Szeretném ha szeretnél.

A mindig mosolygós és vidám fiú most a földön összegörnyedve küzd belső démonjaival, de minél tovább küzd ellene a szörny annál jobban hatalmasodik el felette éreztetve, hogy nincs menekvés, nincs aki segítsen. Kénytelen beletörődni..hagyni, hogy lelkét feleméssze és érzéseit romokba döntse. A földön összegörnyedt test némán zokog egy-két nyikkanását is öklébe harapva próbálja tompítani hisz rajta kívül mindenki alszik már. Hol a padlót kaparja, hol mellkasába mar ezzel próbálva enyhíteni fájdalmát de az mégsem akar szűnni... Hisz az egyetlen kulcs a problémára az maga a probléma forrása.

                                                                     ~~~

- Yijeong kelj fel indulnunk kell.-kiabált az ajtó túl oldaláról Sihyoung. A fiú lassan tápászkodott fel a földről kiropogtatva fájó pontjait majd kilépett az ajtón, hogy a fürdő felé vehesse az irányt. Óvatosan lépett be a zuhany alá, hogy kitisztítsa sírástól még mindig ködös elméjét. Ahogy végig folyt a kissé hűvös víz minden porcikáján úgy kezdtek el emlékei is cikázni fejében amik újból és újból összezúzták már így is porban heverő szívét.
-Francba már.-nyögött fel elázott tincsei közé túrva,-Én ezt már nem bírom sokáig.-döntötte homlokát a bepárásodott üveg falnak így áztatva magát még hosszú percekig.
-Yijeong más is van rajtad kívül aki használná a fürdőt.-zökkentette ki önutálatából egy dühös számára mégis kellemes hang...a hang amit annyira szeretett.
Elzárta a zuhanyt majd csak hanyagul magára tekerve egy törölközőt csoszogott ki a fürdőből, még az sem érdekelte, hogy szinte felborította az előtte várakozó magas fiút.
-Neked meg mi bajod van?-nézett rá furcsán aggódó szemekkel Jaeho, de jelenleg ez se nagyon érdekelte csak egy váll rándítás mellett visszalépkedett menedéket nyújtó szobájába. Őszintén? Ő sem igazán tudta mi a pontos baja csak, hogy már nem bírja ezt a helyzetet. Azt érezte, hogy Kyungil játszik vele és az érzéseivel amivel biztos volt, hogy a fiú is tisztában van...hisz szinte vaknak kell lenni hozzá, de minimum teljesen érzelmi nullának, hogy ne vegye észre. És mi az ami teljesen kiverte a biztosítékot a fiúnál? Egyszerű... Kyungil a tegnapi fan találkozón teljesen tapadós volt a fiatalabbat ez mégsem zavarta egy cseppet sem. A félreérthető érintések a lelket olvasztó mosolyok és kedves szavak az autóban már teljesen eltűntek...hisz csak a műsor részei voltak. Az idősebb ahogy távolodtak a helyszínről úgy vált egyre mogorvábbá ami teljesen összetörte a fiú szívét.

Yijeong: 
Általában szeretem a fan találkozókat de a mait a hátam közepére sem kívánom. Itt állok mint egy hülye feszengve, hogy mit is csináljak. Ha távolságtartó és visszautasító vagyok a rajongóink tuti aggódni fognak amit én igazán nem szeretnék, de ha engedek Kyungilnak csak még jobban összetöri a szívem amit már nem biztos, hogy el tudok viselni. Távolabbról figyelem szép magas alakját ahogy nevetgél a többiekkel és szórakoztatja az embereket.
-Yijeong mi a baj?-jön oda Sihyoung halkan kérdezve rá, hogy mások ne hallják.
-Semmi csak fáradt vagyok.-füllentettem. Láttam rajta, hogy nem igazán hisz nekem, de nem firtatta tovább hisz most nagyon lehetőség sincs erre így csak végig simított hátamon és kicsit közelebb húzott magukhoz, hogy én ne vonhassam ki magam.
Kyungil egyre többször jött közel hozzám. Ölelgetett, szépen nézett rám és rengeteg félreérthető dolgot mondott velem kapcsolatban. A sok lány persze sikítozott és örült a fejének...én meg elvesztem a kettős érzésekben. Élveztem egyrészt a figyelmét és vele együtt minden tettét, de tudom mire hazaérünk ennek vége lesz. Előkerül a morcos, és kötekedő énje amit igazán utálok pláne, hogy leginkább csak velem szemben veszi elő.

Az autóban Jaeho és Dokyun között ültem szembe Kyungilékkal aki meglehetősen szúrósan nézett rám bár fogalmam sincs, hogy megint mit tettem...vagy épp mit nem.
Egyre nagyobbakat ásítoztam és laposakat pislogtam a következő pillanatban meg már Jaeho vállára borulva bóbiskoltam. Nem tudom mikor értünk haza éreztem, hogy valaki felemel de erőm nem volt hozzá, hogy meg is nézzem ki az.
Mikor felébredtem már az ágyamban feküdtem nyakig betakarva és....EGYSZÁL BOXERBEN?
-MÉGIS KI VETKŐZTETETT LE ÉS MIÉRT?-trappoltam ki a nappaliba ahol az egész bagázs épp valami zs kategóriás filmet nézett.
-Most mit pattogsz?-nézett rám a legszebb szempár.-Én voltam és azért, hogy ne koszosan feküdj az ágyadban. Szivesen.-meredt vissza semleges arccal a tv felé.
-Pff. Hülye.-adtam ki magamból puffogó hangokat felfújt pofazacskókkal és vissza mentem a szobámba, hogy fel vehessek valamit.
Vacsoránál egy háromszor akkora melegítőben és egy lezser pólóban ültem asztalhoz ezúttal nagyban téve rá, hogy tetszem e neki vagy sem.
-Srácok mivel holnap szabadok vagyunk mi lenne ha elmennénk valahova?-tette fel a kérdést Dokyun aminek alapból nagyon örülnék de jelenleg élni se nagyon van kedvem.
-Passzolom. Aludnom kell.-döntöttem fejem az asztallapnak egy fáradt sóhaj kíséretében.
-Én még nem fejeztem be a szöveget szóval ezt most én is passzolnám.-mondta a colos. Ha tehetném tiltakoznék és kiabálnék, ha ő itthon marad akkor én mégis csak megyek, de ehelyett csak némán szidom magam és mindent amit életemben elkövettem, hogy ezt érdemlem.
-Akkor csak mi megyünk srácok.-nézett össze a három fiú akiket a szabad hétvége gondolata igencsak feldobott.

Reggel halál kómásan félig csukott szemmel tapogatózva botorkáltam ki a fürdőig ahol valamibe beleakadtam így olyan arcost nyomtam előre a padlón, hogy szerintem öt emelettel lentebb is hallották. Megnéztem mi állta utamat és mikor megláttam, Kyungil szennyes kosarát ordítani kezdtem.
-SONG KYUNGIL HOGY AZ A... HOGY LUCIFER VINNE MAGÁVAL NYARALNI TE NYAVAJÁS. HÁT ITT VAN ENNEK A HELYE?-ültem fel törökülésbe és kezdtem simogatni fájó pontjaim. A medve barlangja felől morgások és enyhébb szitok szavak hallatszottak ami alapján én lehettem aki felkeltette de jelenleg ez nem izgat.
-Mi bajod?-igazgatta kócos tincseit két ásítás között. Csak egy alsógatya volt rajta így pár ütemet kihagyott a szívem mikor végig mértem...a látvány egyszerűen megunhatatlan. Kócos haja, szép izmos teste és halvány mosolya minden szót belém fagyasztott amit mondani akartam így csak tátogtam akár a partra vetett hal amin ő láthatóan jót szórakozott.
Oda jött mellém majd könyökömnél fogva felhúzott.
-Te szerencsétlen mit csinálsz már megint?-lépett közel.
-Én vagyok a szerencsétlen Kyungil? Te vagy az aki az út közepén hagyja a vackait.-forgatom szemeim majd hátat fordítva neki csapom be orra előtt a fürdő ajtót.
Jól esik fáradt lelkemnek a rám zúduló forró víz és mivel most a coloson kívül nincs itthon senki és ő is szöveget ír nem kell siessek. Legalább húsz percig áztatom magam mire kimászok...
Úgy döntöttem a mai nap lusta disznót játszok és semmit nem csinálok így levetettem magam a kanapéra és bekapcsoltam valami filmet.
-Yijeong!-kezdte kiabálni nevem.-Yijeong főzz valamit.-vetett le mellém magát kiskutya szemeket meresztve rám, korgó gyomrát simogatva. Bár nem akartam kedves lenni vele mégsem tudok nem foglalkozni kérésével így hangos sóhajjal ültem fel és indultam el a konyhába, hogy eleget tegyek vágyainak és megtöltsem éhes hasát. Ha ő kezdene neki akár csak egy szendvics elkészítésének lehet a fiúk már egy konyha nélküli lakásba jönnének haza...vagy egy kézfej nélküli leaderhez.
Már vagy negyed órája tüsténkedtem a konyhában mikor lecsapott rám.
-Mit főzöl?-karolta át derekam állát pedig vállamon támasztotta meg ezzel kisebb szívinfarktust okozva.
-Rizst meg...meg...-elakadtam. Egyszerűen ha a közelemben van nem tudok normálisan gondolkozni a beszédközpontom is felmondja a szolgálatot pláne így ha érzem meleg leheletét nyakamon.-csirkét.
Halkan bele kuncogott fülembe majd maga felé fordított, de nem engedett el.
-Miért csinálod ezt velem?-néztem megbabonázva szemeibe amik most furcsán csillogtak.
-Mit csinálok?-húzta szelíd mosolyra ajkát amire hatalmasat nyeltem.
-Ezt.., Egyik pillanatban ilyen...-egyre közelebb van. -Igen pontosan ilyen vagy... a következőben pedig ellenséges és bántó.-biggyesztettem le alsó ajkam. Ahogy rám nézett, amennyi érzelmet láttam a szemében már nem bírtam. Belenyomtam arcom mellkasába és én is átöleltem derekát.
-Én csak szeretném ha szeretnél.-suttogta majd fejem búbjára csókolt. Bennem akadt a levegő ma már nem tudom hanyadszor. Most ezt jól hallottam? Komolyan azt mondta amit gondolok vagy csak meggyötört elmém játszik velem? Mert ha igen ez egy nagyon rossz vicc. Nem merek ránézni egyenlőre még levegőt venni sem hátha elszalasztok valamit.
-Yijeong.-emeli fel államnál fogva fejem így kényszerítve, hogy szemébe nézzek.-Mért nem mondasz semmit?
-Mert...mert..nem tu..nem tudok.-lépek hátrébb hogy megszabadulhassak a mellkasomat  szorító érzéstől. Nem gondolkoztam...egyre távolabb és távolabb kerültem egészen míg menekülni kezdtem. Nekem most el kell mennem kiszellőztetni a fejem...teljesen összezavarodtam.
A közeli parkig sétáltam ott ültem ki egy padra és gondoltam át a mostanában történteket. Hogy érti, azt hogy csak szeretné ha szeretném? Hisz én szeretem őt nem látja? Ennyire vak lenne, hogy nem veszi észre? Pont én mondhatnám ezt... én vagyok akinek nap mint nap a lelkébe gázol. Ennyire ostoba? Vagy csak próbára tesz? Tényleg nem értem. Ő egy olyan ember akin sosem lehetett kiigazodni nem, hogy az utóbbi időben. Ezer és ezer kérdés cikázik a fejemben pedig tudom, hogy Kyungil az egyetlen aki ezekre választ adhat.

Lehajtott fejjel kullogtam hazáig. Már hideg is volt és igencsak sötét így éjfélhez közeledve. Ránéztem eddig lenémított telefonomra ahol huszonnyolcszor szerepelt kedves vezetőnk neve ami azt jelenti most ideges...hurrá. Egyre kevesebb életkedvvel mentem haza hisz most még egy jó kis veszekedésre is számíthatok Kyungillal... Már azért kiabál ha másodjára nem veszi fel neki az ember nem majd még ezért a huszonnyolcért. Halkan osontam fel a lépcsőn inkább a liftet se kockáztattam meg hátha már alszik és így nem hallja, hogy hazaértem.
Tévedtem... Kyungil a bejárati ajtóban állt telefonját szorongatva aggodalmas tekintettel. Ahogy beléptem magához rántott és átölelt.
-Te kis hülye.-búgta nyakamba amitől megremegtek lábaim.
-Nem kiabálsz? Nem vagy dühös?-emeltem rá tekintetem.
-Nem kiabálok...de mérges vagyok. Ne hagyd, hogy aggódjak.
-Kyungil.-köszörültem meg torkomat.-Beszélnünk kell.
-Tudom.-fogott kézen és kezdett el húzni szobája felé.
Leült ágyára várakozva, hogy helyet foglaljak mellette de nem vitt a lábam. Ledermedtem az ajtóban bármennyire akartam nem mozdultak végtagjaim.
-Hogy értetted, hogy szeretnéd ha szeretnélek?-kezdtem bele halkan.
-Ahogy azt érteni lehet. Yijeong én nem azért csináltam azokat, hogy a rajongókat szórakoztassam.
-De akkor ha velem voltál miért változtál meg?-léptem kicsit közelebb.
-Nem voltam biztos, hogy te is így érzel.-hajtotta le fejét. Kedvem lett volna kínomban nevetni, hisz az egész szenvedés csak azért volt mert Kyungil vak.
Lassan állt fel ágyáról, megfontolt mozdulatokkal lépett elém. Egyre közelebb került a távolság pedig egyre gyorsabban szűnt meg köztünk. Finom mozdulatokkal hajolt ajkaimra. Pár másodperc volt az egész míg próbálta számat mozgásra bírni, de mikor rájött, hogy ez nem fog menni tarkójára simítva elhajolt.
-Bo...bocsánat én...-Nem hagytam befejezni. Erőszakosan kaptam párnái után egy szenvedélyes csókba invitálva amit készségesen viszonzott. Hosszú percekig faltuk egymást míg szétváltunk... szemei minden érzelmet tükröztek ami boldoggá tett hisz ebből tudtam...nem a műsor része volt.