Behálózva 6.rész

WonHo : Iszonyatos fejfájással ébredtem. Felültem ágyamban és mikor kissé kitisztult szemem előtt a kép egy idegen nő feküdt az ágyam másik felében. Bárhogy próbálkoztam nem tudtam vissza emlékezni arra, hogy mi történt előző este... Nem emlékszem hova mentem azután, hogy vissza vittem a cuccait vagy, hogy egyáltalán ott rúgtam be ennyire vagy más helyre mentem... Azt pedig végképp nem, hogy ki ez a nő de a legkevésbé sem érdekel.
-Oppa...-hallottam meg halk nyöszörgését ahogy felém fordult és belém karolt volna.
-Menj haza.-morogtam neki olyan rekedten, hogy még magam se ismertem meg saját hangomat.
-De hát tényleg csak ennyit jelentek neked a tegnap este után?-kezdett el sipákolni kétségbe esetten..
-Még ennyit se.-jelentettem ki és kimásztam ágyamból, hogy kimehessek valami fájdalom csillapítóért.

IM : Reggel nyöszörögve ébredtem a szobába beáramló fényre. Kellett pár perc ahhoz, hogy szemeim hozzászokjanak a világossághoz.
- Hol vagyok? – ültem fel egyből mikor realizálódott bennem, hogy nem a saját lakásomban töltöttem az éjszakát. - Felébredtél? – kérdezte egy ismeretlen alak. Nem tudtam mit kellene tennem, így csak bólintottam egyet és vártam a magyarázatot arra, hogy mit keresek egy vadidegen házában. – Kihyun leugrott a boltba, mindjárt jön. – Megnyugodtam, amint meghallottam munkatársam nevét. – Én Minhyuk vagyok. - mutatkozott be. - Changkyun. – bújtam vissza a takaró alá és vártam, hogy a ház másik lakója is visszatérjen. WonHo : Kint a konyhapultra támaszkodtam mert úgy éreztem ha az nem tart meg helyben összeesem. Nem tudom mikor voltam utoljára ennyire pocsékul de az biztos, hogy nem mostanság. Előkapartam telefonom és felhívtam managerem. -Hyung.-szólok bele mikor felveszi.-Szükségem lenne pár nap pihire.-nyöszörgöm. -Beteg vagy, vagy másnapos?-szinte látom ahogy felvonja szemöldökét. -Beteg.-hazudom neki amit úgy tűnik kissé vonakodva de el is hisz ezért mondta, hogy mindent elintéz pihenjek a héten. Sóhajtva egy doboz gyógyszerrel sétálok vissza szobámba, hogy a nap további részét az ágyamban töltsem. IM : - Jobban vagy már? – szegeztem nekem egyből kérdését Kihyun, amint belépett a szobába. - Fogjuk rá. – erőltettem mosolyt az arcomra. - Mi történt veled? Tiszta lila a hátad. Tele vagy kiszívásokkal. Ugye nem erőszakoltak meg? – legszívesebben felnevettem volna ezen az oltári nagy baromságon, de sajnos jelent pillanatban a nevetés elég messze állt kedélyállapotomtól. - Nem. – próbáltam ezzel a rövid válasszal a tudtukra adni, hogy nem akarok erről az egészről beszélni. - Akkor meg? – kérdezte nagy meglepetésemre, aggódva Minhyuk. - Önszántamból feküdtem le valakivel. - Kivel? – kérdezték szinte egyszerre. mintha annyi közük lenne hozzá. - Miért érdekel titeket? - Mert borzasztóan festesz. – adott őszinte választ munkatársam. WonHo : Szerencsére az a liba már elhúzott ezért nyugodtan dőlhettem vissza ágyamba majd kapcsoltam be a tévét ami a legkevésbé sem kötött le. Az agyam teljesen az elmúlt napokon járt. Fogalmam sincs mi történt, de úgy érzem ez az egész életemet megváltoztatta. Nem értem ezt az egészet... nem vagyok meleg és még csak gondolnom sem szabadna egy másik férfira erre még le is feküdtem egyel... Ahogy belém mar a felismerés arcomat a párnámba temetem és kiabálni kezdek. NEM VAGYOK MELEG A KURVA ÉLETBE. Nem..... nem lehet. Annyira nem hagyott a gondolat nyugodni, hogy ki is másztam ágyamból és próbáltam embert faragni magamból...mert bizony ma este buliba megyek.
IM : - Csak pihennem kell. – dőltem vissza az ágyba, de a sutyorgásból tudtam, hogy kíváncsiak miért festek ilyen szarul. – Wonho. – mondtam ki talán utoljára a nevét. - Milyen Wonho? – kezdett értetlenkedni Kihyun. - A seggfej. - Nem értelek. - A bárban. Tudod az a fasz, akivel nem jöttem ki túl jól. - Jézusom.- kapott a szájához, amint összeállt neki a kép. - Nyugi, nem történt semmi olyan, amibe én nem egyeztem volna bele. – próbáltam kicsit megnyugtatni, de valószínűleg tényleg borzasztóan festhettem, mert nem használt semmit. – Alszom még egy kicsit, este mennem kell dolgozni. - húztam magamra a takarót. WonHo : Este a tükör előtt állva konstatáltam, hogy megint mennyire jól nézek ki. Azt hiszem a napközbeni kondi és az utána lévő másfél óra készülődés eredményes volt. Rajtam nem foghat ki a másnaposság... Lent autómban ülve azon gondolkoztam melyik klub felé vegyem az irányt. A végeredmény az lett, hogy az első puccosabb helyre betértem ami útba esett és a legkevésbé sem bántam meg. A csajok jók voltak a zene is és a hangulat. Először a pultot vettem célba majd italommal a tánctér felé vettem az irányt. Még be sem értem az ember tömegbe mikor egy elég csinos lány kezdett rám akaszkodna és hát ki vagyok én, hogy elrontsam az örömöt készségesen engedtem játékát. IM : Csak késő délután ébredtem fel újra, és szó mi szó, sokkal jobban éreztem magam. Kibújtam a meleg paplan alól és felfedezőútra indultam a lakásban. Pár perc kellett mire megtaláltam Kihyunt, aki a konyhában sertepertélt miközben Minhyuk ámuldozva nézte. - Sziasztok. - köszöntem nekik, majd helyett foglaltam a szőkeség mellett. - Szia. – fordult felém mosolyogva Kihyun. - Jobban vagy már? - Sokkal.- mosolyogtam vissza. Kivételesen ezt a görbületet most nem kellett magamra erőltetni, mert őszinte volt. – Majd kaphatok valami ruhát mára? – nyúltam a bögréért, amit elém tett Minhyuk. - Kaja után nézünk valamit neked. – lelkesedett be a szőkeség. WonHo : Már a sokadik italunkat isszuk meg az ismeretlen lánnyal és egyre szenvedélyesebbé válunk. Valamit motyogott de a hangos zenétől egy szavát sem hallottam és őszintén szólva...nem is érdekelt. Az egyetlen ami irányított, hogy őt ma bizony hazaviszem... Már az autómban ültünk mikor bejelentette, hogy ő bizony nem elég részeg ezért még menjünk be valahova inni. Nem sok kedvem volt már hozzá de gondoltam ugyan legyen...
Elnavigált egy bárhoz amit ismer a közelben de sosem gondoltam volna, hogy a már annyira ismert helyre visz amit a hátam közepére sem kívánok. Csak leparkoltam előtte és néztem a bejáratot közben arra vártam bár elnyelne a föld. IM : Miután ettünk Minhyuk csuklón ragadott, esélyt se adva arra, hogy segítsek egy picit a mosogatással. Berángatott egy kis szobába, ahol tömérdek ruha volt. - Válasz magadnak. – lökött beljebb miután felkapcsolta a villanyt. - Bankot robbantottatok vagy mi? – kezdtem nézegetni a ruhákat. - Egy ficsúrral van dolgod. – jött utánunk Kihyun is. Elnevettem magam, ahogy kedvesen közölte, hogy Minhyuk gazdag családból való. Pár perc alatt sikerült kiválasztanom a tökéletes ruhát, amit magammal vittem a fürdőbe és egy gyors zuhany után fel is öltöttem. - Menjünk, mielőtt elkésünk. – mondtam már az ajtóban állva. Meglepetésemre nemcsak ketten mentünk munkatársammal, hanem Minhyuk is elkísért minket. - IM a szekrényedbe tettem a cuccom. – támadott le rögtön a főnök, ahogy beértem. – Az a modell srác, hogy is hívják… - Wonho…- segítettem neki. - Igen ő, tegnap hozta. azt mondta adjam oda neked. WonHo : Lassan erőt vettem magamon és kiszálltam az autómból. Idegesen megtorpantam a bejárat előtt bár agyam kissé tompa hisz eléggé berúgtam. -Baj van?-kérdezte jelenlegi társaságom. -Nincs.-mondtam majd elindultam befelé...hisz mégse mondhatom, hogy ne menjünk be mert meghúztam az egyik pincérsrácot. Így inkább mintha mi sem történt volna sétáltam be de elég hamar éreztem, hogy nem kellett volna. Changkyun egy tálcával kezében állt előttem lefagyva hol rám hol a belém csimpaszkodó lányra nézve. IM : - Seggfej. – ültem le a cuccaim mellé, majd egy laza mozdulattal behajítottam őket a szekrénybe és mintha mi sem történt volna az elmúlt napokban, hatalmas mosollyal az arcomon mentem ki, hogy nekilássak a munkának. - Öhmm.. szia, te új vagy itt? – kérdeztem meg a szorgosan tevékenykedő ismeretlen srácot. - Szia. Biztos te vagy Changkyun. A te helyettesítőd vagyok. – magyarázta, miközben a poharakat pakolta a helyére. - Vagy úgy…- hagytam inkább magára. Nem volt kedvem egy olyan emberrel társalogni, aki Wonho embere, így inkább az asztalokat kezdtem törölgetni. Már jóval a nyitás után voltunk. Éppen egy teli tálcával a kezemben indultam az egyik boxhoz, mikor egy nem várt személy került velem szembe. Meglepődve konstatáltam, hogy újabb ribit szedett fel. - Add ide, majd én kiviszem, te menj hátra a főnök hívat. – termett mellettem egy pillanat alatt Kihyun. WonHo : A másik pincérgyerek hamar kapcsolt így a közelemből is eltüntette a kölyköt ami kisebb megnyugvással töltött el.Beültünk az egyik boxba de az ismeretlen ficsúr bosszús tekintettel sétált oda hozzám és egyből szóra nyitotta száját. -Még van képed ide jönni? Mi a fenét műveltél vele?-mondta a kelleténél kicsit hangosabban. -Fogd vissza magad.-szóltam rá.-Te pedig hozz valami piát.-mondtam a mellettem ülőnek. -De hát itt van a...-kezdett bele.-MOST-szólaltam fel erélyesen a lány pedig egyből el is indult a pult felé. -Mit akarsz?-forgattam szemeim. -Van képed megkérdezni, hogy mit akarok? Választ! Mi a fenét csináltál I.M-el? -kiabált. -Én ugyan semmit. Mit várt? mert egyszer elérte, hogy megdugjam majd hátralévő életemet vele élem le? Én nem tehetek arról, hogy így érintette, hogy ő csak egy éjszaka volt... IM : Hátramentem, ahogy Kihyun mondta, de a főnök sehol sem volt. Vártam egy pár percet hátha közbejött neki valami, de egy idő után felálltam és inkább Kihyun keresésére indultam. Meg is találtam az egyik boxnál, amint éppen veszekszik Wonhoval. - Menjünk dolgozni, nem ér ennyit ez a szarházi. – próbáltam elhúzni onnan, de megtorpantam, amint megéreztem, hogy munkatársam keze ökölbe szorul. – Kihyun…- szóltam rá, de semmit nem értem el vele. Szemeimmel Minhyuk után kutattam, de sehol se találtam, így rögtönöznöm kellett. Közel hajoltam hozzá és fülébe suttogtam. – Ha balhét akarsz csinálni, esküszöm itt a lovagod előtt csókollak meg. – hatásos volt. Kihyun lazított testtartásán. - Ha még egyszer meglátlak a közelében te mocs… - Rendben elég lesz. – húztam magammal a felbőszült pincért. Útközben összefutottam Wonho újabb macájával és nem bírtam ki, hogy ne szólaljak meg. – Ha jót akarsz magadnak nem mész vele haza. WonHo : Én csak pislogtam az elvonuló két felszolgáló fiú után míg végül csak egy fintorra futotta. , -Mi volt ez az egész? Miért mondta nekem az a fiú, hogy jobban járok ha nem megyek veled haza?-érkezett vissza ma esti partnerem. -Hosszú és teljesen lényegtelen. Ne aggódj.-húztam le italom majd ő is így tett. Felálltam hagytam, hogy a lány a példámat kövesse és belém karoljon majd a pulthoz sétáltam és kértem még egy kör piát a pincértől akit jelenleg én fizetek (pedig már így is kellőképpen ittas állapotba kerültem) és a lányra néztem. Changkyun ott állt tőlünk nem messze így teljesen biztos, hogy hallhatta a szavaimat. -Figyelj. Remélem tisztában vagy vele ha most haza viszlek élvezzük egymás társaságát és kész? Nem akarok tudni rólad semmit és nem jelent az egész semmit...csak szex és holnaptól nem ismerjük egymást. A lány először csak értetlenül pislogott majd aprót bólintott.-Nekem megfelel. IM : Komolyan direkt csinálja ezt? Kinek akar bizonyítani, nekem vagy saját magának? - I.M. – szólt rám a főnök nem túl kedvesen. – Vagy a munkádra figyelsz vagy hazamész. – váltott valamivel kedvesebb hangnemre. Tudomásul vettem, hogyha nem figyelek, akkor abból bajok lesznek, így próbáltam a munkára koncentrálni, de nem ment. A hátam hasogatott a fájdalomtól, gondolatban teljesen máshol jártam és a betegséget se feküdtem ki teljesen. - Héé. Figyeljél már arra, amit csinálsz. – szólt oda az új fiú, de nem törődtem vele. Fogtam a tálcát és elindult az egyik boxhoz. Már majdnem odaértem, mikor a hátamba nyilalló fájdalom miatt nem tudtam lépéseimre figyelni és lábaim összeakadtak, a tálca az előttem lévő asztalon ülőknek az ölében landolt. - Te kis…- állt fel az egyik és már éppen emelte volna fel a kezét, mikor a főnök odaért hozzám.
WonHo : Láttam ahogy kissé idegesen indul el a megpakolt tálcákkal majd a következő pillanatban ő kibillent egyensúlyából és a tálcát a vendégekre borította. Ösztönösen álltam fel helyemről de hirtelen kapcsoltam és inkább csak megfogtam a velem lévő lány karját és őt is felhúztam. -Menjünk.-raktam le a fogyasztásunk árát az asztalra. Még utoljára farkasszemet néztem a szerencsétlenkedő fiúval és kiléptem a bárból. IM : Kihyun is pillanatok alatt ott termett mellettem, felsegítette a földről, majd hátraküldött, hogy öltözzek és inkább menjek haza még pihenni. - I.M. – szólított meg a főnök. – Jobb lenne, ha hazamennél. Pihenj még egy-két napot. – küldött ő is haza. Hangos sóhajjal nyugtáztam, hogy igaza van. Fogtam a cuccom és biccentés után hátulról távoztam a bárból. Semmi kedvem nem volt nem kívánatos személyekkel összefutni.
WonHo : Hazaérve szinte berúgom az ajtót és időt sem hagyok felkenem társaságomat a falra és ajkaira marok. Belenyög a csókba amit biztatásnak veszek így felemelem majd miután derekamra kulcsolta lábait bemegyek vele az egyik vendégszobába... nem tehetek róla senkit nem viszek a saját ágyamba...ahogy lerakom az ágyra felé mászok és leveszem ruháit majd magamét is ledobálom. Ahogy végig nézek fedetlen testén igencsak meglep reakcióm...ugyanis nincsen reakcióm. Erőszakosan hajolok szájához miközben kezét férfiasságomhoz vezetem, hogy akció kész állapotba hozzon. IM : Óvatosan léptem ki az ajtón és konstatáltam, hogy nem vár rám senki. Félve indultam el a sötét utcán. Gyorsan szedtem lábaimat, hogy minél hamarabb a kivilágított részhez érjek…de megtorpantam. Úgy éreztem mintha valaki figyelne. Óvatosan megfordultam, de semmit nem láttam. Megkönnyebbültem sóhajtottam fel és indultam újra neki, de pillanatok múlva léptek zajára lettem figyelmes. Szinte remegve pillantottam hátra, de a sötétben semmit nem láttam, így újra elindultam…Hirtelen valaki hozzámért. Az érintésre testem teljesen összerándult. - Hát ez vicces. – hallottam egy önfeledt hangot, majd valaki hasba vágott. Az ütés hatására összerogytam és földön összekuporodva vártam, hogy valaki jöjjön segíteni. WonHo : Ahogy körém fonta ujjait és lassan mozgatni kezdte jól eső sóhajok hagyták el szám ennek ellenére sem történt semmi. Már legalább tíz perce próbálkozott mindent bevetve mikor eltoltam magamtól. -Nem fog menni hagyjuk.-sóhajtottam.-Túl sokat ittam.-füllentettem...pedig akármennyit ittam nem fordult még ilyen elő...soha. -Menj haza.-közöltem a kelleténél kissé ridegebben. -Legalább vigyél haza.-kért meg egész kedvesen. -Hívok taxit..-próbálkoztam. -Nem. Te vigyél haza ez a minimum.-mondta ellent mondást nem tűrően én pedig csak lemondóan felsóhajtottam.
IM : Nem tudtam mennyi ideje feküdhettem ott. Valószínűleg egy pillanatra az eszméletemet is elvesztettem, mert mire szemeim újra kinyitottam a sötét utcán kívül más nem volt körülöttem. Próbáltam felkelni, de nem igazán ment elsőre. Mindenem fájt, de segítséget se akartam hívni annak ellenére, hogy nem messze volt munkahelyem. Eltorzult arccal álltam lábra, kezembe vettem a táskám és elindultam hazafelé. Féltem buszra szállni, taxira meg nem akartam költeni így sétálva mentem, de a testem tiltakozott a mozgás ellen. Percenként álltam meg pihenni és egy kis erőt gyűjteni, hogy talán reggelre hazaérhessek. WonHo : Az autóban ülve megint beállt a csend így inkább csak zenét kapcsoltam és figyeltem merre megyek. A lakása nem messze volt a bártól így már nagyjából a környéket is ismertem nem telt sok időbe oda találnom. Haza felé teljesen gondolataimba voltam merülve és fogalmam se volt mi a franc van velem... a testem egyszerűen cserben hagyott. Egyre jobban koncentráltam, hogy eszembe jussanak a tegnap este történései és ahogy lassan jelentek meg a képkockák határozottan állíthattam, hogy előző este sem történt semmi azon kívül, hogy részegen ágyba zuhantam. Annyira belemerültem gondolataimba, hogy épphogy volt időm lefékezni, hogy ne hajtsak az előttem állóba aki a lámpa zöldre váltását várta. Az út szélén ismerős alakot láttam meg oldalát fogva lassan botorkálni és ahogy jobban megnéztem szemei is könnyesek voltak. Teljesen félreálltam és azonnal kiszálltam majd odaszaladtam hozzá. -Changkyun.-tartottam meg vállánál mielőtt összeesett volna.-Mi történt? IM : - Semmi. – próbáltam kibújni segítő karjai közül, de nem ment. - A semmiért nem néznél ki így. – - Semmi közöd hozzá. – löktem félre annyira, amennyire erőmből tellett és próbáltam faképnél hagyni, de a fájdalom, ami testemet gyötörte pillanatok alatt felülkerekedett és összeestem pár lépésnyire Wonhotól. Mivel még magamnál voltam, így próbáltam felkelni a földről, de mielőtt bármivel is próbálkozhattam már talpon álltam és a mellettem lévőbe kapaszkodva sétálgattam az autóhoz. - Nem megyek veled sehova. - Oh dehogynem. – ültetett be az autóba még az övemet is bekötötte, hogy meg ne próbáljak kiszállni addig, amíg ő megkerüli az autót és beül mellém. WonHo : Teljesen megértem az ellenkezését. A helyében én sem ülnék be magam mellé azok után ami történt de nincs olyan állapotban, hogy ellenkezhessen. Az agyam még mindig tompa az alkoholtól így kétszer annyira kell figyelnem az utat, hogy baleset nélkül a kórházba vihessem de így is tíz perc alatt odaérünk. A mellettem lévő fiú teljesen kábán ül az ülésben szinte fel sem fogja, hogy megérkeztünk így kiszállok autóból megkerülöm és leguggolok mellé. -Channie megjöttünk.-simítok arcára, de egy apró nyöszörgésen kívül semmit nem reagál így jobb ötlet híján kiemelem az autóból és magam után berúgva ajtaját és nagy nehezen lezárva megindulok vele a bejárat felé. IM : Hallom, ahogy lágy hangjával nevemen szólít, érzem puha bőrének érintését arcomon, de képtelen vagyok reagálni rá. Hirtelen nem is észleltem semmi a külvilágból. Pillanatok múlva tértem csak vissza. Wonho Karjaiban cipelt a kórház felé. - Nem akarok bemenni. - Nem érdekel mit akarsz. – mondta kicsit idegesen, ezért nem is próbálkoztam tovább. Mondjuk erőm se lett volna. Ahogy beértünk az épületbe egyből megrohamoztak minket. Egy nővér hozott tolókocsit, amibe óvatosan beleültettek, majd az egyik kórterembe toltak, ahol átfektettek egy ágyra és mondták, hogy várjunk, de én nem tudtam sokáig várni. Szemeim lecsukódtak és elsötétült minden. WonHo : Amint a kórterembe értünk és ott hagyott a nővér nem kellett sok míg ChangKyun újból elaludt. A múltkori orvos lépett be az ajtón aki egyből ki is akart tessékelni de most nem hagytam magam. Szinte könyörögtem neki, hogy hagy maradjak bent míg bele nem egyezett. Az teljesen biztos, hogy megverték szerencsére viszont nem lettek komolyabb sérülései így csak az éjszakára tartják bent. Már a kórteremben feküdt az ágyban és mélyen aludt miközben infúzión adagolták neki a fájdalom csillapítót. Ha a bárban oda megyek és közbe avatkozom biztosan nem történik ez. -Sajnálom.-suttogtam és adtam homlokára egy puszit majd kiléptem a kórteremből. IM : -Sajnálom. – hallottam félálomban Wonho hangját, majd ajkaival homlokomra csókolt. Utána akartam szólni, de mire elég erőt vettem magamon az ajtó csukódása jelezte, hogy egyedül maradtam a fehér szobában. Vártam egy ideig. Biztosra akartam menni. Nem akartam vele összefutni a folyosókon, így feküdtem pár percet. Talán egy órát is. Mikor úgy éreztem, hogy elég idő eltelt már azóta mióta magamra hagyott és vissza se jött, így nyugodt szívvel ültem fel és másztam ki az ágyból. El akartam innen menni. Belebújtam az ágy mellett heverő cipőmbe, kihúztam kezemből az infúziót és óvatosan az ajtó felé lépdeltem. A gyógyszereknek hála testemben lévő mérhetetlen fájdalom enyhült, így valamivel könnyebben és gyorsabban tudtam magam mögött hagyni a kórtermet. WonHo : Nem sokkal azután, hogy hazaértem és lefeküdtem aludni csörgött a telefonom miszerint ChangKyun lelépett a kórházból. Ezt a gyereket egyszer saját kezűleg fogom kinyírni. Fújtatva léptem szekrényemhez és kaptam magamra néhány ruhát, hogy aztán idegesen üljek autóba majd a szökevény otthonát vettem irányba. Szerencsére még emlékeztem hol lakik és egy kissé hosszabb kocsikázás után oda is értem. Csöngettem, de senki nem reagált így hangosan kiabálni kezdtem nem törődve vele, hogy felverem a szomszédokat. -I.M told elő a segged mert tudom, hogy itthon vagy. Engedjél be!!-nagyon dühös voltam és ezt nem is próbáltam vissza fogni. Addig kiabáltam míg a múltkori öreg néni be nem engedett majd miután elmagyaráztam neki a helyzetet előhozta a pótkulcsot és a lakásba is beengedett. -Hát itt vagy.-találtam meg a fiút a szobában. IM : Nem tudom hogyan jutottam haza, de mikor már az ajtóm előtt álltam nem is izgatott. Előhalásztam zsebemből a kulcsom, majd beengedve magam egyből szobám felé vettem az irányt és úgy, ahogy voltam bedőltem az ágyba. Pár perc telhetett csak el, mire valaki dörömbölni kezdett az ajtómon, majd ordibálni. -I.M told elő a segged, mert tudom, hogy itthon vagy. Engedjél be!! – mit keres ez itt? futott át először az agyamon, de választ nem is vártam rá. Hagytam hagyd dühöngje ki magát, mert én biztos nem engedem be. És hát valljuk be nem valami kitartó, mert percek múlva a dörömbölés az ordibálással együtt abbamaradt. - Hát itt vagy. – hallottam nagyon közelről hangját. Szemeim egyből kipattantak a meglepetésre, hogy Wonho bejutott a lakásomba fel is ültem, de számát elhúzva összegörnyedtem a hirtelen ért fájdalom miatt. - Mit keresel itt? - Te mit keresel itt? A kórházban kéne lenned. - Nincs pénzem a kórházra. – válaszoltam neki. WonHo : -Ne idegesíts fel. Miután eljöttem mindent elintéztem. Basszus eddig nem viseltem a gondodat ilyen helyzetekben? Mit gondoltál majd kiraklak ott és ott hagylak úgy, hogy legutóbb is a pénz miatt nem akartál ott maradni?-kiabáltam egyrészt azért mert dühös voltam, hogy ennyire felelőtlen másrészt pedig mert aggódtam. Hihetetlen ez a kölyök... -Tudom, hogy nem szépen váltunk el de attól még ne gondold azt, hogy csak úgy magadra hagylak ha baj van.-váltottam csendesebbre úgy, hogy a végét szinte suttogtam lehajtott fejjel. IM : Nem hittem a fülemnek. Teljesen meglepett. Tudom, hogy nem szépen váltunk el. - visszhangoztak szavai fejemben. - Miért, talán együtt voltunk? – kérdeztem vissza a számomra legfontosabb részre. - Nem..vagyis igen. Áhh. Mindegy. – jött zavarba kérdésem hallatán. - Számomra nem mindegy. – hajoltam közelebb hozzá. - Ne terelj ChangKyun. – szólt rám erényesen. - Te hoztad fel, én csak megragadtam. – próbáltam még közelebb kúszni hozzá. - I.M.- szólt rám talán dühösen. Nem tudtam arcáról semmit se leolvasni, így nem voltam benne biztos. - Igen? – szorítottam össze szemeit a fájdalom miatt, ami egyre erősebbé vált. - Vissza kéne mennünk a kórházba. - Nem akarok. - Miért nem? - Mert ha visszamegyek, nem lenne okod velem lenni… - mondtam ki őszintén. WonHo : Nem egészen úgy gondoltam ezt az elválást ahogyan ő de igazából nem számít. Az pedig, hogy nem lenne okom vele lenni... igaza van. -Ha ott maradok veled visszamegyünk?-mondom egy sóhaj kíséretében amire ő csak aranyosan megrázza fejét.-ChangKyun kérlek.-próbáltam hatni rá nem sok sikerrel pedig látom, hogy mindjárt sírva fakad a fájdalomtól. -Akkor mit szeretnél?-kérdeztem, hogy tudjam mégis mit csináljak vele mert így nem hagyom itt. -Azt hogy velem legyél.-nézett rám komolyan - De hát bent lennék veled. - Nem úgy értettem. -Akkor hogyan?-értetlenkedtem. - Tényleg nem érted? Szerelmes vagyok beléd az isten szerelmére..-emeli fel kissé hangját én pedig úgy érzem magam a hirtelen vallomástól mint akit gyomron vágtak.