Taehyun: -HÉÉ…HISZTIS MIT KERESEL AZ ÁGYAMBAN?!- a kedvenc reggeli ébresztőm…komolyan mondom ebben az emberben semmi emberség sincs, nem is tudom, hogy nevezhettem az előbb annak.
- Először is. – ültem fel és megdörzsöltem szembogaraimat, hogy valamilyen szinten nyitott szemmel rá tudjak nézni. – Ez nem a te ágyad. Másodszor felkelthettél volna kedvesebben is. - bújtam ki a takaró alól és indultam a konyha felé.
- De…- állított meg a hangja. – Miért aludtunk együtt?
- Ugye nem gondolod, hogy a saját szobámban a földön fogok aludni?!
- Nem, de ott a kanapé.
- Nem akartam magyarázkodni a csapatnak, de hála neked nem úszom meg. – csaptam rá az ajtót és mentem ki a konyhába, hogy főzzek annak a majomnak egy kávét.
Ahogy kiértem négy nyúzott arc várt rám, kínvallatás szempontjából. Tudtam, hogy nem úszhatom meg kérdésáradatukat, de azért nem számítottam arra, hogy már kora reggel megrohamoznak mindennel. Egyszer biztosan kicsinálom emiatt Kim Woobint.
- Mit keres itt? – kérdezte Mino, de nem foglalkoztam vele és teljes figyelmet szenteltem a kávéfőzőnek. – TAEHYUN. – ordított rám, amire akaratlanul is odakaptam a fejem. – MI A SZART KERES ITT AZ A SZÍNÉSZ?!
- Semmi közöd hozzá. – öntöttem ki a kávét egy bögrébe és indultam volna el vele, de Mino karom után kapott.
- Igenis sok közöm van hozzá.
- Mondj egyet a sok közül.
- Ez az én lakásom is.
- Ez senki lakása se. – rántottam ki szabad karom és indultam újra szobám felé.
Woobin: Lassan felkeltem és magamra aggattam a radiátoron száradó ruháimat...és akkor döbbentem rá, hogy egy szál boxerben vagyok...ami nem az enyém.
-NAM TAEHYUN.- ordítottam el magam. - Mégis mi a jó büdös francért van rajtam egy idegen boxerja? - trappoltam abba az irányba, ahol gondoltam, hogy találom.
- Mert a tied vizes volt... vagy vizes gatyába akartál aludni? Egyébként meg szívesen. - forgatta meg szemeit.
- Ne szívesenezz itt nekem, mert esküszöm...- haraptam el a mondat végét.
- Esküszöl mi? Megint megcs...- kezdett bele, de gyilkos szemekkel méregetve mordultam rá.
- Fogd be kurvára nem vagyok rád kíváncsi. - kaptam fel még cipőmet és hangos ajtócsapással jeleztem távozásom...
Remek alig várom a forgatást....
Taehyun: - Mit akartál neki mondani? – jelent meg közben Mino is.
- Semmit. – rohantam be a szobámban és magamra zártam az ajtót. Ehhez tényleg semmi köze nem volt.
Mivel ma csak délutánra kellett mennünk, úgy gondoltam visszafekszem egy kicsit és alszok még egy-két órát. Szükségem volt a pihenésre; az utóbbi napokban jobban elfáradtam, mint egy-két hónapos promóció során, pedig az se semmi, de ez. Ez a helyzet maga volt a káosz és nem akartam továbbra is ebben élni. Rendbe akartam tenni a dolgaimat és ehhez, most egy kis egyedüllétre volt szükségem.
- Hagyd Mino. – hallottam Seunghoon hangját. – Ma nem próbál velünk.
Amint hallottam a bejárati ajtó csukódását kimásztam az ágyból és telefonom után kutattam. Felhívtam a menedzserünket, hogy küldje át a rendező telefonszámát. Míg vártam pizsamámat valami lezser ruhára váltottam és újból telefonomat szorongattam. Idegesen topogtam a szobában mikor érkezik már meg a szám. Éppen hyung nevével szemeztem mikor is a készülék pityegve jelezte az általa küldött üzenetet. Egyből megnyitottam majd a számra kattantva tárcsáztam.
Remegő hanggal beszéltem. Izgultam. Sose kellett ilyet intéznem. Hyung mindig mindent elrendezett nekünk, de a mai nap kivétel volt. Ma egyedül csináltam mindent.
- Rendben. – el se hiszem, hogy ezt mondta. - Ma átvesszük azokat a jeleneteket, amikben nem szerepelsz. Viszont cserébe holnap ne késs el.
- Nem fogok. – mondtam most már magabiztosan majd elköszöntem és táskámat felkapva elindultam a srácok után.
Woobin: Hát ez nagyszerű... miért a hisztis? Miért nem más? Akár még egy őrült fan is jobb lett volna, de miért pont a hisztis ágyában kellett ébrednem?
Idegesen csörtettem ki az épületből és akkor tudatosult bennem, hogy fogalmam sincs hol lehet az autóm.
Frusztráltan húztam elő telefonom zsebemből és hívtam fel Jongsukot.
- Hol vagy?- szólt bele egyből köszönés nélkül.
- Értem tudnál jönni?- sóhajtottam fel majd megnéztem az épületre kiirt címet, hogy elmondhassam legjobb barátomnak.
- Sietek. - bontotta a vonalat. Nem tudtam mit csináljak hisz nem emlékszem semmire...az égvilágon semmire.
Elővettem egy szál cigarettát és már az első slukknál éreztem, hogy a távozó füsttel együtt feszültségem egy része is elhagy. Nagyjából a harmadik szálat szívtam mire JongSuk állt meg előttem és kivette kezemből a kis bűzrudat.
- Tudod, hogy utálom ha bagózol. - taposta el a csikkem.
- Tudod, hogy utálom ha elveszed. - kontrázok rá.
- Persze Woobin igazán nincs mit. Akarsz gyalog haza menni?- indult autója felé én pedig követtem őt.
- Mit kerestél egyáltalán ott?- kérdezte az utat figyelve.
- Nem emlékszem... elmentem inni és a következő, hogy a hisztis ágyában ébredtem...- sóhajtok fel, Jongsukból pedig kitör a nevetés.
Taehyun: Mielőtt kiléphettem volna az épületből láttam Woobint, amint éppen Jongsukkal beszélget.
- Szóval így állunk. – sóhajtottam egyet, majd nekiindultam, hogy minél hamarabb beérjek a YG-hoz. Szerencsémre a reggeli forgalom se fogott ki rajtam és elég hamar odaértem, így nem maradhattam le sokról. Amint leparkoltam az autóm, egyből rohantam a próbateremhez, de nem gondoltam volna, hogy ilyen meglepetésben lesz részem.
- Hol vannak a többiek? – kérdeztem az üresen kongó szobától, mintha a tükrök válaszolnának nekem. Csalódottan ültem le.
- Hát te? – kapcsolta fel Seungyoon a lámpát. – Nem a forgatáson kéne lenned?
- Kibírnak egy napot nélkülem. – próbáltam a menőt játszani, de ha őszinte akarok lenni a reggeli incidens után nem volt kedvem Woobin képét bámulni és a srácoknak is meg akartam mutatni, hogy még most is számíthatnak rám.
- Ohh a sztár színészt is lehet látni. – jött be Mino is. Nem értettem őt. Eddig minden rendben volt köztünk. Támogatott abban, amit csinálok, de most? Most rám se néz, kiakad mindenen és ami még rosszabb ha beszél is velem csak dühből teszi…
Woobin: Otthon frusztráltan dobtam le cuccaim az asztalra és csörtettem be egy szó nélkül a szobámba. Katasztrófa ez a pár nap és kezdek besokallni.
- Mesélj már. - lépett be Jongsuk az ajtón és vetette be magát mellém az ágyba.
- Mégis mit kellene mesélnem? Mondtam már, hogy semmire nem emlékszem ne idegesíts. - néztem rá szúrósan majd hátat fordítva neki fúrtam fejem a párnámba.
- Hívd fel a rendezőt, hogy én ma biztosan nem megyek be. - morogtam párnámba.
- Hülye vagy? Intézd magad. - vágott fejbe nyomatékosítva nem tetszését. - Ne legyél kislány Woobin... nem futhatsz el egy ilyen piti helyzet miatt.
- Hagyjál. Nincs neked jobb dolgod mint, hogy az anyámat játszd?- emeltem rá tekintetem majd vissza is zuhantam a párnák közé...
Taehyun: A próba, hogy is mondjam… nem éppen úgy zajlott, ahogyan gondoltam, hogy fog. Mino végig bunkó és lekezelő volt; és bár a többiek próbálták ezt kompenzálni, ők is fáradtak voltak és a végére felvették a rapper bunkó stílusát. Ha éppen egy hang nem volt a helyén, vagy a mozdulatban rontottam el magam pillantásukkal, vagy egy apró morgással fejezték ki nemtetszésüket.
- Végeztünk? – kérdeztem teljesen kifulladva. A leader bólintott egyet, ahogy a koreográfusunk is. Tudtam, hogy még maradnom kellene gyakorolni, de nem voltam hajlandó elviselni a társaságukat.
- Ami azt illeti…- szólalt meg a tánctanár, de mielőtt befejezhette volna, közbe vágtam.
- Majd később visszajövök…mikor már elviselik a társaságom. – mutattam végig a banda többi tagján, majd eltűntem és a teremtől jó messzire mentem. Szükségem volt egy kis levegőre és időre, hogy kiszellőztessem a fejem és megemésszem, amit ma kaptam a fiúktól.
Woobin: - Te tudod...- paskolta meg vállam majd magamra hagyott a szobámban gondolataimmal. Igazából tényleg megfordult a fejemben, hogy beteget jelentek, de Jongsuknak igaza van. Nem tehetem meg, hogy mindig elfutok a problémák elől.
Szitkozódva keltem fel, hogy emberivé varázsoljam magam majd elindultam a forgatásra barátommal együtt.
- Akkor ma főként a két főszereplő részeit vesszük át. - nézett rám jelentőségteljesen a rendező majd folytatta. - Ha ma minden oké holnap jöhetnek a mellékszálak. Adjatok bele mindent, ha kérhetem. - köszörülte meg torkát majd elfoglalta helyét.
-Hyung.- szólítottam meg mire rám kapta tekintetét. - És Taehyun?- néztem körbe mivel egyedül a kölyök hiányzott.
- Taehyun ma nem ért rá jönni, de holnap már itt lesz. - zárta le a témát. - Kezdjünk bele!
Taehyun: Ahogy kiértem az épületből egyből kocsiba pattantam és elindultam. Nem tudtam hova megyek csak kocsikáztam egy-két órát. Már jócskán besötétedett mikor úgy döntöttem, hogy leparkolok és inkább gyalog indulok tovább. Először kicsit ismeretlen volt a hely, majd pár perces séta után ismerőssé, barátiassá váltak a házak, az utcák…és az épület is, ami előtt hirtelen megálltam.
- Nem hiszem el…még akkor is ide jövök mikor nem szeretnék. – sóhajtottam egy nagyot majd hátat fordítottam és elindultam a másik irányba. Nem akartam a szabadnapot is a sátán közelébe tölteni…
- Héé hisztis...- ez az én szerencsém; gondoltam, majd a hang irányába fordultam. – Nem úgy volt, hogy te ma nem érsz rá?
- Mert nem is érek. – el akartam menni, mégis egy részem maradásra bírt és vártam Woobin megvető szavait.
Woobin: Még, hogy nem ér rá...pofám leszakad. Idegesen léptem elé majd vállánál fogva értem el, hogy szemembe nézzen.
- Ide figyelj hisztis. Jól szórakozol? Azt hiszed ez az egész egy szórakozás, ahova akkor jössz és mész mikor kedved tartja? Ha már elvállaltad csináld is meg...lehet nem nagy szerep, de felelőséggel tartozol érte!- sziszegtem el a végét.
- Nekem te nem fogod megmondani, hogy mikor hova menjek...- duzzogott.
- Azt mondod?- vonom fel szemöldököm kihívóan nézve rá.
- Igen azt!- jelenti ki határozottan. - Nem vagy te nekem senkim.
- Hát akkor gyere. - ragadtam csuklón és kezdtem az épület felé vonszolni.
- Elment az eszed? Mi a francot csinálsz?- kiabált rám én pedig megtorpantam és dühösen szinte már fújtatva néztem rá. - Megmondjuk a rendező hyungnak, hogy nem csinálod, keressen mást. Nem engedem, hogy elcseszd a filmemet....ha te nem majd más komolyan veszi...
Taehyun: - Woobin, kérlek… - szóltam a színésznek, ahogy beértünk az épületbe, de ő süketet játszva figyelmem kívül hagyott. - Legalább hallgass meg…Kérlek. - szinte már könyörögtem, de most az életem volt a cél.
- Három percet kapsz. – fordult felém és szemembe nézve figyelt. Képtelen voltam megszólalni, pillantása megbabonázott. – Ketyeg az óra hisztis. – figyelmeztetett.
- Nemcsak neked fontos ez. Nekem is. Minden munkám fontos, de a színészkedés különösen. Le akarom rombolni a felállított tévhitet. Jobbá akarok válni. Szeretném, ha ebben is elismernének…- a végére már a könnyeimmel küszködtem.
- Te most sírsz?
- Baszd meg Woobin. – ültem le a mögöttem lévő székre és a földet bámulva folytattam az egészet. – Tudod milyen rossz érzés mikor leszólják a munkádat? Mikor belekötnek mindenbe és elkönyvelnek szarnak?... „mert te énekes vagy, neked táncolnod kell, énekelned és szépen mosolyognod. Másra nem vagy jó, a színészkedést meg egyenes hanyagold.”…- próbáltam párat idézni a netről. - Szerinted milyen érzés mikor nap, mint nap ilyen kommentekkel találkozol? – néztem fel rá a kérdés végén, miközben kicsorduló könnyeimet próbáltam kezeimmel eltűntetni.
Woobin: -Te...te most tényleg sírsz?- döbbentem le és kissé meg is ijedtem. Nem akartam megríkatni csak kicsit ráijeszteni, hogy komolyabban vegye a munkáját és ne jelentsen beteget, mert épp nem akar látni.
-Taehyun...- guggoltam le elé, hogy lehorgasztott tekintetét rám emelje, de csak egyre szipogott én pedig ezzel egyidejűleg váltam egyre kétségbeesetté. Nem tudom kezelni, ha sírnak mellettem, képtelen vagyok bármit mondani. Egy darabig előtte guggolva figyeltem őt majd állánál fogva emeltem meg fejét, hogy szemébe nézhessek.
-Hé Taehyun, figyelj. - szinte suttogtam, benne pedig mintha egy pillanatra bent rekedt volna a levegő. - Sajnálom jó? Túlzásba estem oké? Csak ne sírj, kérlek.
- Te...a nevemen hívtál?- szipogott. - Nem hisztis vagy kölyök?- nézett rám hitetlenül miközben elapadtak könnyei én pedig csak aprót bólintottam. A következő tettére pedig nem voltam felkészülve...egyáltalán nem... nyakamba borult úgy indult meg újra könny áradata és hát mit tehettem; szinte széttárt karokkal hagytam és vártam, hogy megnyugodjon.
Taehyun: Sose gondoltam volna, hogy pont előtte fogok sírni. Azt meg pláne nem, hogy a karjaiba vetem magam, ezzel azt jelezve, hogy nyugtatásra van szükségem. Azt hiszem valami gáz van velem. Az még rendben van, hogy sírok. Nem először fordul elő, sőt kamerák előtt is elő-előbújtak a sós cseppek, de Woobin más. Ő nem egy kamera, nem a csapattársam, nem a rajongóm; Woobin a munkatársam, aki előtt sose akartam gyengének tűnni…
- Héé minden rendben? – kérdezte, majd lassan eltolt magától ezzel kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. Kezeimmel egyből arcomhoz kaptam és letöröltem könnyeimet.
- Mutathatok valamit?- nem tudom honnan jött ez az egész, de úgy éreztem bizonyítanom kell neki. Megmutatni, hogy nem csak egy hisztis kölyök vagyok.
Woobin: Mu..mutatni?- döbbentem le. - Mit?
- Csak gyere velem...kérlek. - nézett rám elesetten mire felsóhajtottam és egy aprót bólintottam.
Láttam a megkönnyebbültséget arcán majd egy apró mosolyt, aminek jelen helyzetben örültem, hisz ezek szerint nem fog újra sírva fakadni.
Kiindultunk az épületből és mivel ő gyalog jött az én autóm felé vettük az irányt.
- Vezethetek?- nézett rám nagyokat pislogva, amire elgondolkoztam de...
- Kizárt!- ráztam meg fejem.
- Most mért?- torpant meg .- Jól vezetek!
- Ja láttam a múltkor. - forgattam szemeim visszaidézve az első napot.
- Az baleset volt. - duzzogott mire egy hatalmas lemondó sóhaj kíséretében kezébe nyomtam a kocsikulcsot.
- Ha baja lesz megöllek!!
Taehyun: Mivel Woobin úgy tudta gyalog vagyok, - ami lényegében igaz is, hiszen elég messze parkoltam le a kocsit innen;- így az ő autója felé vettük az irányt. Hirtelen felindulásból kérdeztem meg először, hogy vezethetek-e, majd ahogy szóba került a kis koccanás már nem tudtam lemondani róla. Ebben is bizonyítani akartam, hogy nem vagyok balfék.
- Hova megyünk? – szólalt meg útközben az anyósülésen gubbasztó színész.
- Majd ha odaértünk meglátod. – válaszoltam, majd újra az útra összpontosítottam, hogy ne ismételjem meg a kis balesetem és Woobin életben hagyjon.
- Mit keresünk itt? – kérdezte, miután a kocsiból kiszállva megpillantotta a YG family otthonát.
- Majd meglátod. – dobtam oda a kocsikulcsot és elindultam az épületbe. Magabiztosan sétáltam a folyosókon, míg el nem értünk a gyakorló termekig.
Woobin: - Kissé megtorpantam, ahogy megállt a gyakorló terem előtt, hisz nem igazán értettem mit keresünk itt. Követtem mikor belépett az üres terembe és felkapcsolta a lámpákat.
- Még mindig nem értem mit keresek itt. - simítottam tarkómra.
- Én...én igazából..- kezdett bele, de nem igazán jöttek a szavak a szájára.
- Te igazából, mi? - vontam fel szemöldököm.
- Én...bizonyítani szeretnék. - hajtotta le fejét.
- Bizonyítani?? Mégis mit?- néztem rá egyre értetlenebbül.
- Hogy nem csak egy naplopó idol vagyok, amilyennek gondolsz. - nézett rám elesetten.
- Taehyun...én nem gondollak annak és amúgy is mit számít neked, hogy én mit gondolok rólad? - léptem egy kicsit távolabb hisz nem tudtam mit kezdeni a helyzettel...nem értem ezt a kölyköt, hogy egyáltalán miért foglalkozik a véleményemmel.
Taehyun: Magam se tudom miért csináltam, vagy csak szimplán nem akartam róla tudni; ezért figyelmen kívül hagyva kérdését megnyomtam a play gombot a számítógépen.
Ahogy felcsendült a lágy dallam becsukott szemmel kezdtem el énekelni. Tudtam, hogy szabályt szegek, hogyha a társaim tudomást szereznek erről lesz egy-két szavuk hozzám, vagy esetleg annyira megharagszanak, hogy szóra se méltatnak…Jelen pillanatban egy dolog izgatott. Tökéletesnek lenni.
A szám végeztével lassan nyitottam ki behunyt szemeimet és félve pillantottam Woobin felé. Kíváncsi voltam a véleményére, de képtelen voltam arcáról bármit is leolvasni, megszólalni meg az istenért se szólalt meg.
- Én… sajnálom. Nem kellett volna rád erőltetnem semmit. Hülye ötlet volt ez az egész. – próbáltam valahogy kivágni magam. Tudhattam volna, hogy az ilyen érzelmes számokkal csak még mélyebbre ásom magam.
Woobin: Ahogy reményekkel teli szemébe néztem miután végzett és láttam, hogy arra vár reagáljak végre valamit még inkább bennem rekedt minden szó. Nem azért mert nem akartam mondani semmit....egyszerűen nem tudtam. Az agyam teljesen leállt és csak próbálta feldolgozni az eseményeket.
-Én...sajnálom. Nem kellett volna rád erőltetnem semmit. Hülye ötlet volt ez az egész. - kezdett bele és láttam hamarosan újból eltörik az a bizonyos mécses. Lassan, szinte megsemmisülten készült kisétálni a teremből mire kissé észbe kaptam így még időben kaptam csuklója után, hogy visszahúzzam és szembe fordítsam magammal.
-Tae várj már. Én...köszönöm. jó? Ne kérj bocsánatot hisz nincs miért. Megkértél én bele egyeztem és jól tettem. Látom...érzem, hogy nem csak az-az elkényeztetett hisztis kölyök vagy mint aminek néha...többnyire… - kuncogtam fel. -…látlak. - engedtem meg egy szelíd mosolyt a végére. - Szóval köszönöm, hogy elhoztál és megmutattad...értékelem.
Taehyun: Felbátorodtam. Szavai önbizalommal és reménnyel töltöttek el. Arra ösztönöztek, hogy cselekedjek, hogy tegyem meg azt, amire most leginkább vágyok.
Csuklómat óvatosan húztam ki ujjai szorításából, majd arcához emelve finoman végigsimítottam álla vonalát. Woobin egy pillanatra teljesen lefagyott én meg kaptam az alkalmon és ajkaihoz érintettem sajátomat. Az egész nem tartott tovább pár másodpercnél és Woobin úgy lökött el magától, mintha leprás lennék.
- TE MÉGIS MI A JÓ BÜDÖS FRANCOT CSINÁLSZ?! – akadt ki teljesen.
- Csak azt, amit te tettél velem tegnap este. –válaszoltam a kelleténél kicsit arrogánsabban, majd fogtam magam és távoztam.
Woobin: Én...nem értem mi folyik itt. Mi volt ez a csók? Teljesem megőrült. És ami a legrosszabb, hogy azt érzem a hisztis megismerése óta én is kezdek bekattanni. És mégis miről beszél? Amit én tettem tegnap este? Mégis....mégis mi a jó élet történt tegnap?! Hogy hagyhat csak úgy itt egy ilyen mondat után?
Beszélnem kell vele...de ez után mégis mit mondhatnék? Meg igazából felkészülve se vagyok az esetleges válaszra. Holnap...holnap a forgatáson úgyis látnom kell, de nem tudom jobb lenne-e előbb beszélni vele...
Lassan nyúltam zsebembe, hogy előkotorjam telefonom majd Jongsukot tárcsázni kezdtem.
- Ments meg. Ölj meg vagy mondd vissza a szerepem. - nyüszítettem ahogy felvette amire hatalmas frusztrált sóhaj hagyta el száját..
- Már megint mi van?
Taehyun: Mivel az autómat a forgatási megbeszélések helyszínének közelében hagytam, így muszáj volt fuvart rendelnem magamnak.
- Úgy felszívódtál, azt hittük nem is jössz vissza. - támadott le Mino, amint beültem mellé az anyósülésre.
- Szerinted kinek a hibája?- kapcsoltam be az övem és vártam, hogy elinduljunk, de csapattársam még véletlenül se lépett a gázra. - Ne játsszuk ezt, nincs kedvem veled beszélni. Menjünk haza. Fáradt vagyok. - sóhajtottam egyet, majd az ablakon kezdtem el kifele bámulni, mintha az segítene abban, hogy az autó beinduljon.
- Taehyun, történt valami?
- Nagyon is jól tudod mi történt.
- Én nem a próbára gondoltam. – ugrotta volna át a rapper ezt a témát.
- Oh, hát persze. Mert az, hogy mindenki bunkó velem az nem számít. Taehyun úgyis erős, elbírja azt is, hogy rongyként tekintenek rá. Hát baszd meg Mino, NEM. – üvöltöttem az utolsó szót, majd egy mély lélegzetét vétel után halkabban folytattam . -Nem azért vagyok a csapat tagja, nem azért gürizek ennyit, hogy ezt kapjam vissza tőletek... - szálltam ki az autóból és visszamentem az épületbe. Valahogy most nem volt kedvem a dormban tölteni az éjszakát, nem volt kedvem a többiek jópofizni, egy levegőt szívni. Egyedül akartam lenni és erre a próbaterem tökéletes helynek bizonyult aznap este.
