Behálózva 8.rész

Minhyuk: Nem tudok sok fájdalmasabb dolgot elképzelni, mint mikor látod a szerelmedet egy másik sráccal. Ahogy I.M majdnem megcsókolta Kihyunt ő pedig még csak nem is ellenkezett egy világ dőlt össze bennem. Aztán a következő, amire feleszméltem, hogy Wonho behúz egyet Kihyunnak ő pedig elterül a földön.

-TI MEG MI A JÓ BÜDÖS FRANCOT CSINÁLTOK?- kiabáltam rájuk mire I.M egyből választ is adott... persze csak beszélgettek...Miután a két srác eltűnt én arcát fájlaló szerelmem mellé guggoltam.

- Nagyon fájt?- segítettem fel a földről és egy asztalhoz vezettem ahol le is ültettem.

Kihyun: Tudom, hogy ChangKyun csak segíteni akart, de nem igazán azt érte el a ksi akciójával, amit gondolom akart.

- Nagyon fájt? – kérdezte Minhyuk, miután I.M-ék eltűntek.

- Túlélem. – álltam fel a földről és a pultból kihalásztam pár darab jégkockát, amit arcomra helyeztem. – Most dolgoznom kell. - próbáltam lerázni lakótársam,. Tudom, hogy jelen pillanatban ez volt a legbunkóbb dolog, amit tehettem, de ChangKyunnak abban igaza van, hogy magától nem lesz pénz az asztalon. – Ha végzek beszélhetünk. – tettem még hozzá, egyfajta megbánásként előbbi viselkedésem miatt.

Minhyuk: Nem túlzottan dob fel, hogy csak így leráz, de mit tehetnék hisz tudom a munka mindig fontosabb. Egy aprót bólintottam neki és elindultam hazafelé. Otthon ledőltem tv-t nézni hisz úgysincs jobb dolgom. Valami ócska film ment, így hamar be is aludtam rajta legközelebb pedig már akkor ébredtem fel mikor Kihyun hazaért.

-Szia.- köszönt be a szobámba, de nem volt erőm válaszolni neki. Lassan kimásztam az ágyból és utána mentem a fürdőbe ahol épp zuhanyozott. Hatalmasat nyeltem a látványra, de próbáltam kizárni gondolataimból és inkább, mint aki mit sem törődik vele mit csinál jelenleg, kezdtem bele..

- Most már beszélsz velem?

Kihyun: - NEM.- ordítottam. – Mit keresel itt?!- zártam el egyből a zuhanyrózsát és magam elé kaptam egy törölközőt.  – Menj ki. – küldtem ki, de ő nem mozdult meg.  – Minhyuk.- szóltam rá , de erre se reagált. – MENJ MÁR KI. Nem vagyok rád kíváncsi. – éltem. Nagyon is féltem ettől a helyzettől.  Kedveltem Minhyukot, de nem tudom, hogy ez a kedvelés a baráti szinten tart-e, vagy már mélyebbre süllyedt… ami nem lehetséges hiszen én nem vagyok meleg. Eddig csak barátnőim voltak. az nem lehet, hogy én egy fiú… hogy egy fiú tetszen nekem…

- Kihyun. – hallottam az ajtó túloldaláról hangját, és bár le akartam üvölteni a fejét, hogy menjen el, tűnjön el az életemből, nekem nincs szükségem erre a káoszra, képtelen voltam megszólalni.

Minhyuk: Bár nem mondott semmit én pontosan tudtam ennek a csöndnek a jelentését...nem kíváncsi rám egyszerűen nem kíván az életébe. Összeroskadtam a földön és kitört belőlem a sírás. Próbáltam hangom vissza fogni, de biztos voltam benne, hogy ő is hallja. Nem telt el pár pillanat, míg újból talpra nem álltam és el nem indultam szobám felé. Fontosabb dolgaim és ruháim egy részét bedobáltam egy sporttáskába és még egyszer visszanézve léptem ki a lakásból. Nem akarom megnehezíteni a helyzetét, ezért el kellett jönnöm... nem tudom hová mehetnék, ezért azt hiszem átmenetileg egy szállodát kell találnom... legalább öt hotel mellett jöttem el, de valójából semmi kedvem nem volt egyedül ilyen helyen aludni így csak céltalanul bolyongtam a városban egyre jobban hulló könnyekkel.

Kihyun: Idegesen járkáltam a lakásban. Nem tudtam mit kellene tennem. Megijedtem ettől az egész helyzettől, amire drága munkatársam rávilágított és ez a félelem Minhyukkal szembeni viselkedésemre hatott ki, amit nagyon nem akartam.

- I.M…- kezdtem bele miután végre felvette a telefont.

- Valami baj van? – kérdezte aggódva. – Ugye nem…

- Nem tudom….Elment. Nem tudom mit csináljak. – kezdtem kétségbeesni.

- Nyugodj meg, Kihyun és hívd fel. Beszélj vele. Megfogja érteni. – próbált megnyugtatni a vonal túloldaláról.

- Köszönöm. – tettem le a telefont és már tárcsáztam is újra, de Minhyuk nem vette fel. Sokáig próbálkoztam, de mindvégig semmi választ nem kaptam. Remegő kezekkel nyúltam újra telefonomért és kerestem ki a számát, majd fülemhez emeltem a telefont és reménykedtem, hogy most már nem a fülsüketítő sípszó válaszol nekem.

- Halló…- vette fel a telefont, mikor már kezdtem feladni.

- Minhyuk…- képtelen voltam ennél többet mondani.

Minhyuk: Elég régóta bolyongtam a városban miközben többször is csörgött telefonom... Nem volt kedvem előkotorni zsebemből, senkire nem voltam kíváncsi. Mikor már nem is tudom hanyadjára csörgött, elővettem és megpillantottam Kihyun nevét a kijelzőn. A név láttán fájdalmasat dobbant a szívem és könnyeim újból útnak indultak. Erőtlenül csúsztattam vissza telefonomat zsebembe és egy közeli padra ültem. Teljesen elmerültem a gondolataimban és egy idő után telefonom jelzése is abba maradt. Túl fájdalmas lenne a szájából hallani azt, amit már amúgy is tudok... nem akar velem lenni még csak nem is gondol ÚGY rám... és így, hogy már tudja mit érzek, még a barátom sem akar többé lenni. Gondolat menetemet telefonom újbóli jelzése szakítja félbe, így felsóhajtva veszem elő, hogy ezúttal fel is vegyem azt.

-Minhyuk.- hallom meg meggyötört hangját.

- Hmm?- nem telik többre, mert tudom ha megszólalnék újból sírva fakadnék.

- Gyere haza. - mondja csendesen, én pedig képtelen vagyok válaszolni, csak leteszem a telefont egy szó nélkül és elindulok haza..

Kihyun: Idegesen járkáltam a lakásban arra várva, hogy Minhyuk hazaérjen. Aggódtam érte. Bár tudom, hogy fizikailag semmi baja, de a lelkét tönkretettem és valahogy jóvá kell tennem.

- Végre. – sóhajtottam megkönnyebbülten mikro hallottam a bejárati ajtó nyitódását. – Én…sajnálom Minhyuk. – kezdtem bele mondandóba, de itt el is akadtam. Még vártam rá egész végig azon gondolkoztam, hogy mondjam el azt, ami bennem zajlik, de semmire nem jutottam. Képtelen voltam szavakba önteni azt a folyamatot, ami végbemegy körülöttem.

Minhyuk: Ahogy hazaértem és megláttam Kihyun arcát láttam a megkönnyebbülést végig futni arcán.

- Én....sajnálom Minhyuk.- kezdett bele, de itt el is akadt. Fájt...fájt akár csak ennyit is hallani hisz tudtam ezt egy visszautasítás követi...

- Ne mondj semmit. - kértem...sőt szinte könyörögtem. - Nem akarom, hogy ki mondd. Tudom mit akarsz mondani, de én még nem vagyok kész rá, hogy halljam. Azt hittem...- kezdett el folyni ismét könnyem. - Én azt hittem titokban tudom tartani. - zokogtam fel így inkább bementem szobámba becsuktam az ajtót és az ágyamba dőltem... nem akarom, hogy sírni lásson.

Kihyun: - Minhyuk…- kezdtem el ajtaján dörömbölni, de egy idő után feladtam. Úgy éreztem talán így képes vagyok kiönteni a lelkem neki. – Én…- kezdtem neki, de még így is, hogy elválasztott minket egy fal egymástól nehéz volt. Lecsúsztam az ajtó mentén és próbáltam összeszedni magam. – Nem tudom mi van velem.  Mindig is a lányokhoz vonzódtam. De úgy érzem most valami megváltozott…nem tudom pontosan mi, de ha a közeledben vagyok hülyeségeket csinálok.  Mikor megismertelek ugyanúgy viselkedtem, mint mindenki más közelében, de idővel ez megváltozott. A viselkedésem, a cselekedeteim, mind hatással vannak rád és félek, hogy ezekkel fájdalmat okozok neked… Jézusom. Felejtsd el. Túl sok volt ez mára. Csak hablatyolok össze-vissza. – álltam fel.

Minhyuk:  Ahogy hallgattam őt az ajtó túl oldaláról még fülemet is rátapasztottam, mert attól féltem akár csak egy szóról is lemaradok.

- Jézusom. Felejtsd el. Túl sok volt ez mára. Csak hablatyolok össze-vissza. - hallom ahogy feláll és elindulna, ezért egyből cselekszem. Kinyitom az ajtót és csuklójára fogok.

- Várj.- fordítom magam felé. - Én...én nem akarom elfelejteni. És..és ez bőven elég...én nem erőltetlek, én nem kérek semmit. Minden úgy lesz a továbbiakban, ahogyan szeretnéd...én csak..melletted szeretnék maradni. Nem számít milyen módon.. csak a közeledben akarok maradni. - húzom közelebb magamhoz majd óvatosan átölelem.

Kihyun: Hosszú pillanatokig álltam szótlanul ölelésébe bújva, majd egy picit hátrébb húzódtam és hirtelen felindulás megszólaltam:

- Csókolj meg. – tudni akartam, hogy nála is azt érezném, mint mikor I.M. próbálta.  Kíváncsi voltam a saját reakciómra.

- Biztos? – kérdezett vissza. Láttam rajta, hogy bizonytalan. És bár tudom, hogy a fellegekben jár ettől a kijelentésemtől, egyben fél is a reakciómtól.

- Csókolj meg. - kértem meg újra, valamivel magabiztosabban. Habozva, de eleget tett kérésemnek. Lassan közelített arcával felém. Óvatosan mart ajkaimra…

Minhyuk: Ahogy azt kérte csókoljam meg a gyomrom hirtelen görcsbe rándult. Szívem szerint egyből ajkára martam volna...de józan eszem megállított ebben.

- Biztos?- kérdeztem kissé félve.  

- Csókolj meg. - kérte újra én pedig torkomban dobogó szívemmel óvatosan hajoltam közelebb és tapadtam ajkaira. Iszonyatosan boldog voltam mégis féltem, hogy a következő pillanatban ellök, mert neki ez mégsem kell...viszont, hogy nem történt ilyen csak kissé megremegett érintésemtől, felbátorodtam és mélyítettem csókunkon.

Kihyun: Nem tagadhatom, kicsit meglepett azzal, hogy egyből elmélyítette a csókot, de nem tiltakoztam, sőt… kezeim automatára kapcsoltak és nyaka köré fonódtak. Sose gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, de igenis élveztem azt, ahogy Minhyuk rabul ejtette ajkaimat. ChangKyun próbálkozásánál az undor futott végig rajtam, de ezt meglepő módon élveztem.

Minhyuk: Ahogy nyakam köré fonta karjait teljesen megborzongtam. Én ezt a fiút mérhetetlenül szeretem. Közelebb húztam magamhoz, így teljesen összesimultunk. Nem éreztem kétkedést benne ennek nagyon örültem, így mertem ösztöneimnek engedni...max ha sok vagyok neki eltol. De addig kiélvezem minden porcikáját. Egyáltalán nem tolakodó szándékkal csak, hogy jobban érezzem őt pólója alatt végig simítottam gerince mentén. Kezem alatt megremegett és elvált ajkaimtól.

- Még...még ne. - sóhajtott fel.

-Shh. Nem teszek semmi olyat, amit te nem szeretnél. - suttogtam és fejem nyakába fúrtam, hogy beszívhassam kellemes illatát miközben átölelem, annyi szeretettel mint még soha senkit.

Kihyun: Megijedtem, attól ahogy ujjait gerincem mentén végighúzta, mégis jó érzéssel töltött el. Ennek ellenére úgy éreztem, ma elég lesz ennyi. Tiszteletben tartotta kérésemet, és közelebb húzva nyakhajlatomba fúrta arcát és magához ölelt. Megnyugtatott közelsége, ahogy lehelete finoman simogatta az érzékeny bőrt.

- Aludjunk. – öleltem vissza, de éreztem, a feszültséget, ami hirtelen átfutott rajta mondandóm miatt. – Ha nem csinálsz semmit, aludhatunk együtt. – próbáltam megnyugtatni szavaimmal és éreztetni, hogy nem akarom ellökni magamtól.

Minhyuk: Ahogy azt mondta aludjunk kissé megfeszültem ugyanis azt hittem elrontottam és most távol akar tudni...de mikor észrevette feszültségem egyből javított mondandóján ezzel megnyugtatva.

- Megígértem... minden úgy lesz, ahogy te akarod. - mosolyogtam rá és egy apró puszit adtam arcára.

Mindketten átöltöztünk pizsibe, majd átbattyogtam szobájába ahol már az ágyban feküdt. Lassan bemásztam mellé és odahúztam magamhoz, hogy átölelhessem. Mocorgott egy keveset ,míg magának is kényelmes pózt talált majd mosolyogva nézett rám.

- Szeretlek. - csúszott ki hirtelen számon. Igaz, hogy tudja, hogy szeretem, de csak ChangKyun miatt...tőlem még nem hallotta kimondva mit érzek és csak remélni tudtam, hogy nem rémítem meg ezzel.

Kihyun: - Tudom. Nagyon jól tudom. – simogattam meg arcát biztatásképp, hogy nem rémített meg. – viszont én nem tudom, hogy érzek. – hunytam le szemeim, miután vallomását sehogy se tudtam viszonozni. Képtelen voltam rá, hiszen magam sem tudtam mi is az amit pontosan érzek. Viszont azt nem tagadhattam le, hogy vonzódom hozzá.  – Aludjunk. – mondtam , majd fordultam volna el, de Minhyuk megállított benne.

- Jóéjt. – adott puszit homlokomra.

- Jóéjt. . – fordultam el zavaromba, viszont nem húzódtam el, hanem ölelésébe bújva vártam, hogy magával ragadjon a este.

Minhyuk: Tudtam, hogy nem fogja viszonozni vallomásom, de nem is bántam hisz már ez is több, mint amire valaha is számítani mertem.

Miután kislányos zavarában hátat fordított viszont ölelésemben maradt hihetetlenül boldog voltam. Ő már édesen szuszogott mellettem mikor én még órákkal később is képtelen voltam elaludni annyi minden járt a fejemben, hogy képtelen voltam lehunyni a szemem akár csak egy pillanatra is. Arról ne is beszéljünk, hogy közelségétől szívem kiugrani készült, így az se segített az elalvásomban. Óvatosan elengedtem Kihyunt és csöndben kimászva az ágyból kimentem a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet, hátha az lenyugtat. Leültem a konyhapulthoz és végig gondoltam a mai napot.

- Miért nem alszol?- csoszogott ki szemét dörzsölgetve kócosan. Nagyon édes látványt nyújtott, így nem bírtam mosolyom magamban tartani. Odacsoszogott hozzám és belefúrta fejét a nyakamba, derekamba csimpaszkodva akárcsak egy kisgyerek. Mióta együtt élünk rájöttem, hogy ez a még félig alszik állapota, ugyanis az ébredés nem épp a kedvenc dolgai közé tartozik.

- Ne haragudj, hogy felkeltettelek. - igazgattam meg néhány szétálló tincsét, amire ő csak nyammogott valamit. - Gyere menjünk vissza. Rád fér még egy kis alvás. - álltam fel és visszahúztam magammal szobájába.

Kihyun: Hajnalban arra ébredtem, hogy míg az este valakivel együtt feküdtem be az ágyba, most a mellettem lévő hely üresen állt. Nem gondolkozva másztam ki az ágyból és szememet dörzsölgetve, hogy jobban lássak csoszogtam ki a szobából lakótársamat keresve.

- Miért nem alszol? – sétáltam oda hozzá, és fejem nyakhajlatába fúrva bújtam, mint egy kisgyerek.

- Ne haragudj, hogy felkeltettelek. – nem volt erőm válaszolni, így csak fejemet csóválva jeleztem, hogy nem az ő hibája, vagyis, de mert eltűnt mellőlem, de ezt nem akartam a tudtára adni. Még nem.  Látta rajtam, hogy még nagyon fáradt vagyok, így kezeink összekulcsolva húzott vissza a szobába.

- Most ne menj el. – kértem mikor visszafeküdtem az ágyba és vártam, hogy az ágy besüppedjen mellettem.

- Nem megyek. – feküdt be mellém és aprót puszit adva homlokomra ölelt magához.  Közelségét megérezve úgy bújtam hozzá, mint egy kisgyerek az anyukájához.  Szükségem volt rá, hogy ma este békésen szuszogva aludhassak.

Minhyuk: Miután visszafeküdtünk aludni egész hamar elnyomott az álom, viszont reggel mikor kinyitottam szemem éreztem az éjszakai nem alvásnak a hiányát. Magam mellé néztem, ahol Kihyun édesen motyogott magában valamit álmában viszont szemem hamar meg akadt pólója alól kikandikáló hasán így egy hatalmasat nyeltem. Fogalmam sincs, hogy fogom kibírni, míg eldönti magában, hogy mit érez. Ha pedig arra a döntésre jut mindezek után, hogy maradjunk barátok abba nagy valószínűséggel bele betegszem. Nem akarok tolakodni sem olyat tenni, amit nem akar, de muszáj végig simítanom kezem a kikandikáló felületen és egy apró csókot adni nyaktövébe mire aprót nyöszörög és lassan kinyitja szemét.

Kihyun: Reggel finom cirógatásra, és egy apró, lágy puszira ébredtem.  

- Jó reggelt. –mosolyogtam a mellettem fekvőre, majd felbátorodva reggeli görbületét látva, másztam rá és tapadtam ajkaira. Nem igazán tudtam mit csinálok, csak ösztöneimre hallgatva cselekedtem.  – Bocsánat. – próbáltam lemászni,de Minhyuk nem hagytam.  Derekamra kulcsolta kezeit és nem engedte, hogy bárhova is menjek.

- Nincs miért bocsánatot kérned. – simított  végig állam mentem, majd párnáimra hajolt.

Minhyuk: Teljesen meglepődtem, ahogy rám mászott és ajkaimra tapadt. Nem gondoltam, hogy ő fog kezdeményezni.         

- Bocsánat. - húzódott el én viszont nem engedtem, hogy lemásszon rólam, köré csavartam karomat.

- Nincs miért bocsánatot kérned. - hajoltam újra ajkaira. Készségesen viszonozta. Próbáltam úgy fordítani rajtunk, hogy ne kelljen eltávolodnom, így én kerültem felülre. Pár perc után elengedtem ajkait és nyakának kényeztetésére tértem át. Apró sóhajokat váltottam ki belőle és az egyik erősebb szívásnál egy kis nyögést is hallatott. Szájára tapasztotta kezét én pedig megtámaszkodtam felette, hogy szemeibe nézhessek.

- Hogy lehetsz ennyire....- nem fejeztem be a mondatot csak elhúztam kezét és egy újabb csókot adtam neki ezúttal minden érzelmet beleadva.

Kihyun: Nem tudom mi lelt hirtelen, de kezeim, melyek eddig tehetetlenül pihentek testem mellett , életre keltek és Minhyuk nyaka köré kulcsolódtak. A felettem lévő felbátorodva mozdulatsoromon, lassan végignyalt ajkaimon, miközben egyik kezével oldalamat simogatta. Beleremegtem ujjai finom játékába és akaratlanul nyögtem ajkai közé. Minhyuk kihasználva ezt az alkalmat mélyített párnáink eddigi lágy játékán. Nem húzódtam el, nem ellenkeztem, élveztem, amit csinált és magamtól se voltam képes megvonni az élet apró örömeit.

Minhyuk: Lassan felhúztam pólóját és ki is bújtattam belőle majd a szoba egyik sarkába száműztem. Titokban már sokszor láttam mikor öltözött, de így, hogy most jogosultságom van szemérmetlenül megbámulni ki is használom az alkalmat. Zavarában elfordította fejét és kezével is eltakarta, amit kissé meg is kuncogtam.

Lehajoltam hozzá és felsőtestének minden apró szegletét kényeztettem ajkammal. Alhasához érve felnéztem rá, hogy mennyire mehetek még előre, de nem ellenkezett így lehúztam nadrágját alsójával együtt. Hatalmasat nyeltem a látványra ő pedig ismét eltakarta arcát. Kezembe vettem férfiasságát és masszírozni kezdtem majd lassan számba vezettem, amire egy kisebb nyögést kaptam válaszul. Felbátorodva kezdtem gyorsabb tempót diktálni ezzel még több és hangosabb nyögést kicsalva belőle.

Kihyun: Számból feltörekvő nyögéseim, és egyre hangosabb sóhajaim elárulták mennyire élveztem azt, amit Minhyuk csinált. Furcsa bevallani magamnak is, hogy bár undorodnom kellene az ehhez hasonló dolgokból, én ennek ellenére nagyon is élveztem ajkainak játékát…

Éreztem, hogy már nem sok van hátra. Kezeim a lepedőt markolásztam, miközben fogaimmal ajkamat harapdálva próbáltam csöndben maradni.

- Min..hyuk. – sóhajaim között elveszett neve, így kezeimmel arca után nyúlva, húztam fel magamhoz egy csókra.

Minhyuk: Belemosolyogtam a csókba és kézzel folytattam előző tevékenységemet. Éreztem, hogy már nem sok van neki hátra, ahogy egyre többször remegett meg. Kicsit gyorsítottam és pár pillanattal később kezembe élvezett egy hatalmas nyögés kíséretében. Újból ajkára tapadtam, majd mikor lenyugodott lemásztam róla, hogy az ágy mellett lévő éjjeli szekrényből elővegyek pár zsebkendőt, majd mindkettőnket letisztítottam. Mellé feküdtem, de ő kissé másképp gondolta a folytatást. Fölém mászott sorba levette ruháimat, majd kezébe vette férfiasságomat. Láttam a bizonytalanságot rajta, hogy nem tudja hogyan is folytassa.

- Nem kell erőltetned. - húzom fel magamhoz.

- De viszonozni szeretném. - mondja ezt is igencsak bizonytalanul.

- Nekem az is elég, hogy itt vagy. - mosolygok rá bíztatóan, majd lehúzom magamhoz és átölelem.

Kihyun: Valahogy viszonozni akartam neki, de megakadályozott benne. Látta rajtam a bizonytalanságot, a félszt, így magához ölelve gátol meg minden mozgásban. Igazából örültem neki, hogy ezt a tevékenységet még hanyagolhatom. Nagyon furcsa volt nekem. Persze nem azt mondom, hogy nem élveztem, de nem tudtam magamat elképzelni, hogy én is ugyanezt tegyen. Túl tiszta voltam még ehhez.

- Ma menned kell az egyetemre? – törtem meg a számomra már kínossá vált csendet.

- Mennem kellene…

- És mi akadályoz meg benne? – támaszkodtam meg feje mellett, hogy szemébe tudjak nézni. 

- Te…- húzott le magához és tapadt ajkaimra, tudatosítva bennem a választ.

- Jobb lenne, ha mennél. –húzódtam el. Bevallom megijedtem. Féltem, hogy ez a csók a folytatást jelentette számára.

Minhyuk:  - Hát ha ezt szeretnéd. - mosolyodtam el kissé keserűen majd kimásztam az ágyból, hogy szobámba átsétálva felöltözhessek. Épp szekrényemben kutattam egy póló után mikor két kar fonódott körém és fejét hátamba fúrta.

- Tudod, hogy nem azért mondtam...csak...- hallgatott el egy pillanatra én pedig megfordultam ölelésében.

- Tudom semmi baj. - simítottam hajába egy apró mosollyal és visszafordultam szekrényemhez.

Kihyun: Tudtam, hogy megbántottam és nem akartam, hogy megint miattam legyen szomorú, ezért visszasétáltam saját szobában, felöltöztem és az ajtóban vártam, hogy elkészüljön ő is.

- Hát te? – lepődött meg, mikor meglátott.

 - Elkísérlek.  – mosolyogtam rá.

- Nem szükséges. Este dolgozni fogsz, Pihenj inkább. –simított végig arcomon. Kezére téve sajátomat, jeleztem, hogy figyeljen rám:

- Megbántottalak. – sütöttem le szemeim bűnbánóan.

Minhyuk: - Nem bántottál meg. - szorítottam meg kezét. - Tudom, hogy gyors így neked. Adok időt gondolkodni. - mosolygok rá és kilépek az ajtón.

- Várj. - állít meg és ad egy apró puszit. – Most már mehetsz. - engedi el a kezem és egy aranyos görbülettel szája szélén integet.

- Délután találkozunk. – intek neki én is, majd elindulok az egyetem felé.

Az óráim dög unalmasak, de legalább bepótlom az éjszakai alvást, így nagyjából a harmadik órám végén ébredem. Még végig ülöm a maradék kettőt, hogy aztán elindulhassak haza. Otthon már egy lázasan munkába készülődő Kihyun fogad, aki megint nem talál valamit.

- Ezt keresed?- lóbálom meg előtte az ajtó melletti kisszekrényen lévő kulcsot.

- Ahh köszönöm. - fújja ki magát.

- Veled mehetek?- kérdezem a lehető legaranyosabb fejet vágva, hogy vissza ne utasítson.

Kihyun:  - Gyere. - nyújtottam ki a kezem és vártam, hogy odaérjen mellém. Ahogy bőre érintkezett enyémmel, ujjainkat összekulcsoltam, de a szoros érintkezésnek köszönhetően szívem ütemesebb tempóban kezdett verni…

- Nem lesz gond…- nem hagytam, hogy befejezze mondatát.

- Megbirkózom vele. – mosolyogtam rá, de az ő arca nem tükrözött felhőtlen boldogságot.

- Nem akarom, hogy miattam szenvedj.

- Nem úgy értettem. Sajnálom. Mindig rosszul fogalmazok. – hajtottam le fejem és úgy folytattam tovább. – Magam miatt akarok, így menni.

Minhyuk: Ahogy összekulcsolta ujjainkat szívem hatalmasat dobbant. Féltem, hogy ezt ismét csak azért teszi, mert nem akar megbántani. Aztán mikor kijelenti, hogy maga miatt teszi, bennem akad a levegő... Tudom, hogy azt mondta nem tudja mit érez, de ez hihetetlenül sokat jelentett nekem.

- Akkor induljunk. - szorítom meg kezét és kihúzom magam után az ajtón. Az egész utat kéz a kézben tesszük meg hülyeségeken röhögcsélve és mikor beérünk munkahelyére sem engedi el kezem. Belépünk az ajtón és munkatársai csak kikerekedett szemekkel néznek ránk, mire érzem, hogy kicsit megfeszül, ezért csak egy aprót szorítok kezén bíztatásképp.

Kihyun: - Megyek dolgozni. – félve ugyan az emberek pillantásaiktól és gondolataiktól, de közelebb hajoltam hozzá és arcára adtam egy puszit búcsúzásképp.

Biccentettem egyet a főnöknek jelezve hogy megérkeztem, majd hátrabattyogtam, hogy kifújhassam a tüdőmben rekedt rossz levegőt, amit a sok megvető pillantás miatt képtelen voltam kiengedni.

- Mi a baj? – jött oda I.M.

- Én erre még nem vagyok felkészülve. – temettem arcomat kezeim közé.

- Nem kell elsietned semmit. – tettem vállaimra kezét, ezzel nyugtatni próbált, de nem igazán használt jelen pillanatban.

- Tudom, de látom rajta, hogy mennyire szenved. És… - nem tudtam hogyan fejezhetném be a mondatod, így csendben vártam a segítségre, amit munkatársam nyújthatott volna, de a főnök nem hagyta, hogy lelki segélyt nyújtson.

- Elég volt a lógásból, irány dolgozni. - jött hátra kicsit sem jó kedvűen

Minhyuk: Miután ő magamra hagyott és elment átöltözni én egy szabad asztal után kutattam, hogy megigyak egy italt.

-Ohh te...te vagy az a modell srác, aki miatt ChangKyun úgy kiborult. - húzom el számat fintorogva mire ő csak egy féloldalas mosollyal jutalmaz meg. Ezek szerint kibékültek különben nem lenne itt....gondolom.

Már sétálnék el mellette, mikor eszembe jut, hogy hasonló a helyzetük, mint nekünk így leülök mellé.

- Kérdezhetek valamit?- nézek rá kérlelően.

- Hallgatlak. - dől hátra karba tett kézzel.

- Úgy tudom te is heteró vagy...de...hogy is mondjam...ChangKyunnal egész közel kerültetek. - mondom kissé habozva.

- Igen és?- vonja fel szemöldökét.

- Hát...Kihyun is hasonló helyzetben van és én nem tudom mit csináljak... - sóhajtottam.

- Mondjuk hagyj neki időt. - válaszolta mintha a legegyértelműbb dolog lenne bár jobban belegondolva valóban az. Csak túl nehéz, ha a másik fél sem könnyíti meg a dolgot.

Kihyun: - Jobban járunk, ha megyünk. – sóhajtottam kelletlenül, felálltam gyorsan átcseréltem a felsőmet és már mentem is dolgozni.

- Ezt vidd ki a törzsvendégeinknek. – nyomott kezembe egy tálcát a főnök, de nem értem kinek kellene kivinni, így eléggé furcsán nézhettem rá. – Jaj, ne értetlenkedj már, a pasidnak meg annak a modell csávókának, aki elrabolta a mi kis ChangKyununk szívét.  – magyarázott nagyba, de én leragadtam a pasid szónál. Teljesen lefagytam miatta. – Kihyun.- csettintet egyet arcom előtt. – Ne álmodozz. –szólt rám és fejével intett, hogy most már tényleg menjek. Szinte remegve tettem meg a boxig az utat. Mielőtt odaérhettem volna, I.M kikaptam kezemből a tálcát.

- Menj hátra, mindjárt megyek én is. – utasított és kivittem az italokat a srácoknak, amíg én menekülőre fogtam.

Minhyuk: Láttam ahogy Kihyun elindul, majd félúton átadja a tálcát I.M-nek ő pedig vissza fordult és elindult az öltöző felé. ChangKyun letette elénk a tálcát majd felsóhajtott.

-A kölyöknek meg mi baja van?- kérdezi a mellettem ülő mire I.M csúnyán néz rá.

-Wonho....lehetnél kicsit kedvesebb is. - dorgálja meg, majd rám néz látva mennyire le vagyok sokkolva.

- Ne aggódj.. beszélek vele. - mosolygott rám bíztatóan.

- De...de mi történt? - nézek rá kérlelve, hisz tudni akarom mi történt.

- Csak....- kezd bele de látom, hogy nem tudja elmondja-e. - Csak a főnök azt mondta a pasija vagy....ő pedig kicsit...megijedt.  - közölte olyan csendesen, hogy szinte alig hallottam, de így is kellőképpen szíven ütött a dolog.

- Be kell mennem beszélni vele. - álltam fel az asztaltól de I.M megállított.

- Majd én beszélek vele. Azt hiszem most jobb, ha egy kívül állótól kap tanácsot....és te oda amúgy sem mehetsz be. - fordított hátat és Kihyun után ment.

Kihyun: Az öltözőben ültem  és csak néztem ki a fejemből.

- Kihyun. – szólított meg I.M. , majd helyet foglalt mellettem és várta, hogy én kezdjek beszélni.

- Én megijedtem…- kezdtem bele, de ennél többet nem is tudtam mondani.

- A főnök néha eltúlozza a dolgokat, tudod jól. Engedd el a füled mellett az ilyeneket.

- Hogy lehet ilyen félvállról venni?

- Mert addig nem számítanak ezek a dolgok még te el nem döntötted.

- Köszönöm.  – suttogtam, ennek ellenére hálás voltam ChangKyunnak, mert sikerült megnyugtatnia.

- Menj ki, hogy Minhyuk is láthassa, hogy nincs semmi baj. – mosolygott rám biztatásképp, majd felállt mellőlem és kiment dolgozni.  Erőt vettem magamon és én is követtem őt, immár egy csalóka fél mosollyal az arcomon.  Habár egyáltalán nem voltam magabiztos a jelenlegi helyzetemmel kapcsolatban, mégis éreztem, hogy jó irányba haladok.

Minhyuk: Pár perc elteltével Kihyun sétált ki, én pedig azonnal felálltam és odasétáltam hozzá.

- Beszéljünk. - mondom határozottan ő pedig egy aprót bólint és követni kezd.

Kint az ajtó mellett megállunk én pedig egyből bele is kezdek.

- Figyelj...ha nem akarod ezt, miattam ne erőltess semmit. Nem akarom, hogy azért legyél mellettem, mert sajnálsz. Most még...könnyebben engedlek el és térek vissza a régi kerékvágásba, mint később. - próbálom vissza fogni könnyeim most nem szabad sírnom.

-Minhyuk...- fogja meg egyik kezem. - Nem azért vagyok ilyen, mert sajnállak. Én tényleg kedvellek csak ez az egész még...új. – sóhajtott, majd közelebb lépett. Kezemet arcára simítottam és úgy szólaltam meg újból.

- Rendben. Akkor folytatjuk...abban a tempóban ,ahogy te szeretnéd. Mostantól semmit sem teszek, amíg nem kéred. - lépek kicsit hátrébb.

Kihyun: Láttam rajta, hogy bármelyik percben elsírhatja magát és nem akartam látni őt szomorúan, így bár kicsit nehezemre esett, mert magam sem békéltem még meg ezzel, de kimondtam, hogy nem közömbös a számomra, sőt…

- Ölelj meg. – léptem közelebb hozzá és vártam, hogy karjait körém fonva szűntesse meg kettőnk között a távolságot.  Készségesen egy erőltetett mosollyal az arcán teljesítette kérésemet. – Ugye tudod, hogy ezt nem azért kértem, mert sajnállak, hanem, mert szükségem volt arra, hogy tudjam itt vagy nekem. – húzódtam egy kicsi távolobb, hogy szemeibe mondhassam ezeket a szavakat.  Ha a közelemben volt teljesen máshogy viselkedtem. És ez az, ami teljesen megrémít… ez az „új” Kihyun…

Minhyuk: Ahogy átöleltem már nem fojtogatott a sírhatnék. Lassan fontam dereka köré karjaimat és kiélveztem minden pillanatát. Mikor eltávolodott és elmondta, hogy nem sajnálatból kérte, hanem mert szüksége volt rá boldogság járt át.

- Én mindig melletted leszek, amíg szeretnéd. - húzom vissza még egy pillanatra, aztán elengedem mert főnöke már biztosan ideges.

- Menj dolgozni a főnök már tuti ideges. - borzolok hajába. - Szeretnéd, hogy itt maradjak?- ő csak megrázza fejét.

- Menj haza aludj éjjel sem aludtál semmit. Nekem pedig úgyis dolgoznom kell. - ad egy apró puszit majd vissza megy a bárba, de az ajtóból még integet, amit vigyorogva viszonzok.

Kihyun: Miután Minhyuk elment rendesen tudtam a munkára koncentrálni és sikerült teljesen kizárnom a magánéletembe zajló apró-cseprő problémákat.

Hát nem hiszem, hogy ilyen szerencsés vagyok, hogy ma nekem kell zárni. Persze van benne valami, mert én blicceltem el a munka elejét, de akkor is. Fáradt vagyok, és már otthon lennék. – hisztiztem magamnak, nem akartam, hogy teljesen hülyének nézzen valaki, hogy magammal beszélgetek.

- Kihyun , a többit majd megcsinálom. –jött oda mellém ChangKyun és kivettem a kezemből a tálcát.

- Nekem osztotta ki…

- Együtt kaptuk a feladatot, és amúgy is engem van, aki hazavigyen. – mosolygott rám.

- Köszönöm. - adtam át neki a poharakkal teli fémet és már rohantam is, hogy minél előbb hazaérhessek.

Rekordidő alatt sikerült hazaérnem. Miután a zár kattanással jelzett, hogy az ajtó nyitva van belöktem lábaimmal, lerúgtam magamról a  cipőt és szobám helyett lakótársam szobája felé vettem az irányt. Útközben megszabadultam a kabátomtól és a felesleges ruháktól, amikre nem volt szükségem az alváshoz. Mire az ágyhoz értem, már csak egy boxer volt rajtam. Gondolkoztam rajta, hogy kölcsönkérek egy trikót Minhyuktól, de annyira fáradt voltam, hogy már csak arra volt energiám, hogy bedőljek mellé az ágyba.

Minhyuk: Ahogy hazaértem csak lezuhanyoztam és már le is dőltem aludni. Annak ellenére, hogy mennyire fáradt voltam nem igazán jött álom a szememre, így sokáig csak forgolódtam. Elég későn…talán hajnal tájékán sikerült elaludnom, de az sem tartott sokáig, mert ahogy besüppedt mellettem az ágy egyből fel is ébredtem. Kihyun egy szál boxerben feküdt be mellé. Szegénykém biztos nagyon fáradt hisz a zuhanyzást is csak ilyenkor hagyja ki. Felé fordultam és végig simítottam haján, amire egy aprót nyöszörgött és bele simult az érintésbe.

- Aludj jól. Biztosan nagyon fáradt vagy. - mondtam nagyon halkan, amire csak egy aprót bólintott és közelebb mászott. Átkaroltam derekát úgy húztam teljesen magamhoz majd egy lágy homlok puszi után becsuktam szememet. Így, hogy mellettem feküdt már könnyen el tudtam aludni és reggel ahhoz képest, hogy alig aludtam valamit egész kipihenten ébredtem.

Kihyun: Reggel hamarabb keltem, mint Minhyuk. Óvatosan felé fordultam és szemügyre vettem békés, nyugodtan szundikáló arcát.  Nagyon aranyos látván volt, de nem gyönyörködtem benne sokáig. Adtam egy puszit arcával, majd kimásztam ölelő karjai közül. A szobámban magamhoz vettem tiszta fehérneműt, kikaptam egy pólót és egy melegítő alsót a szekrényből, majd  utam a fürdőbe vezetett. Már hosszú percek óta folyattam magamra a meleg vizek, mikor meghallottam az ajtó nyitódását. Nem foglalkoztam vele, gondoltam Minhyuk csak megnézi, hogy itt vagyok-e, de pillanatok múlva karok fonódtak derekamra. Megijedtem, ahogy puha bőre érintkezett enyémekkel, de nem löktem el magamtól, sőt ölelésébe bújtam.

- Jó reggelt. – emeletem fel egyik kezét és lágy csókot hintettem a vízcseppekkel borított bőrre.

Minhyuk: Mikor nem találtam magam mellett kicsit megijedtem, de ahogy kimentem hallottam a fürdőben a víz csobogását. Benyitottam és egyszerűen képtelen voltam parancsolni lábaimnak, azok maguktól vittek be Kihyun mellé. Ledobáltam ruháimat, utána átöleltem. Örültem, hogy nem húzódott el, de még át is ölelt.

- Jó reggelt. - emelte fel kezem és rácsókolt.

- Neked is. - búgtam nyakába és apró csókokkal borítottam.

- Hogy aludtál?- adott puszit számra.

- Miután haza értél remekül. - tapadtam rá ezúttal én ajkaira majd egyből el is mélyítettem miközben kezemmel végig jártam egész testét, így ő többször sóhajtott bele a csókba.

Kihyun: Csókja teljesen feltüzelt. Kezeim nyaka köré fonva húztam közelebb magamhoz. Ujjaimmal hajába túrtam… Élveztem, ahogy teste enyémnek nyomódva felforrósított bőröm. Élveztem nyelvének vad játékát. És élveztem kezei lágy érintését.

- Min…hyukh. – nyögtem ajkai közé.

- Mit szeretnél? – zihált ő is az előbbi csóktól.

- Érints megh. – tapadtam ajkaira.

Minhyuk: Nem kellett kétszer mondania egyből tagjára markoltam és lassan izgatni kezdtem. Kínzó lassúsággal mozgattam kezemet várva, hogy mikor elégeli meg és kér meg, hogy gyorsítsak. Nem kellett sok idő sóhajok közepette nyögött fel.

- Minhyukh...kérlekh. - zihált. Fokozatosan gyorsítottam kezem munkáján ő meg, hogy el fojtsa hangját vállamba harapott, amire kissé felszisszentem, de felettébb élveztem. Mikor már sűrűbben rándult össze és nyögései is hangosabbak lettek jelezvén, hogy mindjárt elélvez elvettem kezemet onnan és ajkára tapadtam. Egy morranással jelezte nem tetszését, amit én megmosolyogtam.

- Ugyan...ráérünk még. - mosolyodtam el és megcirógattam arcélét.

Kihyun: Keze után kaptam, számhoz emeltem és aprót csókot hintettem rá, majd kezeim közé fogtam arcát és ajkaira tapadtam.  Óvatosan végignyaltam alsó ajkán, majd finoman harapdálni kezdtem puha párnáját. Mielőtt táncba hívhattam volna nyelvét elhúzódtam és végignéztem rajta elgondolkozva azon, hogy most én jövök… Kezeimmel remegve simítottam végig hasán, majd alhasánál megálltam és szemébe nézve vártam biztatását.  Egy apró mosoly ült ki arcára, jelezve eddig jól csinálom. Félve, ugyancsak remegő kezekkel fogtam rá nemesebbik felére és kezdte mozgatni csuklóm.

- Nem kell ezt csinálnodh. – tette kezeit mellkasomra, de nem hagytam abba, annak ellenére, hogy belül harcot vívtam magamban. Kívántam az előttem állót, de még mennyire.  Viszont heteró felem nem értett ezzel egyet és a képzeletbeli kuka fölött térdelve adta ki gyomrának tartalmát jelezve nem tetszését a dologgal kapcsolatban. – Ki..hyunh.- fogta meg kezem Minhyuk ezzel elérve, hogy szemébe nézzek.

Minhyuk: Elvettem férfiasságomról kezét így vissza rángatva őt a valóságba. Lassan léptem egyet előre, amire hátrálni kezdett és hátával a falnak simult én pedig elölről hozzá. Csuklóját a falhoz szegeztem, hogy tudja most nem lesz kezeire szüksége.

- Csak hagyd, hogy kényeztesselek. - búgtam fülébe és csókot hintettem nyaka tövébe. Egyre lentebb haladtam csókjaimmal néhol aprókat szívva hófehér bőrébe. - Gyönyörű vagy. - egyenesedtem ki, hogy megcsókolhassam majd elé térdeltem kezembe vettem méretét és lassan számba vezettem.

Kihyun: Kezeim automatikusan mozdultak, ahogy megéreztem ajkait magamon. Ujjaim hajába túrtak. Minhyuk fogai karcolták a vékony bőrt, aminek hatására fejem hátravetve ajkaimat egy hangos nyögés hagyta el.  Reakciómat hallva többször ismételte meg a véletlen karcolásokat, ezzel engem az őrületbe kergetve.

- Min..hyukh. – nyögtem nevét, ahogy éreztem már nem sok van hátra. Az előttem térdelő vette a lapot és még egyszer utoljára végignyalt teljes hosszomon, majd alhasamtól kezdve puszikkal halmozott el. Kulcscsontomnál megállt egy picit, majd óvatosan beleharapott, mire hangos sóhajt szakadt fel belőlem.

Minhyuk: Újból ajkára tapadtam teljesen magamhoz húzva, ő pedig nyakam köré fonta karjait.

-Ki...Kihyun..- toltam kicsit hátrébb mikor nagyon belemélyedtünk. - Ha most nem állok meg lehet már nem fogok tudni. - ziháltam.

-És...és ha én nem akarom, hogy leállj?- nézett rám vágytól ködös szemekkel. Nem válaszoltam csak újból ajkára tapadtam. Combjánál fogva kissé megemeltem ő pedig derekamra fonta lábait. Nehezen, de sikerült kimásznom vele a tusolóból és átsétáltam a közelebbi szobába. Végig döntöttem az ágyon és szemeibe néztem amolyan "biztos?" nézéssel.

Csak egy aprót bólintott válaszképp ezzel zöld utat adva viszont eddigi heves természetemet leváltottam a gyengédre, hogy tudja, én vigyázok rá.

Kihyun:  Teljesen ledöbbentem magamon. Ezt komolyan én mondtam?! Bár nem hazudtam, hiszen tényleg akartam, vagyis bizonytalan voltam még, de a vágy, amit pár érintése és csókja keltett bennem, teljesen elnyomta a bizonytalanságomat és teljesen feltüzelt. Bőröm égett, ahol érintett és vágyakozva néztem szemeibe.

- Min..hyukh.- markoltam hajába, ahogy nyakamat kezdte kényeztetni.

Minhyuk: Ahogy nevemet nyögte még jobban beindított, így felbátorodva kezdtem újból végig kényeztetni egész testét. Jóleső sóhajai betöltötték az egész szobát nekem pedig már lüktetett férfiasságom az elhanyagoltságtól. Úgy éreztem most már kicsit tovább mehetünk, ezért elővettem a síkosítót az éjjeli szekrényből, párszor végig húztam kezem merevedésén, majd  bejáratát kezdtem simogatni. Éreztem, hogy kissé megijedt, de nem állított le, így még párszor végig simítottam, bekentem síkosítóval és első ujjamat nagyon lassan elkezdtem belé vezetni mire egy hatalmasat nyögött.

Kihyun: Tudtam, hogy előbb-utóbb tovább kell lépnünk, a simi-simi részen, de azt gondoltam ez inkább utóbb fog előfordulni, de tévedtem.  Bár elsőre kicsit megijedtem, ahogy ujjával bejáratomnál körözött, és testemen végigfutott a remegés, amit a hidegnek tudtam be és nem a félelemnek. hiszen élveztem a dolgot, vagyis próbáltam élvezni.  Mikor látta rajtam, hogy megbékéltem a gondolattal óvatosan belém vezette első ujját. Félve vártam milyen reakciót fog kiváltani belőlem, és magam is meglepődtem, hogy hangos nyögés hagyta el számat. Minhyuk arcára apró mosoly húzódott, majd mozgatni kezdte ujját bennem. A szobát betöltő hangos sóhajok jelezték, hogy készen állok a következőre, így második ujja is csatlakozott…  Arcom eltorzult a fájdalom miatt, amit a felettem térdelő is észrevett, így egyből nyakamhoz hajolt és kényeztetni kezdte bőrömet, elterelve ezzel figyelmemet.

Minhyuk: Az, hogy nyakát csókolgattam hatásosnak bizonyult, ugyanis egyre jobban lazította el magát. Mikor úgy éreztem elég tág már harmadik ujjamat is feltoltam neki. Újból rám szorított, így ajkára tapadtam és egyből el is mélyítettem a csókot. Nem mozdítottam ujjamat csak mikor újból ellazult. Óvatosan mozgatni kezdtem ujjaim egészen, míg fájdalmas nyöszörgéseit jól eső sóhajok nem váltották fel, majd kicsit gyorsabbra váltottam egyre-egyre mélyebben. Ahogy megérintettem egy pontot torkából egy hatalmas nyögés szakadt fel így már tudva az irányt egyre többször próbáltam azt a pontot ingerelni.

Kihyun: Többet akartam. Nem volt elég csak ujjainak játéka, őt akartam.

- Minh..hyukh.- kulcsoltam karjaimat nyaka köré és ajkaira tapadtak. Óvatosan játszottam puha párnáival, majd elváltam tőlük, szemeibe néztem és kénytől rekedt hangom megszólaltam: - Akarlakh. – suttogtam és újra birtokba vettem vörösen izzó ajkait. Óvatosan harapdáltam, majd végignyaltam alsó párnáján. Halkan nyögött ajkaim közé. Nyelvemmel átfurakodtam szájába és táncra hívtam az övét. Irányítani akartam, legalább ebben az egy csókban és Minhyuk készségesen engedte, hogy percekig játszadozzam.

Minhyuk: Sosem gondoltam, hogy kimondja majd, hogy akar így teljesen meglepődtem, bár nem sok időt hagyott, mert újra ajkaimra tapadt. Hagytam percekig, hogy irányítson, majd elváltam ajkaitól és férfiasságom ujjaim helyére vezettem.

- Biztos? - kérdeztem szemeibe nézve mire csak egy bólintást kaptam válaszul. Lassan kezdtem mélyebbre hatolni próbálva minden fájdalmas szisszenésénél megállni, hogy szokja az érzést. Mikor teljesen benne voltam vártam egy kicsit majd mikor kimondta, hogy mozoghatok aprókat kezdtem lökni.

Kihyun: Hangos nyögéssel reagáltam, ahogy teljes hosszával elmerült bennem. Habár fura volt, nem mondom, hogy rossz. Mikor úgy éreztem eléggé megszoktam a helyzetet csípőmmel, és hangommal is egyaránt jeleztem, hogy mozoghat.

Minhyuk lassú lökései az őrületbe kergettek. Megértem én, hogy vigyázni akar rá, hiszen ezen a téren teljesen szűz lyukra talált, de könyörgöm nem porcelán vagyok, aki egy erősebb lökéstől darabjaira esik szét.

- Gyorsab..banh. – nyögtem vágytól fűtött hangon.

Minhyuk:  -Gyorsab..banh.- nyögte, én pedig egyből teljesítettem kérését. Gyorsan és mélyeket kezdtem lökni, ezzel olyan hangokat kicsalva belőle, amitől már eltudnék élvezni. Hangosan zihálva próbáltam egyre többször eltalálni azt a pontját, amit ujjaimmal már sikerült és fél kézzel pedig kettőnk közé nyúltam, hogy még jobban ingerelhessem. Érzem, ha ilyen tempóban haladunk egyikünknek sem tart majd sokáig.

Kihyun: Nem akartam, hogy hamar vége legyen. Élvezni akartam, ameddig lehet. Kettőnk közé vezettem kezem, majd rámarkoltam övére. Meglepődött, de nem tiltakozott. Kezét arcomhoz húztam és lágyan tenyerébe csókoltam. Minhyuk arcán a boldogság futott át. Kihasználva az alkalmat, hogy figyelme lankadt, átfordítottam magunkat. Kezeimmel mellkasán támaszkodtam és arcát fürkésztem.  Mosolya, mosolyt csal az én arcomra is. Lehajoltam hozzá, apró csókot hintettem arcán húzódó görbületére, majd kínzó lassúsággal kezdtem mozogni.

- Biztosh…nem csinál..tálh mégh ilyet? – kérdezte az alattam fekvő.

- Voltamh együtt lányokkalh…- álltam meg egy pillanatra, hogy folytatni tudjam a beszédet. -  Csak a segglyukam szűz. – hajoltam ajkaira mielőtt bármit is mondhatott volna.

Minhyuk: Erre a kijelentésére hirtelen még vissza csókolni is elfelejtettem, de pár pillanattal később visszatértem a valóságba és hagytam, hogy Kihyun irányítsa csókunkat. Egyre gyorsabban mozgott én pedig csípőjére fogtam ezzel segítve tartani magát. -Ki..hyun...-ziháltam és elkezdtem még gyorsabb tempóra ösztönözni a rajtam lovaglót. Ágyékom egyre jobban lüktetett így tudtam, hogy már nem sok van, ezért visszafordítottam hátára úgy kezdtem el a lehető legmélyebbre lökni magam.

Kihyun: Hangos nyögés szökött fel torkomból, ahogy sikerült eltalálni azt a pontot, amitől csillagokat láttam.

- Otth…- képtelen voltam ennél többre. Ujjaim görcsösen fonódtak a lepedőre.  Minhyuk minden egyes lökésével eltalálta az a pontot, amivel az őrület felé kergetett.  – Nemh… bíromh..- éreztem, hogy nincs sok már hátra. Minhyuk megállt, ujjaival végigsimított oldalamon, majd merevedésemre kulcsolta őket. Hangos nyögés hagyta el számat,  mikor megéreztem lüktető tagomon.  Vártam, hogy folytassa a mozgást, de Minhyuk nem mozdult. Szemeimet kinyitottam.  Kaján vigyor húzódott az arcára, majd egy puszit hintett számra és mélyet lökött, miközben kezét megmozdította rajtam. 

Minhyuk: Lassabbakat, de erősebbeket lökök, miközben férfiasságát ingerlem. Percekig megy ez , mikor hirtelen váltok és olyan tempóba kezdek, mint eddig egyszer sem és kezemet is próbálom ugyanebben a tempóban mozgatni. Egyre többször rándul össze majd pár lökés után hátát ívbe feszítve élvez kettőnk közé és ahogy rám szorít én is követem őt.

Még néhány lassú lökéssel hagyom kiélvezni a pillanatot, majd ráborulok átölelve de még nem húzódok ki belőle.

-Szeretlekh.-lihegem és egy apró puszit adok szájára.

Kihyun: Fejembe csengett vallomása. Tudtam, hogy én következem, hogy reagálnom kell rá, de képtelen voltam. Nem akartam megbántani azzal, hogy képtelen vagyok kimondani azt, amit valójában érzek.

át te?

- Tudom. – bújtam ölelésébe. Éreztem, hogy megfeszült válaszom hallatán, ami rossz érzéssel töltött el. Boldoggá akartam tenni.  Végigsimítottam karján, majd szembefordultam vele. Csukott szemekkel feküdt. Ujjaimmal száját kerestem, óvatosan végighúztam puha párnáin őket, amire pillai megrezdültek, de szemét csukva tartotta. – Kedvellek… jobban, min egy barátot. – folytatni akartam, de Minhyuk nem engedte. Száját számra tapasztva fojtotta belém a szavakat.