo : Elmosolyodom reakcióján... szinte le se veszi szemét felsőtestemről amíg rá nem nyomom a jeget. -Még jobb mint vártam.-mosolyodik el pimaszul célozva ezzel kockáimra. -Ugyan... a külsőmből élek mégis mire számítottál?-kacagok fel és újból rányomom a jeget hátára mire felszisszen. -Nagyon hideg szedd le.-nyafog kisfiúsan. -Ne hisztizz. Bekenem és vissza feküdhetsz.-borzolok hajába. IM : Ahogy kezei hátamhoz érték kettős érzés öntött el, Egyrészt a fájdalom okozta kellemetlenség, másrészt puha ujjainak finom érintése elindított bennem valamit, de túl gyorsan végzett ahhoz, hogy a pici szikra lángra lobbanjon. - Kész vagy. – vette el kezét hátamról. - Ugye tudod…- próbáltam óvatosan visszafeküdni az ágyba. - … hogyha nem lennék nyomorék már rég letepertelek volna? WonHo : Kijelentésével újabb sokkot okoz és hirtelen köpni nyelni nem tudok, de hamar visszarendezem vonásaimat. -Ha nem lennél nyomorék már rég ruhában lennék és aludnék.-öltöttem rá nyelvet. Kimentem a szobám melletti fürdőbe lemosni kezemről a krémet és gardróbomat vettem célba ahol felkaptam egy boxert és egy pólót majd ágyamat vettem célba. -Hulla vagyok...-sóhajtottam fel és bemásztam az ágyba.-De holnap szabadnapom van.-intézem szavaim a mellettem fekvőhöz. IM : Hát remek, kínozz még jobban, kérlek szépen. Nem elég, hogy fél óráig itt flangál előttem egy szál törölközőben, utána beállít egy póló-boxer kettősben és bevágódik mellém az ágyba. - De jó. – valahogy nem tudok most ennek örülni. Talán ha nem lennék nyomorék, akkor a világ egyik legboldogabb embere lennék e hír hallatán, de így nem igazán dob fel. - Valami baj van? - Semmi. - fordítottam neki hátat, már amennyire tudtam. WonHo : -Héé most mi a baj?-mászok közelebb a hátat fordító fiúhoz. - Mondtam már, hogy semmi.-nyafog amivel még inkább alátámasztja, hogy valami baja van. -Persze azért fordítasz így hátat nekem azok után, hogy tegnap éjjel meg elengedni se voltál hajlandó.. -Az tegnap volt.-durcázik tovább. Nem látok más választást... Teljesen bemászom mögé ügyelve, hogy fájós részét ne nyomjam meg és állánál fogva kicsit magam felé fordítom óvatosan. -Szóval... mi a baj?-kérdezem ismét. IM : - Sem…mi. – lepődök meg közelségén, majd pillanatok múlva már hajolnék ajkaira, de nem enged. Nem szólal meg csak néz, ezzel kényszerít a válaszadásra. – Egy nyomorék vagyok. Mit fogok tudni holnap egész nap csinálni? Feküdni. –akadtam ki. – Szerinted élvezetes naphosszat az ágyban tölteni?

WonHo : -Hülye gyerek hát ez a baj?-mosolygok rá kedvesen és hátrébb húzódok tőle. -Majd kitalálunk valamit amihez nem kell kikelni az ágyból.-mosolygok de egy pillanat alatt lefagy arcomrol mikor észbe kapok milyen félreérthető dolgot is mondtam... szemei felcsillantak és látom rajta, hogy bizony félre értett.-Úgy értem... keresünk filmet vagy valami...-nézek oldalra zavartan... IM : Mikor elkezdi mondani, hogy kitalálunk valamit, amit ágyban lehet csinálni…hát nem tudom ő mire gondolt először, de biztos nem arra, ami nekem egyből eszembe jutott. Mikor észrevette felcsillanó szemeimet, rögtön korrigálta is kijelentését. Megmosolyogtat zavara. - A filmek unalmasak. – nyúlok arca után és magam felé fordítom. WonHo : -A filmek unalmasak.-mondja és elkapja arcom majd maga felé fordít. Tudom miben mesterkedik, de nincs olyan szerencséje. Hagy szórakozzak vele egy kicsit. -Mit szeretnél?-vonom fel szemöldököm egy féloldalas mosoly kíséretében ő pedig egyből hajolna közelebb, hogy megcsókoljon de én hátrébb húzódom és felállok az ágyról ő pedig csak döbbenten pislog utánam. -Ahh olyan meleg van.-sóhajtom és leveszem pólóm majd visszasétálok az ágyhoz és befekszem magamra húzva takaróm. Látva durcás arcát még egyszer közelebb hajolok egyre jobban közelítek szájához majd az utolsó pár centinél felhúzódom és homlokára nyomok egy puszit.-Jójéjt.-vigyorodom el és visszafekszem térfelemre.

IM : - Seggfej. – morogtam fogaim között, mikor kedvesen befeküdt mellém majdnem pucéran és elköszöntem tőle. Reméltem, hogy nem hagyja meg, de halk kuncogása jeleztette velem, hogy igen is nagyon jól szórakozik rajtam. Hát ha így , akkor én se feküdhetek tétlenül. Megfogtam takaróját és lassan elkezdtem húzni, majd egy gyors mozdulattal lerántottam és a földre dobtam. Ő felém fordult és kíváncsian nézte mit tervezek, de amíg megfigyelés alatt voltam, csak mozdulatlan feküdtem. Miután lehunyta szemeit megmozdultam. Közelebb másztam hozzá, majd vállához simulva feküdtem le újra. Ő megborzongott ahogy bőreink egymásnak érintkeztek,de szemeit csukva tartotta. - Remélem nem tervezel semmit. - Mit csinálhatnék, hisz nyomorék vagyok? – adtam az ártatlant, majd egy perc elteltével újra akcióba lendültem. WonHo : Seggfej.-hallom halk morgását amire muszáj kuncognom. Édes ez a fiú úgy ahogy van...A következő pillanatban pedig eltűnt a takaróm és a földön kötött ki... Felé fordultam és kíváncsian néztem mire készül de ő csak ártatlanul feküdt így inkább becsuktam szemem, hogy megtudjam mit tervez. Nem tétlenkedett sokat közelebb mászott és hozzám simult. Teljesen beleborzongtam hisz mindketten egy szál boxerben voltunk és bőrünk így összeért. -Remélem nem tervezel semmit.-mondom mosolyogva ahogy kinyitom a szemem. -Mit csinálnék, hisz nyomorék vagyok?-mondta ártatlanul de egy perc sem telt el, hogy újra cselekedni kezdett. Teljesen átkarolt és magához húzott majd amire a legkevésbé számítottam... apró puszikat hintett vállamra és nyakamra amivel kicsalt belőlem egy apró sóhajt.

IM : Mikor meghallottam sóhaját felbátorodtam. Megkerestem puha párnáit, végignyaltam alsó ajkán, majd lágyan megcsókoltam. Nem mélyítettem el. Visszatértem nyakához és azt kezdtem el ostromolni, újabb sóhajokat várva. Fogammal óvatosan karcoltam a bőrt, néha egy-két puszit ráhintve. Nem sokáig időztem itt, rögtön haladtam lejjebb. Végignyaltam kulcscsontján, majd óvatosan beleharaptam ezzel egy halk morgást kicsalva belőle. Megmosolyogtatott reakciója. - Ne merj nevetni. - Mert különben mi lesz? – hajoltam közel arcához választ várva. WonHo : Teljesen elvette minden józan eszemet azzal amit csinál. Szinte csak sóhajtozni és morogni vagyok képes... Még mosolyogni is van képe reakciómon. - Ne merj nevetni.-mondom neki halál komolyan. -Mert különben mi lesz? - hajol közel arcomhoz egy pimasz mosollyal válaszomat várva. -Nem akarod tudni.-harapom be alsó ajkam és kihasználva, hogy lekötötte a látvány elkapom nyakát és fordítok helyzetünkön. Ráülök csípőjére és feje felett összefogom kezeit.
-Még mindig tudni akarod mi lesz?-kérdezem egy kihívó mosollyal. IM : Bólintottam egyet. Nagyon is jól tudtam ezután mi lesz, mintha nem lettem volna már ilyen helyzetben. Tényleg azt hiszi, hogy csak neki voltak jó éjszakái? Hát a pofám leszakad. - Kíváncsian várom mi lesz. – mosolyogtam rá megint, majd kicsit megemeltem kezeimet jelezve, hogy baromira nem kényelmes jelenlegi helyzetem. Vette a lapot és ajkaimra hajolt, viszont kezeimet továbbra is fogva tartotta. Végignyalt alsó párnámon, közben feljebb csúszott egy picit, minek hatására belenyögtem csókunkba. Wonho kihasznált az alkalmat és nyelvével átfurakodva számba mélyítette el ajkai játékát. WonHo : Jelenleg nem érdekel mit csinálok.. Lehet holnap megbánom amit teszek és valószínűleg ha kiderül nekem annyi....de könyörgöm...híres vagyok, gazdag és helyes...azt teszek amihez épp kedvem van és ha kedvem éppen úgy hozza igenis jól érezhetem magam egy fiúval. Viszont fogalmam sincs két férfi között hogyan is működik ez... vagyis hát persze egyértelműek bizonyos részek... de a többi egy hatalmas kérdőjel fejemben. Végül is miben lehet sokkal másabb mint egy lánnyal? Megpróbálom nem kimutatni mennyire nem tudom mit is teszek valójában és magabiztosnak mutatom magam. Ahogy elválok ajkaitól lentebb csúszok és nyakát veszem kezelésbe majd kulcscsontját így haladok egyre lentebb. Mikor elérem hasa alját megteszem ugyanezt az utat visszafelé és újból ajkára tapadok. IM : Élveztem puha ajkainak mámorító útját, nyelvének óvatos játékát, aminek hatására ajkaim közül egyre több, egyre szenvedélyesebb sóhajok hallatszanak. Miután bebarangolta egész felsőtestem újra ajkaim után kapott. Izmaink szenvedélyes táncot jártak egymással. Az idő mintha megszűnt volna számomra. Egy pillanatra semmit nem érzékeltem a külvilágból, majd Wonho lágy, kicsit félénk érintése visszahozott. Pillanatnyi habozását kihasználva magam alá gyűrtem. Puha csókot leheltem szétnyitott ajkai, majd nyakára, kulcscsontjára és végül izmos felsőtestét kezdtem kényeztetni. Fogaimmal végigkarcoltam mellbimbóját, majd óvatosan megharaptam ezzel egy sóhajt kicsalva ajkai közül. Felbátorodtam hangja hallatán és áttértem másik oldalára. Megismételtem előbbi tevékenységem, majd végignyaltam kockáin. Nem akartam elsietni a dolgot, így lassan felkúsztam hozzá és újabb szenvedélyes csókba invitáltam miközben ujjaimmal nadrágja korcánál játszadoztam. Wonho : Ahogy végig húzta kezét alhasamon egy nagyobb nyögést engedtem meg magamnak. Élveztem minden apró érintését és csókját és valamilyen szinten örültem is, hogy most ő irányít. Apróbbakat harapott és szívott bőrömön és mikor kulcscsontomnál kezdte szívni eltoltam magamtól mire ő kábultan kérdő tekintettel nézett rám. -Nyoma marad.-mondtam neki úgy, hogy vegye a lapot azt nem kéne. Apró kizökkenését kihasználva újból fordítottam helyzetünkön, hogy most én hagyjak apró lila foltokat nyakán és kulcscsontján. Persze nem úsztam meg a szúrós tekintetet amiért én ezt nem engedtem neki az előbb és erre felkuncogtam. -Neked nem baj ha látszik.-mosolygok rá és újból ajkaira tapadok. IM : - Végül is. – sóhajtottam egyet ajkai kicsit durva játéka miatt. – Maximum elkönyvelnek kurvának. – nem szeretettem ha nyomot hagynak rajtam. Eddig senkinek nem engedtem meg. Wonho más lenne? Ő nem olyan, mint a többi férfi? Különleges a számomra? Magam sem tudom, de valami oknál fogva nem állítottam le, csak egy szúrós pillantással jeleztem nem vagyok oda a dologért, hangom viszont nem így gondolta. Ahányszor a puha ajkak bőrömhöz értek, úgy szakadtak fel belőlem a sóhajok. Megfogtam a felettem lévő kezét és boxerem korcához vezettem, jelezvén már elég volt a melléktevékenységekből. Wonho : Ahogy boxeréhez vezeti kezemet egyből tudom mit szeretne. Hát jó... most dől el minden, hisz eddig szép és jó de, hogy hogyan is viszonyulok a továbbiakhoz...azt még én sem tudom. Mennyire lenne férfias felpattanni és elmenekülni? bár... a férfiasságomnak akkor búcsút inthettem mikor az első alkalommal nem húztam be neki egyet mikor megcsókolt. Most meg...lényegében én kezdtem az egészet....hát akkor legyek én az aki cselekszik is. Lassan végig húzom boxeren keresztül kezemet férfiasságán ezzel egy sóhajt kiváltva belőle...ahh szóval ez tetszik...Kicsit felbátorodva ismétlem meg a mozdulatot párszor majd beakasztom két ujjamat a textilbe és elkezdem lehúzni róla. IM : Azt hittem már sose érünk el ide. Ujjait beakasztotta a pamut anyagába és lassan húzta le rólam a már igen feleslegessé vált alsóneműt. Egy pillanatra elbizonytalanodva nézett végig rajtam. Habozott, hogy mit kellene tennie ezért fordítottam helyzetünkön és újra kezembe vettem az irányítást. Lassan végigsimítottam felsőtestén. Boxeréhez érve nem álltam meg, a pamuton keresztül kezdtem ingerelni, már kemény férfiasságát, majd egy laza mozdulattal lehúztam róla. Végignéztem meztelen valóján és egy pillanatra elfogott a pánik. Még soha nem volt dolgom ekkorával. Nyeltem egyet, de nem tétováztam sokáig kezeimmel azonnal kezelésbe vettem már álló tagját, majd közelebb hajoltam és lassan végignyaltam egész hosszán. WonHo : Ahogy lassan végig nyalt merevedésemen majd szájába fogadott hatalmasat nyögök. Legalább egy hete nem voltam együtt senkivel ami az utóbbi időben rekordidőnek számít és ezt most érzem is hisz extra érzékeny vagyok. De amit ez a fiú a szájával művel... -A...azt a rohadt.-nyögtem ki mikor teljes hosszomat befogadta. Nem kellett sok, hogy érezzem lassan a végét így eltoltam ő pedig egyből kapcsolt és abba hagyta játékát. Felmászott hozzám újból és megcsókolt. Még én is meglepődtem saját magamon mikor viszonoztam hisz eddig soha egy lánynak sem engedtem, hogy megcsókoljon utána neki viszont készségesen viszonoztam. IM : Miután jelzett, hogy már nincs sok hátra, egyből ajkai után kutattam. Felmásztam és szájára tapadtam. Szenvedélyes csókoltam, majd egy idő után zihálva váltam el tőle. - Vanh síkosítódh? – kérdeztem. Nem válaszolt, csal apró csókot lehelt ajkaimra, miközben kezével a fiók felé mutatott. Lemásztam róla, kihúztam és döbbenten pislogtam magam elé. Hát ez hűű. – Öhmm. – vettem ki egy szőrös bilincset. – A lányok erre buknak? – kérdeztem meg már szinte nevetve, de mielőtt bármi ötletet adhattam volna az ágyon fekvőnek, csak fogtam egy tubus síkosítót és visszamásztam. WonHo : Ahogy vissza mászott hozzám hátára fordítottam és miután nyomtam egy kis síkosítót ujjaimra nyakát kezdtem csókolgatni ahogy első ujjam belevezettem majd követte azt még egy és még egy. Mikor teljesen felkészültnek éreztem megtámaszkodtam feje mellett és férfiasságom bejáratához vezettem. -Biztos, hogy akarod?-nézett rám. -Nem.-válaszoltam és teljes hosszommal elmerültem benne. IM : Hát ez kedves. Nem biztos benne, de azért nem is kegyelmez. Magamba fojtottam feltörekvő sikolyom a hirtelen ért fájdalom miatt. Tudtam, hogy most ez a rész jön, de nem gondoltam volna, hogy ilyen durva lesz. - Várjh.- állítottam meg mielőtt elkezdhetett volna mozogni. Időre volt szükségem, hogy megszoktam teljes méretét. Csípőmet lassan megmozdítva jeleztem, hogy megszoktam valamennyire. WonHo : Ahogy arca eltorzult a fájdalomtól megijedtem.
-Bocsánat.-csókolom meg finoman és végig simítok arcán. Egy aprót mozdít csípőjén de látom rajta, hogy még mindig nagyon fáj neki ezért kijjebb húzódom és csak óvatosan kezdek el mozogni. Fokozatosan enyhülnek vonásai és a fájdalmat láthatóan az élvezet váltja le. Nem telik sok időbe megtalálni azt a pontot amivel egy nagyobb sikolyt váltok ki belőle. Egyik kezével hátamba mart míg másik kezével a lepedőt markolta meg maga mellett. -Igen ott.-nyögte fel én pedig újból próbáltam a jó szögben mozogni. IM : - Igenh…otth.- szinte már vonaglottam alatta, ahogy folyamatos próbálkozásival mindig eltalálta azt a pontot, amitől csillagokat láttam. Éreztem, hogy nincs már sok, így magamhoz rántottam egy csókra. Eközben teljesen kihúzódott belőlem. Azt hittem, hogy itt akar hagyni, de tévedtem. Lágyan ajkaim után kapott, majd egy erős lökéssel teljesen tövig hatolt belém. Ezt eljátszotta még egy párszor, teljesen az önkívület szélére taszítva ezzel. WonHo : Éreztem, hogy már egyikőnknek sincs sok hátra így végletekig gyorsítottam a tempót közben pedig ChangKyun nyakát díszítettem minél több harapással aminek tuti, hogy nyoma marad. Éreztem, hogy egyre többször rándul össze így már nem kellett sokat löknöm, hogy kettőnk közé élvezzen. Ahogy összeszűkült körülöttem már én sem bírtam tovább... Nem tudtam mennyire lesz mérges ha benne megyek el de ebben a helyzetben nem is érdekelt így egy hörgés kíséretében belé élveztem. IM : Még soha senkinek nem engedtem meg, hogy belém élvezzen. Pedig hányszor megpróbálták már… sőt óvszer nélkül se feküdtem le még soha senkivel. Neki vajon miért engedtem? Magam sem tudom, de kicsit sem izgatott ez az egész jelen pillanatban. Megvártam még Wonho kihúzódik belőlem, majd nagy meglepetésemre mellém dőlt és nem hagyott faképnél. Azt hittem ezek után minimum a lakás másik végében alszik, de nem, itt fekszik mellettem és engem néz. Borzasztóan zavarba ejtő ez a helyzet. - Elmegyek letusolok. – pattantam fel az ágyról,de a fenekembe nyilaló fájdalom miatt visszazuhantam. Nem beszélve a hátamról, ami most újfent lüktetni kezdett. WonHo : Aranyos...roppant aranyos ahogy zavarban jön attól, hogy nézem. Szaladna is ki, hogy lezuhanyozzon de a rátörő fájdalomtól visszazuhan az ágyba. Előveszek a fiókból egy csomag nedves törlőt és kezébe nyomom majd megvárom míg letisztogatja magát és vissza dől az ágyba. Melléfekszem és odahúzom magamhoz. Apró puszit adok homlokára..-Ne haragudj, hogy fájdalmat okoztam.-mondom szemébe nézve mire ő csak megrázza kicsit fejét válaszképp és már félig alszik is. -Jóéjszakát.-suttogom és közelebb húzom magamhoz...

Behálózva 3.rész

IM : Ez az ChangKyun, nagyon ügyes voltál. Sikerült mindent elbasztál. Miért nem bírtál magaddal?! Miért nem tudtad csak szépen, egyszerű módon megköszönni, hogy elhozott?! Miértkellett ilyen drasztikus lépést tenned?! Miért kellett kimutatnod a gyengeséged?! Az egy dolog, hogy vonz a külseje, de te nem akarsz egy ilyen pasit.
- AISH. - csaptam rá a kesztyűtartóra, majd kiszálltam és elindultam hazafelé. Nincs nekem pénzem erre a szarra. Mielőtt ténylegesen elindultam volna még hátrapillantottam, hogy Wonho merre van, de már láttam közeledő alakját, így ott mertem hagyni méregdrága kocsiját őrizetlenül és hazafelé vettem az irányt. Minden lépést egyre nehezebben tettem meg. Légzésem szaggatottá vált és verejték fojt végig testemen. - Még pár lépés. – támaszkodtam meg a kórház falán. – Pár lépést és…- vettem egy nagy levegőt és léptem egyet. - Pár lépés és mi lesz?- hallottam meg hátam mögül egy ismerős hangot. - Semmih. – válaszoltam zihálva és léptem volna még egyet, de már nem volt elég erőm hozzá. WonHo : Muszáj megemberelnem magam. Nem vagyok én valami kislány aki meg ijed egy csóktól...Még ha az illető egy fiú is.. Híres vagyok fel kell mindenre készülnöm. Lassan sétáltam vissza azon gondolkozva mit is mondjak neki vagy hogyan viselkedjek. Visszaérve a kórházhoz látom, hogy a falon támaszkodva készül távozni onnan. -Pár lépés és...-lépett egyet mikor mögé értem. -Pár lépés és mi lesz?-kérdezem. -Semmi.-válaszol és látszik, hogy szörnyűen van... a következő lépésnél majdnem összeesett de elkaptam derekát. -Ne legyél buta, miért menekülsz az orvos elől?-kérdezem olyan kedvesen, hogy még magamat is meglepem miközben még mindig derekánál fogva tartom, hogy össze ne essen. IM : Nem válaszoltam kérdésére egyből. Tekintetem elszakítottam a földtől és egyből arca után kutattam. Hosszú pillanatokig csak néztem, ezzel mondtam köszönetet, hogy utánam jött. Majd erőt vettem magamon és megszólaltam: - Nem akarok kórházra költeni. – próbáltam kiegyenesedni és karja közül kiválni, de egyedül képtelen voltam megállni a saját lábamon. Ahogy nem fogtak karjai már ingataggá vált alattam a talaj és vártam, hogy közelebbi ismeretséget kössek vele. WonHo : Teljesen zavarban voltam attól, hogy hosszú pillanatokig nézett, de nem mutattam ki hisz nem engedhettem meg magamnak. -Nem akarok kórházra költeni.-mondta majd kiegyenesedett és kibújt tartásomból. Egy pillanaton múlt, hogy majdnem a földre zuhant de még időben kapcsoltam és megtartottam karjánál amire kicsit fel is szisszent. -Ez miatt te ne aggódj. Én hoztalak ide és gondoskodni is fogok mindenről. Húztam vissza magamhoz és őt támogatva indultunk meg lassan a kórházba. IM : Már nem volt erőm semmihez, így csak engedtem, hogy segítsen. Ha Wonho nincs, most itt fetrengenék a kórház sarkánál és szenvednék. Mégse segítene senki. Csak hagynának, mert abból nem lenne semmi bajuk. - Köszönöm. – suttogtam mikor beléptünk a mozgó ajtón. WonHo : -Nincs mit köszönnöd.-mosolygok rá biztatóan. Beérünk a recepcióra ahol egy fiatal nő fogadott minket és miután elmondjuk problémánkat felküld a másodikra, ahol kivizsgálják ChangKyun-t. -Maga a hozzátartozója?-kérdezi a doki mikor én is lépnék be a kórterembe. -Nem...-válaszolom kissé bizonytalanul. -Akkor meg kell kérnem, hogy kint várakozzon.-mondja és bezárja maguk után az ajtót. Elég sokáig vannak bent közben én meg megőrülök kint a gondolataimtól. Még mindig azon a csókon kattog az agyam és egyszerűen nem tudok ésszerűen gondolkodni igazából még fel sem fogtam mi történt. Annyira elmerültem gondolataimban, hogy kellet kis idő mire feltűnt, hogy ott áll előttem. -Mit mondott az orvos?-álltam fel helyemről válaszát várva. IM : Ohh dehogynem, van mit köszönnöm. Ha ő nem hoz el a kórházba, még szenvedtem volna egy –két hétig is. Miután beértünk egyből a recepcióhoz mentünk, ahol elmondta miért is vagyunk itt, aztán elküldtek minket a másodikra, ahol egy orvos már várt. Mivel Wonho nem rokonom, így a kórterembe már nem követhetett és örültem is neki. Nem igazán szerettem volna, hogy bent legyen és lásson. Miután végeztünk a vizsgálatokkal az orvos kiment és nem sokkal később én is követtem őt. Megálltam a modell srác előtt, de annyira elmerült gondolataiba, hogy hosszú pillanatokig észre se vette, hogy már nem egyedül várakozik. - Mit mondott az orvos? - Pihennem kell. – ráztam le ennyivel. - Ennyi? Ezek után ennyi?! – akadt ki. - Mert mi mást mondott volna még? – ültem le az egyik székre, ami kint volt a kórtermek előtt. - Hát mondjuk, elég szarul nézel ki, én bent tartottalak volna a helyében. - Nem akartam bent maradni. Kicsit túlterheltem magam az utóbbi időben, de pihenek egy kicsit és jobban leszek. WonHo : Teljesen kiborultam, hogy ennyi... Pihennie kell... hát az agyam eldobom. Odamentem az orvoshoz és megszólítottam. -Beszélhetnénk?-húzódom félre. -Persze, miről van szó?-néz rám kíváncsian. -Tényleg csak pihennie kell?-kérdezem. -Rengetek pihenésre lesz szüksége mivel nagyon kimerült. Jobb lenne, ha nem hagynák egyedül és pár nap múlva jobban lesz.-mosolyog rám biztatóan. -Köszönöm.-mondom majd visszasétáltam ChangKyunhoz. -A szüleiddel élsz? Ugye van ki odafigyeljen rád amíg otthon pihensz a következő napokban? Mert ugye tudod, hogy pihenni fogsz? IM : Most hazudjak neki? Nem akarok egy bébicsőszt a nyakamba, így muszáj lesz. - Kivel mással élnék? – bújtam ki első kérdése alul bunkón, ami miatt még szarabbul éreztem magam. Ő kedvesen elhoz ide, figyel rám, aggódik értem én meg paraszt módjára viselkedem, ezzel kifejezve a hálám. Hát csodálatos. Jó modorból megbuktam, azt hiszem. – Igen. – válaszoltam tömören a második kérdésre Úgy gondoltam ennyi elég lesz. WonHo : Hát ez kedves. Idehozom kedves vagyok vele fizetem az ellátását erre ha kérdezek tőle valamit még bunkózik. Tényleg nem értem most mi baja van hirtelen, de már nem is érdekel. -Akkor jó.-mondom komoran és hátat fordítva leindulok autómhoz. Beülök bevágom ajtaját és idegesen kezdek dobolni a kormányon. IM : Basszon már valaki fejbe, ha még egyszer ilyen faszakalap módjára viselkedem. Komolyan rosszabb vagyok, mint ő mikor megismerkedtünk, pedig azért ő se volt egy ma született bárány akkor. - Wonho…- nyitottam ki óvatosan az ajtót, majd mikor nem nézett rám, elgondolkoztam azon, hogy becsukom és gyalog hazamegyek, de ezt az ötletet gyorsan elvetettem, mert nem volt kedvem több órát sétálgatni. Bátorságot gyűjtöttem és egy nagy sóhaj kíséretében beültem az idegbeteg modell mellé. – Sajnálom, nem akartam bunkó lenni, csak… WonHo : Csak...Csak micsoda?-kérdeztem idegesen.-De tudod mit? Nem érdekel... Csak add meg a címedet hazaviszlek és felejtsük el egymást.-mondom rá se nézve és beindítom a motort. Nem vagyok kíváncsi a magyarázkodására és amúgy is...az után ami történt idejövet jobb is ha nem találkozok vele többet.
IM : Elmondtam a címem és az odavezető úton egy szó sem esett köztünk A csendnek és a motorzúgásnak hála el is aludtam és csak a mellettem ülő szólongatására ébredtem fel. - Kyun…ChangKyun. – ahogy hangja eljutott tudatomig, szemeim lassan kinyitottam és felé fordultam. - Hm? – néztem rá kérdőn, hogy mit szeretne. - Megérkeztünk. Itt laksz, ugye? – mutatott egy lepukkadt ház felé, ami sajnos tényleg az enyém volt. - Igen. - sóhajtottam egyet, majd kioldottam a biztonsági övet és mielőtt kiszállhattam volna , akaratlanul is megszólítottam. – Wonho…- ő nem válaszolt, csak némán nézett előre. – Nem jössz be? – és már fejbe is csaptam magam. hogy kérdezhettem meg ilyet? – Mindegy felejtsd el. Köszönök mindent.- nyitottam ki az ajtót és próbáltam eltűnni olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudtam. WonHo : Hogy bemegyek-e? Szívem szerint amint kiszállt rátapostam volna a gázra, hogy hazáig meg se álljak, de azt hiszem jobban aggódok mint gondoltam bármennyire is próbálom titkolni. Beszélni akarok a szüleivel nehogy elhallgassa előlük a történteket és holnap is dolgozni menjen. -Várj.-szólok utána.-Egy pár percre bemehetek.-engedek meg egy erőltetett mosolyt és kiszállok az autóból. IM : Bólintottam egyet jelezve, hogy rendben van és kövessen. - Várj meg itt. – mondtam neki, majd lementem, hogy a házinénitől elkérjem a másolt kulcsom, mivel a nagy rohanásban a táskám mindenemmel együtt a bárban maradt. Percek múlva már egy öreg nénivel a nyomomban tértem vissza és szerencsémre, vagy szerencsétlenségemre, még magam sem tudom, Wonho nem menekült el, hanem ott várt, ahol az előbb faképnél hagytam. A nénike halkan köszönt, majd kinyitotta nekem a lakást és el is tűnt, magunkra hagyva. - Kérsz valamit? – kérdeztem meg mikor már bent voltunk. WonHo : Azt mondta várjak itt... legalább négyszer futott végig agyamon, hogy amíg nincs itt elmenekülök... Pár perc után egy öreg nénivel sétált vissza akinek illedelmesen meghajoltam majd beengedett minket a lakásba majd el is tűnt. -Kérsz valamit?-kérdezte amire a válaszom csak egy nemleges fejrázás volt. Beljebb sétáltunk a nagyon kicsi lakásban, nem úgy tűnik, hogy többen élnének itt. Igazából azt is csodálom, hogy egy ember megél itt. -Valójában nem a szüleiddel élsz itt ugye?-néztem még egyszer körbe majd vissza a lehajtott fejű fiúra. IM : - Hát…nem igazán. – ültem le a konyhának nem nevezhető kis főzőfülkének kialakított részben. Olyan zavarban voltam ettől az egész szituációtól, hogy nem tudtam mi csináljak. szégyelltem azt, hogy meghívtam ide. Ebbe a kis nyomorék lakásba, ahol az egerek visszatérő vendégek. Szégyelltem azt, hogy nem tudtam rendes hellyel kínálni, szégyelltem mindent és zavarban éreztem magam a közelsége és előbbi meggondolatlan cselekedeteim miatt. WonHo : Válaszán igazából nem lepődtem meg. És azt is tudom, hogy már megbánta, hogy behívott hisz látszott minden érzelem az arcán. Iszonyatos bűntudat fogott el azért ahogy bántam vele... hogy többször is a 'csóró' jelzővel illettem, hisz látom mennyire szégyenli magát mindezért...és ha még mindez nem elég még zavarban is vagyok így, hogy csak ketten vagyunk az előző csók miatt. Én nem szeretem a férfiakat, de ezt képtelen vagyok szavakban a tudtára adni. Valamiért úgy érzem kötelességem vigyázni rá... hisz ki tenné meg helyettem? Bármennyire is világgá szaladnék és többet a közelébe se mennék... mégis egyre közelebb kerülök hozzá. Odasétálok és vállára teszem kezem. -Gyere át hozzám pár napig amíg felépülsz. Én dolgozni fogok de megkérem az egyik bejárónőt, hogy gondoskodjon rólad.-ahogy ezt kimondtam milliószor is fejbe csapom magam gondolatban, hogy míg ő épp elsüllyed szégyenében én még bejárónőkről beszélek.-Ne haragudj.-mondom és csak remélem tudja miért mondom.
IM : Először nem értem miért kér bocsánatot, majd végiggondolva mit mondott rájövök az okára. A bejárónő. Valaki van olyan szerencsés, hogy bejárónője legyen. Sőt vannak azok a mázlisták, akiknek több is megadatik, nekem meg nem hogy bejárónőm, még normális lakásom sincs. - Nem is tudom. Nem akarok a terhedre lenni. Meg hát nem tudnám mivel viszonozni. Így is már túl sokat segítettél nekem. azt hiszem megleszek egyedül is. – próbáltam valami normális okot kitalálni, de igazából csak hablatyoltam össze-vissza és még egy normális választ se voltam képes kinyögni, hogy akkor most elfogadom-e az ajánlatát vagy sem. Mert végül is nem utasítottam vissza, csak érveket próbáltam állítani, a mellé, hogy nem fogadhatom el. Wonho csendben, engem figyelve várta rendes válaszomat és már éppen nyitotta volna száját, mikor is erőt vettem magamon és kinyögtem mit is akarok: - De csak egy-két napot… És nem kell bejárónő. WonHo : Hablatyolásán elmosolyodom. Egész aranyos a kölyök és végül bele egyezett abba is, hogy nálam marad habár azt, hogy odafigyeljenek rá vissza utasította de így is félsiker. -Akkor pakold össze a fontosabb dolgaid és megyünk.-mondom határozottan. -Öhm... pár cuccom a bárban maradt...-mondja tarkóját vakargatva. -Akkor tegyél be pár ruhát és útközben azokért is elmegyünk.-terelem be az ajtón amit szobájának vélek. Mikor egy kisebb táskával kijön onnan lemegyünk a kocsihoz és a bárt vesszük célba. Odaérve ő hátra siet összeszedni holmijait míg én a főnökével beszélek. -Az orvos azt mondta pár nap pihenésre van szüksége...-mondom ezzel jelezve, hogy a következő napokban bizony nélküle kell boldogulnia.. -És mi lesz a munkával? Nincs elég emberem jelenleg, hogy több nap szünetet megengedhessek.-kezd ellenkezni. -Azon ne aggódjon. Küldök egy felszolgálót aki helyettesíti arra a pár napra... és a fizetését is elintézem csak engedje meg...-engedek meg egy fél mosolyt és ChangKyun is ekkor tér vissza. Én csak mutatóujjam szám elé teszem, hogy jelezzem a tulajnak, hogy ez köztünk marad és visszanézek a fiúra. -Indulhatunk? IM : Otthon se perc alatt összeszedtem a holmijaimat, Igazából nem volt sok olyan, amire a pár nap pihenés alatt szükségem lett volna. Miután otthon végeztem, lementünk, de mielőtt elindultunk volna beszóltam a házi néninek, hogy zárja már be az ajtómat. Elmormoltam egy köszönömöt, mikor csoszogva elindult lakásom felé, majd beültem a kocsiba és Wonho elfurikázott a bárba.
Egyből hátra rohantam, hogy összeszedjem a maradék holmit, amire még szükségem lehet, majd mentem ki, hogy beszéljek a főnökkel, de meglepetésemre Wonho megszólalt mielőtt bármit is mondhattam volna. - Indulhatunk? - Még beszélnem kell… - Már elintéztem. – mondta és kivette a táskát a kezemből, hogy ne ellenkezzek és kövessen. - Ugye nem mondtál neki semmi baromságot? – ültem be ijedten az autóba. Féltem, hogy elveszítem a munkám a kényszerpihenőm miatt. WonHo : -Mégis miféle baromságot mondtam volna?-kérdezem hitetlenkedve.-Azt mondta nem baj, ha pár napot pihensz megold mindent és te csak pihenjél.-füllentem. Az úton nem sok szó esik köztünk inkább csak a rádió adott némi zajt. Fél órás kocsikázás után megérkeztünk a luxus negyedbe ahol beengedtek a nagykapun majd leparkoltam külön helyemre. ChangKyun is kimászott a kocsiból és táskáját megragadva elindultunk a hatalmas épületbe amiben lakásom volt. -Jó estét uram.-nyitotta ki a portás az ajtót mire csak bólintottam neki egyet ő pedig hívta nekünk a liftet. Felérve lakásomhoz előszedtem tárcámból a kulcsként szolgáló kártyát és mikor kinyitottam az ajtót a megszeppent fiút előre engedtem. -Érezd otthon magad... IM : Őszintén választ se vártam a kérdésemre, de azért valamilyen szinten megnyugtatott vele, hogy nem rúgattam ki magam. Az úton ezután nem igazán beszélgettünk, aminek én személy szerint örültem, mert így lehetőségem volt kicsit gondolkodni az elmúlt pár napon. De nem sokáig voltam ezzel elfoglalva, mert ahogy megérkeztünk a luxus negyedbe, amit én életem során maximum a tv-ben láthattam, inkább nézelődni kezdtem. Legszívesebben rátapadtam volna az ablakra és minden lehetséges dolgot beszippantottam volna, ezzel elraktározva magamnak, hogy bizony ilyen „világ” is van. De inkább csak távolról figyeltem a magasabbnál magasabb épületek az utcán sétáló embereket. Mikor megérkeztünk a házhoz az állam szinte a földet verdeste, de nem volt időm sokéig csodálkozni. Wonho egyből indult miután kiszállt, így én is megragadtam táskám és csendben követtem őt. - Érezd otthon magad…- engedett be a lakásba. Hát őszintén bevallom azt se tudtam mit nézzek meg először. Szívem szerint végigrohantam volna az egész lakáson és minden egyes négyzetcentimétert bejártam volna, de nem akartam leégetni magam gyermekded viselkedésemmel. - Öhmm… - vakartam meg tarkómat zavaromban. – Hol aludhatok? WonHo : Először nem tudtam mit válaszoljak a 'hol aludhatok?' kérdésére, hisz ezen nem gondolkoztam. Küldjem őt egyenesen az egyik szobába vagy adjam meg a választás lehetőségét? Végül a második lehetőségnél maradtam. 

-Megmutatom a szobákat és válassz melyik a legszimpatikusabb.-mondom majd odavezetem az első vendégszobához majd a másodikhoz és a harmadikhoz is. Nem tudom, hogy jó döntés volt e ez az egész, de ha már itt vagyunk akkor érezze magát minél kényelmesebben az itt töltött kényszerpihenője alatt. IM : - Nem baj, ha először inkább letusolok és utána választok? – kérdeztem meg, miután megmutatta a szobákat Igazából mindegyikben volt valami, ami megtetszett, de volt valami, ami mindegyikből hiányzott, így időre volt szükségem a döntéshez. – Megmutatod merre van? – kérdeztem újabbat, mielőtt válaszolhatott volna. Ő csak bólintott egyet, majd megmutatta a legközelebbi fürdőt, mert gondolom, ha a vendégszobákból van három, akkor a fürdőszobákból se szűkölködik. Gyorsan körbenéztem, mit hol találok, nem akartam mindent kérni, mint egy kisgyerek, így kerestem magamnak egy törölközőt, majd mikor meglettem beálltam a zuhany alá. Percekig folyattam a vizet, majd mikor megelégeltem ezt a menekülő cselekvést, kinyúltam a törölközőért, megszárítottam magam és öltöztem volna fel, mikor rájöttem, hogy nincs bent tiszta ruhám. Nem volt más választásom, így derekam köré csavartam a pamut anyagot és elindultam a nappaliban hagyott táskámért. Mielőtt odaérhettem volna, inkább utat engedtem kíváncsiságomnak és megkerestem Wonho szobáját. Nem telt el pár perc és a nyitott ajtóban álltam velem szemben egy hátát nekem fordító modellel. - Ezt szeretném. – mondtam bármiféle gondolkodás nélkül. WonHo : Amíg ChangKyun a fürdőben volt előpakoltam a hűtőből amiket a bejárónő délelőtt készített. Mikor ezzel megvoltam inkább szobámba mentem, hogy összepakoljam a holnapra fontos holmijaim. -Ezt szeretném.-mondta ezzel teljesen a frászt hozva rám. Hátra fordultam és megláttam a velem szemben álló fiút egy szál törölközővel a derekán. Hatalmasat nyeltem én nehezen, de sikerült valami hangot is kitornáznom magamból meglepettségemben. -Öhm... akkor...alszom én egy másik szobában. Mindjárt megágyazok várj.-próbáltam kiszaladni mellette az ajtón. IM : Mielőtt eltűnhetett volna útját álltam és nem engedtem sehova. - Nem akarlak kitúrni a helyedről. – mondatom után egyből tekintetét kerestem. Mosolyra húzódott szám, és egy lépést tettem felé. Tudom, hogy megint ostobaságot fogok művelni, de nem tehetek róla. Vonzz ez a pasi. Nem is tudja mennyire. - Wonho. – szólítottam meg szinte már suttogva. De ő nem válaszolt, tekintette lesütötte, hogy még véletlenül se kelljen rám néznie. Kezemmel arcára simultam, majd közelebb hajoltam volna hozzá. Ajkaink pár centire voltak egymástól. WonHo : Azt hiszem ez egy erős célzás arra, hogy velem szeretne aludni... de időm sincs ezen gondolkodni mert kezét arcomra simította és közelebb hajolt alig pár centire. Teljesen lefagytam ismét...a lábam nem mozdult és gyomrom görcsbe rándult. Megfogtam kezét és hátraléptem egyet mielőtt megcsókolhatott volna ismét de kezét még mindig nem engedtem el.  

IM : Zavartan álltam előtte. Arcomat teljesen elöntötte a forróság. Fogaim összekoccantak, de nem az izgalomtól, nem a testemben tomboló adrenalin miatt, hanem csupán a hideg okozta kellemetlen érzés miatt. Ennek ellenére nem hátráltam meg. Nem érdekelt, hogy már lassan egy jégkockának éreztem magam. Mivel nem hagyott magamra előbbi próbálkozásom után, így újra léptem felé. De most nem tétováztam. Amilyen gyorsan csak tudtam birtokba vettem ajkait.

WonHo : Nem is engedett feleszmélni a kezdeti sokkomból újból lépett egyet de most nem hagyott időt cselekedni újból ajkamra tapadt. Most sem alakult másképp mint az előzőnél megint lefagytam... de most nem engedett olyan könnyen menekülni. Átkarolta derekamat és nem engedett hátrébb lépni, finoman mozgatni kezdte ajkait ezzel próbálva engem is cselekvésre bírni. Nem tudom mi ütött belém de pár pillanatra viszonoztam is a csókot majd mikor észbe kaptam elváltam tőle. -N..nekem ez nem megy ne haragudj. IM : A boldogság egy pillanat alatt felmelegített, mikor éreztem, hogy ajkai mozgásba lendültek. Majd következő mozdulata felébresztett.
- N…nekem ez nem megy, ne haragudj. - húzódott el, majd lassan kisétált a szobából. Ledermedve álltam egy helyben. Nem tudtam mit tehetnék. Hülye voltam, hogy bármiben is reménykedtem. Hülye voltam, hogy elfogadtam ajánlatát, de mit tehettem volna? Nem akartam, hogy eltűnjön az életemből, hiszen vonzott, mint egy mágnes. - Aish.- borzoltam össze hajam, majd lementem cuccaimért és úgy, ahogy voltam szépen kisétáltam a lakás ajtaján.

Behálózva 2.rész

WonHo : Reggel miután managerem felébresztett miszerint kurvára elkéstem a fotózásról rohantam le autómhoz. Pár perces kocsikázás után a színhelyre értem és mikor táskámat kaptam volna ki az ülésről egy idegen tárgyat találtam. Egy pénztárca... nincs benne semmi egy kevés aprón kívül és eléggé le is van strapálódva már. -Ez biztos a kölyöké.-gondolkozok el, hogy ki más ült mostanság a kocsimban... viszont határozottan nem női tárcának tűnik így ez a lehetőség kilőve így tényleg csak a kölyöké lehet.-talán este visszaviszem neki.-dobtam be táskámba és felmentem a fotózásra.

IM : Másnap reggel korán keltem volna az egyetem miatt, de megmozdulni nem tudtam, így inkább a mai napot ellógtam. Egész nap aludtam, hogy estére valamennyire összeszedjem magam és legalább egy fél műszakot tudjak teljesíteni.
- Halló.- vettem fel a telefonom. - Ma tudsz jönni?- kérdezte drága főnököm. - Persze, nincs semmi bajom. – hazudtam neki, de nem tehettem mást, szükségem van a pénzre, hogy kifizessem a rezsit. WonHo : Ez az egész nap úgy szar ahogy van. Utálom a szabadtéri fotózásokat és még az eső is szakadni kezdett. Persze még a ficsúrral is találkoznom kell este amihez igazából a tegnap után semmi kedvem de azt hiszem szüksége lesz a pénzére ahogy elnéztem... Még mindig nem hiszem el h a hülye munkája miatt nem volt képes orvoshoz menni mikor láthatóan borzalmasan festett. Na mindegy nem az én dolgom minek foglalkozzak vele... Fontosabb dolgom is van. Például hazaédesgetni valamelyik kisegítőlányt innen ma éjjelre. IM : Késő délután keltem csak fel. Úgy éreztem az egész napos alvás megtette hatását és valamivel jobban éreztem magam. Főztem magam egy teát, megmosakodtam, kiválasztottam a mai ruhám és leültem a kis konyhába, hogy csendben elfogyasszam a forró italt. Miután végeztem vele, gyorsan felöltöztem, összepakoltam a cuccomat és el is indultam munkahelyemre. - Még mindig nem festesz valami jól. - üdvözölt kedvesen a főnök. - Pedig sokkal jobban vagyok. - erőltettem egy mosolyt az arcomra. - Hát ha te mondod. – pakolgatta tovább a poharak én meg hátra mentem. WonHo : -Sorra vettem a lányokat melyikkel lenne érdemes a ma éjjelem tölteni, de rá kellett jönnöm, hogy már mind megvolt aki meg nem az nem véletlen. Mondhatom remek... Korán kellett kelnem, eláztam és még ez is... arról ne is beszéljünk, hogy még vissza is kell adnom a tárcáját annak akivel szívem szerint soha többet nem találkoznék... Na mindegy legalább majd ott felszedek valakit. IM : Éppen félmeztelenül álltam az öltözőrészben, mikor megérkezett Kihyun. - Hát haver ma sem nézel ki jobban. - Ma mindenki csak így tud üdvözölni?- akadtam ki és ahelyett, hogy öltöztem volna, csak leültem és néztem ki a fejemből. - Öltözz fel mielőtt még jobban beteg leszel. – dobta oda pólóm. és magamra hagyott. Gyorsan felhúztam, becsuktam a szekrényem és kimentem én is, hogy segítsek nekik. Mivel ők elvoltak a poharakkal én inkább addig letörölgettem az asztalokat és mire végeztem pont nyitás is volt. - Egy picit hátra megyek. – szóltam oda a főnöknek, majd el is tűntem egy időre. WonHo : Egy élet ment le mire végre az autómba roskadhattam. Komolyan még egy óra lett volna és világgá megyek. Már csak az a dolgom, hogy vissza adjam a ficsúr tárcáját és összeszedjek egy csajt... Oké azt a pár percet túlélem. Beindítom a motort és elindulok a tegnapi bár felé. Mikor odaérek odasétálok a pultnál tevékenykedő fiúhoz és egy szó nélkül oda hajítom tárcáját elé a pultra és hátat fordítva elsétálok keresve egy boxot ahova be is ülök. -Sziasztok lányok ugye nem zavarok?-veszem elő a 'bugyi lekapós' mosolyomat. IM : - Kedvesebben nem lehetett volna visszaadni?!- mentem utána. A lányok kíváncsi tekintetekkel néztek rám, így folytattam. – El kell keserítselek titeket, de a srác kis admirálisa miattatok nem fog felállni. – hagytam faképnél őket és visszaálltam dolgozni, mielőtt kapnék egy szúrós pillantást a főnöktől, hogy megint nem a feladatomra koncentrálok. WonHo : -Örülj, hogy vissza kaptad és nem a kukában landolt...-horkanok fel. -Na most hozzál szépen nekem és a lányoknak egy kör piát, nem beszélgetni jöttem és legfőképp nem veled.-húzok elő egy pénzköteget zsebemből amit szó szerint odadobok neki ő pedig épphogy elkapja. Rohadtul nincs kedvem a ficsúrhoz ha a tegnapi estém nem ment volna kárba miatta és nem lennék ennyire rohadt kanos inkább haza mentem volna. -Na mivan tapsra vársz?-nézek rá kérdőn mikor még mindig az asztal mellett áll. IM : - Seggfej. Nem a kurvád vagyok, aki kiszolgál. – akadtam ki rajta. - I.M. nyugi. – jött oda Kihyun. – Ne rendezz jelenetet, mert annak nem lesz jó vége. - Nem rendeznék, ha ez a segg…- bökött oldalba. – Ha ez az embernek kinéző valami nem így kezelne. - Átveszem. Te menj az enyémhez. – próbált segíteni Kihyun. - Nem kell. – fordítottam hátat boxnak és a pultban összedobtam az italokat.
WonHo : -Mond csak ez a gyerek mindig ilyen hisztis?-húzom fel szemöldököm és nézek a másik pincérsrácra. -Bocsánat a nevében is, de nincs túl jól és azért ilyen ingerült.-mondja megilletődve majd mikor látja velem több dolga nincs felveszi a nyúlcipőt épp ekkor ér vissza a nagyszájú a megpakolt tálcával. -Figyelj hisztikirálynő. Valóban nem vagy a kurvám de tudtommal igen is azért vagy itt, hogy kiszolgálj... És mellesleg ha rászorulnék, hogy kurvát fizessek nálad mindenképp jobbat keresnék, akinek még a segge is jó.-nézek alaposan végig rajta.-Igen határozottan, jobbat.-mondom a végét hümmögve szinte már csak magamnak. IM : Nem most kifogom bírni szó nélkül. Nem szólalok meg. – győzködött belső hangom. – Ez az ChangKyun meg tudod csinálni, csak leteszed a tálcát és elmész. Nem foglalkozol vele, levegőnek nézed, majd más kiszolgálja az este további részében. – tettem le az asztalra a tálcát. Megfogtam a poharakat és elkezdtem kiadagolni. - Ohh bocsánat. – kértem elnézést, mikor az utolsó pohár alkohol „véletlen” ráömlött kedvenc vendégemre. – Azonnal hozok egy másikat. – ragadtam magamhoz a fémet és fogtam a nyúlcipőt. WonHo : - Mi a...?-akadok ki teljesen de mire elkezdhetnék kiabálni a srác eliszkol. Most telt be a pohár. -Normális vagy?-húzom vissza mielőtt beslisszol a pult mögé. -Van fogalmad arról, hogy mennyibe került ez az öltöny? Közlöm veled, hogy egy éves fizetésed se lenne rá elég. Elmondanád mégis mi a jó büdös franc bajod van? A tegnap után azt hiszem egyedül nekem van jogom sértettnek lenni...-ordítom -De ezzel most ellőtted a türelmemet. Csuklón ragadom majd főnöke elé ráncigálom.- Ezentúl jól gondolja meg milyen alkalmazottakat keres.-löktem magam elé az eddig hátam mögött lapuló fiút majd hátat fordítottam és kisétáltam a bárból. IM : - Ha holnap is itt akarsz dolgozni, rendbe hozod.- küldött utána a főnök. Lehajtott fejjel mentem az idegbeteggé változott srác után. - Sajnálom, azt hiszem túl messzire mentem. - kezdtem bele rögtön mikor utolértem. - Azt hiszed?! – fordult vissza és szinte köpte felém a szavakat. - Kifizetem. ..- kezdtem el mondatom, de nem tudtam befejezni. - Mégis miből? - … a tisztíttatást, az nem lehet olyan drága. – gondolkoztam el azon vajon mennyi lenne, de megint úrrá lett rajtam a rosszullét. Forogni kezdett velem a világ és összeeshettem volna, megkapaszkodtam karjaiban, hogy ne a földön végezzem. WonHo : Mifene. Gerincesebb a srác mint gondoltam...vagy csak ennyire félti a kis seggét a főnöktől. Valójában nem akartam én, hogy kirúgják csak gondoltam nem árt egy kis jó modorra tanítani. Édes... azt hiszi futná neki akárcsak a tisztíttatásra is... de láttam ám mi lapul a tárcájában és el kell szomorítsam... nem igazán. Épp közöltem volna vele ezt a tényt mikor megkapaszkodott karomban. Rosszabbul fest mint tegnap. -Várj meg itt.-ültettem be autómba és besétáltam a bárba. -Uram.-szólítottam meg a főnököt aki egyből bocsánatkérésekkel kezdett bombázni.-Ez most nem lényeg. ChangKyun megint majdnem össze esett. Elengedné? Beviszem a kórházba.-Erre ő csak pislogott rám nem értve hirtelen hangulat változásomat. -P...persze.-dadogta. Visszasiettem autómhoz, beültem és a rám pislogó fiúra néztem.-Most nem érdekel a véleményed.-mondtam. IM : - Most nem volt alkalmad inni. – fordultam az ablak felé és néztem kifele, de a kocsi csak nem indult. – Most megint mit csináltam? – fordultam felé szeme forgatva, de mikor fejem balra nézett pár centire nem az üres levegőt észlelete, hanem egy nagyon szép arcot. - Kösd be magad. – mondta, de egyből mozdultak kezei a biztonsági övért és megcsináltam helyette. Zavaromban nem tudtam mit csináljak, így újra az ablak felé fordultam. - Úgy látom ma nem akarsz kinyírni. – dünnyögtem inkább csak magamnak, de sajnálatomra ő is meghallotta. - Mit mondasz? –indult el. - Csak azt, hogy ma valahogy nincs kedved kinyírni. - Ezt, hogy érted? - Semmi hagyjuk. – hunytam le szemeimet. Nagyon fáradt voltam és egyre rosszabbul éreztem magam. WonHo : -Mért érzem azt, hogy zavarban vagy?-kuncogtam rá.-Tudom, hogy elképesztő vagyok de nem gondoltam, hogy a fiúkat is elbűvölöm.-vizsgáltam meg arcomat a visszapillantóban a hatás kedvéért. -Amúgy valóban nincs kedvem kinyírni téged...hogy nézne már ki az újságokban? " A híres modell meggyilkolt egy ártatlan fiút." mondjuk tény, hogy akkor elég felkapott lennék.-csináltam úgy mint aki elgondolkozik az ötleten egy pillanatra. Ő csak rám emelte tekintetét és emésztgette szóáradatomat. Aranyos...ilyenkor nem is utálom őt annyira. IM : - És mi van, ha tényleg elbűvöltél? – kérdeztem rá akaratlanul is, de belül már többször lejátszódott bennem hogyan is nyírom ki magam. Ezt nem mondhattam ki hangosan. – Felejtsd el, nem mondtam semmit. – vörösödtem el teljesen. Az út további részében a kórházig nem esett több szó közöttünk. Sőt én nem is néztem mást az ablakon kívül. Féltem odafordulni Wonho felé, féltem tőle, hogy valami olyat teszek ,amit később megbánok. Mert valljuk be, annak ellenére, hogy egy igazi faszkalap a mellettem ülő, nagyon helyes. És mik a gyengéim? Hát persze, hogy a nagyon helyes csávók. - ChangKyun.- szólított nevemen, ezzel visszahozva a jelenbe. Nem gondolkoztam, hogy mit is teszek pontosan. Kezeimmel megszabadítottam magam az útban lévő biztonsági övtől, majd Wonho arcát kerestem velük. Amint ujjaim közé fogtam puha bőrét úgy kúsztam közelebb hozzá és martam ajkaira. WonHo : Azt hiszem ez egy kisebb vallomásnak felel meg miszerint tetszem neki. Ez a srác egy rejtély... bunkón viselkedek vele, megalázom és ő mégis elismeri, hogy elbűvöltem. Akkor jól éreztem igaz? Valóban meleg a srác. Ez aranyos és hízelgő... de én nem vagyok az. A kórházig végig ezen jár az agyam. -ChangKyun.-kezdenék bele mikor leállítom a motort de belém forrasztja a szót. Maga felé fordítja arcom és megcsókol. Akkora sokk ér, hogy képtelen vagyok reagálni. Pedig érzem belül, hogy el akarom tolni, hogy kiabálni akarok vele mégsem mozdul egy porcikám sem. Mintha áramütés ért volna.... Mikor végre ráveszem magam, hogy hátrébb húzódjak csak nézek magam elé mint akit tényleg sokk ért...valójában TÉNYLEG sokk ért! Kiszálltam az autómból és egy holdkórosként indultam meg kitudja merre....