Behálózva 12.rész [VÉGE]

I.M:  Persze, hogy megveszi, mert miért ne venné meg? Ő Wonho, a híres modell, aki azt csinál, amit akar és nincs semmilyen következménye.... Világosan megmondtam neki, hogy nem kellenek nekem ezek a ruhák, ő mégis száguldozik velük a kasszához; hát az agyam eldobom.  Puffogva sétáltam utána a pénztárhoz és durcizásom még az utcán sétálva se múlt el.

- Ne aggódj, nem lesznek meg sokáig…- már itt tudtam mit akar mondani és reménykedtem benne, hogy nem folytatja, de nem Wonho lett volna, ha itt abbahagyja a mondatot. – Úgyis leszaggatom rólad, ha felveszed…- kész, paprika vörösen álltam meg és nem tudtam hova rejtőzzek el.  

- Minek vegyem fel, ha csak széttéped?! – kérdeztem idegesen zavaromban és szinte futásnak eredtem, hogy ne lássa mennyire zavarba jöttem mondatát hallva. Komolyan mondom, mint egy szűz kislány. Pedig szűz már elég régóta nem voltam, kislány meg végképp nem. Akkor miért? Miért tudott akár egy apró érintéssel, egy rövidke elszólással olyan zavarba hozni, ami másoknak soha nem sikerült még?!

Wonho: Már csak ezért a reakcióért is érdemes volt megvenni azokat a ruhákat. Nevetve szaladtam utána majd elkaptam derekát, úgy húztam vissza.

- Ugyan már. Tényleg iszonyatosan dögös vagy ezekben a cuccokban. - lobogtatom meg a szatyrot. - És most, hogy hivatalosan is a barátom vagy a média figyelmébe kerültél...dögösnek is kell lenned. - puszilom nyakon és kézen ragadva kezdem húzni magam után.

- Hé hé hova sietsz?- kérdezi nevetgélve.

- Vissza a hotelbe. - kacsintok rá, majd mit sem törődve arckifejezésével növelem meg tempómat, így szinte futva haladunk tovább.

- Wo..Wonho...- liheg mögöttem és mikor megállok térdeire támaszkodva néz rám könyörgően.

- Kérlek..senki nem szalad el. - kapkodja levegőjét.

- Oké, oké...- adom meg magam.

A szálloda liftjében türelmetlenül toporgok....sose volt még ilyen hosszú ez az út...

I.M.: Azt meglátjuk még, hogy elszaladok-e vagy sem; de az biztos, hogy nem teper le egykönnyen. Haragszom rá, amiért az engedélyem nélkül vett olyan ruhákat, amiket fel KELL vennem és még csak nem is tetszenek.

Mikor a lift ajtó kinyílt Wonho csuklón ragadott és szinte rángatott a szobáig.

- Wonh…- tapadt párnáimra, ahogy becsukódott az ajtó mögöttünk. Nem akartam neki engedi, de ajkainak finom játéka teljesen magával ragadott és megfosztva a józan észtől karoltam át nyakát nem törődtem azzal, hogy most éppen a kezére játszok eme cselekedetemmel.

Wonho: Először éreztem az ellenkezést, de ahogy átkarolta nyakamat tudtam, hogy megadta magát. Lassan kezdtem el tolni a háló felé sorban szabadítva meg ruháitól és amit tudtam magamról is leszenvedtem úgy, hogy a lehető legkevesebbszer kelljen elválnom csókjától. Az ágyra már egy szál boxerben döntöttem rá közben áttérve nyakának kóstolgatásához. Édes apró sóhajokkal jelezte, hogy tetszik neki, amit csinálok így haladtam nyakáról kulcscsontjára majd felsőtestére néhol meg-megharapva és szívva, hogy nyoma maradhasson ; ő az enyém.

I.M.: Nem, nem lehetek ennyire gyenge, hogy már egy csók után teljesen megadva magam hagyom, azt csináljon velem, amit szeretne. Gyerünk Changkyun, szedd össze magad! Légy tökös! 

Összeszedve minden erőmet,-  ami jelen helyzetben nem sok volt, hála Wonho ügyes kényeztetésének, remegtem alatta- vállára tettem kezeimet és lassan eltoltam magamtól.  szemeiben láttam a vágyat, hogy kíván engem, de nem érdekelt.

- Nekem ez nem megy. – sütöttem le szemeimet hazugságom után és próbáltam kimászni a modell alól.

Wonho: - Mi?- néztem fel rá értetlenül és talán kissé csalódottan is. - Valamit rosszul csináltam? - kérdeztem rá egyre nagyobb görccsel gyomromban. Nem azzal van a baj, hogy nem tudom mit csinálok...csak egyszerűen az, hogy eddig nem mindig figyeltem a partnereimre, hisz majdhogynem közömbösek voltak...másrészt pedig azt az egy alkalmat Changkyunnal leszámítva nem sok dolgom volt még pasival, így mondhatni elég tapasztalatlan vagyok.

Szerintem észrevette kétségbeesésem mivel visszaült mellém az ágyba és nyakam köré fonta karjait, úgy bújt hozzám akár egy kiscica.

- Csak szórakoztam veled. - ad puszit először arcomra, majd homlokomra és még mindenhová ahol elér ebben a testhelyzetben.

- Gonosz kis dög vagy. - játszottam be a durcát majd egy hirtelen mozdulattal újra magam alá gyűrtem ő pedig készségesen kulcsolta lábait derekam köré és karját nyakamba, hogy még közelebb húzzon miközben újból lecsaptam ajkaira.

I.M.: Még hogy gonosz. Én?! Könyörgök, a gonoszság és én annyira távol állunk egymástól, mint az ég és a föld. Viszont Wonho… na ő maga volt a gonoszság. Az ártatlannak tűnő érintéseivel, azzal a perverz, ámde irtó édes mosollyal az arcán.

- Ugye tudod, hogy nem adom, olyan könnyen magam? – próbáltam kicsit lassítani a tempón, hiszen nem sietünk sehova.

- Nem tudom észrevetted-e, hogy nem vagy abban a helyzetben, hogy ilyenek mondj? – hajolt teljesen közel fülemhez. Éreztem a meleg levegőt bőrömön minden egyes szava után.

- Most ki is a gonosz? – túrtam hajába ujjaimmal és ajka után kaptam.

Wonho: - Te vagy az. Gonosz mód csábítasz a tudtodon kívül is. - húzom végig nyelvem nyakán ezzel remegést kiváltva belőle. –Tetszik, mi?- húzom fel szemöldököm majd visszahajolok és most finoman meg is harapom, amire egy elfúló nyögés a válasz. Simogatom hasfalát, csípőjét és egyre lentebb haladva combjait is a lényeget elkerülve. Ha szórakozunk, hát szórakozzunk csak angyalom...addig ingerlem, simogatom, és harapdálom, míg érzem alul már igencsak kemény mégsem adom meg azt az örömöt, hogy folytassam. Már húzta fel magát, hogy megcsókolhasson viszont elhajoltam tőle...nem,nem drágám, bizony könyörögni fogsz te a folytatásért...

- Mit szeretnél?- néztem rá ártatlanul.

I.M.: Hogy lehet valaki ennyire szexy dög?! És itt most nem szexy van a hangsúly hanem a dögön.  Én bizony nem fogok könyörögni semmiért, anélkül is folytatni fogja. Egy ördögi mosoly húzódott arcomra, majd felkönyökölte és szemei után kutattam.

- Na?- suttogta búgó hangján fülembe. Megremegtem, ahogy meleg lehelete bőrömet súrolta, de nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy könyörögni lásson. Visszadőltem a párnák köz, miközben egyik kezemmel hajába túrva húztam magam után. Ajkaira hajoltam és vadul falni kezdtem őket, ezzel elterelve a figyelmet. Éreztem, hogy megadja magát és hagyja, hagyj vezessek most én. Lassan végignyaltam puha párnáin, majd nyelvét vad táncba hívva fordítottam helyzetünkön és magam alá gyűrtem a modellt. Elválltam már pirossá vált szájától és mély hangom dörmögni kezdtem:

- Nem én leszek az, aki könyörögni fog. – húzódott egy perverz mosoly ajkaimra, majd apró csókot hintettem övéire.

Wonho: Ohh jézusom az a hang. Beleremeg minden porcikám  minden egyes mozdulatába és már tényleg nem sokon múlik, hogy könyörögjek neki, de bizony ez nem fog megtörténni. Jó a tűrőképességem, ezért várok és elérem, hogy ő legyen, aki előbb megtör.  Fordítok helyzetünkön, majd lábai közé helyezkedem úgy ingerelve és érzem, ez megteszi a hatását. Minden alkalommal ,ahogy megmozdulok megremeg és sóhajtozni is kezd alattam miközben nyakát kezdem kényeztetni. Egyre lentebb haladtam csókjaimmal majd alhasánál álltam meg és arra kicsit több időt szenteltem. Egyre kéjesebb nyögések szakadtak fel torkából és egyre többször rándult össze alattam. Lehúztam boxerét majd végig nyaltam teljes hosszán. Teljesen fel volt tüzelve én pedig ezt kihasználva távolodtam el tőle, de csak annyira, hogy várakozón szemébe tudjak nézni. Láttam arcán a kéjt és a tehetetlenséget, hogy most kimondja vagy szenvedjen tovább ezért az előző mozdulatot megismételve néztem újra rá.

- Kérlek...- nyögte elfúló hangon.

- Mit szeretnél édesem? - haraptam be alsó ajkam és néztem rá kérdőn.

I.M.: Nem fogom kimondani. Makacsoltam meg magam, majd a mellettem lévő párnáért nyúltam és arcába nyomtam jelezve, hogy csináljon valamit, különben könyöröghet évekig, hogy bocsássak meg neki, amiért faszkalap volt.

- Won…ho.- dörmögtem mély hangon a nevét, hátha veszi a lapot és folytatja, amit abbahagyott. De a modell nagyon nem akarta folytatni…
Szóval így állunk. Vállaira simítottam kezeimet, majd egy hirtelen mozdulattal, magam mellé döntöttem.

- Játszhatunk, ha azt szeretnéd. - hajoltam olyan közel füléhez, hogy ajkaimmal súroltam bőrét. Éreztem, ahogy hangom hallatára megremeg alattam.

Wonho: A kis pimasz inkább párnát nyom az arcomba mint, hogy kérjen. Veszem én a lapot, de kíváncsi vagyok meddig mehetek el, ezért továbbra sem cselekszem... A következő mozdulatával viszont igen csak meglep, hangjába pedig beleremegek. Visszafordítom magam alá és most már folytatom, amibe belekezdtem.

- Szerencséd, hogy ennyire kívánatos vagy. - duruzsolom ajkaira, amire rögtön rá is tapadok, közben pedig lenyúlok férfiasságához, hogy kényeztetni kezdjem. Belenyög a csókba, amitől libabőrős leszek és elszakad a cérna. Nem tudok tovább várni ezért kicsit lentebb vándorol kezem, hogy elő tudjam készíteni.

I.M.: Kérem szépen én mindig kívánatos vagyok. Ezt a torkomból feltörekvő nyögések is szépen konstatálják, mivel Wonho egyre jobban kezdi elveszteni a fejét, ahogy ujjaival bejáratomnál köröz. Bár mondanám, hogy hagyja ki ezt a részt, valahogy magam se vagyok biztos benne, hogy másnap örülnék annak, hogy sajgó fenékkel kell mennem várost nézni; így hagytam, hogy ujját szép lassan belém vezesse. Egy halk nyögés hagyta el számat, miközben testemen jóleső bizsergést futott végig. Érezni akartam…érezni, ahogy megint eggyé válunk.

- Ennyire türelmetlenek vagyunk? – hajolt fülemhez, miután mocorogni kezdtem jelezve neki, hogy haladjon.  Képtelen voltam válaszolni, így hajába markolva húztam fel magamhoz és vadul ajkaira martam.

Wonho: - Ezt igennek veszem. - nevettem fel majd egy kevéske tágítás után mikor jónak éreztem kihúztam ujjaim és lábai közé helyezkedtem. Tagomat bejáratához nyomtam, amitől halkan felnyögött,  majd lassan de biztosan beléhatoltam. Nem akarok akkora állat lenni, mint legutóbb amit szóvá is tett akkor így óvatos vagyok, hogy szokja a helyzetet. Felé hajolok és ahogy lassan mozogni kezdek apró csókokkal terelem el az átmeneti fájdalomról figyelmét.

- Megőrjítesz. - nyögtem ajkai közé majd kulcscsontjára tértem át miközben a tempót egyre csak gyorsítottam.

I.M.: Képtelen voltam megszólalni. Pedig ki akartam mondani, hogy nincs egyedül ezzel. Nemcsak én őrjítem meg őt, fordítva is igaz. Lassú mozgásával, apró csókjaival az őrület szélére kerget.

- Won...ho. - sóhajtottam nevét miközben egyre gyorsabb tempóra kapcsolt. Mondani akartam valamit, de már magam sem tudom mi volt az, így karjaimat nyaka köré fonva húztam ajkaimra. Ujjaimmal vadul szántottam végig dús haján miközben párnáit harapdáltam.

Wonho: Már éreztem, hogy nem sok van hátra így gyorsítottam a tempón kettőnk közé vezettem kezem, hogy őt is még nagyobb gyönyörhöz juttassam mikor megszólalt telefonom ezzel megtörve a kellemes hangulatot.

- Ne foglalkozz vele. - harapott nyakamra és próbáltam is figyelmen kívül hagyni, de mikor már vagy öt perce csörgött megállás nélkül kénytelen voltam tenni valamit. Egy utolsó puszit nyomtam az alattam fekvő szájára majd kihúzódtam belőle és lemásztam az ágyról, hogy előkotorjam farmerom zsebéből azt a vackot.

- Mit akarsz?- mordultam bele a telefonba ingerülten.

- Wonho drágám. Hiányzol. - hallottam meg egy idegesítő nyafogást a vonal túloldaláról.

- Ki vagy?- vontam fel szemöldököm idegesen fel-alá járkálva.

- Jess. Jajj drágám hát fel se ismersz?- duzzogott be.

- Jessica figyelj jól... se a drágád nem vagyok se senkid. Egyszer lefeküdtünk mikor fogod fel, hogy nem érdekelsz? És most szépen tegyük le, a számom pedig felejtsd el..- morogtam kissé talán fenyegetően.

I.M.: Persze hagyj itt nyugodtan… Nem gond. Végülis nem éppen valami meghitt közepén voltunk. Nem,mert amit éppen csináltunk nem szeretkezés volt, hanem két kiéhezett fenevad vacsorája.

Nem gondolkoztam. Kipattantam az ágyból felkaptam az utamba kerülő ruhákat és az ajtóig magamra kaptam őket. Azt se érdekelt, hogy a textildarabok összekeveredtek és a saját alsóm helyett az övét vettem fel. A lényeg az volt, hogy minél előbb eltűnjek innen, hogy a lehető legmesszebb kerüljek ettől a helytől.

Hangosan csaptam be magam után az ajtót és futásnak eredtem. Nem tudtam hova megyek csak azt tudtam, hogy el innen. Jó messzire attól a szobától, amiben életem szerelme újra darabokra tört.

Wonho: A picsába... ezt megint sikerült jól elbasznom. Ahogy csattant az ajtó én is gyorsan magamra kaptam ruháimat és mint az őrült szaladni kezdtem utána. Körbe-körbe mentem az épületek között hátha megtalálom de semmi... az égvilágon semmi. Lassan este lesz,  sötétedik én pedig egyre jobban aggódom. Idegen helyen vagyunk...és hát valljuk be most nem kedvelt személy a rajongóim között. Fene tudja hány órája bóklászom, hogy megtaláljam, és hiába hívom azt az átkozott telefont folyamatosan kinyomja és a hangposta kapcsol. Már számtalan üzenetet is hagytam, hogy aggódom; vegye már fel, de semmi.

Lassan visszaindultam a szálloda felé hátha ő is hazament időközben mikor megláttam egy ház tövében ücsörögni kisírt szemekkel. Amilyen gyorsan tudtam odaszaladtam és azonnal felhúztam a lépcsőről, hogy magamhoz öleljem.

-Te kis butus ha tudnád, hogy aggódtam. - szorítottam meg, de ő eltolt magától és dühösen nézett rám.

I.M.: - Aggódhatsz is. – fordítottam neki hátat és elakartam indulni a sötétbe, de nem tudtam merre lenne biztonságos, így megtorpantam.

- Gyere vissza. – kérte kétségbeesett hangon.

- Mégis miért?- kérdeztem, és mielőtt még a modell válaszolhatott volna folytattam. – Azért, hogy megint ott hagyj? Hogy hiú reményekkel álltass és a végén darabokra törj? Kösz, de már így is elég padlón vagyok, nem akarok még ennél is mélyebbre süllyedni. – végig úgy mondtam, hogy háttal álltam neki. képtelen voltam ezeket a szemei nézve kimondani, így is fájtak, de tudtam, hogy a mi kapcsolatunk eleve halálra van ítélve, így nincs miért folytatni ezt az egyoldalú sóvárgást.

Wonho: - Channie figyelj rám. - léptem hozzá majd magam felé fordítottam és megfogtam kezeit. - Menjünk vissza a szállodába és beszéljük meg oké? Nem hagyhatsz csak így el. Felforgattad az egész életem és most csak úgy kiszállnál belőle?- vontam fel szemöldököm de szavaim nem épp úgy sültek el ahogy akartam. Kitépte kezeit enyémből és újból sírni kezdett.

-Felforgattam az életedet? Bocsáss meg hidd el nem akartam beléd szeretni..-üvöltött velem.- Unom, hogy egyoldalúak az érzéseim... keress valami csajt dugd meg és folytasd az életed úgy mint mielőtt megismertél hisz úgysem vagy meleg, hisz nem bírod a férfiakat te magad mondtad. Zárjuk le és tegyünk úgy mintha nem is ismernénk egymást. - halkult kissé el miközben egyre jobban nyelte könnyeit.

Közelebb léptem hozzá és erősen magamhoz szorítottam, hogy ne tudjon szabadulni majd nagyon halkan kezdtem mondandómat fülébe mormolni.

-Az, hogy felforgattad az életemet a lehető legjobb dolog ami valaha történt velem ezt ne felejtsd el... és most nagyon jól figyelj rám. Tényleg nem vagyok meleg és valóban taszít más férfiak gondolata viszont az egy tény, hogy egy férfiba vagyok szerelmes. - ahogy a végét kimondtam a sírása..sőt még a lélegzet vétele is félbemaradt és eltolt magától.

- Mi? - kérdezte nagyokat pislogva.

- Szeretlek. Érted? Mindennél jobban.

I.M.: Nem hittem a füleimnek, ahogy a szemeimnek sem; sőt semelyik érzékszervemnek sem. Ez nem lehet igaz. Biztos csak szórakozik velem. Vagy ez egy álom…de ez nem a valóság, akkor  nem akarok felébredni…

- Changkyung.- tette óvatosan vállaimra kezeit, hogy visszarántson a jelenbe, visszarántson magához és ráébresszen nagyon is a valóságban vagyok és nem csak az elmém játszadozik velem.  

- Komolyan gondoltad? – kérdeztem bátortalanul. Féltem feltenni ezt a kérdést, de biztosra kellett mennem. Nem szaladhattam bele egy újabb csapdába, mert ezt már nem éltem volna túl. Túl sok lett volna számomra, ha nem gondolja komolyan…

- Igen. – suttogta ajkaimra. Éreztem leheletét, ahogy a forró levegő párnáimhoz ér. Viszont ajkai nem mozdultak. Várt… a válaszomra várt, hogy én is kimondja, de szavak helyett tettekkel válaszoltam. Kezeimet vadul fontam nyaka köré majd ajkához hajoltam és vadul, birtoklón faltam puha párnáit...