Behálózva 8.rész

Minhyuk: Nem tudok sok fájdalmasabb dolgot elképzelni, mint mikor látod a szerelmedet egy másik sráccal. Ahogy I.M majdnem megcsókolta Kihyunt ő pedig még csak nem is ellenkezett egy világ dőlt össze bennem. Aztán a következő, amire feleszméltem, hogy Wonho behúz egyet Kihyunnak ő pedig elterül a földön.

-TI MEG MI A JÓ BÜDÖS FRANCOT CSINÁLTOK?- kiabáltam rájuk mire I.M egyből választ is adott... persze csak beszélgettek...Miután a két srác eltűnt én arcát fájlaló szerelmem mellé guggoltam.

- Nagyon fájt?- segítettem fel a földről és egy asztalhoz vezettem ahol le is ültettem.

Kihyun: Tudom, hogy ChangKyun csak segíteni akart, de nem igazán azt érte el a ksi akciójával, amit gondolom akart.

- Nagyon fájt? – kérdezte Minhyuk, miután I.M-ék eltűntek.

- Túlélem. – álltam fel a földről és a pultból kihalásztam pár darab jégkockát, amit arcomra helyeztem. – Most dolgoznom kell. - próbáltam lerázni lakótársam,. Tudom, hogy jelen pillanatban ez volt a legbunkóbb dolog, amit tehettem, de ChangKyunnak abban igaza van, hogy magától nem lesz pénz az asztalon. – Ha végzek beszélhetünk. – tettem még hozzá, egyfajta megbánásként előbbi viselkedésem miatt.

Minhyuk: Nem túlzottan dob fel, hogy csak így leráz, de mit tehetnék hisz tudom a munka mindig fontosabb. Egy aprót bólintottam neki és elindultam hazafelé. Otthon ledőltem tv-t nézni hisz úgysincs jobb dolgom. Valami ócska film ment, így hamar be is aludtam rajta legközelebb pedig már akkor ébredtem fel mikor Kihyun hazaért.

-Szia.- köszönt be a szobámba, de nem volt erőm válaszolni neki. Lassan kimásztam az ágyból és utána mentem a fürdőbe ahol épp zuhanyozott. Hatalmasat nyeltem a látványra, de próbáltam kizárni gondolataimból és inkább, mint aki mit sem törődik vele mit csinál jelenleg, kezdtem bele..

- Most már beszélsz velem?

Kihyun: - NEM.- ordítottam. – Mit keresel itt?!- zártam el egyből a zuhanyrózsát és magam elé kaptam egy törölközőt.  – Menj ki. – küldtem ki, de ő nem mozdult meg.  – Minhyuk.- szóltam rá , de erre se reagált. – MENJ MÁR KI. Nem vagyok rád kíváncsi. – éltem. Nagyon is féltem ettől a helyzettől.  Kedveltem Minhyukot, de nem tudom, hogy ez a kedvelés a baráti szinten tart-e, vagy már mélyebbre süllyedt… ami nem lehetséges hiszen én nem vagyok meleg. Eddig csak barátnőim voltak. az nem lehet, hogy én egy fiú… hogy egy fiú tetszen nekem…

- Kihyun. – hallottam az ajtó túloldaláról hangját, és bár le akartam üvölteni a fejét, hogy menjen el, tűnjön el az életemből, nekem nincs szükségem erre a káoszra, képtelen voltam megszólalni.

Minhyuk: Bár nem mondott semmit én pontosan tudtam ennek a csöndnek a jelentését...nem kíváncsi rám egyszerűen nem kíván az életébe. Összeroskadtam a földön és kitört belőlem a sírás. Próbáltam hangom vissza fogni, de biztos voltam benne, hogy ő is hallja. Nem telt el pár pillanat, míg újból talpra nem álltam és el nem indultam szobám felé. Fontosabb dolgaim és ruháim egy részét bedobáltam egy sporttáskába és még egyszer visszanézve léptem ki a lakásból. Nem akarom megnehezíteni a helyzetét, ezért el kellett jönnöm... nem tudom hová mehetnék, ezért azt hiszem átmenetileg egy szállodát kell találnom... legalább öt hotel mellett jöttem el, de valójából semmi kedvem nem volt egyedül ilyen helyen aludni így csak céltalanul bolyongtam a városban egyre jobban hulló könnyekkel.

Kihyun: Idegesen járkáltam a lakásban. Nem tudtam mit kellene tennem. Megijedtem ettől az egész helyzettől, amire drága munkatársam rávilágított és ez a félelem Minhyukkal szembeni viselkedésemre hatott ki, amit nagyon nem akartam.

- I.M…- kezdtem bele miután végre felvette a telefont.

- Valami baj van? – kérdezte aggódva. – Ugye nem…

- Nem tudom….Elment. Nem tudom mit csináljak. – kezdtem kétségbeesni.

- Nyugodj meg, Kihyun és hívd fel. Beszélj vele. Megfogja érteni. – próbált megnyugtatni a vonal túloldaláról.

- Köszönöm. – tettem le a telefont és már tárcsáztam is újra, de Minhyuk nem vette fel. Sokáig próbálkoztam, de mindvégig semmi választ nem kaptam. Remegő kezekkel nyúltam újra telefonomért és kerestem ki a számát, majd fülemhez emeltem a telefont és reménykedtem, hogy most már nem a fülsüketítő sípszó válaszol nekem.

- Halló…- vette fel a telefont, mikor már kezdtem feladni.

- Minhyuk…- képtelen voltam ennél többet mondani.

Minhyuk: Elég régóta bolyongtam a városban miközben többször is csörgött telefonom... Nem volt kedvem előkotorni zsebemből, senkire nem voltam kíváncsi. Mikor már nem is tudom hanyadjára csörgött, elővettem és megpillantottam Kihyun nevét a kijelzőn. A név láttán fájdalmasat dobbant a szívem és könnyeim újból útnak indultak. Erőtlenül csúsztattam vissza telefonomat zsebembe és egy közeli padra ültem. Teljesen elmerültem a gondolataimban és egy idő után telefonom jelzése is abba maradt. Túl fájdalmas lenne a szájából hallani azt, amit már amúgy is tudok... nem akar velem lenni még csak nem is gondol ÚGY rám... és így, hogy már tudja mit érzek, még a barátom sem akar többé lenni. Gondolat menetemet telefonom újbóli jelzése szakítja félbe, így felsóhajtva veszem elő, hogy ezúttal fel is vegyem azt.

-Minhyuk.- hallom meg meggyötört hangját.

- Hmm?- nem telik többre, mert tudom ha megszólalnék újból sírva fakadnék.

- Gyere haza. - mondja csendesen, én pedig képtelen vagyok válaszolni, csak leteszem a telefont egy szó nélkül és elindulok haza..

Kihyun: Idegesen járkáltam a lakásban arra várva, hogy Minhyuk hazaérjen. Aggódtam érte. Bár tudom, hogy fizikailag semmi baja, de a lelkét tönkretettem és valahogy jóvá kell tennem.

- Végre. – sóhajtottam megkönnyebbülten mikro hallottam a bejárati ajtó nyitódását. – Én…sajnálom Minhyuk. – kezdtem bele mondandóba, de itt el is akadtam. Még vártam rá egész végig azon gondolkoztam, hogy mondjam el azt, ami bennem zajlik, de semmire nem jutottam. Képtelen voltam szavakba önteni azt a folyamatot, ami végbemegy körülöttem.

Minhyuk: Ahogy hazaértem és megláttam Kihyun arcát láttam a megkönnyebbülést végig futni arcán.

- Én....sajnálom Minhyuk.- kezdett bele, de itt el is akadt. Fájt...fájt akár csak ennyit is hallani hisz tudtam ezt egy visszautasítás követi...

- Ne mondj semmit. - kértem...sőt szinte könyörögtem. - Nem akarom, hogy ki mondd. Tudom mit akarsz mondani, de én még nem vagyok kész rá, hogy halljam. Azt hittem...- kezdett el folyni ismét könnyem. - Én azt hittem titokban tudom tartani. - zokogtam fel így inkább bementem szobámba becsuktam az ajtót és az ágyamba dőltem... nem akarom, hogy sírni lásson.

Kihyun: - Minhyuk…- kezdtem el ajtaján dörömbölni, de egy idő után feladtam. Úgy éreztem talán így képes vagyok kiönteni a lelkem neki. – Én…- kezdtem neki, de még így is, hogy elválasztott minket egy fal egymástól nehéz volt. Lecsúsztam az ajtó mentén és próbáltam összeszedni magam. – Nem tudom mi van velem.  Mindig is a lányokhoz vonzódtam. De úgy érzem most valami megváltozott…nem tudom pontosan mi, de ha a közeledben vagyok hülyeségeket csinálok.  Mikor megismertelek ugyanúgy viselkedtem, mint mindenki más közelében, de idővel ez megváltozott. A viselkedésem, a cselekedeteim, mind hatással vannak rád és félek, hogy ezekkel fájdalmat okozok neked… Jézusom. Felejtsd el. Túl sok volt ez mára. Csak hablatyolok össze-vissza. – álltam fel.

Minhyuk:  Ahogy hallgattam őt az ajtó túl oldaláról még fülemet is rátapasztottam, mert attól féltem akár csak egy szóról is lemaradok.

- Jézusom. Felejtsd el. Túl sok volt ez mára. Csak hablatyolok össze-vissza. - hallom ahogy feláll és elindulna, ezért egyből cselekszem. Kinyitom az ajtót és csuklójára fogok.

- Várj.- fordítom magam felé. - Én...én nem akarom elfelejteni. És..és ez bőven elég...én nem erőltetlek, én nem kérek semmit. Minden úgy lesz a továbbiakban, ahogyan szeretnéd...én csak..melletted szeretnék maradni. Nem számít milyen módon.. csak a közeledben akarok maradni. - húzom közelebb magamhoz majd óvatosan átölelem.

Kihyun: Hosszú pillanatokig álltam szótlanul ölelésébe bújva, majd egy picit hátrébb húzódtam és hirtelen felindulás megszólaltam:

- Csókolj meg. – tudni akartam, hogy nála is azt érezném, mint mikor I.M. próbálta.  Kíváncsi voltam a saját reakciómra.

- Biztos? – kérdezett vissza. Láttam rajta, hogy bizonytalan. És bár tudom, hogy a fellegekben jár ettől a kijelentésemtől, egyben fél is a reakciómtól.

- Csókolj meg. - kértem meg újra, valamivel magabiztosabban. Habozva, de eleget tett kérésemnek. Lassan közelített arcával felém. Óvatosan mart ajkaimra…

Minhyuk: Ahogy azt kérte csókoljam meg a gyomrom hirtelen görcsbe rándult. Szívem szerint egyből ajkára martam volna...de józan eszem megállított ebben.

- Biztos?- kérdeztem kissé félve.  

- Csókolj meg. - kérte újra én pedig torkomban dobogó szívemmel óvatosan hajoltam közelebb és tapadtam ajkaira. Iszonyatosan boldog voltam mégis féltem, hogy a következő pillanatban ellök, mert neki ez mégsem kell...viszont, hogy nem történt ilyen csak kissé megremegett érintésemtől, felbátorodtam és mélyítettem csókunkon.

Kihyun: Nem tagadhatom, kicsit meglepett azzal, hogy egyből elmélyítette a csókot, de nem tiltakoztam, sőt… kezeim automatára kapcsoltak és nyaka köré fonódtak. Sose gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, de igenis élveztem azt, ahogy Minhyuk rabul ejtette ajkaimat. ChangKyun próbálkozásánál az undor futott végig rajtam, de ezt meglepő módon élveztem.

Minhyuk: Ahogy nyakam köré fonta karjait teljesen megborzongtam. Én ezt a fiút mérhetetlenül szeretem. Közelebb húztam magamhoz, így teljesen összesimultunk. Nem éreztem kétkedést benne ennek nagyon örültem, így mertem ösztöneimnek engedni...max ha sok vagyok neki eltol. De addig kiélvezem minden porcikáját. Egyáltalán nem tolakodó szándékkal csak, hogy jobban érezzem őt pólója alatt végig simítottam gerince mentén. Kezem alatt megremegett és elvált ajkaimtól.

- Még...még ne. - sóhajtott fel.

-Shh. Nem teszek semmi olyat, amit te nem szeretnél. - suttogtam és fejem nyakába fúrtam, hogy beszívhassam kellemes illatát miközben átölelem, annyi szeretettel mint még soha senkit.

Kihyun: Megijedtem, attól ahogy ujjait gerincem mentén végighúzta, mégis jó érzéssel töltött el. Ennek ellenére úgy éreztem, ma elég lesz ennyi. Tiszteletben tartotta kérésemet, és közelebb húzva nyakhajlatomba fúrta arcát és magához ölelt. Megnyugtatott közelsége, ahogy lehelete finoman simogatta az érzékeny bőrt.

- Aludjunk. – öleltem vissza, de éreztem, a feszültséget, ami hirtelen átfutott rajta mondandóm miatt. – Ha nem csinálsz semmit, aludhatunk együtt. – próbáltam megnyugtatni szavaimmal és éreztetni, hogy nem akarom ellökni magamtól.

Minhyuk: Ahogy azt mondta aludjunk kissé megfeszültem ugyanis azt hittem elrontottam és most távol akar tudni...de mikor észrevette feszültségem egyből javított mondandóján ezzel megnyugtatva.

- Megígértem... minden úgy lesz, ahogy te akarod. - mosolyogtam rá és egy apró puszit adtam arcára.

Mindketten átöltöztünk pizsibe, majd átbattyogtam szobájába ahol már az ágyban feküdt. Lassan bemásztam mellé és odahúztam magamhoz, hogy átölelhessem. Mocorgott egy keveset ,míg magának is kényelmes pózt talált majd mosolyogva nézett rám.

- Szeretlek. - csúszott ki hirtelen számon. Igaz, hogy tudja, hogy szeretem, de csak ChangKyun miatt...tőlem még nem hallotta kimondva mit érzek és csak remélni tudtam, hogy nem rémítem meg ezzel.

Kihyun: - Tudom. Nagyon jól tudom. – simogattam meg arcát biztatásképp, hogy nem rémített meg. – viszont én nem tudom, hogy érzek. – hunytam le szemeim, miután vallomását sehogy se tudtam viszonozni. Képtelen voltam rá, hiszen magam sem tudtam mi is az amit pontosan érzek. Viszont azt nem tagadhattam le, hogy vonzódom hozzá.  – Aludjunk. – mondtam , majd fordultam volna el, de Minhyuk megállított benne.

- Jóéjt. – adott puszit homlokomra.

- Jóéjt. . – fordultam el zavaromba, viszont nem húzódtam el, hanem ölelésébe bújva vártam, hogy magával ragadjon a este.

Minhyuk: Tudtam, hogy nem fogja viszonozni vallomásom, de nem is bántam hisz már ez is több, mint amire valaha is számítani mertem.

Miután kislányos zavarában hátat fordított viszont ölelésemben maradt hihetetlenül boldog voltam. Ő már édesen szuszogott mellettem mikor én még órákkal később is képtelen voltam elaludni annyi minden járt a fejemben, hogy képtelen voltam lehunyni a szemem akár csak egy pillanatra is. Arról ne is beszéljünk, hogy közelségétől szívem kiugrani készült, így az se segített az elalvásomban. Óvatosan elengedtem Kihyunt és csöndben kimászva az ágyból kimentem a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet, hátha az lenyugtat. Leültem a konyhapulthoz és végig gondoltam a mai napot.

- Miért nem alszol?- csoszogott ki szemét dörzsölgetve kócosan. Nagyon édes látványt nyújtott, így nem bírtam mosolyom magamban tartani. Odacsoszogott hozzám és belefúrta fejét a nyakamba, derekamba csimpaszkodva akárcsak egy kisgyerek. Mióta együtt élünk rájöttem, hogy ez a még félig alszik állapota, ugyanis az ébredés nem épp a kedvenc dolgai közé tartozik.

- Ne haragudj, hogy felkeltettelek. - igazgattam meg néhány szétálló tincsét, amire ő csak nyammogott valamit. - Gyere menjünk vissza. Rád fér még egy kis alvás. - álltam fel és visszahúztam magammal szobájába.

Kihyun: Hajnalban arra ébredtem, hogy míg az este valakivel együtt feküdtem be az ágyba, most a mellettem lévő hely üresen állt. Nem gondolkozva másztam ki az ágyból és szememet dörzsölgetve, hogy jobban lássak csoszogtam ki a szobából lakótársamat keresve.

- Miért nem alszol? – sétáltam oda hozzá, és fejem nyakhajlatába fúrva bújtam, mint egy kisgyerek.

- Ne haragudj, hogy felkeltettelek. – nem volt erőm válaszolni, így csak fejemet csóválva jeleztem, hogy nem az ő hibája, vagyis, de mert eltűnt mellőlem, de ezt nem akartam a tudtára adni. Még nem.  Látta rajtam, hogy még nagyon fáradt vagyok, így kezeink összekulcsolva húzott vissza a szobába.

- Most ne menj el. – kértem mikor visszafeküdtem az ágyba és vártam, hogy az ágy besüppedjen mellettem.

- Nem megyek. – feküdt be mellém és aprót puszit adva homlokomra ölelt magához.  Közelségét megérezve úgy bújtam hozzá, mint egy kisgyerek az anyukájához.  Szükségem volt rá, hogy ma este békésen szuszogva aludhassak.

Minhyuk: Miután visszafeküdtünk aludni egész hamar elnyomott az álom, viszont reggel mikor kinyitottam szemem éreztem az éjszakai nem alvásnak a hiányát. Magam mellé néztem, ahol Kihyun édesen motyogott magában valamit álmában viszont szemem hamar meg akadt pólója alól kikandikáló hasán így egy hatalmasat nyeltem. Fogalmam sincs, hogy fogom kibírni, míg eldönti magában, hogy mit érez. Ha pedig arra a döntésre jut mindezek után, hogy maradjunk barátok abba nagy valószínűséggel bele betegszem. Nem akarok tolakodni sem olyat tenni, amit nem akar, de muszáj végig simítanom kezem a kikandikáló felületen és egy apró csókot adni nyaktövébe mire aprót nyöszörög és lassan kinyitja szemét.

Kihyun: Reggel finom cirógatásra, és egy apró, lágy puszira ébredtem.  

- Jó reggelt. –mosolyogtam a mellettem fekvőre, majd felbátorodva reggeli görbületét látva, másztam rá és tapadtam ajkaira. Nem igazán tudtam mit csinálok, csak ösztöneimre hallgatva cselekedtem.  – Bocsánat. – próbáltam lemászni,de Minhyuk nem hagytam.  Derekamra kulcsolta kezeit és nem engedte, hogy bárhova is menjek.

- Nincs miért bocsánatot kérned. – simított  végig állam mentem, majd párnáimra hajolt.

Minhyuk: Teljesen meglepődtem, ahogy rám mászott és ajkaimra tapadt. Nem gondoltam, hogy ő fog kezdeményezni.         

- Bocsánat. - húzódott el én viszont nem engedtem, hogy lemásszon rólam, köré csavartam karomat.

- Nincs miért bocsánatot kérned. - hajoltam újra ajkaira. Készségesen viszonozta. Próbáltam úgy fordítani rajtunk, hogy ne kelljen eltávolodnom, így én kerültem felülre. Pár perc után elengedtem ajkait és nyakának kényeztetésére tértem át. Apró sóhajokat váltottam ki belőle és az egyik erősebb szívásnál egy kis nyögést is hallatott. Szájára tapasztotta kezét én pedig megtámaszkodtam felette, hogy szemeibe nézhessek.

- Hogy lehetsz ennyire....- nem fejeztem be a mondatot csak elhúztam kezét és egy újabb csókot adtam neki ezúttal minden érzelmet beleadva.

Kihyun: Nem tudom mi lelt hirtelen, de kezeim, melyek eddig tehetetlenül pihentek testem mellett , életre keltek és Minhyuk nyaka köré kulcsolódtak. A felettem lévő felbátorodva mozdulatsoromon, lassan végignyalt ajkaimon, miközben egyik kezével oldalamat simogatta. Beleremegtem ujjai finom játékába és akaratlanul nyögtem ajkai közé. Minhyuk kihasználva ezt az alkalmat mélyített párnáink eddigi lágy játékán. Nem húzódtam el, nem ellenkeztem, élveztem, amit csinált és magamtól se voltam képes megvonni az élet apró örömeit.

Minhyuk: Lassan felhúztam pólóját és ki is bújtattam belőle majd a szoba egyik sarkába száműztem. Titokban már sokszor láttam mikor öltözött, de így, hogy most jogosultságom van szemérmetlenül megbámulni ki is használom az alkalmat. Zavarában elfordította fejét és kezével is eltakarta, amit kissé meg is kuncogtam.

Lehajoltam hozzá és felsőtestének minden apró szegletét kényeztettem ajkammal. Alhasához érve felnéztem rá, hogy mennyire mehetek még előre, de nem ellenkezett így lehúztam nadrágját alsójával együtt. Hatalmasat nyeltem a látványra ő pedig ismét eltakarta arcát. Kezembe vettem férfiasságát és masszírozni kezdtem majd lassan számba vezettem, amire egy kisebb nyögést kaptam válaszul. Felbátorodva kezdtem gyorsabb tempót diktálni ezzel még több és hangosabb nyögést kicsalva belőle.

Kihyun: Számból feltörekvő nyögéseim, és egyre hangosabb sóhajaim elárulták mennyire élveztem azt, amit Minhyuk csinált. Furcsa bevallani magamnak is, hogy bár undorodnom kellene az ehhez hasonló dolgokból, én ennek ellenére nagyon is élveztem ajkainak játékát…

Éreztem, hogy már nem sok van hátra. Kezeim a lepedőt markolásztam, miközben fogaimmal ajkamat harapdálva próbáltam csöndben maradni.

- Min..hyuk. – sóhajaim között elveszett neve, így kezeimmel arca után nyúlva, húztam fel magamhoz egy csókra.

Minhyuk: Belemosolyogtam a csókba és kézzel folytattam előző tevékenységemet. Éreztem, hogy már nem sok van neki hátra, ahogy egyre többször remegett meg. Kicsit gyorsítottam és pár pillanattal később kezembe élvezett egy hatalmas nyögés kíséretében. Újból ajkára tapadtam, majd mikor lenyugodott lemásztam róla, hogy az ágy mellett lévő éjjeli szekrényből elővegyek pár zsebkendőt, majd mindkettőnket letisztítottam. Mellé feküdtem, de ő kissé másképp gondolta a folytatást. Fölém mászott sorba levette ruháimat, majd kezébe vette férfiasságomat. Láttam a bizonytalanságot rajta, hogy nem tudja hogyan is folytassa.

- Nem kell erőltetned. - húzom fel magamhoz.

- De viszonozni szeretném. - mondja ezt is igencsak bizonytalanul.

- Nekem az is elég, hogy itt vagy. - mosolygok rá bíztatóan, majd lehúzom magamhoz és átölelem.

Kihyun: Valahogy viszonozni akartam neki, de megakadályozott benne. Látta rajtam a bizonytalanságot, a félszt, így magához ölelve gátol meg minden mozgásban. Igazából örültem neki, hogy ezt a tevékenységet még hanyagolhatom. Nagyon furcsa volt nekem. Persze nem azt mondom, hogy nem élveztem, de nem tudtam magamat elképzelni, hogy én is ugyanezt tegyen. Túl tiszta voltam még ehhez.

- Ma menned kell az egyetemre? – törtem meg a számomra már kínossá vált csendet.

- Mennem kellene…

- És mi akadályoz meg benne? – támaszkodtam meg feje mellett, hogy szemébe tudjak nézni. 

- Te…- húzott le magához és tapadt ajkaimra, tudatosítva bennem a választ.

- Jobb lenne, ha mennél. –húzódtam el. Bevallom megijedtem. Féltem, hogy ez a csók a folytatást jelentette számára.

Minhyuk:  - Hát ha ezt szeretnéd. - mosolyodtam el kissé keserűen majd kimásztam az ágyból, hogy szobámba átsétálva felöltözhessek. Épp szekrényemben kutattam egy póló után mikor két kar fonódott körém és fejét hátamba fúrta.

- Tudod, hogy nem azért mondtam...csak...- hallgatott el egy pillanatra én pedig megfordultam ölelésében.

- Tudom semmi baj. - simítottam hajába egy apró mosollyal és visszafordultam szekrényemhez.

Kihyun: Tudtam, hogy megbántottam és nem akartam, hogy megint miattam legyen szomorú, ezért visszasétáltam saját szobában, felöltöztem és az ajtóban vártam, hogy elkészüljön ő is.

- Hát te? – lepődött meg, mikor meglátott.

 - Elkísérlek.  – mosolyogtam rá.

- Nem szükséges. Este dolgozni fogsz, Pihenj inkább. –simított végig arcomon. Kezére téve sajátomat, jeleztem, hogy figyeljen rám:

- Megbántottalak. – sütöttem le szemeim bűnbánóan.

Minhyuk: - Nem bántottál meg. - szorítottam meg kezét. - Tudom, hogy gyors így neked. Adok időt gondolkodni. - mosolygok rá és kilépek az ajtón.

- Várj. - állít meg és ad egy apró puszit. – Most már mehetsz. - engedi el a kezem és egy aranyos görbülettel szája szélén integet.

- Délután találkozunk. – intek neki én is, majd elindulok az egyetem felé.

Az óráim dög unalmasak, de legalább bepótlom az éjszakai alvást, így nagyjából a harmadik órám végén ébredem. Még végig ülöm a maradék kettőt, hogy aztán elindulhassak haza. Otthon már egy lázasan munkába készülődő Kihyun fogad, aki megint nem talál valamit.

- Ezt keresed?- lóbálom meg előtte az ajtó melletti kisszekrényen lévő kulcsot.

- Ahh köszönöm. - fújja ki magát.

- Veled mehetek?- kérdezem a lehető legaranyosabb fejet vágva, hogy vissza ne utasítson.

Kihyun:  - Gyere. - nyújtottam ki a kezem és vártam, hogy odaérjen mellém. Ahogy bőre érintkezett enyémmel, ujjainkat összekulcsoltam, de a szoros érintkezésnek köszönhetően szívem ütemesebb tempóban kezdett verni…

- Nem lesz gond…- nem hagytam, hogy befejezze mondatát.

- Megbirkózom vele. – mosolyogtam rá, de az ő arca nem tükrözött felhőtlen boldogságot.

- Nem akarom, hogy miattam szenvedj.

- Nem úgy értettem. Sajnálom. Mindig rosszul fogalmazok. – hajtottam le fejem és úgy folytattam tovább. – Magam miatt akarok, így menni.

Minhyuk: Ahogy összekulcsolta ujjainkat szívem hatalmasat dobbant. Féltem, hogy ezt ismét csak azért teszi, mert nem akar megbántani. Aztán mikor kijelenti, hogy maga miatt teszi, bennem akad a levegő... Tudom, hogy azt mondta nem tudja mit érez, de ez hihetetlenül sokat jelentett nekem.

- Akkor induljunk. - szorítom meg kezét és kihúzom magam után az ajtón. Az egész utat kéz a kézben tesszük meg hülyeségeken röhögcsélve és mikor beérünk munkahelyére sem engedi el kezem. Belépünk az ajtón és munkatársai csak kikerekedett szemekkel néznek ránk, mire érzem, hogy kicsit megfeszül, ezért csak egy aprót szorítok kezén bíztatásképp.

Kihyun: - Megyek dolgozni. – félve ugyan az emberek pillantásaiktól és gondolataiktól, de közelebb hajoltam hozzá és arcára adtam egy puszit búcsúzásképp.

Biccentettem egyet a főnöknek jelezve hogy megérkeztem, majd hátrabattyogtam, hogy kifújhassam a tüdőmben rekedt rossz levegőt, amit a sok megvető pillantás miatt képtelen voltam kiengedni.

- Mi a baj? – jött oda I.M.

- Én erre még nem vagyok felkészülve. – temettem arcomat kezeim közé.

- Nem kell elsietned semmit. – tettem vállaimra kezét, ezzel nyugtatni próbált, de nem igazán használt jelen pillanatban.

- Tudom, de látom rajta, hogy mennyire szenved. És… - nem tudtam hogyan fejezhetném be a mondatod, így csendben vártam a segítségre, amit munkatársam nyújthatott volna, de a főnök nem hagyta, hogy lelki segélyt nyújtson.

- Elég volt a lógásból, irány dolgozni. - jött hátra kicsit sem jó kedvűen

Minhyuk: Miután ő magamra hagyott és elment átöltözni én egy szabad asztal után kutattam, hogy megigyak egy italt.

-Ohh te...te vagy az a modell srác, aki miatt ChangKyun úgy kiborult. - húzom el számat fintorogva mire ő csak egy féloldalas mosollyal jutalmaz meg. Ezek szerint kibékültek különben nem lenne itt....gondolom.

Már sétálnék el mellette, mikor eszembe jut, hogy hasonló a helyzetük, mint nekünk így leülök mellé.

- Kérdezhetek valamit?- nézek rá kérlelően.

- Hallgatlak. - dől hátra karba tett kézzel.

- Úgy tudom te is heteró vagy...de...hogy is mondjam...ChangKyunnal egész közel kerültetek. - mondom kissé habozva.

- Igen és?- vonja fel szemöldökét.

- Hát...Kihyun is hasonló helyzetben van és én nem tudom mit csináljak... - sóhajtottam.

- Mondjuk hagyj neki időt. - válaszolta mintha a legegyértelműbb dolog lenne bár jobban belegondolva valóban az. Csak túl nehéz, ha a másik fél sem könnyíti meg a dolgot.

Kihyun: - Jobban járunk, ha megyünk. – sóhajtottam kelletlenül, felálltam gyorsan átcseréltem a felsőmet és már mentem is dolgozni.

- Ezt vidd ki a törzsvendégeinknek. – nyomott kezembe egy tálcát a főnök, de nem értem kinek kellene kivinni, így eléggé furcsán nézhettem rá. – Jaj, ne értetlenkedj már, a pasidnak meg annak a modell csávókának, aki elrabolta a mi kis ChangKyununk szívét.  – magyarázott nagyba, de én leragadtam a pasid szónál. Teljesen lefagytam miatta. – Kihyun.- csettintet egyet arcom előtt. – Ne álmodozz. –szólt rám és fejével intett, hogy most már tényleg menjek. Szinte remegve tettem meg a boxig az utat. Mielőtt odaérhettem volna, I.M kikaptam kezemből a tálcát.

- Menj hátra, mindjárt megyek én is. – utasított és kivittem az italokat a srácoknak, amíg én menekülőre fogtam.

Minhyuk: Láttam ahogy Kihyun elindul, majd félúton átadja a tálcát I.M-nek ő pedig vissza fordult és elindult az öltöző felé. ChangKyun letette elénk a tálcát majd felsóhajtott.

-A kölyöknek meg mi baja van?- kérdezi a mellettem ülő mire I.M csúnyán néz rá.

-Wonho....lehetnél kicsit kedvesebb is. - dorgálja meg, majd rám néz látva mennyire le vagyok sokkolva.

- Ne aggódj.. beszélek vele. - mosolygott rám bíztatóan.

- De...de mi történt? - nézek rá kérlelve, hisz tudni akarom mi történt.

- Csak....- kezd bele de látom, hogy nem tudja elmondja-e. - Csak a főnök azt mondta a pasija vagy....ő pedig kicsit...megijedt.  - közölte olyan csendesen, hogy szinte alig hallottam, de így is kellőképpen szíven ütött a dolog.

- Be kell mennem beszélni vele. - álltam fel az asztaltól de I.M megállított.

- Majd én beszélek vele. Azt hiszem most jobb, ha egy kívül állótól kap tanácsot....és te oda amúgy sem mehetsz be. - fordított hátat és Kihyun után ment.

Kihyun: Az öltözőben ültem  és csak néztem ki a fejemből.

- Kihyun. – szólított meg I.M. , majd helyet foglalt mellettem és várta, hogy én kezdjek beszélni.

- Én megijedtem…- kezdtem bele, de ennél többet nem is tudtam mondani.

- A főnök néha eltúlozza a dolgokat, tudod jól. Engedd el a füled mellett az ilyeneket.

- Hogy lehet ilyen félvállról venni?

- Mert addig nem számítanak ezek a dolgok még te el nem döntötted.

- Köszönöm.  – suttogtam, ennek ellenére hálás voltam ChangKyunnak, mert sikerült megnyugtatnia.

- Menj ki, hogy Minhyuk is láthassa, hogy nincs semmi baj. – mosolygott rám biztatásképp, majd felállt mellőlem és kiment dolgozni.  Erőt vettem magamon és én is követtem őt, immár egy csalóka fél mosollyal az arcomon.  Habár egyáltalán nem voltam magabiztos a jelenlegi helyzetemmel kapcsolatban, mégis éreztem, hogy jó irányba haladok.

Minhyuk: Pár perc elteltével Kihyun sétált ki, én pedig azonnal felálltam és odasétáltam hozzá.

- Beszéljünk. - mondom határozottan ő pedig egy aprót bólint és követni kezd.

Kint az ajtó mellett megállunk én pedig egyből bele is kezdek.

- Figyelj...ha nem akarod ezt, miattam ne erőltess semmit. Nem akarom, hogy azért legyél mellettem, mert sajnálsz. Most még...könnyebben engedlek el és térek vissza a régi kerékvágásba, mint később. - próbálom vissza fogni könnyeim most nem szabad sírnom.

-Minhyuk...- fogja meg egyik kezem. - Nem azért vagyok ilyen, mert sajnállak. Én tényleg kedvellek csak ez az egész még...új. – sóhajtott, majd közelebb lépett. Kezemet arcára simítottam és úgy szólaltam meg újból.

- Rendben. Akkor folytatjuk...abban a tempóban ,ahogy te szeretnéd. Mostantól semmit sem teszek, amíg nem kéred. - lépek kicsit hátrébb.

Kihyun: Láttam rajta, hogy bármelyik percben elsírhatja magát és nem akartam látni őt szomorúan, így bár kicsit nehezemre esett, mert magam sem békéltem még meg ezzel, de kimondtam, hogy nem közömbös a számomra, sőt…

- Ölelj meg. – léptem közelebb hozzá és vártam, hogy karjait körém fonva szűntesse meg kettőnk között a távolságot.  Készségesen egy erőltetett mosollyal az arcán teljesítette kérésemet. – Ugye tudod, hogy ezt nem azért kértem, mert sajnállak, hanem, mert szükségem volt arra, hogy tudjam itt vagy nekem. – húzódtam egy kicsi távolobb, hogy szemeibe mondhassam ezeket a szavakat.  Ha a közelemben volt teljesen máshogy viselkedtem. És ez az, ami teljesen megrémít… ez az „új” Kihyun…

Minhyuk: Ahogy átöleltem már nem fojtogatott a sírhatnék. Lassan fontam dereka köré karjaimat és kiélveztem minden pillanatát. Mikor eltávolodott és elmondta, hogy nem sajnálatból kérte, hanem mert szüksége volt rá boldogság járt át.

- Én mindig melletted leszek, amíg szeretnéd. - húzom vissza még egy pillanatra, aztán elengedem mert főnöke már biztosan ideges.

- Menj dolgozni a főnök már tuti ideges. - borzolok hajába. - Szeretnéd, hogy itt maradjak?- ő csak megrázza fejét.

- Menj haza aludj éjjel sem aludtál semmit. Nekem pedig úgyis dolgoznom kell. - ad egy apró puszit majd vissza megy a bárba, de az ajtóból még integet, amit vigyorogva viszonzok.

Kihyun: Miután Minhyuk elment rendesen tudtam a munkára koncentrálni és sikerült teljesen kizárnom a magánéletembe zajló apró-cseprő problémákat.

Hát nem hiszem, hogy ilyen szerencsés vagyok, hogy ma nekem kell zárni. Persze van benne valami, mert én blicceltem el a munka elejét, de akkor is. Fáradt vagyok, és már otthon lennék. – hisztiztem magamnak, nem akartam, hogy teljesen hülyének nézzen valaki, hogy magammal beszélgetek.

- Kihyun , a többit majd megcsinálom. –jött oda mellém ChangKyun és kivettem a kezemből a tálcát.

- Nekem osztotta ki…

- Együtt kaptuk a feladatot, és amúgy is engem van, aki hazavigyen. – mosolygott rám.

- Köszönöm. - adtam át neki a poharakkal teli fémet és már rohantam is, hogy minél előbb hazaérhessek.

Rekordidő alatt sikerült hazaérnem. Miután a zár kattanással jelzett, hogy az ajtó nyitva van belöktem lábaimmal, lerúgtam magamról a  cipőt és szobám helyett lakótársam szobája felé vettem az irányt. Útközben megszabadultam a kabátomtól és a felesleges ruháktól, amikre nem volt szükségem az alváshoz. Mire az ágyhoz értem, már csak egy boxer volt rajtam. Gondolkoztam rajta, hogy kölcsönkérek egy trikót Minhyuktól, de annyira fáradt voltam, hogy már csak arra volt energiám, hogy bedőljek mellé az ágyba.

Minhyuk: Ahogy hazaértem csak lezuhanyoztam és már le is dőltem aludni. Annak ellenére, hogy mennyire fáradt voltam nem igazán jött álom a szememre, így sokáig csak forgolódtam. Elég későn…talán hajnal tájékán sikerült elaludnom, de az sem tartott sokáig, mert ahogy besüppedt mellettem az ágy egyből fel is ébredtem. Kihyun egy szál boxerben feküdt be mellé. Szegénykém biztos nagyon fáradt hisz a zuhanyzást is csak ilyenkor hagyja ki. Felé fordultam és végig simítottam haján, amire egy aprót nyöszörgött és bele simult az érintésbe.

- Aludj jól. Biztosan nagyon fáradt vagy. - mondtam nagyon halkan, amire csak egy aprót bólintott és közelebb mászott. Átkaroltam derekát úgy húztam teljesen magamhoz majd egy lágy homlok puszi után becsuktam szememet. Így, hogy mellettem feküdt már könnyen el tudtam aludni és reggel ahhoz képest, hogy alig aludtam valamit egész kipihenten ébredtem.

Kihyun: Reggel hamarabb keltem, mint Minhyuk. Óvatosan felé fordultam és szemügyre vettem békés, nyugodtan szundikáló arcát.  Nagyon aranyos látván volt, de nem gyönyörködtem benne sokáig. Adtam egy puszit arcával, majd kimásztam ölelő karjai közül. A szobámban magamhoz vettem tiszta fehérneműt, kikaptam egy pólót és egy melegítő alsót a szekrényből, majd  utam a fürdőbe vezetett. Már hosszú percek óta folyattam magamra a meleg vizek, mikor meghallottam az ajtó nyitódását. Nem foglalkoztam vele, gondoltam Minhyuk csak megnézi, hogy itt vagyok-e, de pillanatok múlva karok fonódtak derekamra. Megijedtem, ahogy puha bőre érintkezett enyémekkel, de nem löktem el magamtól, sőt ölelésébe bújtam.

- Jó reggelt. – emeletem fel egyik kezét és lágy csókot hintettem a vízcseppekkel borított bőrre.

Minhyuk: Mikor nem találtam magam mellett kicsit megijedtem, de ahogy kimentem hallottam a fürdőben a víz csobogását. Benyitottam és egyszerűen képtelen voltam parancsolni lábaimnak, azok maguktól vittek be Kihyun mellé. Ledobáltam ruháimat, utána átöleltem. Örültem, hogy nem húzódott el, de még át is ölelt.

- Jó reggelt. - emelte fel kezem és rácsókolt.

- Neked is. - búgtam nyakába és apró csókokkal borítottam.

- Hogy aludtál?- adott puszit számra.

- Miután haza értél remekül. - tapadtam rá ezúttal én ajkaira majd egyből el is mélyítettem miközben kezemmel végig jártam egész testét, így ő többször sóhajtott bele a csókba.

Kihyun: Csókja teljesen feltüzelt. Kezeim nyaka köré fonva húztam közelebb magamhoz. Ujjaimmal hajába túrtam… Élveztem, ahogy teste enyémnek nyomódva felforrósított bőröm. Élveztem nyelvének vad játékát. És élveztem kezei lágy érintését.

- Min…hyukh. – nyögtem ajkai közé.

- Mit szeretnél? – zihált ő is az előbbi csóktól.

- Érints megh. – tapadtam ajkaira.

Minhyuk: Nem kellett kétszer mondania egyből tagjára markoltam és lassan izgatni kezdtem. Kínzó lassúsággal mozgattam kezemet várva, hogy mikor elégeli meg és kér meg, hogy gyorsítsak. Nem kellett sok idő sóhajok közepette nyögött fel.

- Minhyukh...kérlekh. - zihált. Fokozatosan gyorsítottam kezem munkáján ő meg, hogy el fojtsa hangját vállamba harapott, amire kissé felszisszentem, de felettébb élveztem. Mikor már sűrűbben rándult össze és nyögései is hangosabbak lettek jelezvén, hogy mindjárt elélvez elvettem kezemet onnan és ajkára tapadtam. Egy morranással jelezte nem tetszését, amit én megmosolyogtam.

- Ugyan...ráérünk még. - mosolyodtam el és megcirógattam arcélét.

Kihyun: Keze után kaptam, számhoz emeltem és aprót csókot hintettem rá, majd kezeim közé fogtam arcát és ajkaira tapadtam.  Óvatosan végignyaltam alsó ajkán, majd finoman harapdálni kezdtem puha párnáját. Mielőtt táncba hívhattam volna nyelvét elhúzódtam és végignéztem rajta elgondolkozva azon, hogy most én jövök… Kezeimmel remegve simítottam végig hasán, majd alhasánál megálltam és szemébe nézve vártam biztatását.  Egy apró mosoly ült ki arcára, jelezve eddig jól csinálom. Félve, ugyancsak remegő kezekkel fogtam rá nemesebbik felére és kezdte mozgatni csuklóm.

- Nem kell ezt csinálnodh. – tette kezeit mellkasomra, de nem hagytam abba, annak ellenére, hogy belül harcot vívtam magamban. Kívántam az előttem állót, de még mennyire.  Viszont heteró felem nem értett ezzel egyet és a képzeletbeli kuka fölött térdelve adta ki gyomrának tartalmát jelezve nem tetszését a dologgal kapcsolatban. – Ki..hyunh.- fogta meg kezem Minhyuk ezzel elérve, hogy szemébe nézzek.

Minhyuk: Elvettem férfiasságomról kezét így vissza rángatva őt a valóságba. Lassan léptem egyet előre, amire hátrálni kezdett és hátával a falnak simult én pedig elölről hozzá. Csuklóját a falhoz szegeztem, hogy tudja most nem lesz kezeire szüksége.

- Csak hagyd, hogy kényeztesselek. - búgtam fülébe és csókot hintettem nyaka tövébe. Egyre lentebb haladtam csókjaimmal néhol aprókat szívva hófehér bőrébe. - Gyönyörű vagy. - egyenesedtem ki, hogy megcsókolhassam majd elé térdeltem kezembe vettem méretét és lassan számba vezettem.

Kihyun: Kezeim automatikusan mozdultak, ahogy megéreztem ajkait magamon. Ujjaim hajába túrtak. Minhyuk fogai karcolták a vékony bőrt, aminek hatására fejem hátravetve ajkaimat egy hangos nyögés hagyta el.  Reakciómat hallva többször ismételte meg a véletlen karcolásokat, ezzel engem az őrületbe kergetve.

- Min..hyukh. – nyögtem nevét, ahogy éreztem már nem sok van hátra. Az előttem térdelő vette a lapot és még egyszer utoljára végignyalt teljes hosszomon, majd alhasamtól kezdve puszikkal halmozott el. Kulcscsontomnál megállt egy picit, majd óvatosan beleharapott, mire hangos sóhajt szakadt fel belőlem.

Minhyuk: Újból ajkára tapadtam teljesen magamhoz húzva, ő pedig nyakam köré fonta karjait.

-Ki...Kihyun..- toltam kicsit hátrébb mikor nagyon belemélyedtünk. - Ha most nem állok meg lehet már nem fogok tudni. - ziháltam.

-És...és ha én nem akarom, hogy leállj?- nézett rám vágytól ködös szemekkel. Nem válaszoltam csak újból ajkára tapadtam. Combjánál fogva kissé megemeltem ő pedig derekamra fonta lábait. Nehezen, de sikerült kimásznom vele a tusolóból és átsétáltam a közelebbi szobába. Végig döntöttem az ágyon és szemeibe néztem amolyan "biztos?" nézéssel.

Csak egy aprót bólintott válaszképp ezzel zöld utat adva viszont eddigi heves természetemet leváltottam a gyengédre, hogy tudja, én vigyázok rá.

Kihyun:  Teljesen ledöbbentem magamon. Ezt komolyan én mondtam?! Bár nem hazudtam, hiszen tényleg akartam, vagyis bizonytalan voltam még, de a vágy, amit pár érintése és csókja keltett bennem, teljesen elnyomta a bizonytalanságomat és teljesen feltüzelt. Bőröm égett, ahol érintett és vágyakozva néztem szemeibe.

- Min..hyukh.- markoltam hajába, ahogy nyakamat kezdte kényeztetni.

Minhyuk: Ahogy nevemet nyögte még jobban beindított, így felbátorodva kezdtem újból végig kényeztetni egész testét. Jóleső sóhajai betöltötték az egész szobát nekem pedig már lüktetett férfiasságom az elhanyagoltságtól. Úgy éreztem most már kicsit tovább mehetünk, ezért elővettem a síkosítót az éjjeli szekrényből, párszor végig húztam kezem merevedésén, majd  bejáratát kezdtem simogatni. Éreztem, hogy kissé megijedt, de nem állított le, így még párszor végig simítottam, bekentem síkosítóval és első ujjamat nagyon lassan elkezdtem belé vezetni mire egy hatalmasat nyögött.

Kihyun: Tudtam, hogy előbb-utóbb tovább kell lépnünk, a simi-simi részen, de azt gondoltam ez inkább utóbb fog előfordulni, de tévedtem.  Bár elsőre kicsit megijedtem, ahogy ujjával bejáratomnál körözött, és testemen végigfutott a remegés, amit a hidegnek tudtam be és nem a félelemnek. hiszen élveztem a dolgot, vagyis próbáltam élvezni.  Mikor látta rajtam, hogy megbékéltem a gondolattal óvatosan belém vezette első ujját. Félve vártam milyen reakciót fog kiváltani belőlem, és magam is meglepődtem, hogy hangos nyögés hagyta el számat. Minhyuk arcára apró mosoly húzódott, majd mozgatni kezdte ujját bennem. A szobát betöltő hangos sóhajok jelezték, hogy készen állok a következőre, így második ujja is csatlakozott…  Arcom eltorzult a fájdalom miatt, amit a felettem térdelő is észrevett, így egyből nyakamhoz hajolt és kényeztetni kezdte bőrömet, elterelve ezzel figyelmemet.

Minhyuk: Az, hogy nyakát csókolgattam hatásosnak bizonyult, ugyanis egyre jobban lazította el magát. Mikor úgy éreztem elég tág már harmadik ujjamat is feltoltam neki. Újból rám szorított, így ajkára tapadtam és egyből el is mélyítettem a csókot. Nem mozdítottam ujjamat csak mikor újból ellazult. Óvatosan mozgatni kezdtem ujjaim egészen, míg fájdalmas nyöszörgéseit jól eső sóhajok nem váltották fel, majd kicsit gyorsabbra váltottam egyre-egyre mélyebben. Ahogy megérintettem egy pontot torkából egy hatalmas nyögés szakadt fel így már tudva az irányt egyre többször próbáltam azt a pontot ingerelni.

Kihyun: Többet akartam. Nem volt elég csak ujjainak játéka, őt akartam.

- Minh..hyukh.- kulcsoltam karjaimat nyaka köré és ajkaira tapadtak. Óvatosan játszottam puha párnáival, majd elváltam tőlük, szemeibe néztem és kénytől rekedt hangom megszólaltam: - Akarlakh. – suttogtam és újra birtokba vettem vörösen izzó ajkait. Óvatosan harapdáltam, majd végignyaltam alsó párnáján. Halkan nyögött ajkaim közé. Nyelvemmel átfurakodtam szájába és táncra hívtam az övét. Irányítani akartam, legalább ebben az egy csókban és Minhyuk készségesen engedte, hogy percekig játszadozzam.

Minhyuk: Sosem gondoltam, hogy kimondja majd, hogy akar így teljesen meglepődtem, bár nem sok időt hagyott, mert újra ajkaimra tapadt. Hagytam percekig, hogy irányítson, majd elváltam ajkaitól és férfiasságom ujjaim helyére vezettem.

- Biztos? - kérdeztem szemeibe nézve mire csak egy bólintást kaptam válaszul. Lassan kezdtem mélyebbre hatolni próbálva minden fájdalmas szisszenésénél megállni, hogy szokja az érzést. Mikor teljesen benne voltam vártam egy kicsit majd mikor kimondta, hogy mozoghatok aprókat kezdtem lökni.

Kihyun: Hangos nyögéssel reagáltam, ahogy teljes hosszával elmerült bennem. Habár fura volt, nem mondom, hogy rossz. Mikor úgy éreztem eléggé megszoktam a helyzetet csípőmmel, és hangommal is egyaránt jeleztem, hogy mozoghat.

Minhyuk lassú lökései az őrületbe kergettek. Megértem én, hogy vigyázni akar rá, hiszen ezen a téren teljesen szűz lyukra talált, de könyörgöm nem porcelán vagyok, aki egy erősebb lökéstől darabjaira esik szét.

- Gyorsab..banh. – nyögtem vágytól fűtött hangon.

Minhyuk:  -Gyorsab..banh.- nyögte, én pedig egyből teljesítettem kérését. Gyorsan és mélyeket kezdtem lökni, ezzel olyan hangokat kicsalva belőle, amitől már eltudnék élvezni. Hangosan zihálva próbáltam egyre többször eltalálni azt a pontját, amit ujjaimmal már sikerült és fél kézzel pedig kettőnk közé nyúltam, hogy még jobban ingerelhessem. Érzem, ha ilyen tempóban haladunk egyikünknek sem tart majd sokáig.

Kihyun: Nem akartam, hogy hamar vége legyen. Élvezni akartam, ameddig lehet. Kettőnk közé vezettem kezem, majd rámarkoltam övére. Meglepődött, de nem tiltakozott. Kezét arcomhoz húztam és lágyan tenyerébe csókoltam. Minhyuk arcán a boldogság futott át. Kihasználva az alkalmat, hogy figyelme lankadt, átfordítottam magunkat. Kezeimmel mellkasán támaszkodtam és arcát fürkésztem.  Mosolya, mosolyt csal az én arcomra is. Lehajoltam hozzá, apró csókot hintettem arcán húzódó görbületére, majd kínzó lassúsággal kezdtem mozogni.

- Biztosh…nem csinál..tálh mégh ilyet? – kérdezte az alattam fekvő.

- Voltamh együtt lányokkalh…- álltam meg egy pillanatra, hogy folytatni tudjam a beszédet. -  Csak a segglyukam szűz. – hajoltam ajkaira mielőtt bármit is mondhatott volna.

Minhyuk: Erre a kijelentésére hirtelen még vissza csókolni is elfelejtettem, de pár pillanattal később visszatértem a valóságba és hagytam, hogy Kihyun irányítsa csókunkat. Egyre gyorsabban mozgott én pedig csípőjére fogtam ezzel segítve tartani magát. -Ki..hyun...-ziháltam és elkezdtem még gyorsabb tempóra ösztönözni a rajtam lovaglót. Ágyékom egyre jobban lüktetett így tudtam, hogy már nem sok van, ezért visszafordítottam hátára úgy kezdtem el a lehető legmélyebbre lökni magam.

Kihyun: Hangos nyögés szökött fel torkomból, ahogy sikerült eltalálni azt a pontot, amitől csillagokat láttam.

- Otth…- képtelen voltam ennél többre. Ujjaim görcsösen fonódtak a lepedőre.  Minhyuk minden egyes lökésével eltalálta az a pontot, amivel az őrület felé kergetett.  – Nemh… bíromh..- éreztem, hogy nincs sok már hátra. Minhyuk megállt, ujjaival végigsimított oldalamon, majd merevedésemre kulcsolta őket. Hangos nyögés hagyta el számat,  mikor megéreztem lüktető tagomon.  Vártam, hogy folytassa a mozgást, de Minhyuk nem mozdult. Szemeimet kinyitottam.  Kaján vigyor húzódott az arcára, majd egy puszit hintett számra és mélyet lökött, miközben kezét megmozdította rajtam. 

Minhyuk: Lassabbakat, de erősebbeket lökök, miközben férfiasságát ingerlem. Percekig megy ez , mikor hirtelen váltok és olyan tempóba kezdek, mint eddig egyszer sem és kezemet is próbálom ugyanebben a tempóban mozgatni. Egyre többször rándul össze majd pár lökés után hátát ívbe feszítve élvez kettőnk közé és ahogy rám szorít én is követem őt.

Még néhány lassú lökéssel hagyom kiélvezni a pillanatot, majd ráborulok átölelve de még nem húzódok ki belőle.

-Szeretlekh.-lihegem és egy apró puszit adok szájára.

Kihyun: Fejembe csengett vallomása. Tudtam, hogy én következem, hogy reagálnom kell rá, de képtelen voltam. Nem akartam megbántani azzal, hogy képtelen vagyok kimondani azt, amit valójában érzek.

át te?

- Tudom. – bújtam ölelésébe. Éreztem, hogy megfeszült válaszom hallatán, ami rossz érzéssel töltött el. Boldoggá akartam tenni.  Végigsimítottam karján, majd szembefordultam vele. Csukott szemekkel feküdt. Ujjaimmal száját kerestem, óvatosan végighúztam puha párnáin őket, amire pillai megrezdültek, de szemét csukva tartotta. – Kedvellek… jobban, min egy barátot. – folytatni akartam, de Minhyuk nem engedte. Száját számra tapasztva fojtotta belém a szavakat.

Behálózva 7.rész

IM : - Tényleg nem érted? Szerelmes vagyok beléd az isten szerelmére. – mondtam ki hangosan is azt, amit belül éreztem. Wonho nem szólt semmit. Szótlanul ült velem szemben és a semmi révedt. Szavaim megriasztották. Egy darabig hagytam hagy emésztgesse a hallottakat, de nem bírtam sokáig a csendet. – Won..ho..- szólítottam nevén félve. Ő megint csak nem válaszolt. Szép csendben felállt és magamra hagyott az üres lakásban. Miután realizálódott bennem a válasza, szemeimből patakokban kezdtek folyni a könnyek. WonHo : Tudom, hogy nem a legjobb megoldás volt csak úgy felállnom és otthagynom őt egy szó nélkül de a mozdulataimat szinte nem is én irányítottam. Annyira meglepett hirtelen vallomásával, hogy gondolkodás nélkül léptem ki ajtaján és az autómmal mit sem törődve indultam el valamerre. Már legalább fél órája sétáltam a teljesen ismeretlen környéken mikor kissé észhez tértem és azt sem tudtam hol vagyok. Előkotortam zsebemből telefonomat és azonnal tárcsázni kezdtem legjobb barátomat. -Beszélnem kell veled.-mondtam azonnal ahogy felvette a telefont. IM : Percekig hánykódtam a már kényelmetlenné vált ágyon mire könnyeim szinte teljesen kiapadtak és nem folytak többé. Átöltöztem valami kényelmesebb szerkóba és sétálni indultam. Tudom, hogy jelenlegi állapotomban ez volt a lehető legrosszabb tevékenység, amit csinálhattam, de szükségem volt a levegőre. Úgy éreztem, ha egy perccel is tovább maradok a lakásban megfulladok. Légszomj tört rám az ajtóhoz vezető úton. Pánikolva téptem fel a bejárati ajtót és összerogytam, ahogy tüdőmbe friss levegő tódult. Már egy ideje ott üldögéltem az ajtó előtt, mikor úgy döntöttem sétálok egyet. Felálltam és útnak indultam, de bár ne tettem volna. WonHo : Nem kellett sokat várnom, hogy Hyungwon megérkezzen majd miután beültem autójába elindultunk hozzá. Lakásában már számtalanszor jártam az évek során mióta megismertem az egyik fotózáson így amint beléptem a hűtőhöz sétálva kivettem egy vizet és mielőtt beszélni kezdtem meg is ittam tartalmát. -Szarul nézel ki.-ejtett meg egy fancsali mosolyt. -Köszi ez most segít...-érzékeltettem vele, hogy most nem épp ez amit hallani akarok. -Na mi a baj?-ült le velem szembe és várakozóan nézett rám. Nem akartam kertelni és egy mesébe bújtatni így egyből a tárgyra is tértem.-Lefeküdtem egy fiúval...-erre ő kikerekedett szemekkel nézett rám. -Te? A heterók mintapéldánya egy fiúval? Megleptél.-hümmögött. -Kíváncsiságból?-kérdezte és úgy láttam tényleg érdekli.
-Nem... Először nem akartam... de..-kezdtem bele és szépen elmeséltem neki az elmúlt napok összes történését.-Mielőtt idejöttem pedig szerelmet vallott.-fejeztem be mondandómat. IM : Mikor megláttam a ház előtt az autóját újra összetörtem, ha ez egyáltalán lehetséges. A fal mentém lecsúszva engedtem utat könnyeimnek újból és bámultam a méregdrága autót. Órákat töltöttem az utcán egymagamban, viszont a ház elől nem mozdultam egy lépést se. Ugyanott ültem, annyi különbségeimmel, hogy könnyeim már nem folytak. A sós folyadék helyét átvette a fáradtság és szembogaraim le-lecsukódva jeleztek, hogy ideje lenne visszamenni a lakásba, de nem vett rá semmi, hogy felálljak innen. WonHo : -Mit válaszoltál neki?-kérdezte és láttam, hogy tudja az igazságot de a számból akarja hallani. -Semmit. Felálltam és otthagytam.-támasztottam homlokom a konyhapultnak egy sóhajtás kíséretében. -De hát mi a baj? Az évek során rengetegen vallottak szerelmet és nagyjából mindnél ez volt a válaszod. Most mi változott?-húzza fel kérdőn szemöldökét. -Nem tudom. Csak azt, hogy képtelen vagyok kiverni a fejemből...- -Szereted?-emeli fel fejem a pultról, hogy szemembe nézhessen. Túl jól ismer már ez a pasas. -Nem... vagyis nem hiszem..ahh nem tudom.-fejelem meg újból a pultot kissé hisztérikusan amire barátom csak felkacag. -Én viszont tudom.-mosolyodik el szelíden.-Beszélj vele. -Nem akarok.-nyafogtam... A végén mégiscsak itt ülök az autóban míg ő furikázik vissza a kölyökhöz ahol saját járművemet hagytam... Kiszálltam megköszöntem a fuvart majd gondoltam miután elment csak beülök autómba majd hazamegyek de ezt hamar el is felejtettem mikor megláttam a ház oldalában alvó fiút. Odasétáltam de a látvány sokkolt... látszik szemein, hogy az egész éjjelt végig sírta és kimerültségében itt aludt el. Lassan leguggoltam mellé és végig simítottam arcán. -Changkyun ébredj. IM : Pillanatok alatt estem a sötétség fogságába. A sötétségébe, mely belülről árasztott el teli fájdalommal. Ott lebegtem a semmi közepén, sebekkel, karcolásokkal „díszített” testtel és vártam. Vártam valamire, de magam sem tudom mire is pontosan… - Changkyun ébredj. – hallottam meg az édesen csengő hangot. - Álmodom? – nyitottam ki szemeimet és az első, amit láttam az ő volt. - Nem. – mondta fátyolos hangon. - Akkor…- kellett pár másodperc még megfogalmaztam magamban a mondatot. – Mit keresel itt? WonHo : -Beszélni szeretnék veled. -Mégis miről? -kérdezte és éreztem azt a rengeteg fájdalmat hangjában amit okoztam neki. -Menjünk be.-húztam fel őt a földről majd vonakodva de beengedett magához és várakozóan nézett rám. -Először is...sajnálom. Tudom, hogy bunkóság volt részemről, hogy csak úgy szó nélkül leléptem...de lehet nem azt a választ adtam volna mint most, hogy végig gondoltam ezt az egészet. Én...én nem tudom mit érzek csak azt, hogy nem tudlak kiverni a fejemből. De meg kell értened, hogy nem vagyok meleg és így rohadt nehéz... ezért...időt szeretnék, hogy feldolgozzam ezt az egészet. IM : Nem tudtam mit válaszolni az egészre. Meglepett őszintesége és szükségem volt időre még átgondoltam ezt az egészet, hiszen egyik felem örült, mert nem utasított vissza teljesen másik felem viszont szenvedett. - Kérsz inni? – álltam fel, mert nem tudtam mit kellene feleljek és inkább elmenekültem ettől a beszélgetéstől. - Nem ezért jöttem. - Tudom, hogy beszélni jöttél, de nem kérsz valamit? Van itthon…- nyitottam ki a hűtőt, de az kongott az ürességtől. - …víz. - I.M. – szólt rám. - Időt kértél. Megkapod… WonHo : Örülök, hogy időt adott bár látom rajta mennyire szomorú ezért nem bírom ki, hogy amíg a hűtőben matat ne lépjek mögé és öleljem át. Hasánál összekulcsolom ujjaimat ő pedig kezét enyémre teszi. -Mit csinálsz?-néz hátra válla felett. -Csak egy kicsit... csak...akarom, hogy tudd nem utasítottalak el.-fonom szorosabbra ölelésem, hogy még pár másodpercig így maradhassak. IM : Jézusom ez nem normális. Komolyan azt várja, hogy ezek után ne csináljak semmit, csak várjam ölbe tett kézzel mikor áll készen, ha egyszer készen áll arra, hogy… - Szerintem ezt hanyagoljuk. – próbáltam kibújni ölelő karjai közül, de nem igazán sikerült. – Wonho…- szóltam rá, hogy engedjen, de mivel nem figyelt rám szembefordultam vele és közel hajoltam arcához. – Ha nem engedsz el megcsókollak. – suttogtam ajkaira. WonHo : Tényleg teljesen elveszi az eszemet ez a fiú. Ahogy kimondja, hogy megcsókol ha nem engedem el ahelyett, hogy elengedném és hátrébb lépnék szorosabban fonom köré karomat és egy apró puszit adok szájára. Ő döbbenten pislog rám és szinte észre sem veszi, hogy ezután elengedtem és elléptem tőle. Amint sikerült feldolgoznia ő volt aki lépett felém és számra tapadt. Nem ellenkeztem...nem is lettem volna rá képes így csak élveztem azt a pár percet amíg tartott. Miután elváltunk kisebb távolságra mentem tőle, hogy tiszta fejjel tudjak gondolkozni. -Akkor az a idő kérelem mostantól érvényes.-mosolygok rá halványan.-Most viszont megyek...hosszú volt az éjszaka... IM : - Várj. – kaptam csuklója után ezzel megállítva őt. – Nem maradsz itt? - ChangKyun, most kértem egy kis időt. - Most csókoltál meg. – próbáltam érvelni a maradás mellett. - Az más. - Miben? Nem mondtam, hogy szexelni akarok veled. Csak azt kértem, hogy maradj. –vágtam be a durcát. - Rendben. – mondta. Már éppen kezdtem ujjongani, mikor újra megszólalt. – De a kanapén alszom. – Elhúztam számat, de mit vártam, hogy majd rögtön mellém fekszik. Jó nagy hülye vagy ChangKyun. - Jó. – mondtam és eltűntem a szobámban, hogy valami takaró és párna után nézzek. WonHo : Igaz, hogy megcsókoltam mert nem akartam őt így itt hagyni hisz láttam rajta mennyire fáj neki ez az egész még így is, hogy csak időt kértem. De akkor is szükségem van időre... viszont az, hogy a kanapén alszom kicsit megnyugtat miután a kórházba nem volt hajlandó vissza menni így azért mégis van lehetőségem figyelni rá. Ahogy lepakolt a lehetetlenül kicsi kanapéra takarót és párnát láttam arcán nem tetszését, hogy nem mellette alszom de értékelem, hogy nem volt ellenvetése. -Channie.-néztem rá miután lepakolt. -Hmm?-emelte rám tekintetét. -Aludj jól.-mosolyogtam szelíden és hajába borzoltam. -Te is.-adott egy apró puszit arcomra és elvonult szobájába. IM : Nem bírtam ki, hogy ne érjek hozzá, vagy ne köszönjek el tőle, így egy apró puszi után távoztam szobámba. Becsuktam magam mögött az ajtót és levetkőztem. Befeküdtem az ágyba és próbáltam aludni, de nem ment. Mindenen sajgott a fájdalomtól. Először megakartam kérni Wonhot, hogy hozzon nekem valami fájdalomcsillapítót, de végiggondoltam a dolgokat. Nem csicskáztathatom léptem nyomon, mert a talánból semmi se lesz a végén. Összeszedtem maradék erőmet és kimásztam az ágyból, majd elindultam a fürdőbe, hogy keressek magamnak valami gyógyszer, ami enyhíteni tudja kínszenvedésem. WonHo : Hallottam ahogy nyöszörög és azt is, hogy felkelt. Lemászok a kanapéról kinyújtom elgémberedett tagjaimat majd a hang irányába indulok. -Baj van?-nézek a fürdőben kutakodó fiúra. -Csak fájdalomcsillapítót keresek.-kotorászott tovább. -Miért nem szóltál, hogy vigyek?-lépek mellé, hogy segítsek megkeresni neki. -Nem akartalak felkelteni. Miután bevette a gyógyszert mindketten visszafeküdtünk aludni, de nekem nem sikerült annyira kényelmetlen a kanapé. Felálltam és a szobája felé vettem az irányt. -Csússz arrébb.-másztam be az ágyba.-Rohadt kényelmetlen az a vacak odakint. IM : Már félálomba voltam hál a fájdalomcsillapítóknak, mikor kinyílt szobám ajtaja. Nem volt időm még a szememet se kinyitni, sőt levegőt is alig tudtam venni már megszólalt: - Csússz arrébb. – éreztem, ahogy besüppedt mellettem az ágy, így önkénytelenül is, de arrébb mentem. – Rohadt kényelmetlen az a vacak odakint. - Bocs, másra nem futja. – fordítottam neki hátat. Tudtam nagyon jól, hogy nem valami kényelmes az a kanapét helyettesítő valami, de nem pont tőle akartam ezt hallani. Nagyon jól tudja, hogy a pénz meg a ilyenek nálam kényes téma. - Most megsértődtél? – húzódott közelebb hozzám. - Nem. – csúsztam teljesen az ágy szélére, a takarót is magammal rántva. WonHo : -Na ne durcizz.-másztam hozzá olyan közel, hogy ne tudjon már messzebb menni.-Tudod, hogy nem úgy értettem. Ne haragudj.-simogatom meg fejét majd vissza csúszok helyemre. Én kértem időt nem én leszek aki rá mászik csak azért mert nem akarom, hogy haragudjon. Ha átölel nem tolom el, de nem akarok én kezdeményezni akármennyire ki akarom előző beszólásomért engesztelni. IM : Tudom, hogy nem azért mondta, hogy megbántson, ezért közelebb kúsztam hozzá és végigsimítottam arcán. - Tudom, hogy nem úgy értetted. – próbáltam odabújni hozzá, de féltem, hogy eltol, így inkább nem nyomultam túlságosan. Megvártam első reakcióját, ami egy mosolyban nyilvánult meg. A görbület arcán arra biztatott, hogy ne hátráljak meg, így teljesen hozzásimultam, arra várva, hogy karjai átöleljenek. Szeretetre volt szükségem és tudtam, hogy tőle nem kaphatok 100%-os szeretetet, de azzal a csekéllyel is beérem ha tőle van. WonHo : Ahogy átölelt elmosolyodtam és én is átkaroltam. Egész jót aludtam így két ölelő kar között ezért már szinte este volt mikor legközelebb kinyitottam szemeim. A mellettem szuszogó fiú látványa mosolyra késztetett és nem volt szívem felébreszteni ezért óvatosan kimásztam mellőle. Nem akartam csak úgy turkálni a hűtőjében és amúgy is valami finomságra vágytam így felvettem cipőmet magamhoz vettem lakása kulcsait és elindultam keresni egy boltot. Lent egy halom édes és sós dolgot vettem egyaránt majd mikor vissza mentem a lakásba I.M már az asztalnál ült kétségbe esett arccal. Amint meglátott szinte láttam ahogy végig fut a megkönnyebbülés arcán. -Azt hittem leléptél.-mondja kissé szomorkásan. -Csak hoztam finomakat.-léptem oda hozzá az asztalhoz és letettem elé a szatyrot.
IM : Estefelé ébredtem csak fel, erre a kintről beáradó sötétségből következtettem. Szemeimet lassan nyitottam ki és rá kellett jönnöm, hogy egyedül vagyok a szobában. A fájdalom ellenére, ami testemet kínozta egyből kipattantam az ágyból és körbekémleltem a kis lakást, de Wonhot sehol se találtam. Kétségbeesetten rogytam le a lakásban lévő egyik székre. - Hát így ér véget?! – kérdeztem hangosan és már majdnem sírni kezdtem, mikor hallottam az ajtó nyikorgó hangját. Egyből odakaptam tekintetem és megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor Wonho alakját láttam körvonalazódni. – Azt hittem leléptél. - Csak hoztam finomakat. – tette le elém a teli szatyrot. Úgy ugrottam, mint egy kisgyerek. Éhes és kíváncsi voltam, így megfogtam a szatyrot és kiöntöttem a tartalmát. A bőség zavarában szenvedve próbáltam kiválasztani mit együnk. - Melyik a kedvenced? – kérdeztem meg ezzel segítséget kérve tőle, hogy mit együnk először. WonHo : -Ez.-mutattam rá egy extra csokis darabra.-Régen nem ettem már ilyet. De most, hogy a héten szabad vagyok bűnözhetek.-vigyorgok mint egy ovis. Leülünk az asztalhoz és annak ellenére, hogy azt terveztem ezzel az egyel elleszek az asztalon található ételek felét belém tömi. -Ritkán lehet ilyet élvezd ki.-tartja felém a következőt. -Channie elég.-kuncogok. -Soha többet nem tudok megmozdulni.-tolom el kezét mire hirtelen a telefonom is megcsörren. Meglátom managerem nevét a kijelzőn villogni és elkomorodok. -Ennyit a szabad hétről.-morgom majd veszem fel a telefont. -WonHo. Tudom, hogy megígértem de be kell jönnöd a céghez mert a múltkori anyagokat elcseszték így újra kéne válogatni őket. -Nélkülem nem megy?-nyafogtam. -Nem!-zárta le a beszélgetést ennyivel ugyanis lerakta a telefont. -Mennem kell.-sóhajtottam az előttem ülőnek. IM : Még, hogy nem tud megmozdulni. Én annak az adagnak, amit ő elfogyasztott a tízszeresét is megtudnám enni és boldogan futkároznék utána. az mondjuk lehet, hogy egy része visszaköszöntene, de ez már részlet kérdés. Önfeledt „etetésem” a hülye mobiljának a csörgése zavarta meg. Ott fortyogtam magamban még ő a managerével beszélt, csak a végére tértem vissza saját kis világomból. - Mennem kell. – sóhajtott egyet. Mivel hirtelen nem tudtam mit mondjak erre csak bambán ültem tovább vele szemben. – Szia. – köszönt vissza az ajtóból. - Szi…a- de már csak az éppen csukódó ajtó hallotta. – Ennyit erről. Inkább bemegyek dolgozni. Rendet tettem a kis konyhácskámban. Kidobáltam a szemetet, a maradékot meg eltettem. miután végeztem a fürdőbe mentem, letusoltam magamhoz vettem pár fájdalomcsillapítót, felöltöztem, magamhoz vettem egy sapkát is, hogy arcom valamennyire takarásban legyen és elindultam munkahelyemre. Mire odaértem már a tüdőmet is kiköptem. Minden erőmet felemésztette a séta, annak ellenére, hogy viszonylag közel laktam a bárhoz. - Késtél. –üdvözölt kedvesen főnököm. Mivel nem tudják, hogy mi történt velem és a helyettesítőmet se látom még, kénytelen vagyok beállni dolgozni. - Sajnálom. – hajoltam meg, ügyelve arra, hogy ne látszódjon rajtam mennyire fáj jelen pillanatban ez a mozdulatsor. - Menj hátra, öltözz át és gyere segíteni. – adta ki a parancsot. WonHo : Fújtatva indultam meg az ügynökség felé azzal a határozott céllal, hogy amikor belépek letépjem szeretett hyungom fejét. -Wonho hát ideértél végre.-sóhajt megkönnyebbülten managerem. -Remélem valami rohadt fontos volt.-forgatom meg szemeim majd feltrappolok a stúdióba. Komolyan mondom, hogy megőrülök... azért lettem berángatva a stúdióba, hogy kiválasszak két kép közül egyet... mert ha emailben elküldik és én megmondom telefonon az nem jó... Talán egy dologra mégis csak jó volt, hogy bejöttem...bizonyosságot nyerni. Ugyanis a cégtől kifele jövet belebotlottam az egyik sminkes lányba aki igazán csinos és tudtommal odáig meg vissza van értem...most pedig itt vagyunk a női mosdó egyik fülkéjében és próbálom felébreszteni férfi énemet ami egy hete még hibátlanul működött...most pedig ismételten cserben hagy... képtelen vagyok akárcsak egy ujjal is hozzá érni pedig határozottan az esetem... de akárhányszor megpróbálnám bevillan a mellettem békésen szuszogó fiú arca. -Bocsi de most mennem kell.-hagyom magára az értetlen lányt és kezdek el rohanni autómhoz, hogy vissza mehessek I.M lakására. IM : Úgy tettem, ahogy a főnök mondta, hátramentem, felvettem a szükségem egyenruhát és visszamentem. - A sapkára nem lesz szükséged. – szólt oda nekem. - De szükségem lesz rá. – húztam még jobban lejjebb. - Azt mondtam nem lesz rá szükség. – jött oda és lekapta fejemről. - Jooyoung. – szóltam rá idegesen. - Veled meg mi történt?... - Hosszú történet nincs kedvem róla beszélni- vettem ki kezéből a sapkát és beálltam a pult mögé, hogy előkészítsem a terepet a nyitásra. WonHo : Ahogy vissza értem lakására de még percek után sem nyitott ajtót biztos voltam benne, hogy nincs itthon. -Az a kis hülye tuti bement dolgozni.-mérgelődtem magamban. Autómba ültem és elindultam a bár felé viszont mikor odaértem percekig ki sem szálltam hisz nem tudom mit is kéne mondanom neki. Nagyjából tíz perc után összeszedtem magam és besétáltam az ajtón. Bár ne tettem volna. Miután a pult felé néztem olyat láttam amit nem akartam...idegesen kezdtem el a fiúk felé sétálni és nem is fogtam vissza nemtetszésemet. IM : - Gyere. – fogta meg Kihyun a kezem. – Beszélnünk kell. – húzott a pult külső oldalára. Mivel nem volt még túl sok vendég, hiszen pár percre nyitottunk ki, ezért a főnök se nézett ránk szúrós szemmel, hogy hanyagoljuk a munkát és inkább a pultnál cseverészünk egymással. - Gyorsan mondd, mert Jooyoung kinyír. - Én nyírlak ki mindjárt. Normális vagy, hogy bejössz ilyen állapotban dolgozni?! - Tudod, nekem nincs gazdag pasim, aki eltartson. – húztam el a számat lekezelőn. - Minhyuk nem a pa…sim. - Oda van érted. – hajoltam közelebb hozzá. Arcunkat alig pár centi választotta el, de nem akartam, hogy más is hallja a kérdésemet. – De számodra sem közömbös, igaz? - húzódott mosoly arcomra. - Hát…nem tudom. Kedvelem Minhyukot, de nem úgy. Vagy… nem is tudom. - jött zavarba. Ennyi elég volt, ahhoz, hogy cselekedjek. Tudtam, hogy Minhyuk valahol a közelből figyeli szerelmét, így kezeimet, amik eddig a pulton pihentek Kihyun arcára simítottam. Ujjaimmal cirógattam puha bőrét, majd közelebb hajoltam hozzá. Ajkainkat pár milliméter választotta el egymástól. Szemébe nézve láttam a rémület parányi szikráját csillogni. - Látod…- kezdtem volna bele, de mielőtt elhúzódhattam volna Kihyun eltűnt. - Normális vagy?!- kérdeztem Wonhotól, majd aggódva a földön ülő munkatársamra néztem. -TI MEG MI A JÓ BÜDÖS FRANCOT CSINÁLTOK?! – ért oda Minhyuk is. - Mi semmit. – válaszoltam. – Csak beszélgettünk. - Beszélgettetek?! Hát ez minden volt csak beszélgetés nem. - Vagy te mások szájában járva szoktál beszélgetni? - fejezte be Wonho gondolatát Minhyuk. Kibaszott ideges volt, hogy lakótársa ajkai nem az ő ajkait becézgették. De könyörgöm semmi nem történt, amin ennyire fel kellene kapniuk a vizet. - Te.- mutattam a modellre. – Ne merj kioktatni. Nekem legalább nem kell minden percben hegyezni a cerkám. WonHo : -Te meg mégis miről beszélsz?-néztem kérdőn rá. -Hülyének nézel? Tegnap is besétáltál ide egy nővel és ne akard nekem azt mondani, hogy csak beszélgettetek...és ki tudja még rajta kívül hányan voltak csak a napokban.-forgatta meg szemeit idegesen. -És annak ellenére, hogy ezt tudtad mégis szerelmet vallottál.-kontráztam rá. -Hogy mit csináltál?-kiáltott fel munkatársa. -Te fogd be.-kiabáltam rá.-Te meg gyere velem.-ragadtam meg karját I.M-nek és magammal kezdtem rángatni ellenkezése ellenére. Kinyitottam az autó hátsó ajtaját és belöktem rajta talán kicsit durvábban is mint kellett volna de jelenleg nem érdekelt. Bemásztam mellé és szúrósan néztem rá. -Mi bajod? Te vagy aki nem szeret engem akkor mégis miért vagy kiakadva?-kiabált. -Tudod miért jöttem ide?-néztem rá kérdőn persze választ nem vártam.-Hagyj beszélni. -ő erre csak egy aprót bólintott. -Én...-kezdtem bele de nem tudom mit is kellene pontosan mondanom, de azért folytattam.-Miután összevesztünk és te eljöttél tőlem... valahol berúgtam és haza vittem egy csajt.-láttam, hogy közbe szólna de leintettem.-Másnap igazából semmire sem emlékeztem de következő este mikor lementem bulizni és hazavittem azt a lányt is akit láttál...nem történt semmi. Majd jobban vissza gondolva... előző este sem. Most pedig ne akadj ki kérlek..de miután eljöttem tőled a cégnél is megpróbálkoztam de szintén semmi. Egyszerűen akárhányszor megpróbálnék megfektetni egy lányt...téged látlak magam előtt. Channie én nem vagyok szerelmes beléd de azt nem tagadhatom le, hogy kedvellek és nem tudlak kiverni a fejemből. Én nem tudom, hogy így neked mennyire felel meg, hogy nem tudok száz százalékot nyújtani neked, de ha így is megfelel próbáljuk meg. IM : Köpni-nyelni nem tudtam a hallottaktól. Kellett pár perc mire feldolgoztam azt, ami elhagyta száját. Számomra ez a monológ felért egy vallomással, még ha másnak ilyen meg se fordulnak a fejében. De könyörgöm Wonhoról beszélünk, aki pár napja még a világ legnagyobb nőcsábásza volt… - Channie. – hozott vissza hangja a gondolataimból. Szükségem volt még pár pillanatra mire megtaláltam saját hangom és képes voltam valamit kinyögni. - Rendben. Próbáljuk meg– adtam választ, majd kezeimet nyaka köré kulcsolva húztam magamhoz egy lágy és szenvedélyes csókra.