Szeretném ha szeretnél.

A mindig mosolygós és vidám fiú most a földön összegörnyedve küzd belső démonjaival, de minél tovább küzd ellene a szörny annál jobban hatalmasodik el felette éreztetve, hogy nincs menekvés, nincs aki segítsen. Kénytelen beletörődni..hagyni, hogy lelkét feleméssze és érzéseit romokba döntse. A földön összegörnyedt test némán zokog egy-két nyikkanását is öklébe harapva próbálja tompítani hisz rajta kívül mindenki alszik már. Hol a padlót kaparja, hol mellkasába mar ezzel próbálva enyhíteni fájdalmát de az mégsem akar szűnni... Hisz az egyetlen kulcs a problémára az maga a probléma forrása.

                                                                     ~~~

- Yijeong kelj fel indulnunk kell.-kiabált az ajtó túl oldaláról Sihyoung. A fiú lassan tápászkodott fel a földről kiropogtatva fájó pontjait majd kilépett az ajtón, hogy a fürdő felé vehesse az irányt. Óvatosan lépett be a zuhany alá, hogy kitisztítsa sírástól még mindig ködös elméjét. Ahogy végig folyt a kissé hűvös víz minden porcikáján úgy kezdtek el emlékei is cikázni fejében amik újból és újból összezúzták már így is porban heverő szívét.
-Francba már.-nyögött fel elázott tincsei közé túrva,-Én ezt már nem bírom sokáig.-döntötte homlokát a bepárásodott üveg falnak így áztatva magát még hosszú percekig.
-Yijeong más is van rajtad kívül aki használná a fürdőt.-zökkentette ki önutálatából egy dühös számára mégis kellemes hang...a hang amit annyira szeretett.
Elzárta a zuhanyt majd csak hanyagul magára tekerve egy törölközőt csoszogott ki a fürdőből, még az sem érdekelte, hogy szinte felborította az előtte várakozó magas fiút.
-Neked meg mi bajod van?-nézett rá furcsán aggódó szemekkel Jaeho, de jelenleg ez se nagyon érdekelte csak egy váll rándítás mellett visszalépkedett menedéket nyújtó szobájába. Őszintén? Ő sem igazán tudta mi a pontos baja csak, hogy már nem bírja ezt a helyzetet. Azt érezte, hogy Kyungil játszik vele és az érzéseivel amivel biztos volt, hogy a fiú is tisztában van...hisz szinte vaknak kell lenni hozzá, de minimum teljesen érzelmi nullának, hogy ne vegye észre. És mi az ami teljesen kiverte a biztosítékot a fiúnál? Egyszerű... Kyungil a tegnapi fan találkozón teljesen tapadós volt a fiatalabbat ez mégsem zavarta egy cseppet sem. A félreérthető érintések a lelket olvasztó mosolyok és kedves szavak az autóban már teljesen eltűntek...hisz csak a műsor részei voltak. Az idősebb ahogy távolodtak a helyszínről úgy vált egyre mogorvábbá ami teljesen összetörte a fiú szívét.

Yijeong: 
Általában szeretem a fan találkozókat de a mait a hátam közepére sem kívánom. Itt állok mint egy hülye feszengve, hogy mit is csináljak. Ha távolságtartó és visszautasító vagyok a rajongóink tuti aggódni fognak amit én igazán nem szeretnék, de ha engedek Kyungilnak csak még jobban összetöri a szívem amit már nem biztos, hogy el tudok viselni. Távolabbról figyelem szép magas alakját ahogy nevetgél a többiekkel és szórakoztatja az embereket.
-Yijeong mi a baj?-jön oda Sihyoung halkan kérdezve rá, hogy mások ne hallják.
-Semmi csak fáradt vagyok.-füllentettem. Láttam rajta, hogy nem igazán hisz nekem, de nem firtatta tovább hisz most nagyon lehetőség sincs erre így csak végig simított hátamon és kicsit közelebb húzott magukhoz, hogy én ne vonhassam ki magam.
Kyungil egyre többször jött közel hozzám. Ölelgetett, szépen nézett rám és rengeteg félreérthető dolgot mondott velem kapcsolatban. A sok lány persze sikítozott és örült a fejének...én meg elvesztem a kettős érzésekben. Élveztem egyrészt a figyelmét és vele együtt minden tettét, de tudom mire hazaérünk ennek vége lesz. Előkerül a morcos, és kötekedő énje amit igazán utálok pláne, hogy leginkább csak velem szemben veszi elő.

Az autóban Jaeho és Dokyun között ültem szembe Kyungilékkal aki meglehetősen szúrósan nézett rám bár fogalmam sincs, hogy megint mit tettem...vagy épp mit nem.
Egyre nagyobbakat ásítoztam és laposakat pislogtam a következő pillanatban meg már Jaeho vállára borulva bóbiskoltam. Nem tudom mikor értünk haza éreztem, hogy valaki felemel de erőm nem volt hozzá, hogy meg is nézzem ki az.
Mikor felébredtem már az ágyamban feküdtem nyakig betakarva és....EGYSZÁL BOXERBEN?
-MÉGIS KI VETKŐZTETETT LE ÉS MIÉRT?-trappoltam ki a nappaliba ahol az egész bagázs épp valami zs kategóriás filmet nézett.
-Most mit pattogsz?-nézett rám a legszebb szempár.-Én voltam és azért, hogy ne koszosan feküdj az ágyadban. Szivesen.-meredt vissza semleges arccal a tv felé.
-Pff. Hülye.-adtam ki magamból puffogó hangokat felfújt pofazacskókkal és vissza mentem a szobámba, hogy fel vehessek valamit.
Vacsoránál egy háromszor akkora melegítőben és egy lezser pólóban ültem asztalhoz ezúttal nagyban téve rá, hogy tetszem e neki vagy sem.
-Srácok mivel holnap szabadok vagyunk mi lenne ha elmennénk valahova?-tette fel a kérdést Dokyun aminek alapból nagyon örülnék de jelenleg élni se nagyon van kedvem.
-Passzolom. Aludnom kell.-döntöttem fejem az asztallapnak egy fáradt sóhaj kíséretében.
-Én még nem fejeztem be a szöveget szóval ezt most én is passzolnám.-mondta a colos. Ha tehetném tiltakoznék és kiabálnék, ha ő itthon marad akkor én mégis csak megyek, de ehelyett csak némán szidom magam és mindent amit életemben elkövettem, hogy ezt érdemlem.
-Akkor csak mi megyünk srácok.-nézett össze a három fiú akiket a szabad hétvége gondolata igencsak feldobott.

Reggel halál kómásan félig csukott szemmel tapogatózva botorkáltam ki a fürdőig ahol valamibe beleakadtam így olyan arcost nyomtam előre a padlón, hogy szerintem öt emelettel lentebb is hallották. Megnéztem mi állta utamat és mikor megláttam, Kyungil szennyes kosarát ordítani kezdtem.
-SONG KYUNGIL HOGY AZ A... HOGY LUCIFER VINNE MAGÁVAL NYARALNI TE NYAVAJÁS. HÁT ITT VAN ENNEK A HELYE?-ültem fel törökülésbe és kezdtem simogatni fájó pontjaim. A medve barlangja felől morgások és enyhébb szitok szavak hallatszottak ami alapján én lehettem aki felkeltette de jelenleg ez nem izgat.
-Mi bajod?-igazgatta kócos tincseit két ásítás között. Csak egy alsógatya volt rajta így pár ütemet kihagyott a szívem mikor végig mértem...a látvány egyszerűen megunhatatlan. Kócos haja, szép izmos teste és halvány mosolya minden szót belém fagyasztott amit mondani akartam így csak tátogtam akár a partra vetett hal amin ő láthatóan jót szórakozott.
Oda jött mellém majd könyökömnél fogva felhúzott.
-Te szerencsétlen mit csinálsz már megint?-lépett közel.
-Én vagyok a szerencsétlen Kyungil? Te vagy az aki az út közepén hagyja a vackait.-forgatom szemeim majd hátat fordítva neki csapom be orra előtt a fürdő ajtót.
Jól esik fáradt lelkemnek a rám zúduló forró víz és mivel most a coloson kívül nincs itthon senki és ő is szöveget ír nem kell siessek. Legalább húsz percig áztatom magam mire kimászok...
Úgy döntöttem a mai nap lusta disznót játszok és semmit nem csinálok így levetettem magam a kanapéra és bekapcsoltam valami filmet.
-Yijeong!-kezdte kiabálni nevem.-Yijeong főzz valamit.-vetett le mellém magát kiskutya szemeket meresztve rám, korgó gyomrát simogatva. Bár nem akartam kedves lenni vele mégsem tudok nem foglalkozni kérésével így hangos sóhajjal ültem fel és indultam el a konyhába, hogy eleget tegyek vágyainak és megtöltsem éhes hasát. Ha ő kezdene neki akár csak egy szendvics elkészítésének lehet a fiúk már egy konyha nélküli lakásba jönnének haza...vagy egy kézfej nélküli leaderhez.
Már vagy negyed órája tüsténkedtem a konyhában mikor lecsapott rám.
-Mit főzöl?-karolta át derekam állát pedig vállamon támasztotta meg ezzel kisebb szívinfarktust okozva.
-Rizst meg...meg...-elakadtam. Egyszerűen ha a közelemben van nem tudok normálisan gondolkozni a beszédközpontom is felmondja a szolgálatot pláne így ha érzem meleg leheletét nyakamon.-csirkét.
Halkan bele kuncogott fülembe majd maga felé fordított, de nem engedett el.
-Miért csinálod ezt velem?-néztem megbabonázva szemeibe amik most furcsán csillogtak.
-Mit csinálok?-húzta szelíd mosolyra ajkát amire hatalmasat nyeltem.
-Ezt.., Egyik pillanatban ilyen...-egyre közelebb van. -Igen pontosan ilyen vagy... a következőben pedig ellenséges és bántó.-biggyesztettem le alsó ajkam. Ahogy rám nézett, amennyi érzelmet láttam a szemében már nem bírtam. Belenyomtam arcom mellkasába és én is átöleltem derekát.
-Én csak szeretném ha szeretnél.-suttogta majd fejem búbjára csókolt. Bennem akadt a levegő ma már nem tudom hanyadszor. Most ezt jól hallottam? Komolyan azt mondta amit gondolok vagy csak meggyötört elmém játszik velem? Mert ha igen ez egy nagyon rossz vicc. Nem merek ránézni egyenlőre még levegőt venni sem hátha elszalasztok valamit.
-Yijeong.-emeli fel államnál fogva fejem így kényszerítve, hogy szemébe nézzek.-Mért nem mondasz semmit?
-Mert...mert..nem tu..nem tudok.-lépek hátrébb hogy megszabadulhassak a mellkasomat  szorító érzéstől. Nem gondolkoztam...egyre távolabb és távolabb kerültem egészen míg menekülni kezdtem. Nekem most el kell mennem kiszellőztetni a fejem...teljesen összezavarodtam.
A közeli parkig sétáltam ott ültem ki egy padra és gondoltam át a mostanában történteket. Hogy érti, azt hogy csak szeretné ha szeretném? Hisz én szeretem őt nem látja? Ennyire vak lenne, hogy nem veszi észre? Pont én mondhatnám ezt... én vagyok akinek nap mint nap a lelkébe gázol. Ennyire ostoba? Vagy csak próbára tesz? Tényleg nem értem. Ő egy olyan ember akin sosem lehetett kiigazodni nem, hogy az utóbbi időben. Ezer és ezer kérdés cikázik a fejemben pedig tudom, hogy Kyungil az egyetlen aki ezekre választ adhat.

Lehajtott fejjel kullogtam hazáig. Már hideg is volt és igencsak sötét így éjfélhez közeledve. Ránéztem eddig lenémított telefonomra ahol huszonnyolcszor szerepelt kedves vezetőnk neve ami azt jelenti most ideges...hurrá. Egyre kevesebb életkedvvel mentem haza hisz most még egy jó kis veszekedésre is számíthatok Kyungillal... Már azért kiabál ha másodjára nem veszi fel neki az ember nem majd még ezért a huszonnyolcért. Halkan osontam fel a lépcsőn inkább a liftet se kockáztattam meg hátha már alszik és így nem hallja, hogy hazaértem.
Tévedtem... Kyungil a bejárati ajtóban állt telefonját szorongatva aggodalmas tekintettel. Ahogy beléptem magához rántott és átölelt.
-Te kis hülye.-búgta nyakamba amitől megremegtek lábaim.
-Nem kiabálsz? Nem vagy dühös?-emeltem rá tekintetem.
-Nem kiabálok...de mérges vagyok. Ne hagyd, hogy aggódjak.
-Kyungil.-köszörültem meg torkomat.-Beszélnünk kell.
-Tudom.-fogott kézen és kezdett el húzni szobája felé.
Leült ágyára várakozva, hogy helyet foglaljak mellette de nem vitt a lábam. Ledermedtem az ajtóban bármennyire akartam nem mozdultak végtagjaim.
-Hogy értetted, hogy szeretnéd ha szeretnélek?-kezdtem bele halkan.
-Ahogy azt érteni lehet. Yijeong én nem azért csináltam azokat, hogy a rajongókat szórakoztassam.
-De akkor ha velem voltál miért változtál meg?-léptem kicsit közelebb.
-Nem voltam biztos, hogy te is így érzel.-hajtotta le fejét. Kedvem lett volna kínomban nevetni, hisz az egész szenvedés csak azért volt mert Kyungil vak.
Lassan állt fel ágyáról, megfontolt mozdulatokkal lépett elém. Egyre közelebb került a távolság pedig egyre gyorsabban szűnt meg köztünk. Finom mozdulatokkal hajolt ajkaimra. Pár másodperc volt az egész míg próbálta számat mozgásra bírni, de mikor rájött, hogy ez nem fog menni tarkójára simítva elhajolt.
-Bo...bocsánat én...-Nem hagytam befejezni. Erőszakosan kaptam párnái után egy szenvedélyes csókba invitálva amit készségesen viszonzott. Hosszú percekig faltuk egymást míg szétváltunk... szemei minden érzelmet tükröztek ami boldoggá tett hisz ebből tudtam...nem a műsor része volt.

Te vagy az első...

-Yijeong, nem futhatsz már sokáig. Hidd el, egyszer úgyis elkapunk!!-hallottam még üldözőimet
mielőtt bevágódtam a sikátorban lévő egyetlen ajtón. Fújtatva sétáltam a pult felé és kértem egy italt. A zene ordított és mindenki egy emberként figyelt egy az asztalon vonagló alakot. A tömeg szinte felfalta tekintetével a fiatal férfit aki rájuk oda sem figyelve ringatta csípőjét a zene ritmusára.
-Chh. Micsoda magamutogató.-forgattam meg szemeim és lehúztam italom.
-Hmm. Érdekes.-kuncogott magába a pultos fickó.
-Mi olyan vicces öreg?-kérdeztem.
-Te vagy az első kölyök akit nem bűvölt el Kyungil.-mondta még mindig jót mosolyogva.
-Arra a magamutogató bohócra gondolsz?-hitetlenkedtem.
-Az a magamutogató bohóc épp most szúrt ki magának öcsi.-nevetett ismét.
-Fogd be vénember.-morogtam és az emlegetett felé néztem.
Mint aki csak erre várt megindult felém... Minden mozdulata kecses volt, járás közben is csak úgy ringatta csípőjét feszes bőrnadrágja és kigombolt fekete inge jól láthatóvá tette alakját, arcába omló  fürtjei pedig megadták azt a kisugárzást amitől talán egy pillanatra én is megadtam magam, de ezt gyorsan el is felejtettem és újból undor lett úrrá rajtam.
Mikor mellém ért átkarolta vállamat és kéjesen a fülembe suttogott.
-Tiéd a megtiszteltetés, hogy az éjszakád ezzel a csodás férfival töltsd.-hangjában olyan önbizalom csengett amilyet még soha életemben nem hallottam.
-Kössz inkább passzolom.-dobtam le kezét magamról.-buzi.-szinte köptem a szavakat majd felálltam és otthagytam.

_____________________________________________________

-Minho, mond csak te is láttad ezt?-kérdeztem teljesen ledöbbenve kedvenc csaposomtól.
-Igen láttam.-fojtotta el mosolyát bajsza alatt.
-Ilyen még sosem történt. Talán elveszett a vonzerőm? -estem kétségbe teljesen.
-Teljesen kétlem.-mosolyodott el.
-Hát akkor szia.-kezdtem rohanni a fiú után.

-Hééé állj már meg. Mi az, hogy inkább passzolod? Ne legyél szégyenlős.-hirtelen megállt és hátrafordult. Keresztbe tette mellkasán kezeit és felhúzott szemöldökkel szólalt meg.
-Hogy szégyenlős? Megőrültél te?-kezdett idegesen topogni egyik lábával nekem pedig elkerekedtek a szemeim...ha nem azért hát akkor mi lehet a baj?
-Akkor mivan? megjött a havid vagy mi bajod?
-Azt ne mondd, hogy én vagyok az első aki vissza utasít...láthatóan nem kezeled jól...
-De...képzeld igenis te vagy az első...és akkor mivan? soha... ismétlem SOHA nem fordult elő, hogy bárki után futottam volna...erre jön egy taknyos kis kölyök aki kikosaraz...-monológom nem hagyta befejezni, közelebb lépett és lekevert egyet.
-Mégis kit nevezel te taknyos kis kölyöknek? Viseld el, hogy nem kellesz és akadj le rólam.-teljesen megdöbbentem. A pofon miatt dühösnek kéne lennem, de...nem vagyok?! Úgy érzem az ütés után, hogy még jobban kell nekem ez a fiú, és ha bele döglök is egy éjszakára biztosan az enyém lesz... lehet nem most és lehet nem is holnap, de egyszer biztosan! Épp a nevét akartam megkérdezni...ami egy elég hirtelen váltás lett volna és ezer százalék, hogy nem is válaszolt volna de hirtelen két fura fazon rohant felénk és vették üldözőbe.
-Megvagy te kis rohadék. Yijeong mostmár nem menekülsz!-ordított az egyik fekete ruhás alak a következő másodpercben pedig már szinte hűlt helye se volt egyikőjüknek sem.
Meglepődtem ugyan, de sosem foglalkoztam mások dolgával... nem azért mert nem tudtam volna segíteni nekik...egyszerűen csak nem akartam. Nem érdekeltek az emberek sem a nyűgjeik. Ráadásul ezen a fiún látszik, hogy nem egy elveszett gyerek. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz baja és legalább a nevét is meg tudtam amit tudom, hogy önszántából sose mondott volna el.

'Yijeong...' ismételgettem magamban nevét, mintha ettől legalábbis bármi mást is megtudnék róla. Nem volt kedvem már vissza menni a klubba ezért haza indultam. Egyébként is kell a fenének, hogy kiderüljön, hogy az aznapi partnerem kikosarazott... Eldönteni sem tudom, hogy mérges vagy épp még eltökéltebb lettem-e.
Minden esetre nap végére teljesen egyedül kerültem ágyba, ki tudja mióta, de először.

Teljesen nyűgösen ébredtem és szinte elmerültem az önsajnálatban...és mind ez egy névhez volt köthető...Yijeong. Nem gondoltam, hogy ekkora foltot hagy ez a név büszkeségemen, de majd megőrültem a gondolattól. Folyamatosan ez kattog az agyamban. Az emberek többségének szinte azonnal elfelejtem a nevét legyen szó nőről vagy férfiról az mindegy. A mindennapos szex már szinte rutinná vált... lemegyek a klubba táncolok kicsit majd valakivel az oldalamon hazajövök. Olyan mint a fogmosás... a mindennapos rutin része. Mindenesetre engem megnyugtat ez az élet. Úgy gondolom, ha már ilyen adottságokkal lettem megáldva ki is kell használjam, hisz vétek lenne elpazarolni egy olyan férfit mint én vagyok.
Gondolatomból telefonom csengése szakított ki amit morogva húztam ki zsebemből rossz kedvem azonban azonnal eltűnt ahogy megláttam legjobb barátom nevét a kijelzőn.
-Hey bro.-szólt bele azonnal ahogy felvettem és hallottam hangján hatalmas vigyorát ami nekem is mosolyt csalt arcomra.-Mi a terv estére? Megöl az unalom ráadásul ez a nő kikészít.-sóhajt drámaian.
-Mondtam neked, hogy ne kezdj bele egy kapcsolatba... a nők idegesítőek.-nevetek fel, hisz én tényleg megmondtam neki mikor egy nap bejelentette, hogy előző esti partnere úgy tűnik a következő is lesz még egy darabig.
-Tudom, tudom tesó, de ennek a városnak épp elég egyetlen tökéletes hím ringyó, aki mint tudjuk te vagy.-nevet fel saját hülyeségén.
-Kösz a bókot. Jó tudni, hogy tökéletesnek tartasz.-nevetek majd folytatom.-Egyébként arra gondoltam lemehetnénk este a queen's-be. Minhonak úgyis kell a forgalom amit oda vonzunk.
-Ezt megbeszéltük. Akkor este.-zár le ennyivel és bontja is a vonalat.
Hát igen. Jaeho már régóta a legjobb barátom. Ő az egyetlen akiben száz százalékig megbízom és gyökeres része az életemnek. Emlékszem mikor kilenc évvel ezelőtt bepróbálkoztam az akkor még csak tizenöt éves fiúnál mikor lázadásból életében először leszökött egy klubba, én akkor voltam húsz. Viselkedése és külseje alapján őt is e körül határoltam be. Tisztán emlékszem, hogy fekete feszülős és combjánál szaggatott nadrágja jól megmutatta formás lábait, nála két számmal nagyobb trikója lezserül lógott rajta belátást biztosítva felsőteste apróbb pontjaira. Határozottan nem egy kamasz éveiben járó fiú látványát nyújtotta. Persze ahogy haladt az este kiderültek az apróbb mégis legkevésbé sem jelentéktelen infók így nem történt semmi mint ahogy azóta sem. Ő is sokáig élt úgy mint én és élvezte míg az a lány be nem került a képbe. Tudtommal nem komoly és még csak nem is szerelmes a lányba de, hogy az ő szavaival éljek "Egyszer fel kell nőni." 

Szekrényem előtt megálltam és mint mindig a tökéletes öltözéket kerestem a mai napra. Hosszas válogatás után egy szűk fehér nadrágot és egy hozzá passzoló kissé bővebb pólót választottam. Belőttem hajam felvettem néhány ékszert és ahogy megálltam a tükör előtt elégedett voltam mint mindig.
Kiléptem lakásomból a parkoló felé véve az irány, hogy életem egyetlen és igaz szerelmét használatba vegyem. A tűzvörös camaro amivel jártam sok irigy szem tulajdonosává tett az idő során amit én egyáltalán nem bántam. Szeretem ha irigyek rám az emberek hisz ez is azt bizonyítja, jobb vagyok mint ők. Igaz ezt sokban apámnak köszönhetem... Ő huszonhárom éves koromban elhunyt balesetben így most az örökségemből élek amit rám hagyott. Korea egyik nagy vállalatának vezérigazgatója volt ami halálával az én nyakamba hullott azonban én nem veszem ki részem úgy a dologból, ahogy azt ő mindig is tette. Imádta a munkáját szinte szerelmes volt abba amit csinált ami rólam nem túlzottan mondható el így inkább csak a haszon része az amit kiélvezek.

Céltalanul furikáztam amerre épp kedvem tartotta olyan környékekre is elkalandozva ahol még nem jártam és a szűk utcákon szinte alig tudtam haladni is böhöm szerelmemmel. Sorban gyújtottam a cigarettákat miközben agyaltam merre tovább. Épp nyúltam volna a következő szálért, de a doboz sajnos üresen kongott.
Egy helyes kisboltot láttam meg az utca végén. Leparkoltam majd elindultam az üzlet felé.
 A pult mögött háttal pakolt a polcon az eladó.
-Egy piros marlboro-t kérek.-levette a polcról és miután megfordult már adta is volna a kezembe de azt döbbenetében leejtette a földre, persze az én szám is tátva maradt. Nem tétováztam sokáig kezdeti sokkomat egy féloldalas vigyor váltotta fel.
-Hát ez könnyebb volt mint gondoltam.-vigyorogtam elégedetten.
-M-mi-micsoda?-dadogott.
-Megtalálnom téged.-mondtam és közelebb léptem hozzá.- Nézz rám. Nem ragyogok úgy, ahogy szoktam. Ez a te hibád úgyhogy kárpótolj!
-Nesze!-nyomta kezembe az előbb elejtett cigis dobozt.-Fizess és menj.-mondta idegesen.
-Mivan?-kerekedtek el szemeim.
-Jól hallottad. Feltartasz és egyébként is mi a jó francért lenne az én hibám?
-Mert felidegesítettél.
-Hogy mivan?-jött belőle egy hitetlen röhögés.-Te tényleg nem vagy normális! Akadj le rólam.
-Akkor gyere fel hozzám!
-Megőrültél? Tudod mit? Fogd a cigidet és tényleg húzz innen.-mutatott az ajtó felé majd elkezdett kitessékelni.
-Héé-héé most meg mi bajod?-fordultam vissza és lefogtam karját.
-Te tényleg tök hülye vagy.-fújta ki magát.-Halál komolyan gondolod, hogy beállítasz nekem ide azt mondod menjek fel hozzád és mint egy rajongó kislány futok is fel a lakásodra?
-Reménykedni azért szabad nem?-néztem rá nagy szemekkel de ő még mindig csak szúrós szemmel nézett rám. Hirtelen csilingelt az ajtón a csengő és egy idős néni sétált be rajta. Yijeong mintha én hirtelen megszűntem volna létezni kapta fejét a néni felé és illedelmesen megkérdezte miben segíthet, én pedig lefagyva tátogtam mint egy partra vetett hal.
-A fiatal embert nyugodtan szolgálja ki előbb.-mosolygott az idős hölgy mikor értetlen tekintetemre nézett.
-A fiatal ember már végzett.-nyugtatta a hölgyet.-A cigi a kezében másra pedig nem volt szüksége.-folytatta majd végleg semmibe vett.
Kimentem az üzletből és megálltam az ajtó mellett. Kibontottam a cigit és rágyújtottam úgy várva, hogy az idős hölgy kisétáljon onnan. Alig telt pár percbe míg kilépett és már a cigim is elégett így visszasétáltam ezzel még nagyobb dühöt varázsolva arra az édes pofira. Meg kell hagyni nagyon jól szórakoztam a helyzeten.
-Ugye most csak viccelsz?-jött a hitetlen kérdés.-Nem akarsz leszállni rólam? Miért csinálod ezt?
-Először is... Nem túl jó üzletpolitika kizavarni a vásárlót mielőtt az fizetett volna.-tettem le cigim árának a kétszeresét a pultra.-Másodszor... mert élvezem.-nevettem fel jóízűen.
-Menj dolgozni vagy piálj addig amíg akarsz. Vigyél fel valakit magadhoz, nem érdekel csak hagyjál békén.-támaszkodott a pultra.
-Épp ezt akarom.-néztem rá sejtelmesen amire egy értetlen tekintetet kaptam válaszul.
-Mit?
-Hát felvinni valakit magamhoz. Egész pontosan téged.-léptem közelebb és megtámaszkodtam vele szemben a pulton úgy, hogy alig néhány centi maradjon kettőnk között. Láttam rajta, hogy hirtelen megfagyott a vér az ereiben és egy pillanatra teljesen ledermedt.
-Szóval, még mindig nincs kedved velem tölteni az idődet?-suttogtam ajkára amitől egyből észhez tért. Úgy lökött el magától, hogy szinte mindketten legalább másfél méterrel hátrébb kerültünk eredeti helyzetünktől.
-Takarodj a közelemből!-ordított rám ahogy csak tudott.
Oké teljesen kiakasztottam. Úgy teszek ahogy kér...egyenlőre. Nem akarom már most az összes esélyem elbaszni hisz még nem végeztem. Minél jobban ellenkezik nekem annál nagyobb szükségem van rá.

____________________________________________________

Tényleg meg áll az eszem ettől az embertől. Mintha nem lenne elég problémám még egy pszichopata PlayBoy is a nyakamra mászik csak mert nem tetszett neki, hogy vissza utasítottam. Ha az, hogy férfi nem lenne elég ok arra, hogy vissza utasítsam, bunkóssága és hatalmas nagyképűsége már az. Ha meleg lennék és még tetszene is az a nyálas megjelenése sem kezdenék ki egy ekkora paraszttal.
Úgy feldühített, hogy szinte észre sem vettem, hogy múlik az idő... lassan ideje zárnom. A raktárból előszedtem a felmosót, hogy legalább kicsit fel takarítsam a boltot amihez valójában nekem nem sok közöm van csak besegítek a napokban. Egy barátom szüleié ez a hely ők viszont külföldre utaztak a héten így megkértek, hogy maradjak, cserében aludhatok a házukban addig. Mióta a behajtók üldöznek nem mehetek haza az otthonomnak nevezett lyukba így szinte minden éjjelt máshol töltök. A szüleim sok-sok évvel ezelőtt hagytak magamra szinte még gyerek voltam és az egyetlen amit maguk mögött hagytak egy hatalmas tartozás volt különböző uzsorások felé. Mai napig fogalmam sincs merre vannak de őszintén szólva nem is nagyon érdekel hisz aki behajtók kezei közt hagyja gyermekét egy szó nélkül nem érdemli meg, hogy bárkinek is hiányozzon. Lényegében azóta folyamatosan menekülök néha-néha próbálva törleszteni a végeláthatatlan összeget.

Sporttáskámmal vállamon megyek a szűk utcákon egyenlőre teljesen céltalanul. Barátom szülei ma már hazajöttek így náluk nem tudtam tovább maradni, annyi pénzem pedig nincsen, hogy motelba tudjak menni. Nem is figyeltem merre járok csak besétáltam egy bárba ha már aludni nem tudok hol legalább ne kelljen kint csatangolnom. Ismerős volt a hely de nem tulajdonítottam túl sok figyelmet ennek egészen amíg a pulthoz nem értem. Egy ismerős idősebb arc mosolygott rám a pult mögül ahogy kértem egy italt.
-A kivételes fiúcska vissza tért.-szökött vigyor arcára ahogy felismert.
-Basszus. Annyi bár van a környéken miért pont itt kellett kikötnöm?!-nyögtem fel tehetetlenül. Már épp fordultam volna sarkon, hogy új hely után nézzek mikor megakadt a szemem egy alakon. Teljesen testhez simuló nadrágja minden egyes porcikáját kirajzolta pólója már a földön hevert mellette. Haja most is tökéletesen van belőve mint előző két alkalommal mikor láttam. Épp egy lengén öltözött mégis baromi csinos lány ajkait falta és amit a tánc közben műveltek már szinte közszeméremsértésnek is minősülhetett volna. Hajánál fogva kicsit sem finoman döntötte hátra a lány fejét majd miután végig nyalt a kecses nyakon valamit a fülébe suttogott. Bár fogalmam sincs miről lehet szó a lány aprót bólintott és abban a másodpercben indultak meg a pult felé.
A csapos kivette a fiú dzsekijét a pult mögül, hogy kezébe adja így számomra egyértelművé vált, hogy távozni készülnek.
-Köszönöm Minho...-fordított volna hátat a lányt könyökénél húzva maga után de hirtelen elakadt. Hatalmas mosoly terült szét arcán.
-Hát meg gondoltad magad?-engedte el a lányt és teljesen figyelmen kívül hagyva sétált oda hozzám.
-Nem. Épp menni készültem.-forgattam meg szemem és elindultam...volna.
-Micsoda szerencse.-vigyorgott.-Én is.-fogta meg kezem majd döbbenetem kihasználva kulcsolta össze ujjaink és kezdett el terelgetni a kijárat felé. Még hallottam a lány bosszús szitkozódásait, de annyira sokkos állapotba kerültem, hogy nem tudtam foglalkozni vele. Ahogy kiértünk az utcára és megcsapott a kissé hűvösebb levegő tértem csak észhez.
-Elmondanád mégis mi a halált csinálsz már megint?-rángattam ki ujjai közül sajátjaimat.
-Persze. Hazamegyek.-nézett rám mintha ez tök egyértelmű lenne.
-Aha, de nem velem.-indultam az ellenkező irányba.
-Várj már.-futott utánam és maga felé fordított. -Mi bajod van velem?
Ugye most csak viccel velem ez az ember? Ezek után még képes megkérdezi mi a bajom vele?
-Vicces egy ember vagy te azt meg kell hagyni. Értem én...elutasítottalak ezért megkattantál. De tudod mit? Nem érdekel! Van nekem elég gondom egy gazdag pöcs nélkül is aki unalmában nem bír mit kezdeni magával. Lerí rólad és a puccos gönceidről, hogy egy ostoba elkényeztetett idióta voltál egész életedben ezért az egyetlen szórakozásod a nyomorult emberekkel szórakozni. Hát kösz nem kérek belőle.-ahogy ezt végig mondtam hátat fordítottam és ténylegesen elindultam. Talán sikerült ledöbbentenem vagy akár még az is előfordulhat, hogy észhez tért...bár az első valószínűbb, de nem jött és még csak nem is szólt utánam ami kissé meglepő de határozottan jó jelnek vettem.

Nem bírtam ki ezért mikor már tisztes távolságban voltam visszanéztem mit csinál. Egy pár pillanatig kutattam szemeimmel, hogy hol van de mikor észre vettem, hogy épp egy tűzpiros sport autóba száll be egy másik srác társaságában egyből minden rossz érzésem elszállt. Igen..talán kicsit lelkifurdalásom volt az miatt amiket mondtam, de ez a látvány egyből ki is ölte belőlem. Teljesen biztos voltam benne, hogy fél percébe sem telik míg talál valaki mást. Ráadásul autóját látva realizálódott bennem, hogy igazam volt vele kapcsolatban.

_________________________________________________________

Amennyire örültem annak, hogy megláttam a kölyköt most annyira vagyok ideges is. Fújtatva szállok be az autóba Jaeho társaságában és szinte azonnal beletaposok a gázba. Legjobb barátom már többször meg is jegyezte, hogy halál félelme van ha idegesen vezetek.
Nem elég, hogy az a taknyos kiosztott de zsinórban a második nap maradtam szex nélkül.
-Jaeho. Muszáj elmennünk máshová.-választ ugyan nem kaptam, de lemondó sóhaja beleegyezésnek minősül így második kedvenc helyem felé indultam el.

A pultnál kértem egy-egy piát...majd még egyet...és még egyet. Már nem is tudom hányadik kupica próbálta kikapcsolni agyamat mikor megláttam egy kecses alakot a táncoló tömegben vonaglani. Bár az arcát nem láttam fantasztikusan mozgatta testét amire nekem egyből beindult fantáziám. Lehúztam az utolsó pohár whiskymet és úgy indultam meg mai áldozatom felé. Formás combok és kerek fenék egy apró naciba bújtatva, sokat mutató dekoltázs fedte a gyönyörű idomokat hasát pedig szabadon hagyta sokak örömére. Hosszú barna haja csak úgy súrolta derekát miközben csípőjét mozgatta a zene ritmusára. Felvéve féloldalas mosolyom amivel eddig lányok és fiúk százait egyaránt sikerült elcsábítanom.
Mögé léptem és miközben fedetlen oldalára simítottam tenyerem, magamhoz húztam olyan közel, hogy mindent érezzen amit éreznie kellett. Épp, hogy hátrapillantott, gondolom ellenőrizni nem egy ocsmányság próbálja-e fölszedni, de ahogy meglátott csábos mosoly húzódott ajkaira és csípőjét az eddiginél is jobban ringatni kezdte. Nem tudom meddig táncoltunk, bár szokásomhoz híven nem túl sokáig. A mai lányok ha túl sokat törődik velük egy fiú a dolog előtt szinte már az esküvőt tervezik fejben...pedig nekem aztán semmi ilyesmi szándékom nincs épp ezért is kezdek fülébe duruzsolni rövid idő után.
-Mit szólnál ha az after party-t nálam tartanánk meg?-csókoltam nyakhajlatába, hogy képtelen legyen nemleges választ adni. Mint ilyenkor a többség csak egy apró bólintással jelezte beleegyezését. Megragadtam felkarjánál úgy húztam magam után a tömegben, hogy kijussunk a fülledt helyiségből. Egyetlen partneremet sem kézen fogva vezetem ki ennek bizony ésszerű oka van. Egyértelmű utalás, hogy bizony nem törődöm velük. Átmenetileg szükségem van testükre, de használat után elvesztem az érdeklődést. Pedig ez a lány próbálkozott igazán...de még, hogy. Egészen míg autómhoz értünk próbálta karjával belém csimpaszkodni mindazok ellenére, hogy látványosan hárítottam efféle közeledését.

Halk zihálás és hangos nyögések...forró bőre szinte perzsel. Ez a lány fantasztikus, mindezek ellenére mégsem tökéletes. Mindent pontosan tud, hogyan és miképp csináljon, az teljesen biztos, hogy sok tapasztalata van...rengeteg. Valahogy mégsem érzem azt a tökéletes kielégültséget amit éreznem kellene.
Kimerülten zuhant a párnák közé és szinte már azonnal aludt is. Próbált magához húzni, hogy aludjak vele de inkább ezt az alkalmat választottam óvatosan kimászni mellőle. Éjjeli szekrényemre tettem egy előre megírt cetlit és kulcsomat miszerint ha felkelt és megy a kulcsot dobja a postaládába.
Nem az otthonomba vittem csak az erre a célra kialakított kéjlakba. Hülye lennék felvinni őket lakásomra, hogy aztán a végén valamelyik a nyakamon ragadjon. Szerintem Jaehon kívül még senki nem jöhetett fel hozzám.

-Hello édes.-lépek be szobámban ahol legjobb barátom az ágyam közepén trónol.-Mi szél hozott?-vigyorgok hisz látom teljesen ideges.
-Te köcsög. Azért szólhattál volna, hogy lelépsz és nekem taxit kell hívjak.-forgatta szemeim majd hozzám vágott egy párnát.
-Na cica ne legyél ilyen harcias.-folytatom idegesítését.
-Remélem megérte.-morgott orra alatt karba tett kézzel. Néha olyan tud lenni mint egy öt éves gyerek akitől elvették a kedvenc játékát...de aranyos.
-Elment.-zártam volna le a csajról való beszélgetést.
-Legalább a száma megvan?-kérdezte mintha legalábbis nem kilenc éve ismerne.
-Hogyne... a kezét is megkértem. Hülye vagy? A nevét se tudom nem, hogy a számát.-forgattam szemem majd levetettem magam mellé az ágyba.-Hulla vagyok.

______________________________________________________

Legalább három órája csavargok céltalanul már nem is igazán tudom, hogy hol vagyok. Egyre fáradtabb vagyok az időt sem tudom ugyanis telefonom akkumulátora megadta magát. Halk sóhajjal ereszkedem le egy fal tövében az sem érdekel, hogy időközben az eső is csöpögni kezdett.
Kissé talán el bóbiskoltam ami nagy felelőtlenség volt.
-Te kis szarházi.-rántott fel dzsekimnél egy ismerős alak akivel a legkevésbé sem akartam találkozni. A következő mozdulatával lekevert egyet...majd még egyet és még egyet míg össze nem rogytam a földön.
-Három napod van fizetni különben kétlem, hogy a következő után újból felállsz.-köpött egyet elém majd gúnyos mosollyal arcán hátat fordított és elment.
Fájdalmas nyögésekkel és a számban terjedő fémes íz kíséretében tornáztam magam ülő helyzetbe és próbáltam kissé összeszedni magam.
-Hé jól vagy?-szaladt oda hozzám egy velem nagyjából egy korú fiú. -Hívjak mentőt?-guggolt le mellém.
-Nem kell jól vagyok. Csak kérlek segíts felállni.-motyogtam el a végét. Nem szeretek segítséget kérni de attól tartok ha egyedül próbálnám meg elájulnék. Óvatosan fogott meg karomnál úgy segített felhúzni a földről és mielőtt újból visszaestem volna karomat áthúzta válla fölött így próbálva támaszom lenni.
-Köszönöm.-hálálkodtam az idegennek.-Egyébként Yijeong vagyok.-engedtem meg egy keserű mosolyt amit még szám vérzése engedett.
-Jaeho.-viszonozta mosolyomat.-Hazaviszlek, merre laksz?-nézett rám én meg hirtelen nem tudtam mit válaszolni.
-Hát... itt is ott is. Jelenleg itt.-mutattam a fal tövébe ahol az éjszakámat töltöttem. Láttam arcán, hogy elszörnyedt egy kissé, de hangot nem adott ennek amiért igazán hálás voltam.
-Akkor gyere velem. Egy utcányira lakik ide egy barátom biztosan megengedi, hogy lepihenj nála.-indult el engem támogatva maga mellett.
-Erre igazán nincs szükség.-kezdtem volna tiltakozni, de közbe vágott.
-Nem kérdés volt. Nem hagylak itt ilyen állapotban.-zárta le ennyivel. Valóban nem volt messze célunk de még az állam is leesett, ahogy a hatalmas épületbe léptünk. Portás az ajtóban és már maga az előtér nagyon puccos volt. A lift akkora mint talán még a szobám sem volt sohasem. A legfelső emeletre mentünk ahol már az állam a földet súrolta nem még mikor beléptünk a hatalmas lakásba. Minden láthatóan vadonatúj és feltehetően méreg drága. Középen a nappali amiből hirtelen meg sem tudtam számolni hány szoba nyílt. A lakás tulaja sehol nem volt, de kíváncsi lettem miféle ember teheti meg, hogy ekkora luxusban éljen. A fiú a kanapé felé kezdett terelgetni, hogy leültessen majd elindult valószínűleg a konyhába vette az irányt és eltűnt. Ezt az időt kihasználva jobban körül néztem, hogy megfigyelhessem az apróbb részleteket. A falak halvány bézs színben pompáztak a bútorok a kanapé, de még a tv is passzolt egymáshoz semmi nem lógott ki a sorból.
-Jaeho te vagy az?-hallottam meg egy hangot ami kissé ismerősen csengett majd az egyik ajtó mögül derekára tekert törülközővel lépett ki az az ember akit soha többé nem akartam látni. Arca lefagyott azt hiszem egyáltalán nem érti mi az ami történik, de már én is kezdem elveszteni a fonalat. Komolyan ennyire utálnak engem odafent? Nem elég, hogy megvertek még sikeresen pont ennek a dísz buzinak a haverja kellett, hogy rám találjon. Remek... nem is lehet jobb a napom.
-Te mit keresel itt?-nézett rám furcsán nem igazán értve a helyzetet. - És az mi történt veled?-jött közelebb.
-A barátod hozott ide, de azt hiszem hülyeség volt jobb ha megyek.-álltam fel de vállamnál fogva visszanyomott a kanapéra.

____________________________________________________________

Igazán furcsa a helyzet. Nem azt mondom, hogy nem örülök mert akkor hazudnék, de nem gondoltam, hogy ilyen állapotban fogom legközelebb látni a kölyköt. Nem zavartatva magam, hogy egy törölközőben vagyok öltem le mellé és kezdtem fürkészni arcát.
-Jól helyben hagytak.-jegyeztem meg és végig simítottam az egyik seben szeme alatt mire ellökte kezemet.
-Ne érj hozzám!-nézett olyan szúrósan ahogy csak tudott.-És öltözz fel.
-Nézzenek oda milyen ellenséges valaki.-álltam fel mellőle és odasétáltam a szekrényhez. Elővettem egy melegítőt meg egy trikót és ledobtam magamról az egyetlen anyagot ami eddig takart. Hátranéztem mire zavartan kapta el tekintetét ami mosolyt csalt arcomra. Belebújtam ruháimba majd visszasétáltam hozzá.
-Kérsz valamit?-néztem szemeibe ami még mindig kissé zavartan csillogott.
-Jeget...kérlek. Be fog dagadni a szám.-hajtotta le fejét megérintve az említett területet. Nem válaszoltam csak elindultam a konyha felé ahol épp legjobb barátom főzött kávét.
Mellé sétáltam és vállára tettem kezem. -Haver hálám üldözni fog.-sóhajtottam fel majd értetlen arcára pillantva magyarázatot adtam. -Ez a srác az akit mondtam neked. Aki vissza utasított.-léptem a hűtő elé, hogy a jég adagolóból egy konyharuhába csavarhassam.
-Akkor asszem' én megyek. Sok sikert tesó.-veregetett hátba és magamra hagyott. Még hallottam magyarázni a kölyöknek, hogy én majd vigyázok rá de neki rohannia kell és már hallottam is a bejárati ajtó csattanását. Összeszedtem mindent amire szükség lehet és visszasétáltam a feszülten ücsörgő sráchoz.
-Én tényleg megyek.-állt fel, de olyan szúrósan néztem rá, hogy egyből vissza helyezte hátsófelét az ülőalkalmatosságra.
-Ilyen fejjel? Lekezeljük és hazaviszlek.-ültem le mellé és szája sarkára nyomtam óvatosan a jeget.-Ezt tartsd itt.-nyomtam rá kezét és kezembe vettem a krémet. Szeme alatti horzsolásait kezdtem bekenni és éreztem, hogy szinte megfagyott a levegő. Lélegzetét visszatartva várta, hogy essünk túl ezen a macerán és végre elmehessen innen.
Néha felszisszent mikor kissé erősebben húztam rajta végig ujjaim, de próbáltam minél óvatosabb lenni.
-Nem értelek.-szólalt meg hosszú percek után először mire rákaptam tekintetem.
-Hogy érted?-néztem rá kérdőn.
-Eddig egy világi paraszt voltál...Most meg kedves vagy velem. Miért?
-Ez hízelgő.-nevettem fel.-Nem lehetnek jó pillanataim?-vontam fel szemöldököm majd hajába borzoltam és felálltam mellőle. -Kész vagyunk. Gyere hazaviszlek.

Az autóban ülve vártam, hogy útba igazítson ami eléggé bizonytalan volt. Hirtelen kiabált rám, hogy álljak meg és én úgy tettem ahogy kérte.
-De hiszen ez egy motel.-néztem a mellettünk lévő igencsak lepukkant épületre.
-Igen. És?-nézett még vissza a lehúzott ablakból.
-Miért ide jöttünk?
-Mert jelenleg máshova nem tudok menni. De ez téged ne érdekeljen. Köszönöm az eddigieket, de továbbra sem bírlak.-fordult sarkon és az épület felé vette az irányt.
Hát ha így állunk akkor tényleg nem érdekel. Nem fogom magam egy éretlen kölyök miatt idegesíteni. Szinte tövig taposva a gázba mentem hazáig ott pedig csak bevetettem magam a tv elé. Félig meddig bealudtam, de valami végig idegesített. Akárhogy erőlködtem nem tudtam kiverni a srácot a fejemből... Idegesen ültem fel ágyamban és próbáltam lebeszélni magam arról amit tenni készülök.

-Jaeho mondd, hogy hülye vagyok kérlek.-nyögtem bele feszülten telefonomba.
-Örömmel. Hülye vagy Kyungil.-hallottam hangján, hogy vigyorog. -Most épp miért?
-El akarok menni érte.-sóhajtottam fel.-Kiraktam annál az átkozott, gusztustalan motelnál és most idegesít, hogy ott van.
-Miért csak nem érdekel?-hallottam hangján, hogy tényleg meg leptem.
-Nem tudom... talán...igen. Érdekel basszus még a hülye nevét is megjegyeztem.-döntöttem fejem a párnák közé mire a telefonból hangos nevetést hallottam.
-Akkor mire vársz még? Indulj már.-mondta ellentmondást nem tűrően és rám csapta a telefont mielőtt ellenkezhettem volna.

____________________________________________________________

Hangos dörömbölés hallatszott az ajtón és hirtelen kirázott a hideg. Csak egy éjjelre akartam itt maradni hisz tárcám többet nem enged, de ha még így is megtaláltak nekem annyi. Óvatosan lépkedtem az ajtóhoz, hogy ne hallják, hogy van itt valaki úgy néztem ki a kulcs lyukon.
Nem láttam az illető arcát csak, hogy feltehetőleg méreg drága cipőt és nadrágot viselt ebből pedig egyből tudtam, hogy nem a behajtók azok. Idegesen csaptam ki az ajtót szinte orrba vágva az előtte ácsorgót.
-Mit akarsz?-kérdeztem karba tett kézzel.
-Csak ajánlatot teszek. Nem tudom ki az aki elől bujkálsz, de nálam maradhatsz. Nem akarom, hogy az utcán vagy egy ilyen ocsmány motelban fagyoskodj.
-Felejtsd el!-vágtam rá egyből annak ellenére, hogy igazán csábító a gondolat, hogy abban a hatalmas lakásban legyek legalább pár napot amíg össze szedem magamat. -Amúgy is tudom mit vársz cserébe és csak közlöm, hogy a gondolat is taszít.
-Megígérem, hogy nem zaklatlak. Még külön szobát is kapsz... kulcsot hozzá és addig maradsz amíg akarsz. Nem várok semmit csak segíteni akarok.-esküdözött és valahogy láttam rajta, hogy igazat mond. Azt hiszem kissé félre ismertem és valójában nem akkora tahó mint aminek kinéz. Mármint tahó... de nem akkora mint elsőre gondolja az ember.
-Pár nap!-szögezem le.-Csak amíg kitalálok valami mást és tényleg még csak nem is kell hozzád szóljak ha nem akarok igaz?
-Ha ezt szeretnéd akkor igen.-sétál be a szobába és vállára veszi sporttáskámat.
Lent a portánál kifizeti azt a pár órát amit itt töltöttem majd bedobta az autójába táskám és elindultunk.
-Mivel foglalkozol?-nyögtem ki az első dolgot ami megtörte a csendet a 'haza' vezető úton.-Mármint érted. Ilyen fiatalon mégis, hogy van ennyi pénzed?-látom, hogy fél szemmel engem figyel és jót mosolyog miközben félig-meddig az útra koncentrál.
-Te aztán nem kertelsz kölyök.-kuncog magában.-Egyébként huszonkilenc évesen nem hiszem, hogy annyira fiatal lennék.-mondja elégedettséggel hangjában nekem pedig kikerekednek szemeim.
-Mi a halál?! Te huszonkilenc éves vagy? Tök durva.-mondom a végét már sokkal inkább magamnak mint neki. Bár a kérdésemre választ nem kaptam nem firtattam tovább.
Egész hamar lakásához értünk és mostmár kissé jobban ismerve a járást indultunk meg felfelé.
-Ez a szoba megfelel?-tárt ki előttem egy ajtót ami egy hatalmas hálót rejtett egy legalább négy főnek elegendő ággyal a közepén és két hatalmas szekrénnyel.
-Igen. Köszönöm szépen.
-Akkor pakolj ki rendelek valami ebédet, gondolom éhes vagy.-hagyott magamra, nem mintha azt a néhány ruhát olyan sok időbe telne áttenni a szekrénybe.
Kiléptem a nappaliba és nagyjából körbenéztem, hogy mit merre találok. A konyhában Kyungilt láttam támaszkodni a pultnak és bőszen keresgélt valamit.
-Jó, hogy jössz. Mit ennél?-néz rám kérdő tekintettel.
-Nekem mindegy. Akár főzhetek is valamit.-vonom meg vállam.
-Tudsz főzni?-vonja fel szemöldökét mintha olyat mondtam volna ami lehetetlen.
-Egy kicsit igen. Egyedül éltem szinte egész életemben. Kénytelen voltam megtanulni.-sétálok a hűtő elé, hogy megnézzem miből gazdálkodhatok.
-De mondd meg nekem... ha te nem tudsz főzni minek van ennyi minden a hűtőben?-nevetek fel ahogy a nyers alapanyagokra nézek mire ő csak vállát rántja meg.
-Ha nincs kedvem rendelni a bejárónőm szokott főzni.
-Neked olyanod is van?-formálok O betűt a számmal.-Bár mért lepődök meg... talán az furcsább lenne ha nem lenne.-forgatom szemeim.

_______________________________________________________________

Lassan három hét eltelt azóta, hogy Yijeong beköltözött hozzám én pedig azóta furcsán sokat mosolygok. Bár a dolgok hasonlóan mennek mint ez előtt mégis minden gyökeresen megváltozott. Az utóbbi egy hétben alig mentem bulizni és még Minho is megjegyezte, hogy mivel csak két naponta megyek már kezdenek az emberek hiányolni...de ami a legjobb az egészben, hogy ez engem egy kicsit sem érdekel. Igaz, hogy két nappal ezelőtt is hazavittem a kéj lakba két lányt is, sőt egyik nap a bárban egy srácot is megfűztem, hogy töltse velem az éjszakáját mégis ez hozzám képest jelentős csökkenés és ami a legrosszabb az egészben egyre kevesebb örömöt is nyújtanak. Nem tudom, hogy a minőség romlott vagy az én fejemben van-e valami gáz. Jaeho azt mondja, hogy teljesen kicseréltek mióta közöm van ahhoz a fiúhoz és, hogy azóta vele is sokkal kedvesebb vagyok. A legdurvább, hogy péntek este nem a bárba készülve csinosítottam magam hanem, hogy megismerjem legjobb barátom nőjét... Azt a nőt aki elrontotta Jaehot és monogámiára kényszerítette. A hideg futkos még mindig a hátamon a gondolattól, de ha legjobb barátomnak ez fontos hát állok elébe. Azért mondjuk kipróbálnám a csajt, hogy mit tudhat amivel ilyen drasztikus változásokat sikerült elérnie. Mivel a kölyök és Jaeho igencsak összebarátkoztak az utóbbi hetekben így a találkozón ő is részt vett és sikeresen mindenkit elbűvölt...engem is. Nem tudom mikor kezdtem el ennyire aranyosnak látni, de teljesen megváltoztak a gondolataim vele kapcsolatban. Minél több időt vagyok vele azt érzem, hogy még nagyon sokat akarok és ami őt illeti... Azt hiszem kezd ő is nyitni felém. Az első héten egy légtérben sem volt hajlandó tartózkodni velem, ha hozzászóltam inkább szobájába vonult és magára zárta azt... Aztán elmentek valahova egyik este Jaehoval és onnantól mintha elkezdett volna nyitni felém egy egészen kicsit. Nem tudom mit mondhatott neki az a marha, de tuti, hogy hatásos volt.

-Yijeong kérdezhetek valamit?-kérdeztem mikor épp a tv előtt gubbasztottunk valami hülye vígjáték előtt.
-Hmm?-kapta rám fáradt szemeit.
-Mi az oka, hogy szóba állsz velem?-tértem egyből a témára.
-Nem tudom.-rántotta meg vállát és újból a tv-t kezdte bámulni.-Azt hiszem tényleg jobb vagy mint aminek mutatod magad.
-Mért minek látszom?-kérdezem őszintén, ugyanis eddig sosem érdekelt, hogy milyennek látnak így nem is beszéltem róla senkivel.
-Egy újgazdag tahónak aki senkivel és semmivel nem törődik önmagán kívül. De rájöttem, hogy nem ilyen vagy. Az, hogy itt lehetek, hogy gondoskodsz rólam és, hogy betartod amit ígértél bizonyítja, hogy tévedtem veled kapcsolatban.-dőlt el a kanapén feje pedig a combom mellett landolt. Egy picit még mocorgott majd a következő pillanatban már csak hangos szuszogása volt amit hallani lehetett.
-Csak az láthatja aki kiérdemli.-simítottam hajába majd ráterítettem a takarót ami mellettem volt.

________________________________________________________________

A kanapén ébredtem és törölgetni kezdtem szemeim hatalmas ásítások közepette. Nem tudom pontosan mikor aludhattam el, de még emlékszem, hogy Kyungillal beszélgettünk. Furcsa mennyire megszoktam, hogy mellettem van pont az az ember akinek pár hete még a létezésétől is a hideg kirázott. Mégis életemben talán ő az első aki bármiféle érdeklődést mutat felém és ez jól esik. Egy olyan gyerek mindig is tartozni akar valahova, akit még a saját szülei is magára hagynak és bár nem használhatom ki Kyungil jószívűségét örökké és tényleg változtatni kell a jelenlegi helyzeten...szeretek mellette lenni.

-Beszélnünk kell.-mondtam ahogy ő is előmászott szobájából. Értetlen fejjel sétált közelebb és leült a kanapéra egy biccentéssel köszönve meg a kávét amit kezébe nyomtam.
-Miről?-nyújtózkodott és próbálta megigazgatni össze-vissza álló tincseit.
-Azóta gondolkozom, hogy felébredtem, de azt hiszem ideje kiköltöznöm.-hajtottam le fejem ugyanis nem akartam látni, hogy mi a reakciója. Hirtelen állt fel és lépett teljesen elém, államat megemelte úgy nézett rám fürkésző tekintettel.
-Mi a bajod? Valami nem jó? Esetleg nem érzed itt jól magad? És amúgy is hová mennél?-kérdezte még mindig államat tartva, hogy véletlenül se nézhessek máshová.
-Erről szó sincs, én csak...csak nem akarok zavarni. Nem tudom neked ezt a rengeteg mindent meghálálni amit tettél eddig értem. Pénzem sincs, hogy mindent vissza fizessek és ez...
-Nem érdekel.-vágott szavamba.-Nekem van pénzem és az épp elég hála, hogy itt vagy. Nekem épp elég, ha jól érzed itt magad az összes többi nem lényeg.-igazán megleptek szavai, hisz nem gondoltam, hogy valaha ilyet fog mondani.
-Azt hittem idővel csak nyűg leszek. Egy nyűg aki miatt az egész életed felfordult és nem élhetsz úgy mint az előtt.-léptem kissé hátrébb. Csuklómnál fogva húzott magához és átölelt. Mióta itt vagyok először ért hozzám eddig tartotta magát ígéretéhez híven...most viszont, nem zavart. Nem volt tolakodó sem erőszakos így viszonoztam azt.
-Tudod nem bánom. Nem bánom ha nem járok minden nap bulizni és azt sem, hogy nincs napi partnerem. Örülök, hogy itt vagy.-szorított jobban magához és hajamba futtatta ujjait. Érdekes de még ez sem zavart. Olyan volt mintha ujjai mentén gyenge bizsergés érne...kifejezetten kellemes.
-Mi változott?-tolt annyival hátrébb, hogy szemeimbe nézhessen. Hirtelen nem tudtam mire céloz így folytatta.-Eddig undorodtál.
-Te vagy az első aki foglalkozik velem, akit érdeklek egy kicsit is. Azt hiszem megkedveltelek. Nem vagyok beléd szerelmes, de úgy érzem kedvellek.-mosolyogtam rá amit ő boldogan viszonzott.
-Nekem te vagy az első aki nemet mondott...te vagy az első aki érdekel...azt hiszem te vagy az első szerelmem.-hajolt ajkaimra, hogy egy finom csókot adjon rájuk. Nem löktem el, nem is háborogtam szimplán hagytam, hogy megtörténjen. - Mostantól legyünk egymásnak elsők. 

Just a simply talk 3.rész

Taehyun: -HÉÉ…HISZTIS MIT KERESEL AZ ÁGYAMBAN?!- a kedvenc reggeli ébresztőm…komolyan mondom ebben az emberben semmi  emberség sincs, nem is tudom, hogy nevezhettem az előbb annak.

- Először is. – ültem fel és megdörzsöltem szembogaraimat, hogy valamilyen szinten nyitott szemmel rá tudjak nézni. – Ez nem a te ágyad. Másodszor felkelthettél volna kedvesebben is. -  bújtam ki a takaró alól és indultam a konyha felé.

- De…- állított meg a hangja. – Miért aludtunk együtt?

- Ugye nem gondolod, hogy a saját szobámban a földön fogok aludni?!

- Nem, de ott a kanapé.

- Nem akartam magyarázkodni a csapatnak, de hála neked nem úszom meg. – csaptam rá az ajtót és mentem ki a konyhába, hogy főzzek annak a majomnak egy kávét.

Ahogy kiértem négy nyúzott arc várt rám, kínvallatás szempontjából. Tudtam, hogy nem úszhatom meg kérdésáradatukat, de azért nem számítottam arra, hogy már kora reggel megrohamoznak mindennel. Egyszer biztosan kicsinálom emiatt Kim Woobint.

- Mit keres itt? – kérdezte Mino, de nem foglalkoztam vele és teljes figyelmet szenteltem a kávéfőzőnek. – TAEHYUN. – ordított rám, amire akaratlanul is odakaptam a fejem. – MI A SZART KERES ITT AZ A SZÍNÉSZ?!

- Semmi közöd hozzá. – öntöttem ki a kávét egy bögrébe és indultam volna el vele, de Mino karom után kapott.

- Igenis sok közöm van hozzá.

- Mondj egyet a sok közül.

- Ez az én lakásom is.

- Ez senki lakása se. – rántottam ki szabad karom és indultam újra szobám felé.

Woobin: Lassan felkeltem és magamra aggattam a radiátoron száradó ruháimat...és akkor döbbentem rá, hogy egy szál boxerben vagyok...ami nem az enyém.

-NAM TAEHYUN.- ordítottam el magam. - Mégis mi a jó büdös francért van rajtam egy idegen boxerja? - trappoltam abba az irányba, ahol gondoltam, hogy találom.

- Mert a tied vizes volt... vagy vizes gatyába akartál aludni? Egyébként meg szívesen. - forgatta meg szemeit.

- Ne szívesenezz itt nekem, mert esküszöm...- haraptam el a mondat végét.

- Esküszöl mi? Megint megcs...- kezdett bele, de gyilkos szemekkel méregetve mordultam rá.

- Fogd be kurvára nem vagyok rád kíváncsi. - kaptam fel még cipőmet és hangos ajtócsapással jeleztem távozásom...

Remek alig várom a forgatást....

Taehyun: - Mit akartál neki mondani? – jelent meg közben Mino is.

- Semmit. – rohantam be a szobámban és magamra zártam az ajtót. Ehhez tényleg semmi köze nem volt.

Mivel ma csak délutánra kellett mennünk, úgy gondoltam visszafekszem egy kicsit és alszok még egy-két órát. Szükségem volt a pihenésre; az utóbbi napokban jobban elfáradtam, mint egy-két hónapos promóció során, pedig az se semmi, de ez. Ez a helyzet maga volt a káosz és nem akartam továbbra is ebben élni. Rendbe akartam tenni a dolgaimat és ehhez, most egy kis egyedüllétre volt szükségem.

- Hagyd Mino. – hallottam Seunghoon hangját. – Ma nem próbál velünk.

Amint hallottam a bejárati ajtó csukódását kimásztam az ágyból és telefonom után kutattam. Felhívtam a menedzserünket, hogy küldje át a rendező telefonszámát. Míg vártam pizsamámat valami lezser ruhára váltottam és újból telefonomat szorongattam. Idegesen topogtam a szobában mikor érkezik már meg a szám. Éppen hyung nevével szemeztem mikor is a készülék pityegve jelezte az általa küldött üzenetet. Egyből megnyitottam majd a számra kattantva tárcsáztam.

Remegő hanggal beszéltem. Izgultam. Sose kellett ilyet intéznem. Hyung mindig mindent elrendezett nekünk, de a mai nap kivétel volt. Ma egyedül csináltam mindent.

- Rendben. – el se hiszem, hogy ezt mondta. - Ma átvesszük azokat a jeleneteket, amikben nem szerepelsz. Viszont cserébe holnap ne késs el.

- Nem fogok. – mondtam most már magabiztosan majd elköszöntem és táskámat felkapva elindultam a srácok után.

Woobin: Hát ez nagyszerű... miért a hisztis? Miért nem más? Akár még egy őrült fan is jobb lett volna, de miért pont a hisztis ágyában kellett ébrednem?

Idegesen csörtettem ki az épületből és akkor tudatosult bennem, hogy fogalmam sincs hol lehet az autóm.

Frusztráltan húztam elő telefonom zsebemből és hívtam fel Jongsukot.

- Hol vagy?- szólt bele egyből köszönés nélkül.

- Értem tudnál jönni?- sóhajtottam fel majd megnéztem az épületre kiirt címet, hogy elmondhassam legjobb barátomnak.

- Sietek. - bontotta a vonalat. Nem tudtam mit csináljak hisz nem emlékszem semmire...az égvilágon semmire.

Elővettem egy szál cigarettát és már az első slukknál éreztem, hogy a távozó füsttel együtt feszültségem egy része is elhagy. Nagyjából a harmadik szálat szívtam mire JongSuk állt meg előttem és kivette kezemből a kis bűzrudat.

- Tudod, hogy utálom ha bagózol. - taposta el a csikkem.

- Tudod, hogy utálom ha elveszed. - kontrázok rá.

- Persze Woobin igazán nincs mit. Akarsz gyalog haza menni?- indult autója felé én pedig követtem őt.

- Mit kerestél egyáltalán ott?- kérdezte az utat figyelve.

- Nem emlékszem... elmentem inni és a következő, hogy a hisztis ágyában ébredtem...- sóhajtok fel, Jongsukból pedig kitör a nevetés.

Taehyun: Mielőtt kiléphettem volna az épületből láttam Woobint, amint éppen Jongsukkal beszélget.

- Szóval így állunk. – sóhajtottam egyet, majd nekiindultam, hogy minél hamarabb beérjek a YG-hoz. Szerencsémre a reggeli forgalom se fogott ki rajtam és elég hamar odaértem, így nem maradhattam le sokról. Amint leparkoltam az autóm, egyből rohantam a próbateremhez, de nem gondoltam volna, hogy ilyen meglepetésben lesz részem.

- Hol vannak a többiek? – kérdeztem az üresen kongó szobától, mintha a tükrök válaszolnának nekem. Csalódottan ültem le.

- Hát te? – kapcsolta fel Seungyoon a lámpát. – Nem a forgatáson kéne lenned?

- Kibírnak egy napot nélkülem. – próbáltam a menőt játszani, de ha őszinte akarok lenni a reggeli incidens után nem volt kedvem Woobin képét bámulni és a srácoknak is meg akartam mutatni, hogy még most is számíthatnak rám.

- Ohh a sztár színészt is lehet látni. – jött be Mino is. Nem értettem őt. Eddig minden rendben volt köztünk. Támogatott abban, amit csinálok, de most? Most rám se néz, kiakad mindenen és ami még rosszabb ha beszél is velem csak dühből teszi…

Woobin: Otthon frusztráltan dobtam le cuccaim az asztalra és csörtettem be egy szó nélkül a szobámba. Katasztrófa ez a pár nap és kezdek besokallni.

- Mesélj már. - lépett be Jongsuk az ajtón és vetette be magát mellém az ágyba.

- Mégis mit kellene mesélnem? Mondtam már, hogy semmire nem emlékszem ne idegesíts. - néztem rá szúrósan majd hátat fordítva neki fúrtam fejem a párnámba.

- Hívd fel a rendezőt, hogy én ma biztosan nem megyek be. - morogtam párnámba.

- Hülye vagy? Intézd magad. - vágott fejbe nyomatékosítva nem tetszését. - Ne legyél kislány Woobin... nem futhatsz el egy ilyen piti helyzet miatt.

- Hagyjál. Nincs neked jobb dolgod mint, hogy az anyámat játszd?- emeltem rá tekintetem majd vissza is zuhantam a párnák közé...

Taehyun: A próba, hogy is mondjam… nem éppen úgy zajlott, ahogyan gondoltam, hogy fog. Mino végig bunkó és lekezelő volt; és bár a többiek próbálták ezt kompenzálni, ők is fáradtak voltak és a végére felvették a rapper bunkó stílusát. Ha éppen egy hang nem volt a helyén, vagy a mozdulatban rontottam el magam pillantásukkal, vagy egy apró morgással fejezték ki nemtetszésüket.

- Végeztünk? – kérdeztem teljesen kifulladva.  A leader bólintott egyet, ahogy a koreográfusunk is. Tudtam, hogy még maradnom kellene gyakorolni, de nem voltam hajlandó elviselni a társaságukat.

- Ami azt illeti…- szólalt meg a tánctanár, de mielőtt befejezhette volna, közbe vágtam.

- Majd később visszajövök…mikor már elviselik a társaságom. – mutattam végig a banda többi tagján, majd eltűntem és a teremtől jó messzire mentem. Szükségem volt egy kis levegőre és időre, hogy kiszellőztessem a fejem és megemésszem, amit ma kaptam a fiúktól.

Woobin: - Te tudod...- paskolta meg vállam majd magamra hagyott a szobámban gondolataimmal. Igazából tényleg megfordult a fejemben, hogy beteget jelentek, de Jongsuknak igaza van. Nem tehetem meg, hogy mindig elfutok a problémák elől.

Szitkozódva keltem fel, hogy emberivé varázsoljam magam majd elindultam a forgatásra barátommal együtt.

- Akkor ma főként a két főszereplő részeit vesszük át. - nézett rám jelentőségteljesen a rendező majd folytatta. - Ha ma minden oké holnap jöhetnek a mellékszálak. Adjatok bele mindent, ha kérhetem. - köszörülte meg torkát majd elfoglalta helyét.

-Hyung.- szólítottam meg mire rám kapta tekintetét. - És Taehyun?- néztem körbe mivel egyedül a kölyök hiányzott.

- Taehyun ma nem ért rá jönni, de holnap már itt lesz. - zárta le a témát. - Kezdjünk bele!

Taehyun: Ahogy kiértem az épületből egyből kocsiba pattantam és elindultam. Nem tudtam hova megyek csak kocsikáztam egy-két órát. Már jócskán besötétedett mikor úgy döntöttem, hogy leparkolok és inkább gyalog indulok tovább. Először kicsit ismeretlen volt a hely, majd pár perces séta után ismerőssé, barátiassá váltak a házak, az utcák…és az épület is, ami előtt hirtelen megálltam.

- Nem hiszem el…még akkor is ide jövök mikor nem szeretnék. – sóhajtottam egy nagyot majd hátat fordítottam és elindultam a másik irányba. Nem akartam a szabadnapot is a sátán közelébe tölteni…

- Héé hisztis...- ez az én szerencsém; gondoltam, majd a hang irányába fordultam. – Nem úgy volt, hogy te ma nem érsz rá?

- Mert nem is érek. – el akartam menni, mégis egy részem maradásra bírt és vártam Woobin megvető szavait.

Woobin: Még, hogy nem ér rá...pofám leszakad. Idegesen léptem elé majd vállánál fogva értem el, hogy szemembe nézzen.

- Ide figyelj hisztis. Jól szórakozol? Azt hiszed ez az egész egy szórakozás, ahova akkor jössz és mész mikor kedved tartja? Ha már elvállaltad csináld is meg...lehet nem nagy szerep, de felelőséggel tartozol érte!- sziszegtem el a végét.

- Nekem te nem fogod megmondani, hogy mikor hova menjek...- duzzogott.

- Azt mondod?- vonom fel szemöldököm kihívóan nézve rá.

- Igen azt!- jelenti ki határozottan. - Nem vagy te nekem senkim.

- Hát akkor gyere. - ragadtam csuklón és kezdtem az épület felé vonszolni.

- Elment az eszed? Mi a francot csinálsz?- kiabált rám én pedig megtorpantam és dühösen szinte már fújtatva néztem rá. - Megmondjuk a rendező hyungnak, hogy nem csinálod, keressen mást. Nem engedem, hogy elcseszd a filmemet....ha te nem majd más komolyan veszi...

Taehyun: - Woobin, kérlek… - szóltam a színésznek, ahogy beértünk az épületbe, de ő süketet játszva figyelmem kívül hagyott. - Legalább hallgass meg…Kérlek. - szinte már könyörögtem, de most az életem volt a cél.

- Három percet kapsz. – fordult felém és szemembe nézve figyelt. Képtelen voltam megszólalni, pillantása megbabonázott. – Ketyeg az óra hisztis. – figyelmeztetett.

- Nemcsak neked fontos ez. Nekem is. Minden munkám fontos, de a színészkedés különösen. Le akarom rombolni a felállított tévhitet. Jobbá akarok válni. Szeretném, ha ebben is elismernének…- a végére már a könnyeimmel küszködtem.

- Te most sírsz?

- Baszd meg Woobin. – ültem le a mögöttem lévő székre és a földet bámulva folytattam az egészet. – Tudod milyen rossz érzés mikor leszólják a munkádat? Mikor belekötnek mindenbe és elkönyvelnek szarnak?... „mert te énekes vagy, neked táncolnod kell, énekelned és szépen mosolyognod. Másra nem vagy jó, a színészkedést meg egyenes hanyagold.”…- próbáltam párat idézni a netről. - Szerinted milyen érzés mikor nap, mint nap ilyen kommentekkel találkozol? – néztem fel rá a kérdés végén, miközben kicsorduló könnyeimet próbáltam kezeimmel eltűntetni.

Woobin: -Te...te most tényleg sírsz?- döbbentem le és kissé meg is ijedtem. Nem akartam megríkatni csak kicsit ráijeszteni, hogy komolyabban vegye a munkáját és ne jelentsen beteget, mert épp nem akar látni.

-Taehyun...- guggoltam le elé, hogy lehorgasztott tekintetét rám emelje, de csak egyre szipogott én pedig ezzel egyidejűleg váltam egyre kétségbeesetté. Nem tudom kezelni, ha sírnak mellettem, képtelen vagyok bármit mondani. Egy darabig előtte guggolva figyeltem őt majd állánál fogva emeltem meg fejét, hogy szemébe nézhessek.

-Hé Taehyun, figyelj. - szinte suttogtam, benne pedig mintha egy pillanatra bent rekedt volna a levegő. - Sajnálom jó? Túlzásba estem oké? Csak ne sírj, kérlek.

- Te...a nevemen hívtál?- szipogott. - Nem hisztis vagy kölyök?- nézett rám hitetlenül miközben elapadtak könnyei én pedig csak aprót bólintottam. A következő tettére pedig nem voltam felkészülve...egyáltalán nem... nyakamba borult úgy indult meg újra könny áradata és hát mit tehettem; szinte széttárt karokkal hagytam és vártam, hogy megnyugodjon.

Taehyun: Sose gondoltam volna, hogy pont előtte fogok sírni. Azt meg pláne nem, hogy a karjaiba vetem magam, ezzel azt jelezve, hogy nyugtatásra van szükségem. Azt hiszem valami gáz van velem. Az még rendben van, hogy sírok. Nem először fordul elő, sőt kamerák előtt is elő-előbújtak a sós cseppek, de Woobin más. Ő nem egy kamera, nem a csapattársam, nem a rajongóm; Woobin a munkatársam, aki előtt sose akartam gyengének tűnni…

- Héé minden rendben? – kérdezte, majd lassan eltolt magától ezzel kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. Kezeimmel egyből arcomhoz kaptam és letöröltem könnyeimet.

- Mutathatok valamit?- nem tudom honnan jött ez az egész, de úgy éreztem bizonyítanom kell neki. Megmutatni, hogy nem csak egy hisztis kölyök vagyok.

Woobin: Mu..mutatni?- döbbentem le. - Mit?

- Csak gyere velem...kérlek. - nézett rám elesetten mire felsóhajtottam és egy aprót bólintottam.

Láttam a megkönnyebbültséget arcán majd egy apró mosolyt, aminek jelen helyzetben örültem, hisz ezek szerint nem fog újra sírva fakadni.

Kiindultunk az épületből és mivel ő gyalog jött az én autóm felé vettük az irányt.

- Vezethetek?- nézett rám nagyokat pislogva, amire elgondolkoztam de...

- Kizárt!- ráztam meg fejem.

- Most mért?- torpant meg .- Jól vezetek!

- Ja láttam a múltkor. - forgattam szemeim visszaidézve az első napot.

- Az baleset volt. - duzzogott mire egy hatalmas lemondó sóhaj kíséretében kezébe nyomtam a kocsikulcsot.

- Ha baja lesz megöllek!!

Taehyun: Mivel Woobin úgy tudta gyalog vagyok, - ami lényegében igaz is, hiszen elég messze parkoltam le a kocsit innen;- így az ő autója felé vettük az irányt. Hirtelen felindulásból kérdeztem meg először, hogy vezethetek-e, majd ahogy szóba került a kis koccanás már nem tudtam lemondani róla. Ebben is bizonyítani akartam, hogy nem vagyok balfék.

- Hova megyünk? – szólalt meg útközben az anyósülésen gubbasztó színész.

- Majd ha odaértünk meglátod. – válaszoltam, majd újra az útra összpontosítottam, hogy ne ismételjem meg a kis balesetem és Woobin életben hagyjon.

- Mit keresünk itt? – kérdezte, miután a kocsiból kiszállva megpillantotta a YG family otthonát.

- Majd meglátod. – dobtam oda a kocsikulcsot és elindultam az épületbe. Magabiztosan sétáltam a folyosókon, míg el nem értünk a gyakorló termekig.

Woobin: - Kissé megtorpantam, ahogy megállt a gyakorló terem előtt, hisz nem igazán értettem mit keresünk itt. Követtem mikor belépett az üres terembe és felkapcsolta a lámpákat.

- Még mindig nem értem mit keresek itt. - simítottam tarkómra.

- Én...én igazából..- kezdett bele, de nem igazán jöttek a szavak a szájára.

- Te igazából, mi? - vontam fel szemöldököm.

- Én...bizonyítani szeretnék. - hajtotta le fejét.

- Bizonyítani?? Mégis mit?- néztem rá egyre értetlenebbül.

- Hogy nem csak egy naplopó idol vagyok, amilyennek gondolsz. - nézett rám elesetten.

- Taehyun...én nem gondollak annak és amúgy is mit számít neked, hogy én mit gondolok rólad? - léptem egy kicsit távolabb hisz nem tudtam mit kezdeni a helyzettel...nem értem ezt a kölyköt, hogy egyáltalán miért foglalkozik a véleményemmel.

Taehyun: Magam se tudom miért csináltam, vagy csak szimplán nem akartam róla tudni; ezért figyelmen kívül hagyva kérdését megnyomtam a play gombot a számítógépen.

Ahogy felcsendült a lágy dallam becsukott szemmel kezdtem el énekelni. Tudtam, hogy szabályt szegek, hogyha a társaim tudomást szereznek erről lesz egy-két szavuk hozzám, vagy esetleg annyira megharagszanak, hogy szóra se méltatnak…Jelen pillanatban egy dolog izgatott. Tökéletesnek lenni.

A szám végeztével lassan nyitottam ki behunyt szemeimet és félve pillantottam Woobin felé. Kíváncsi voltam a véleményére, de képtelen voltam arcáról bármit is leolvasni, megszólalni meg az istenért se szólalt meg.

- Én… sajnálom. Nem kellett volna rád erőltetnem semmit. Hülye ötlet volt ez az egész. – próbáltam valahogy kivágni magam. Tudhattam volna, hogy az ilyen érzelmes számokkal csak még mélyebbre ásom magam.

Woobin: Ahogy reményekkel teli szemébe néztem miután végzett és láttam, hogy arra vár reagáljak végre valamit még inkább bennem rekedt minden szó. Nem azért mert nem akartam mondani semmit....egyszerűen nem tudtam. Az agyam teljesen leállt és csak próbálta feldolgozni az eseményeket.

-Én...sajnálom. Nem kellett volna rád erőltetnem semmit. Hülye ötlet volt ez az egész. - kezdett bele és láttam hamarosan újból eltörik az a bizonyos mécses. Lassan, szinte megsemmisülten készült kisétálni a teremből mire kissé észbe kaptam így még időben kaptam csuklója után, hogy visszahúzzam és szembe fordítsam magammal.

-Tae várj már. Én...köszönöm. jó? Ne kérj bocsánatot hisz nincs miért. Megkértél én bele egyeztem és jól tettem. Látom...érzem, hogy nem csak az-az elkényeztetett hisztis kölyök vagy mint aminek néha...többnyire… - kuncogtam fel. -…látlak. - engedtem meg egy szelíd mosolyt a végére. - Szóval köszönöm, hogy elhoztál és megmutattad...értékelem.

Taehyun: Felbátorodtam. Szavai önbizalommal és reménnyel töltöttek el. Arra ösztönöztek, hogy cselekedjek, hogy tegyem meg azt, amire most leginkább vágyok.

Csuklómat óvatosan húztam ki ujjai szorításából, majd arcához emelve finoman végigsimítottam álla vonalát. Woobin egy pillanatra teljesen lefagyott én meg kaptam az alkalmon és ajkaihoz érintettem sajátomat. Az egész nem tartott tovább pár másodpercnél és Woobin úgy lökött el magától, mintha leprás lennék.

- TE MÉGIS MI A JÓ BÜDÖS FRANCOT CSINÁLSZ?! – akadt ki teljesen.

- Csak azt, amit te tettél velem tegnap este. –válaszoltam a kelleténél kicsit arrogánsabban, majd fogtam magam és távoztam.

Woobin: Én...nem értem mi folyik itt. Mi volt ez a csók? Teljesem megőrült. És ami a legrosszabb, hogy azt érzem a hisztis megismerése óta én is kezdek bekattanni. És mégis miről beszél? Amit én tettem tegnap este? Mégis....mégis mi a jó élet történt tegnap?! Hogy hagyhat csak úgy itt egy ilyen mondat után?

Beszélnem kell vele...de ez után mégis mit mondhatnék? Meg igazából felkészülve se vagyok az esetleges válaszra. Holnap...holnap a forgatáson úgyis látnom kell, de nem tudom jobb lenne-e előbb beszélni vele...

Lassan nyúltam zsebembe, hogy előkotorjam telefonom majd Jongsukot tárcsázni kezdtem.

- Ments meg. Ölj meg vagy mondd vissza a szerepem. - nyüszítettem ahogy felvette amire hatalmas frusztrált sóhaj hagyta el száját..

- Már megint mi van?

Taehyun: Mivel az autómat a forgatási megbeszélések helyszínének közelében hagytam, így muszáj volt fuvart rendelnem magamnak.

- Úgy felszívódtál, azt hittük nem is jössz vissza. - támadott le Mino, amint beültem mellé az anyósülésre.

- Szerinted kinek a hibája?- kapcsoltam be az övem és vártam, hogy elinduljunk, de csapattársam még véletlenül se lépett a gázra. - Ne játsszuk ezt, nincs kedvem veled beszélni. Menjünk haza. Fáradt vagyok. - sóhajtottam egyet, majd az ablakon kezdtem el kifele bámulni, mintha az segítene abban, hogy az autó beinduljon.

- Taehyun, történt valami?

- Nagyon is jól tudod mi történt.

- Én nem a próbára gondoltam. – ugrotta volna át a rapper ezt a  témát.

- Oh, hát persze. Mert az, hogy mindenki bunkó velem az nem számít. Taehyun úgyis erős, elbírja azt is, hogy rongyként tekintenek rá. Hát baszd meg Mino, NEM. – üvöltöttem az utolsó szót, majd egy mély lélegzetét vétel után halkabban folytattam . -Nem azért vagyok a csapat tagja, nem azért gürizek ennyit, hogy ezt kapjam vissza tőletek... - szálltam ki az autóból és visszamentem az épületbe. Valahogy most nem volt kedvem a dormban tölteni az éjszakát, nem volt kedvem a többiek jópofizni, egy levegőt szívni. Egyedül akartam lenni és erre a próbaterem tökéletes helynek bizonyult aznap este.